Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 10. szám - Az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetről. - Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet nyilatkozata

ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 10. SZÁM. még 52,000 pengő. Az intézet ügyvitele is belekerül évente cca 30.000 pengőbe. Mai ad t ebát elosztandó az első évben 992,000 pengő helyett 272,000 pengővel kevesebb, vagyis 720,000 pengő. Jut, tehát 900 igényjogosultnak átlag nem 960 pengő, hanem csak 800 pengő. De ez csak az első év mérlege. A második évben a 80 pengős tagdíj hozama még csökkenni fog 80,000 pengővel, az igényjogosultak száma, mely a mai nappal is elérte már a 900-at, az évi átlag alapján 60-nal szaporodni fog. A harmadik év végén a bevétel lecsökken 600,000 pengőre, az igényjogosultak száma felemelkedik 1000-re, jut a propagált rendszer alapján egy-egy személyre 600 pengő. Enhyit a három első évről, bár én erről a t retilalkáról a mai napig se nem olvastam, se nem hallottam. De ez nem is fontos. Későbben a bevétel nem fog már csökkenni, de az igényjogosultak száma fog rapid emelkedni. Öt éven belül eléri az 1200-at, 10 éven belül az 1500-at, Mit fogunk adni egy-egy jogosultnak, hacsak a tagdíjat nem emeljük fel, először a másfélszeresére, azután a duplájára. Oppler kollégám már felolvasása óta tett engedményeket annak nyomtatott kiadásában, még engedett adataiból mai cikkében, így lassanként közelebb jutunk egymás számadataihoz. Helytelen cikkírónak az az okoskodása, hogy befolyt a mult évben 619,000 pengő, miért ne folynék be az idén 480,000 pengő. Először is csak az osztható ki évente, ami az illető év javára folyt be, az állandóság megőrzése céljából. Tudnunk kellene tehát, mennyi tagdíj folyt be mult évi járulék címén és mennyi az előző évek hátraléka címén. Aztán meg ez az összeg 130 pengős befizetés alapján folyt be, míg a 480,000 pengőnek 80 pengő befizetés alapján kellene befolynia, holott a 80 pengő a 130 pengőnek csak 60 %-a,- Pedig hiszem és állítom, hogy a 80 pengőt is csak azok fogják befizetni, akik a 130 pengőt is megfizették, mert a kartársak nagy része a 80 pengőt sem tudja megfizetni. Pláne, mikor most az új rendelet szerint törlés szigorú terhe alatt öt éven belül a régi hátralékot is ki kell fizetni, ami fejenként és évenként 60—100 pengő még külön. Én az intézetet nem mint elvont fogalmat, akarom fenntartani. Nekem nem mellékes, hogy én magam vagy majdan özvegyem mennyit kap. Én azt akarom, hogy a törvényes maximumot kapjuk meg állandóan teljes bizonyossággal. Erre nézve pedig a mai rendszerben — minden bajai mellett több biztosítékot látok, mint a kirovórendszerben. Én szerződéses fél akarok maradni a matematikai alapon felépült nyugdíjintézetemmel szemben és nem kívánok részese lenni egy évente megrendezendő pool-nak ' vagy tontinának. Megindokoltam, hogy miért nem hiszem, hogy a törvényhozás fenntartaná az új rendszer mellett a kötelező tagságot. Erveimet fenntartóin nemcsak e részben, hanem abban is, hogy a kirovórendszer a nyugdíjintézet egységét és így egész szervezetét támadná meg. Holott a nyugdíjintézetet Oppler kollégám is az ügyvédség nagy vívmányának és minden körülmények között fenntar tandónak mondja. Rossz példa Románia, mert ott a jövedelem oroszlánrésze nem a befizetésekre, hanem a bélyegjövedelemre van alapítva. Ott is bevárandó az eredmény, hogy mi jut egy-egy jogosultra, ha majd á karencia lejár és lesz csak 1000 igényjogosult, holott lesz idővel a 12,000-es ügyvédi létszám mellett 2—3000 is. Már 1000 jogosultnál is átlag 3000 leivel havonta 36 millió leit kell kifizetni, befolyik egy évben 12 millió. Nem döntő Ausztria példája sem. 1932-ben 271 igényjogosultnak megszavaztak 350,000 sh.-et, vagyis fejenként évi 1250 sh.-et, fizette 2200 ügyvéd, fejenként 160 sillingjével. Volt mindjárt 50,000 sh. deficit is. Hol van itt az olcsóság és a nagy eredmény! Pedig ez csak a kezdet, lesz ott iziben 400 igényjogosult is, amikor egy-egyre esik 150 sh. befizetése ellenében 850 sh., vagy pedig fel kell emelni az évi hozzájárulást 250 sh.-re. De maradjunk csak idehaza. Én sohasem fogom elhinni, hogy 80 pengőért többet lehessen kapni, mint 130 pengőért, egyforma biztonság mellett. Olyan ez, mint mikor valaki két végén gyújtja meg a gyertyát. Egy ideig — vajmi rövid ideig — több fényt ád a gyertya, de azután elolvad és kialszik. Braun Ferenc. Szemle. Túlszigorúan üldözzük az inkollegialitási ? A Polgári Jog márciusi füzetében Steinhaus Ernő kifogásolja, hogy ott, ahol ügyvédi kollegialitás kérdéséről van szó, utóbbi időben túlszigorúak a budapesti Kamara fegyelmi ítéletei. Nézetünk szerint Steinhaus kritikája nem helytálló. Aki figyelemrnel kíséri a budapesti Kamara elé kerülő fegyelmi eseteket, szomorúan állapítja meg, hogy a kollégák közötti hang, úgy a periratokban, valamint a szóbeli tárgyalásokon és bíróságon kívüli érintkezésben is az utóbbi években igen nagy mértékben eldurvult. Oly hangot használnak az ügyvédek egymás között, rendszerint a harc hevében, de igen gyakran minden ok nélkül is, ami még néhány évvel ezelőtt el sem volt képzelhető. Ennek az eldurvulásnak szomorú oka és magyarázata, hogy az ügyvédi kar idegei a mindennapi kenyérért való elkeseredett harcban tönkrementek. Ez magyarázza ugyan, de nem menti a durvaságot . Az ügyvédi kar tekintélyének nagyon árt, úgy a bíróságokkal, és még inkább az ügyfelekkel szemben, ha durva szavakkal egymásnak támadnak, még inkább, ha tettlegességekre ragadtatják el magukat. A kar érdekében a mindjobban elharapódzó durvaságokat szigorú fegyelmi büntetésekkel kell megtorolni. Nézetünk szerint épp az a baj, hogy a fegyelmi judikatura nem elég szigorú e téren és ez teszi lehetővé az ilyen esetek sűrű megismétlődését, Az inkollégialitás másik nagy területe a kollégák elmakacsosolása. Itt azonban a sűrű panaszokkal szemben óvatosaknak kell lennünk. Igen gyakran fordul elő az a/, eset, hogy nem az az ügyvéd inkollégiális, aki elmakacsolja kollégáját, hanem az, aki vissza akar élni a kollégialitással, és azután feljelenti ellenfelét, mert nem volt elég kollégiális. Nem felel meg a tényeknek Steinhaus ama állítása sem, hogy az újabb ítéletek anyagi természetű ügyekben lényegesen enyhébbek, mint a múltban. Épp a legközelebbi múltban a fegyelmi bíróság az esetek egész sorában a legszigorúbb büntetéseket alkalmazta anyagi természetű ügyekben. Sajtószemle. Csehszlovák Jog. Február 15-i száma Kolb Lajosnak «A tartalékolások és leírások adómentessége» című cikkét közli. Ismerteti a Legfelső Közigazgatási Bíróságnak az elmúlt évben hozott néhány elvi jelentőségű határozatát, amelyek kiegészítő részét képezik az adótörvény errevonatkozó intézkedéseinek. Kétség esetén az adóhatóságszakértők meghallgatásával dönt a tartalékolások arányossága felett. Internationales Anwaltsblatt februári száma első helyen közli Lázár Andor igazságügyminiszternek az Országos Ügyvédszövetség által rendezett Országos Ügyvédi Értekezlet tagjaihoz december 9-én intézett beszédét. Ug}^ancsak teljes egészében közli Szladits Károly egyetemi tanárnak ugyanakkor a Ribáry-vacsorán tartott serlegbeszédét. Végül Heinrich Herbatschek Internationale Rechtshilfe» című tanulmányairól rövid áttekintést nyújt. österreichische Anwalts-Zeitung február 15-i számában Ottó Weissel «Gedanken über die Rechtspflege» címen elmélkedik Ernst Lothar «Die Mühle der Gerechtigkeit, oder das Recht auf den Tod» című könyvéről, amely a jogászokat, sőt magát az egész jogszolgáltatást igen közelről érinti. Ernst Lohsing «Ist eine Verfügung nach § 17. D. St. bei gerichtlichen Vorerhebungen zulássig?» címen a judikatura egy újabb döntését és annak hatását a fegyelmi bíráskodásra fejtegeti. 1934. évi átalakítási adókedvezmények. A vonatkozó jogszabályok és joggyakorlat ismertetése és részletes magyarázata a tatarozási hitel igénybevételére vonatkozó rendelkezésekkel, iratmintákkal. Szerzők: Weiszmann Károly, ifj. Vas Imre és Kerézsy Jenő. Sók felesleges munkától szab idul meg, h i Budapesti Ügyvédúnió r. cion.ilizáít nyomtatványait h sználj i. Világosítsa fel a közönyös és kétkedő kartársakat az írógópszolgálat óriási előnyeiről. Felelős szerkesztő: |)r. Teller Miksa V., Szalay-u.3. (Tel.: 20-3-98.) Felelős kiadó: Vállas Lajos. Frank] in-Táisulal nyomdája^ Abrai V.