Vegyes döntőbírósági határozatok tára, 1926 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám

21 megállapítása a sértett jogok helyreállítása helyett, a másik a magyar állam visszkereseti jogának hangsúlyozása. A trianoni Bsz. 235. eikk c) pontja szerint a sértett jogok helyreállítását kellett volna e vdbiróságnak kimondani, vagyis elrendelni, hogy a felperes ingóságait W, L. árverési vevő tartozik visszaadni. A használat folytán esetleg bekövetkezett kár megtérítése a magyar államot terhelte volna. W. L. fel is ajánlotta az ingók kiadását, melyek állítólag hiánytalanul megvoltak, viszont az értük fizetett pénzösszegeket valorizáltan kérte vissza (a tényállás nem teljesen világos). Az idézett eikk c) pontjának 2-ik bekezdése megengedi a vdb-nak, hogy a sértett fél javára a Magvai- Kormányt terhelő „kártéritést" állapítson meg ha a sértett jogok helyreállítása „igazságtalan vagy lehetetlen" volna. A jelen esetben az ingóságok visszaadása sem igazságtalan, sem lehetetlen nem lett volna — ha a magyar állam az árverési vevő költségeit megtérítette volna. A vdb. mégis a 2-ik bekezdés szerint ítélt és meghagyván a bútorokat ott ahol vannak — kártérítés fizetésére kötelezte a magyar államot. Ez a döntés: a gordiusi esomó kettévágása egyszerű, de erőltetett megoldás. Különösen feltűnő a kártérítés összegének teljesen önkényes megállapítása. Ez jellemzi egyébként a legtöbb vdb. Ítéletet. Ex aequo et bono •— szakértői becslés nélkül — szabja ki a kártalanítás összegét saját bölcs belátása szerint. Kétségtelen, hogy az amúgy is hosszadalmas vdb. eijárást ezzel megrövidíti s a költségeket sem szaporítja a szakértők dijával, de viszont ez a leegyszerűsítés az anyagi igazság rovására iródik. A jelen esetben is azt hiszem, hogy néhány szobára való használt bútorért tulmagas a 40.000 frank. Még szembeszökőbb ez az önkényesség a februári számunkban ismertetett 2. számú esetben, ahol az elszászi cég felperes javára 3,700.000 francia frank kártéritést ítél meg az osztrák cég alperes terhére, majdnem kizárólag elmaradt haszon címén 382 tonna hipermangán le nem szállítása miatt. A fentebbi határozatra visszatérve kétségtelenül helyes, hogy a vdb. csak a magyar államot marasztalta a kártérítési összeg megfizetésében a többi alperest pedig elbocsájtotta a perből. A Bsz. ugyanis kifejezetten csakis a Magyar kormány terhére engedi meg a kártérítés megállapítását. Helytelen azonban a fenti ítéletnek az a része, ahol a vdb. kifejezetten fenntartja a Magyar Állam visszkereseti jogát W. L.-el — az árverési vevővel — szemben. Ezt a rendelkezést sem elvileg, sem a jelen esetben nem fogadhatjuk el. Eltekintve attól, hogy a Bsz.-ben ilyen rendelkezés nem található, téves a visszkereseti jog megállapítása többféle szempontból. Először is nem tartozik a vdb. illetékessége alá a Magyar Állam és egy