Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 12. szám - Jár-e kamat a megítélt perköltség után?

ÍS ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 12. SZÁM. volt mindig ily ortodox, 1932. augusztus 4-én írja a «Jogi Naplóban» : «a kar jelentékeny része nem tudja többé előteremteni a szükséges járulékot . . . Itt nézetem szerint csak radikális rendszerváltoztatás segíthet)). Azt azonban elhallgatja Oppler barátom, hogy a szóbanforgó cikkben én a törlési szakasz (1928 : XI. tc. 1. §) kiküszöböléséről szóltam, mellyel kapcsolatban azt javasoltam, hogy azt, akitől a nyugdíjjárulékot nem lehet behajtani, ne (őröljék a lajstromból, hagyják meg az ügyvédség gj^akorlásában, de ne legyen nyugdíjjogosultsága mindaddig, amíg nem pótolja a hátralékát. Ennek a szabályozásnak azóta igen sok híve van, de sem az intézet vezetőségének többsége, sem a kormány nem tette magáévá. Opplem&k tehát nem lett volna szabad a cikkemből önkényesen kivett mondatrészeket úgy közölni, mintha én a kiosztó-kirovórendszer mellett lettem volna. Ne vegye rossz néven, ha ezek után a Goldzieher-féle idézetet sem tudom perdöntőnek tekinteni. Tény az, hogy mindenütt a világon, mielőtt olyan radikális rendszerváltozásra térnének át, amilyet Oppler barátom indítványozna felelős tényezők megkérdezik a szakértőket. A szakértők pedig mindig az Oppler-íé\e terv ellen nyilatkoztak. Popper Tódor. Jár-e kamat a megítélt perköltség után? A kir. Kúria közpolgári ügyekben alakított jogegységi tanácsa f. évi április 14-én a következő vitás elvi kérdést fogja eldönteni : «Vonatkozik-e a megítélt perköltségkövetelésre is az 1881 : LX. tc. 43. §-ának utolsó bekezdésében foglalt az a rendelkezés, hogy a teljesítési határidő lejártától a kielégítésig késedelmi kamat abban az esetben is jár, ha a végrehajtás alapjául szolgáló ítéletben vagy egyességben kamatfizetési kötelezettség nem foglaltat ik.» A kérdés par excellence az ügyvédeket érinti, mikénti eldöntése évtizedek óta állandóan napirenden tartott panaszuk elbírálását jelenti. Ez teszi különösen aktuálissá, hogy a kérdéssel néhány szóban foglalkozzunk. A perköltségben marasztaló ítélet, vagy annak fizetési kötelezettségét magában foglaló bírói egyesség a perköltség fizetésére határidőt szab. A fizetési határidő eredménytelen eltelte szüli a kamatfizetési kötelezettséget, a határidő utolsó napját követő naptól számítva. «A késedelmi kamatnak alapeszméje az a feltevés, hogy a hitelező a neki ki nem szolgáltatott pénzt a törvényes, mint átlagos kamatláb erejéig igenis könynyen hasznosíthatta volna. Ez, s ami ezzel velejár, hogy t. i. a hitelezőnek azt, hogy ez csakugyan így történt volna, bizonyítania nem szükséges, viszont az ellenkezőt az adós hasztalan bizonyítaná, a pénz közforgalmi természetére van építve.» (Grosschmid: Fejezetek II. kötet, 53. 1.) Ezt a generális szabályt juttatja kifejezésre a Végrehajtási Törvény 43. §-a a végrehajtási eljárással kapcsolatosan, amikor a teljesítési határidő lejártától a kamatok erejéig is elrendelendőnek mondja ki a végrehajtást, még ha a végrehajtás elrendelésének alapjául szolgáló közokirat kamatfizetési kötelezettséget nem is állapít meg. A kamatfizetésre vonatkozó generális és a végrehajtási eljárást illetően kimondott speciális jogszabály ellenére felsőbíróságaink e tárgyban hozott határozatai között — különösen a Pp. életbelépését megelőző időben •— túlnyomórészt olyan határozatokat találunk, amelyek a perköltségfizetésben beállott késedelemhez nem fűzik a kamatfizetési kötelezettséget és megtagadják a végrehajtásnak a perköltségek után számított kamatok erejéig való elrendelését. (Budapesti Tábla: 1897. október 27., 1139. sz. határozat, Marosvásárhelyi Tábla 1910. június 23-án hozott 17. sz. polgári határozata.) A megtagadás oka a határozatok mindegyikében — éspedig úgy a Pp. életbelépése előtti, mint az azt követő határozatokban (Kúria Pk. V. 2723/1929., Pécsi Tábla P. I. 1089/1931.) - - egy és ugyanaz : a perköltség járulékos természete. A Végrehajtási Törvény 43. §-a azonban nem tesz különbséget a követelés önálló, vagy járulékos természete között. Jogszabály : lege non distinguente, nec nobis est distinguendum ; így tehát úgy véljük, hogy a megtagadás okául felhozott érvelés nem helytálló. Ugyanebből a meggondolásból kiindulva helyt is adott a Marosvásárhelyi kir. ítélőtábla 1905. december 12-én hozott 3795. számú határozatával a bűnügyi költségek után felszámított kamatok erejéig is előterjesztett végrehajtási kérelemnek, amikor annak megállapításával, hogy «a törvény tőke és járulékos természetű költségkövetelés között különbséget nem tesz», kimondja, hogy a végrehajtató az 1881 : LX. tc. 43. §-a alapján bűnügyi költség követelése utáni késedelmi kamat erejéig is jogosan kérte a végrehajtást. A perköltség járulékos természetére alapított álláspont azonban nézetünk szerint azért sem helytálló, mert jogszabály, hogy a járulék a főtárgy jogi sorsát osztja, ha tehát a kötelem főtárgya : a tőkekövetelés kamatozó, a főtárgy kamatozó jellege maga után kell hogy vonja a járulék kamatozó jellegét is. Ha figyelmen kívül is hagynók a perköltségnek a tőkétől mindinkább elkülönülő jellege kialakulását eredményező újabb jogfejlődést — amelyre pedig a vitás kérdés eldöntésénél különös tekintettel kell lenni, — úgy a perköltség jogi természete akként lenne megkonstruálandó, hogy az nem egyéb, mint a követelés érvényesítésére, vagy a védekezésére fordított készkiadás. A kamatfizetési kötelezettség pedig ebben az esetben abból a jogszabályból következik, mely szerint «a megtérítés követelésére jogosult a költekezés időpontjától kezdve, ennek összege után kamatot követelhet)). (Ptkv. Javaslat 1117. §.) Ha azonban a múltban lett is volna alapja annak az álláspontnak, hogy az «önálló tőkekövetelésként nem érvényesített perköltség a járulék fogalma alá esik» (Kúria Pk. V. 2723/1929.) és hogy «a Végrehajtási Törvény 43. §-a csak a követelés főtárgyára vonatkozik, a perköltség pedig a követelés főtárgyának nem tekinthető)), (Pécsi Tábla : P. I. 1089/1931.), ez az álláspont ma már semmikép sem tartható fenn. A követelés járulékos természete azt jelenti, hogy az a követeléssel együtt jár, azzal egybe van forrva, éppúgy mint a dologi jog terén az alkatrész a fődologgal. A járulékügy anazon jogszabályok uralma alatt áll, mint a főkövetelés. Igen ám, de a perköltség ma már nem jár egy úton a főköveteléssel. A Ppé. 18. §-a a főköveteléstől való elkülönülést biztosított részére azzal, hogy kimondta, mely szerint a perköltséget az ügyvéd kezéhez kell fizetni és arra az ügyvédnek elsőbbségi joga van. Még ennél is nagyobb önállóságot nyújtott azonban a perköltségnek a in. kir. Kúria 38. sz. jogegységi döntése, amely az ügyvédnek a perköltségekre vonatkozó közvetlen végrehajtási jogot megadta. Ha tehát eredetileg a perköltség természetében a járulékos elem volt is az uralkodó, az újabb jogfejlődés önállóságot juttatott részére, amelynek eklatáns bizonyítéka a törvényileg elismert az a rendeltetése, hogy az az ügyvédi munka honorálására szolgál, szemben a hitelezőt megillető tőkeköveteléssel és hogy függetlenül a hitelezőnek járó tőkeköveteléstől, az ügyvéd által önálló végrehajtás tárgyává tehető. Ezek a szempontok és annak a felismerése vezették a budapesti kir. ítélőtáblát a költség után járó kamatfizetési kötelezettség kimondására, hogy a perköltségnek a teljesítési határidőben való meg nem fizetése a kamattal kiegyenlítendő kárt okoz az ügyvédnek és hogy megokolatlan és méltánytalan volna, hogy az ügyvéd, aki megbízójával szemben késedelem esetén a perköltségkövetelés után kamatot igényelhet, elessék a kamattól akkor, ha ugyanannak a költségnek a megfizetésére az ellenfél köteleztetett. Mindezeket a szempontokat meggyőzően fejti ki a budapesti kir. ítélőtáblának a jogegységi tanács meghozandó döntvénye alapjául szolgáló anyaga körében megemlített P. XII. 1157/1932. és P. XII. 3511/1929. számú végzése, valamint az ezzel teljesen azonos szövegű P. V. 11,710/1931. számú határozata is (Jogi Hirlap, VII. évf., 12. szám). Az ügyvédek jövedelme túlnyomórészt a perköltségekből áll. A kereskedők követeléseik után a lejárattól előleges kikötés és megintés nélkül is követelhetnek kamatokat. (K. T. 283. §.) Bemmi ok ós alap nincs rá, hogy az ügyvéd legyen továbbra is az, akinek a kamatkérdésben is mindenkinél hátrányosabb a helyzete. Schleiffer Pál. Szemelvények a kir. Kúria Ügyvédi Tanácsának gyakorlatából. A felmondási idő alatt az ügyvéd a bélyeget nem köteles előlegezni. Való ugyan, hogy áz 0. hí. íl. ij-ának utolsó bekezdése értelmében az ügyvéd az ügyfelét a 30 napot kitevó felmondási idő alatt minden joghátrány ellen megóvni köteles, de ez a törvényi rendelkezés nem értelmezhető olyképpen, hogy az ügyvéd a felmondási idő alatt köteles munkáján kívül még sajátjából a bélyegköltségeket is feltétlenül előlegezni az ügyfélnek, ha ez utóbbinak módjában állott a