Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 11. szám - A részvénytársaság igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak felelőssége. - A Budapesti Ügyvédi Kör vitája. [1. r.]

11. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 45 alapon állok. Előadásom kézirata rendelkezésre áll. A Nyugdíjintézet nyilatkozatára már megfeleltem. Amit írtam az 1914—1924. között megnyílt ellátási igényekről — fenntartom, de nem lényege a kérdésnek. Bombákat nem szoktam elhelyezni, tehát nem is robbanhatnak. Hogy nem kérdeztem előbb szóval bent az igazgatóságban? Hát én hittem és bíztam a nyomtatott jelentésben. Ismerem alaposan a mai rendszert. Indítványt az igazgatóságba a inai rendszer elhagyására hiába tennék — ott megcsontosodott állásponttal állok szemben. Én csak az ügyvédi közvélemény elé, a szövetség és jogi közlönyök elé vittem a kérdést. Popper barátom nem volt mindig ilyen ortodox. Még 1932. augusztus 4-én írja a «Jogi Napló»-ban : «A kar jelentékeny része nem tudja többé előteremteni a szükséges járulékokat . . .» Itt, nézetem szerint, csak radikális rendszerváltoztatás segíthet. Én tartózkodtam az összeférhetetlenségi kérdés felvetésétől, mert minden kiélezés elkerülése végett a legfontosabb tárgyi kérdésre akartam szorítkozni. Magamra nézve az inkompatibilitást a legszigorúbb alakban fogom felvetni, de engedje meg Popper barátom, hogy ennek időpontját magam határozzam meg. Ne jöjjenek újra és mindig a szakértőkkel*. Ezek még elmúlt és konkrét dolgokra nézve sem mindig abszolút megbízhatók. Hát még a jövőbeli bizonytalanságok tekintetében. Ez áll a matematikai mérlegre is, amelyről Goldziher., írja: «igazi pénzügyi hátt ere nincs és jelent őségé eléggé szűk határok közé szorul». Braunnak csak ennyit : Számadataim «<Az Ugyvéd»-ben teljesen helyesek. A Jogi Naplóban én nem vettem fel semmit. A közmegbízatási részesedés az 1933. évben nem 20,000, hanem 31,000 pengőt tesz ki. Ha a mai ügyvédek 80 pengős tagdíjának csak kétharmad részét veszi is fel, akkor is kalkulációm alapján nemcsak hiány nem áll elő, hanem még plusz marad. Arról az eshetőségről, hogy a Törvényhozás megvonhatná az államsegélyt, nem szívesen beszélek ; azért ez argumentumról eddig hallgattam* Braun barátom is ily hangok megütóse helyett helyesebben tenné, ha a minél nagyobb állami hozzájárulás törvényi visszaá 1 lí t ás át sürgetné. Hagyjuk már a gyertyavilágítást : ma a rádió korában anakronizmus ez, éppúgy, mint a szakértőnek, mint valami mágusnak, vagy alkimistának beállítása. A vároinányíedezeti rendszer csődöt mondott . mert a tőkét konzerválni, hozadékát hosszabb időre biztosítani nem tudja ; viszont sokkal nagyobb díjat igényel és sokkal, de sokkal kisebb ellátást enged. Oppler Emil. Sok felesleges munkától szabadul meg, ha Budapesti Ügyvódúnió racionalizált nyomtatványait használj a. Világosítsa fel a közönyös és kétkedő kartársakat, az írógépszolgálat óriási előnyeiről. Ne dobja ki a pénzét a méregdrága postai kézbesítésekre, hanem rendeljen azonnal 100 darab ügyvédi vótívet. A részvénytársaság igazgatósági és íelügyelőbizottsági tagjainak felelőssége. — A Budapesti Ügyvédi Kör vitája. — Beck Salamon : Bizonyára méltóztatnak emlékezni a római jogból a lex Khodia de iactu tételére, ami a hajót ért kárveszély terhét szétosztotta az összes érdekeltek között. Ha a hajórakomány egy része megsérült, vagy elpusztult, az ebből eredő kár felosztatott és annak terhét nemcsak az elpusztult, vagy megsérült fuvarozás alatt álló árunak a tulajdonosa, hanem azok az árutulajdonosok is viselték, akiknek áruja ugyancsak a hajón volt fuvarozásra, de akiknek áruja szerencsés véletlen folytán megmenekült. A lex Khodia de iactu egy dologi veszélyközösséget teremtett meg és mindenki felelt, akinek valamije a hajón volt. Ennek a lex Khodia de iactu-nak a szelleme verődik vissza az igazgatósági tagok felelősségében kialakult további gyakorlatban, ami lényegileg egy személyi veszélyközösséget konstruált és mindenkit, aki az igazgatóság tagja volt, ezen tagsági kötelék alapján már felelősségre vont. Ezzel szemben a helyes jogi felfogás a törvény útmutatása nyomán könnyűszerrel megtalálható, ha a törvényt jogászi elemzés alá vesszük. A kereskedelmi törvény 189. §-a kétségtelenül az igazgatósági tagok terhére deliktuális felelősséget állapít meg. Reitzer Béla kitűnő cikkében igen helyesen mutat rá arra, hogy a törvény az igazgatósági tag és nem az igazgatóság felelősségéről beszél, tehát a törvény az egyéni individuális felelősség alapján áll. Még fokozottabban következik ez a felelősség deliktuális -jogi karakterébe)!. A deliktumért csak az felel, aki a deliktumot elkövette, vag}' elkövetésében részes. A tömegmozgalmak által okozott károk kivételével az egyszerű jelenlét a felelősség megalapozására nem elegendő és így az igazgatósági tag felelőssége sem alapulhat magán az igazgatósági tagságon, hogy az igazgatósági tag kvázi mindig «jelen yan». A deliktuális felelősség megállapítása a deliktumban való egyéni részvételt kívánja meg és ezzel eljutottunk ahhoz a szükséges tisztázáshoz, hogy minden igazgatósági tagra külön-külön vizsgálandó az ő részvételének ténye és mértéke. Doroghi Ervin kitűnő felszólalásában utalt annak a megkülönböztetésnek szükségére, hogy máskép bírálandó el annak az igazgatósági tagnak a felelőssége, aki az ügyvezetésben tényleg részt vesz, mint azé az igazgatósági tagé, aki az ügyvezetéstől távol van. Utalt Doroghi a saját törvénytervezetére, amelyben a külföldi törvényhozás mintájára intézményesen is különválasztja az ügyvezetőségnek és az ügyvezetéstől távol álló igazgatósági tanácsnak a szerepét. És a felelősség ezen megkülönböztetését is törvénytervezetének erre a rendszerére építette. ' Doroghi helyes elvi tételét én továbbfejleszteném és azt tartom, hogy nem csupán a Doroghi álláspontja értelmében megalkotandó új törvénynél — amely az ügyvezetőséget és igazgatótanácsot intézményesen különválasztja — van hetye a felelősség ilyen külön választásának, hanem hogy a felelősségnek ez a különböző elbírálása a mai törvény keretébe is beilleszthető. Mindegyikünk sűrűn találkozott laikus feleknek, de még jogászoknak is olyan kijelentésével, hogy érzem, hogy igazam van, de hogyan magyarázom meg jogérzetemnek a tételes jogszabály szerinti helyességét. Az igazgatósági tagok jogi pozíciója ma külszemre egyenlő, hogyan lehet tehát ezzel az egyenlő hatáskörrel bíró igazgatósági tagok között a felelősséget egyenlőt lenül, különböző módon elrendezni? Ha egyelőre törvényileg intézményesen ügyvezetőség és igazgatósági tanács kiépítve nincs is, a gazdasági élet automatikus menete ezt a megkülönböztetést kitermelte. Az ügyvezetőség és az ügyvezetéstől távolálló tágabb igazgatóság ma is élő valóságai a gazdasági életnek. Nincs szükség arra, hogy az intézményi különválásra várjunk a felelősség eltérő szabályozására. Az életben kialakult tényekre már ma reá lehet építeni a felelősség különböző elbírálását. Az életszerűség elvi alapjára helyezkedő gyakorlattal az a fentebb kifejtett dogmatikai álláspont, amely az igazgatósági tag deliktuális, individuális felelősségét hangsúlyozta, tökéletes összhangban van. Minden igazgatósági tag a saját tényeért felel. Az az igazgatósági tag tehát, aki az ügyvezetésnek részese és aki így tényleges véghezvivője a részvénytársaság cselekményeinek, ezen terjedelemben felel, míg az ügyvezetéstől távolálló igazgatósági tagok ugyancsak a saját fényükért felelnek és nem felelnek azokért a tényekért, amelyekben ők részt nem vettek. Fennmaradván az ellenőrzés körüli netáni mulasztásért való felelősség. Mellesleg említem meg, hogy a községi képviselőtestületi tagot terhelő felelősséget is a községi törvény akként szabályozza, hogy névszerinti szavazást rendel el bizonyos esetekre és így állhat be a képviselőtestületi tag felelőssége. Tehát ez a törvény is, mint egyébként ez logikai kényszerűség, az egyéni felelősség alapján áll. (Folyt, köv.) Szemelvények a Budapesti Ügyvédi Kamara jelentéséből. Az ügyvédi kar helyzete. Bírósági ügyforgalmunk, a házassági bontóperek kivételével, igen számottevően apadt, perenkívüli teendőnk csak szórványosan akad, a gazdasági élet aléltsága folytán a munkanélküliség egyre emelkedik, a zugírászat még mindig megszállva tartja az ügyvédi munkaterületeket és a fővárosi ügyvédi létszám az elmúlt évben 30 főnyi többletet mutat : mi más lehet tehát a lesújtó eredmény, mint az, hogy az ügyvédeknek ez ideig gazdaságilag érintetlen rétegei is belekerültek azok tömegébe, akik a legnehezebb létküzdelmek, nélkülözések árán és állandó bizonytalanság közepette tudják, csak óráról-órára tengetni létüket.