Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 21. szám - Lázár Andor igazságügyminiszter az ügyvédkérdésről. - Részlet a költségvetési beszédből - A részvénytársasági és szövetkezeti szervek és alkalmazottak javadalmazásának csökkentése tárgyában működő döntőbizottság előtti eljárásban felmerülő illetékezés kérdéséről

21. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY pesti Közlöny 168/1933. sz.) 7. §-a értelmében a bizottság eljárására «a polgári perrendtartási törvényeknek a törvényszéki eljárásra vonatkozó rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni)). . . Sem ez á rendelet, sem az alaprendelet nem említi fel, hogy a döntőbizottsági eljárásban benyújtott iratokra, felvett jegyzőkönyvekre, meghozott ítéletekre illeték szempontjából a törvényszéki eljárásra irányadó szabályok szintén kiterjednek. Az Illetékügyi Közlöny sem foglalkozott eddig ezzel a kérdéssel. Az ítélőtábla kebelében alakított döntőbizottság előtt folyó ilyen ügyekben inin<den beadványt, jegyzőkönyvet és ítéletet megleleteznek annyi bélyeghiány erejéig, mint a törvényszéki eljárásban járna. Szíveskedjenek közölni: hogy a leletezés helytálló-e, s az ügyvéd elsősorban üzetési kötelezettsége az 1914 : XLIII. tc. 54. § 1. bek. értelmében alkalmazást nyerlet-e, tekintettel arra, hogy az elsősorbani kötelezettség az ügyvédet csakis a perrendtartással szabályozott eljárásokban terheli. Viszont a 27,400/1933.1. M. számú rendelet 7. §-a kiterjeszti a Pp. törvényt a döntőbizottsági eljárásra.)) Erre a kérdésre a válasz a, következő volt: «A szóbanforgó iratok az 1914 : XLIII. tcikk 1. § b) pontja szerint illetékezendők. Az ügyvédet az elsősorbani fizetési kötelezettség nem terheli, mert a Pp. rendelkezéseinek az eljárásra való kiterjesztése folytán sem tekinthető az eljárás a Pp.-sal szabályozottnak.)) Amíg ebben a válaszban az ügyvédnek elsősorbani fizetési kötelezettségét kizáró véleménnyel teljesen egyetértünk, addig a válasznak azt a részét, hogy «a szóbanforgó iratok az 1914 : XLIII. tc. 1. § b) pontja szerint ületékezendőh) magunkévá nem tehetjük vagy legalább is vitathatónak kell ezt mondanunk és ezen kérdés tisztázása céljából is érdemesnek mutatkozik, hogy ezzel a kérdéssel közelebbről foglalkozzunk. Tudvalevően a törvénykezési illeték csak bírói eljárásban (peres vagy nemperes) nyerhet alkalmazást. Az 1914 : XLIII. tc. pedig csak a törvénykezési illetékről alkottatván meg, nyilvánvaló, hogy ennek 1. § fej pontja is csak bírói eljárásban lerovandó illetékre alkalmazható. Elsősorban eldöntendő kérdés tehát, vájjon a fentemlített döntőbizottság egyáltalán bíróság-e és bírói eljárást folytat-e le vagy sem? Erre a kérdésre a döntőbizottságról rendelkező 4600/1933. M. E. számú rendelet 27. §-a tulajdonképpen nemlegesen válaszol, amennyiben a döntőbizottság előtt csak panasz tárgyalásának van helye «bírói út kizárásával)). Ha tehát a bírói út kifejezett kizárása mellett, pusztán a panasz felett a felek meghallgatása után határoz a döntőbizottság, ezt nem bírói úton teszi, és így ezen eljárás tulajdonképpen oly illetékezés alá nem eshetik, amely a törvénykezési illetékről szóló 1914 : XLIII. tc.-ben szabályozva van. Ebből arra lehetne következtetni, hogy az a panasz, amely felett a döntőbizottság határoz, tulajdonképpen közigazgatási panasz, és így nem törvénykezési, hanem a közigazgatási eljárásban felmerült illeték lerovására szolgáló okmánybélyeg volna az illetékezésnél alkalmazandó. Hogy itt közigazgatási panaszról lehet szó, ez alátámasztható a 4600/1933. M. E. számú rendelet eme címével: «Készvénytársaságok, szövetkezetek és korlátolt felelősségű társaságok, közüzemek, egyes közérdekű testületek ós egyesületek gazdaságosabb működésének elősegítéséről)), amely cím a közigazgatás hatáskörében elintézendő közérdekű kérdést szabályoz és indokolható ez ezen rendelet 21. §-ával is, amely a köztámogatásban részesülő társaságok, közüzemek és a közérdekű testületek és egyesületek kebelében a közigazgatási fel ügyelőhatóság, kormánybiztos vagy gondnok határozata ellen ugyancsak a «bírói út kizárásával)) a pénzügyminiszterhez intézendő panaszt írja elő, amely panasz szintén egy döntőbizottságban hozandó határozattal nyer elintézést. A nem köztámogatásban részesülő részvénytársaság vagy szövetkezet alkalmazottai tekintetében ugyanezen rendelet 27. §-ában előírt panasz és döntőbizottság tehát az előbbemlített panasz és döntőbizottság mintájára lévén formulázva, mint szociális alapon álló, szintén inkább a közigazgatási eljárásba beleillesztettnek tekintendő, s így törvénykezési illeték alá nem esik. Csak akkor volna ez az eljárás a törvénykezési illetékről szóló 1914 : XLIII.: tc. alá vonható, ha a döntőbizottságot választottbíróságnak minősítenek. Habár pedig a választottbíróság alkatelemeiből hiányzik is a döntőbizottságnál ezen bizottság tagjainak az ellentétes érdekű felek által való megválaszthatása, mégis fellelhetők ezen döntőbizottságok tekintetében oly jelenségek, amelyek ezt a döntőbizottságot választottbíróságnak minősíthetik. Ha ugyanis kikapcsoljuk azt az alkatelemet, hogy az ellentétes érdekű felek a választottbíróság összeállítására, illetve tagjainak megválasztására befolyást gyakorolhassanak, akkor a döntőbizottságot valóban választottbírósági hatáskörrel bírónak kell tekintenünk. Az pedig, hogy ily döntő választottbíróságok, amelyeknél a bíróság összeállítására a felek lényeges ingerenciát nem gyakorolnak, elképzelhetők, sőt léteznek, példaképpen rámutathatunk a tisztességtelen versenyről szóló 1923 : V. tc. 44. §-ára, amely akkép rendelkezik, hogy «a kereskedelmi és iparkamarák a tisztességtelen verseny kérdésében felmerült viták felett döntő választottbíróságokat létesítenek ; és ugyanezen § utolsó bekezdése szerint «a választottbíró.ság szervezetét, eljárását és üg_yrendjét a kereskedelemügyi miniszter és az igazságügyi miniszter rendelettel szabályozzák)). Az ez alapon alkotott legújabbi, 1934. március 1-én életbelépett 6900/1934.1. M. számú rendelet 3. §-a szerint : «a kamara szabályzata kimondhatja, hogy a választottbíróság tagja csak a kamara választott bíróinak névsorában felvett egyén lehessen és szabályozhatja, hogy a névsorba felvettek közül az egyes ügyben eljárásra hivatott döntőbírósági tagok meghatározása milyen módon történjék)). Az elnök is «csak olyan bíró lehet, aki az igazságügyminisztertől ebből a célból háromévenként minden kamara kerületére vonatkozólag külön megállapított névsorba fel van véve». Látjuk tehát, hogy itt is a választottbíróság összeállítására az ellentétes érdekű feleknek lényeges befolyásuk alig van. Hogy a jelen cikkben szereplő döntőbizottságot maga a rendeletet kibocsátó kormány is a választottbírósági keretbe tartozónak véli, ez kitűnik a 4600/1933. M. E. számú rendelet 27. §-ának utolsó bekezdése alapján kibocsátott és a bizottsági eljárásra vonatkozó részletes szabályokat tartalmazó 27,400/1933. I. M. számú rendelet 5. §-ából, amely a döntőbizottságba behívandó tagok kijelöléséről a felek értesítését írja elő, és amely azt a rendelkezést is tartalmazza, hogy «akit a pénzügyminiszter a döntőbizottság tagjairól összeállított névjegyzékbe beleegyezésével felvesz, nem tagadhatja meg az elnök által meghatározott ügyekben való közreműködést)), majd pedig hozzáteszi, hog}' : «e kötelességének elmulasztása esetében a Pp. 773. §-ának harmadik és negyedik bekezdéseit kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a pénzbírság kiszabására az eljáró bizottság elnöke jogosult». A most hivatkozott 773. § harmadik és negyedik bekezdése már most arról szól, hogy «a választottbírót, aki alapos ok nélkül a választás elfogadásából folyó kötelezettségének eleget nem tesz vagy teljesítésével késedelmeskedik, a rendesbíróság bármelyik fél kórelmére az ő meghallgatása után 800 P-ig terjedő pénzbírságban marasztalja. Ezenfelül az ilyen választottbíró az okozott költséget és kárt mindegyik félnek megtéríteni köteles». Ha tehát a rendelet a döntőbizottság tagját a Pp. 773. §-a szerinti választottbírói kötelezettséggel és felelősséggel ruházza fel, úgy ennek és a fent kifejtett egyéb érvünknek az alapján a döntőbizottságot is választottbíróságnak minősíthetjük, éspedig az illetékezés szempontjából is. De ekkor az illetékezés tekintetében nem alkalmazható az 1914: XLIII. tc. 1. §-ának b) pontja, hanem ezen törvényt 70. §-a, amelynek alkalmazása értelmében a választottbírósághoz az ellentétes érdekű felek által benyújtott beadványok, a hozzájuk csatolt mellékletek, felzetek és egyéb iratok, a választottbíróság előtt készített jegyzőkönyvek, valamint a választottbíróságnak a rendesbírósághoz intézett átiratai és határozatai illetékmentesek és csak a választottbíróság előtt folyt eljárásban hozott bírósági ítéletek és egyessógek után jár, éspedig í/irésze annak az illetéknek, amennyit a rendesbírói eljárásban az ítéletek és az egyességek után leróni kellene. Pajor Rezső, Ne dobja ki a pénzét a méregdrága postai kézbesítésekre, hanem rendeljen azonnal 100 darab ügyvédi vétívet. Minden ügyvéd érdeke és erkölcsi kötelessége, hogy a gépírószolgálatot a jegyzőkönyvek másolatainak igénybevételével, úgyszintén az ítéletek másolatainak megrendelésével támogassa.