Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 12. szám - Képviseleti közgyűlés - Minden özvegy kap ellátást a Nyugdíjintézettől

IV. évfolyam. 12. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1934. márc. 24. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr. Kövess Béla; dr, Erdély Sándor, dr. Gerlóozy Endre, dr. Kovácsy Dénes, dr, Kórody István, dr, Teller Miksa. Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. *K Képviseleti közgyűlés. Alig volt az utóbbi időkben az ügyvédi közéletnek olyan sokat vitatott kérdése, mint azé az intézményé, melyet általában csak «kisközgyűlés» elnevezés alatt ismer az | ügyvédi közvélemény. A legelső alkalommal, amikor felmerült az a gondolat, hogy ezentúl a közgyűlésen ne minden ügyvéd személyesen és közvetlenül vehessen részt a kar ügyeinek intézésében, nagy ellenszenv mutatkozott a tervvel szemban a kartársak széles rétegeiben, mert ebben az elgondolásban — és valljuk be, nem ok nélkül — annak az elvnek a sérelmét 'látták, hogy az ügyvédek jogai és kötelességei egyenlők. Hogy a karnak tekintélyes része elvben mégis megbarátkozott az ú. n. kisközgyűlés rendszerével és azt mint szükséges rosszat elfogadta, ennek magyarázata abban található, hogy az eddigi tapasztalat szerint a közgyűlés mai rendszere a kar túlnépesedése folytán nem képes betölteni azt a feladatot, melyet az 1874 : XXXIV. tc. hatáskörébe utalt, mert hiszen 3200 ügyvéd közvetlen részvételével lehetetlen beható, nyugodt tanácskozást folytatni, arról nem is szólva, hogy nincs is olyan helyiségünk, amely 3200 embert befogadhatna és így a kar Vio része már ennél az oknál fogva is tényleg meg volt fosztva attól a lehetőségtől, hogy a közgyűlésen részt vegyen. Ezért igen sok kartársunk elfogadta a tervezett reformot abban a felfogásban, hogy az ezentúl csupán 250 tagból álló testület, melyben aránylagos képviseletet nyer a kar minden rétege, inkább fogja kifejezésre juttatni a kar közvéleményét és töltheti be, mint az ügyvédség legmagasabb igazgatási szerve, a törvény által a közgyűlésre rótt feladatot. De ha kénytelen-kelletlen a képviseleti közgyűlés rendszerét a kar tekintélyes része el is fogadta, annál nagyobb volt a felháborodás, most már az ügyvédség legszélesebb rétegeiben, azok miatt az intézkedések miatt, melyek a cselekvő és szenvedő váKiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17. lasztójögot, sőt mindenféle közmegbízatás viselését a kamarai tagdíj és nyugdíjjárulék megfizetésétől tették függővé és ezzel a kartársak nagy része a kari közügyekben való részvételből kizáratott olyan okból, melynek elhárítása éppen a mai példátlanul súlyos gazdasági viszonyok között a legtöbb ügyvéd anyagi erejét meghaladja. Hogy ez a felzúdulás mennyire nem volt alaptalan, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a hivatalos megállapítás, hogy 1933. év végéig a budapesti ügyvédi kamara 3200 tagja közül mindössze 946 tett eleget teljes összegében tagdíj- és nyugdíjjárulék fizetési kötelezettségének. A karnak tehát több mint 70 %-a hátralékban van, még pedig az esetek túlnyomó részében nem hanyagságból, nem a fizetési készség hiányából, hanem azért, mert a mai viszonyok között a legelemibb életszükségletei fedezésére szükséges összeget sem tudja megkeresni. Ha lehet, még fokozta az elkeseredést az «ügyvédi rendtartás újabb módosításáról)) szóló 1934 : II. tc. sürgős életbeléptetése és a végrehajtási utasítás 33. ós 34. §§-aiban foglalt azon tilalom, hogy egyelőre sem rendes, sem rendkívüli közgyűlés, de még kamarai értekezlet sem tartható, így a kar még annak a lehetőségétől is meg van fosztva, hogy alkotmányos keretekben kipanaszkodhassa magát. Ezek az aggályok, panaszok azonban ma már, amikor a törvény életbelépett, túlhaladottak. Ma már nincs értelme affelől elmélkedni, hogy sérelmes-e a törvény és miért az, mert hatályos törvénnyel állván szemben, ha legális eszközökkel esetleg törekszünk is annak megváltoztatására, vagy hatályon kívül helyezésére, ahhoz alkalmazkodnunk kell és félretéve minden melléktekintetet, igyekeznünk kell egy a felfogásunkban talán meg nem felelő törvényből is legalább azt az előnyt biztosítani az ügyvédség egyeteme részére, aminek elérésére a törvény mai formájában is megadja a lehetőséget. Ennek a kedvező lehetőségnek a kihasználását abban látom, hogy amikor a budapesti ügyvédi kamara a törvény rendelkezésénél fogva áttér a képviseleti közgyűlés rendszerére, azt a 250 kartársat, akik hivatva lesznek ezentúl a kamara tisztikarával és választmányával együtt a kar ügyeit intézni, az erre a szerepre legalkalmasabb, tudás, szorgalom, lelkiismeretesség, tisztesség szempontjából a legmagasabb követelményeknek megfelelő kartársaink közül válogassuk össze, tekintet nélkül pártállásukra, világfelfogásukra, vallási hovatartozandóságukra, sőt még arra is, ami, sajnos, a legritkábban történik meg, hogy személy szerint az illető, különben megfelelő kartársunk rokonszenves-e, vagy sem. A mai rendkívül súlyos, különösen az ügyvédségre sorsdöntő napokban szálljunk magunkba, ós széjjelhúzás, személyi tekintetek előtérbe tolása helyett fogjunk össze, egyesítsünk minden alkotó erőt a nemzet ügyének szolgálatára, mert csak úgy fogjuk helyünket a történelem ítélőszéke előtt megállhatni, ha az összhangnak, egymás megbecsülésének legalább ezzel a minimumával indulunk a választási küzdelembe! Kövess Béla. Minden özvegy kap ellátást a Nyugdíjintézettől. Az Oppíer-féle vitát tovább folytatni nem kívánom, miután Opfler legutolsó válaszában — állításainak egyébkénti fenntartása mellett — hallgatással mellőzi, tehát beismeri azt a vádját, hogy a nyugdíjintézet ma ad-e ellátást az 1914—1924. évek közt igényjogosultakká vált özvegyeknek. Ezt tehát a közönség megnyugtatására leszegezhetjük, hogy ma valamennyi özvegy kap ellátást s amint az intézet megállapította, többet, mint amennyire az intézet eredetileg kötelezve volt. Hogy Oppler ezek után miért tartja fontosnak — a kiosztó-rendszer szempontjából, — hogy 1926-ban a szóbanforgó özvegyek kevesebbet kaptak, nem tudom. Azért bizony kár volna rendszert változtatni, mert hiszen ez a kérdés már a mai rendszer mellett is orvosolva Van. Ofpler kollegám egy régebbi cikkemből idéz éspedig ekkép : — Popper barátom nem