Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 14. szám - Ügyvédi költség beszámítása a behajtott tartásdíjba - Szerzett jogok kérdése az összeférhetetlenség szempontjából

50 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 14. SZÁM. Ügyvédi költség beszámítása a behajtott tartásdíjba. Az Ügyvédi Közlöny folyó évi 7. száma (25. old.) ismertette a m. kir. Kúria Pk. VI. 4607/1938. számú határozatát. E határozatot a kir. Kúria ügyvéd elleni panaszeljárásban hozta. A tényállás szerint az anya ügyvédjének kezéhez folytak be a gyermeket illető tartásdíj-részletek s az ügyvéd az anyával szemben fennálló költségkövetelését kívánta beszámítani ezekbe az összegekbe. A kir. Kúria kimondotta, hogy a beszámításnak nem volt helye s ez a döntés mindenkép indokolt is, hiszen elemi jogszabály, hogy beszámítani csupán a hitelezővel szemben fennálló ellenkövetelést lehet, nem pedig olyant, amely harmadik személlyel (a hitelező anyjával) szemben áll fenn. Figyelemreméltó azonban, hogy a hatáípzat indokolásában nyomatékkal hangsúlyozza a kir. Kúria, hogj' a tartásdíjat eredeti rendeltetésétől (a tartásra jogosult elsőrendű életszükségleteinek kielégítéstől) beszámítás útján elvonni nem lehet. Ezt az elvet a kir. Kúria, minden fenntartás nélkül, ismételten mondotta ki. így 6430— 1905. számú határozatában: «. . . tartási kötelezettséggel szemben semmiféle beszámításnak helye nincs»,1 Hasonlóképpen: 3781— 1911.2 és 1982/1925.3 számok alatt. E szabályt azonban ilyen kategorikus formában fenntartani nem lehet s attól a bírói gyakorlat úgy a múltban, mint a jelenben ismételten eltért. így a temesvári kir. ítélőtábla 1912-ben hozott 6. számú polgári döntvénye4 megengedi a végrehajtásszenvedőt illető életjáradék vagy eltartási kikötmény azon részének a lefoglalását, amely az életfenntartáshoz szükséges mértéket meghaladja. E gyakorlatot továbbfejlesztette a budapesti kir. törvényszék, amelynek végrehajtási ügyekben követett állandó gyakorlata szerint «. . . nagyobb mértékű mentességre a nőtartásdíj követelésénél sem tarthat igényt a végrehajtást szenvedett, mint amily mentességet a törvény az állandó alkalmazásban levő egyének járandóságaira megállapított)). E szerint tehát a tartásdíj is lefoglalható egyharmadrészben, évi 2000 pengő érintetlenül hagyásával. (Bp. tszék 21. Pf., 12,052/1928.,5 hasonló : 21. Pf. 18,077/1932.) 6 Minthogy e határozatokból kitűnően a bírói gyakorlat álláspontja az, hogy a tartásdíjnak a mentességi határt meghaladó része lefoglalható: ebből folyik, hogy ugyanezen rész tekintetében beszámításnak is helye van. E tekintetben a gyakorlat a M. T. J.-ban is alátámasztást talál. A M. T. J. 1273. §-a szerint ugyanis ((végrehajtás alá nem vonható követelésbe csak oly ellenkövetelést lehet beszámítani, amely ugyanabból a jogalapból ered». E § tehát csak annyiban zárja ki a beszámítást a tartásdíjjal és hasonló jogi természetű követelésekkel szemben, amennyiben azok végre1 Magy. Törv. Grill-fcle gyűjteménye : Kötelmi jog I. 512. 2 Vincenti : Végrehajtási eljárás 176. old. 3 Magy. Törv. Grill-fóle gyűjt. Kötelmi jog. I. 512. * Vincenti: Végrehajtási eljárás 177. old. e Borsodi: Végrehajtási eljárás 1931. 104. old. 6 Medzichradszky : Jogesetek, 1932/33. 295. old. hajtás alá nem vonhatók. A contrario tehát : az ilyen követelés foglalás alá vonható részébe beszámításnak helye van. Nincs tehát törvényes akadálya annak, hogy az ügyvéd, aki (pl. a perköltségek kölcsönös megszüntetése folytán) a tartási per költségeit saját felétől igényli, e költségkövetelését a kezéhez befolyó tartásdíjrészletek egyharmadrésze erejéig — évi 2000 pengőt érintetlenül hagyva — beszámítsa. A követelések analóg jellegénél fogva ugyanez vonatkozik az eltartási kikötmény re, az életjáradékra és a baleseti járadékra is. A bírói gyakorlatnak ez az állásfoglalása (amely a tartásdíjak és hasonló jellegű szolgáltatások ellenében a beszámítást a fentemlített korlátok között lehetővé teszi) végső elemzésében ellentétben áll a 718. és 801. számú elvi határozatokkal. Mivel ezek az elvi határozatok ma a kir. Kúria tanácsaira kötelezők, aligha lesz elkerülhető az, hogy e kérdés véglegesen jogegységi döntvény útján tisztáztassék. Marer László. Szerzett jogok kérdése az összeférhetetlenség szempontjából. Karunknak etikai és gazdasági tekintetből egyaránt legfontosabb problémája áz összeférhetetlenségnek a nyugateurópai államokban ősi idők óta meglevő kategorikus szabályozása. Az angol-francia rendszerben az összeférhetetlenség lényege két tilalom. Tilos ügyvédnek bármiféle nyereségre irányuló tevékenység, kereskedelmi, ipari foglalkozás (a kizárólag agrár tevékenységet sehol sem tekintik nyereségre irányuló foglalkozásnak) ós tilos akár közhivatali, akár magánalkalmazotti szolgálati függőségben állania (ideértve a közpénztári nyugdíjas viszonyt is). Az olasz rendszer csak egy tekintetben mutat eltérést, megengedi, hogy ügyvéd szolgálati függőségben álljon, az ilyen ügyvéd azonban kizárólag alkalmazója (egy meghatározott hatóság, intézmény, vállalkozó) ügyeiben járhat el, s nem a szabad ügyvédek jegyzékébe, hanem külön lajstromba vétetik fel. Az olasz rendszer ezzel nem csupán a szabad ügyvédek munkaterületét kívánja védeni, hanem egyben megköveteli a szolgálati függőségben álló ügyvédtől, hogy a munkaadójával szemben kötelező lojalitást a szó közhasználatú értelménél, mélyebb tartalommal töltse meg, nem ad módot az etika megkerülésére, a szabad pálya ós függőségi viszony összekeverésére, mint hazai viszonyainkra Fóliák Illés mondja : «a fólügyvédség rendszerének» meghonosítására, a mellékesen vagy alkalomszerűen való ügyvédkezésre. Ahol az ügyvédi intézményt a bírói intézménnyel egyenrangú jogszolgáltatási tényezőnek tekintik, az ügyvédi függetlenség biztosítását fölébe helyezik a bírói függetlenség megóvásának is. Az ügyvédi függetlenségnek éppen az összeférhetetlenség szigorú meghatározásában gyökerező biztosítása egyedül tudja a hivatás lényegét kifejezni s ad a karnak egy sajátos, minden más rétegétől eltérő tekintélyt. Ez a tekintély a hivatás megfelelő ellátásának leglényegesebb attribútuma, s az ügyvédnek annyira mindennapos szükséglete, mint az iparosnak a munkaeszköze. Az inkompatibilitás megvonásának szükségére az ügyvéd közjogi hivatásával kapcsolatban sokan rámutattak (nálunk a leghatározottabban a 40-es években, a nemzeti öntudat megerősödésének idejében) s ezért e'helyütt csupán viszonyainkra vonatkozó gazdasági jelentőségére kívánok utalni ama döbbenetes tényre hivatkozással, hogy kamaránk tagjainak több mint negyedrésze van inkompatibilis helyzetben. A szabad ügyvédségtől kizárólag jövedelemhalmozás okából elvont munkaterület mesgyéjót mindenütt pusztuló ügyvéd-exisztenciák vonják meg. Közhivatali és üzemi ügyészségeket kumulálnak, tetejébe magángyakorlatot folytatnak ma, amikor a pályára özönlés a munkaterület összezsugorodása ellenére is egyre nagyobb arányokat ölt. Az 1933-ban kiadott ügyvédi diplomák száma 35%-os emelkedést mutat az 1982-es számhoz viszonyítva. Nagy-Magyarország 7684 ügyvédjével szemben Csonka-Magyarországnak mintegy 6500 ügyvédje van, s a jelöltek száma állandóan emelkedik. íme, az ügj^védi etika, az intézmény függetlensége, közel ötezer lateiner család kenyere a mérleg egyik serpenyőjébe!] amelyet egyensúlyban tud tartani másfélezer összeférhetetlen egyéni önzése. Elismerjük az egyéni önzés jogosultságát is addig a határig, amíg exisztenciák védelméről s nem rombolásáról van szó. A probléma, részben a gazdasági indokok miatt is, ma már felszínen van és marad mindaddig, amíg valamennyire kielégítő megoldást nem nyer. A megoldást az ügyvédi közélet mind erőteljesebben sürgeti, s az igazságügyi kormányzat maga is szükségesnek tartja. A kérdés megvitatása során azonban megfontolást igényel a szerzett jogok tiszteletének a szempontja. Kétségtelen, hogy mikor lényegileg jövedelemhalmozásról van szó, a szerzett jogokat az állam maga sem respektálja tisztviselőivel szemben. Szociális megfontolások indokolják azonban, hogy egyrészt megmaradhassanak a karban azok a nyugdíjas köztisztviselők, akik már az ügyvédi pályán elhelyezkedtek, másrészt, hogy a magánalkalmazott ügyvédeknek a magángyakorlat átmeneti folytatása megengedtessék akkor, ha ez a maguk és családtagjaik illő eltartásának biztosítására szükséges. A nyugdíjas köztisztviselőket nagyobbrészt leépítési célzattal terelte a megcsonkított ország kormányzata az ügyvédi pályára. Csekély kivétellel maguk is áldozatai inkompatibilis helyzetüknek, többszörösen redukált nyugdíjukkal és ügyvédi keresetükkel együttesen sem tudják az anyagi eredménynek, a jövedelem folyamatosságának és biztonságának régi színtjét elérni. Igaz, hogy az összeférhetetlenség legkiáltóbb példáit éppen ők szolgáltatják. De a többiekre tekintünk ós nem őrájuk, amikor nyugdíjas köztisztviselő kartársainkkal szemben ezt az áldozatos szolidaritást vállaljuk! Eme szolidaritás azonban két dologra