Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 10. szám - Az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetről. - Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet nyilatkozata

40 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY J0. SZÁM. y :A választás eredményét az arányossági szám szerint kell megállapítani. Ez a szám az a hányados, amelyet a leadott összes szavazatok számának kétszázötvennel való elosztása által nyerünk. Minden lajstromra annyi hely jut, ahányszor ez az arányossági szám a lajstromra esett szavazatok számában foglaltatik. De nem több hely, mint ahány jelölt a lajstromban szerepel. Nagy szavazatszámra számító pártnak tehát nem célszerű csupán 50 jelölttel indulnia, mert annak teheti ki magát, hogy elnyert szavazatokat a számbavételnél elveszít. Minden választó csak egy lajstromot ajánlhat; jelölt pedig ajánló gyanánt egyik ajánlási íven sem szerepelhet. Érvényesen csak olyan választó jelölhető, aki a jelölést sajátkezűleg írt és aláírt nyilatkozattal'fogadja el. A jelölt elfogadási nyilatkozatot csak egy lajstromra adhat; ellenesetben valamennyi elfogadó nyilatkozata érvényét veszti. A szabályzat egyéb részletei megfelelő intézkedéseket tartalmaznak a névjegyzék összeállítására, felszólamlásokra, az ajánlási ívek hitelesítésére, a választás tisztaságának és esetleges visszaélések megakadályozásának biztosítására stb., amelynél érvényesültek már azok a tapasztalatok, amelyek hasonló rendszerű választásoknál gyakorlatból szereztettek. A választási propaganda már megindult. Eredményeire nézve jóslásokba bocsátkozni nem igen lehet. Mindenesetre az a valószínű, hogy a többségre — a tagdíjhátralékos tagok igen nagy számánál fogva — annak a kamarai pártnak van kilátása, amelynek támogatói vagy tagjai között a t év március 31-én a hátralékosok száma a legalacsonyabb lesz. Kovácsy Dénes. Az Ügyvédi Gyámés Nyugdíjintézetről. Február 7-én e tárgyról tartott előadásomra Braun Ferenc kartárs úr a «Jogi Napló», Popper Tódor kartárs úr pedig az «Ügyvédi Közlöny» hasábjain válaszoltak. Az ügyvédi közvélemény felvilágosítása céljából szükségesnek találom, hogy röviden feleljek közleményükre, mert mind a két cikkíró úr félremagyarázni igyekszik azóta nyomtatásban is megjelent előadásomat és nyilatkozatomat. Braun azzal fejezi be cikkét, hogy maradjunk a régi rendnél, mert ebben úgy az intézmény fennállása, mint a kötelezett díjak kifizetése megingathatatlanul biztosítva van». Popper pedig : «mi nem ígérni, hanem ígéretünk beváltását intézményesen biztosítani is akarjuk! Inkább keveset, de biztosan!» 1909. január 1-től mostanig a teljes tőkefedezeti-várományosi rendszer állott érintetlenül érvényben. Kérdem, biztosított-e, adott-e és ad-e az intézet csak egy fillér ellátást is az 1914. január 1., azaz a karenciális idő eltelte után, 1924. december 31-ig elhalt tagok igényjogosultjai részére ? Keveset ígért — ez igaz, — de biztosan adott: semmit! Ezt azonban megingathatatlanul. Az 1909-től 1924. december 31-ig meghalt kollegák jogutódjai nem kaptak és nem kapnak semmi ellátást. Erre tessék válaszolni, igaz-e ez, vagy nem? Az első tőkegyűjtés 1909. január 1-től 1914-ig: több mint hatmillió korona — Popper szerint is — teljesen megsemmisült. Az 1917. évben elhatározott első szanálás — két és félmillió pótlása — keresztülvitetett, befolyt, ám, amint Popper máshelyütt nyomtatásban elismerte — megsemmisült. A második szanálás 1922. január 1-én kezdődött. Behajtottak a tagokon nehezen kiizzadt tagdíjat, pótdíjakat és rendkívüli járulékokat ; az ekkor ismét záloglevelekbe s más fix papírokba, valamint készpénzbe helyezett 21 millió fedezeti tartalék 1925-re újra megsemmisült. Ez volt a harmadik teljes tőkemegsemmisülés. Folytatódott, azaz jogilag ekkor kezdődött a {megingathatatlanul biztosított és kötelezett)) ellátások ki nem fizetése. A negyedik tőkegyűjtés — 1925— 1934. — értéke 50 °/o"ra> hozadéka cca 66 %-ra csökkent. Számvetésemet is, mindkét úr, még a számokban is helytelenül idézi. Világosan mondtam és írtam, hogy a mostanáig gyűjtött és még meglévő vagyon állagának érintése nélkül, annak hozadékát óhajtom ellátásokra fordítani. Ezt is kalkulációmba jóval alacsonyabban vészen fel, mint volt az 1933. január 1-i zárszámadás és előirányzat szerint a hozadék. Én az értékpapír, a kihelyezett kölcsön és a betétek összhozadékát csak 170,000-— P-vel veszem fel, szemben az akkori tetemesen magasabb jövedelemmel. A tagdíjakat sem úgy kalkulálom, mint ahogy Popper és Braun idézik. Már abból indulok ki, hogy a most meglévő 6300 ügyvéd helyett csak 6000 ügyvédet veszek számításba. Ezek tagdíjánál is számolok azzal, hogy a hatezerből 14°/0 tagdíja nem folyik be, azaz összesen 18°/0-ot ütök le. Hiszen erre tartok 130,000-— P latidüdöt. A 14% be nem folyt tagdíj pedig csak 70,000*— P-t tesz ki. így ebbe a latitüdbe még bőven elfér a közmegbizatási díjakból és adományokból együttesen felvett 40,000-— P teljes kiesése. Tehát a bevételeknél pesszimista vagyok. Túlzottan az. 1933-ban befolyt a Nyugdíjintézetnél tagdíjakból 619,200-— P. Egyedül a budapesti Kamarától kereken 386,000 pengő. Miért ne folynék be akkor 1934-ben 480,000-— pengő, szemben az előző évi 619,200 pengővel ? Biztosra vehető, hogy az ügyvédség, ha kisebb tagdíj mellett sokkal nagyobb ellátásra van igénye s nem kell félnie attól, hogy rossz befektetés folytán az általa befizetett pénzek elértéktelenednek, sokkal könnyebben, megbízhatóbban és buzgóbban fog fizetni l Mindenki inkább fizet, ha látja, hogy többet kap, és hogy nincs veszély arra, miképp áldozatok árán teljesített befizetése elvész. Abban az egyben igazuk van, hogy a be nem folyt tagdíjat nem lehet kiosztani, ám azt is bebizonyította már a Nyugdíjintézet vezetősége, hogy még.a befolyt tagdíj, mint elúszott fedezet meg nem lévő hozadékából sem adott ellátást. Kérdem, mi lett volna jobb? A harctéren elesettek hátrahagyottainak ellátást adni, az 1914. és 1923. év között'az igényjogosultak ellátását felemelni, vagy ezeket az összegeket fedezet elnevezés alatt teljesen elveszíteni? Braun dr. úr szerint a tagdíjból nem szabad ellátást adni, a vagyon hozadékából helytelen az igényjogosultaknak juttatni, adományokra sem lehet számítani, közmegbizatási jövedelemmel nem lehet kalkulálni, szóval ellátásra számítani nem szabad, az egész bizonytalan, fizetni csak a minél nagyobb tagdíjat szabad. Mindkét cikkből kjrí, egyenesen kiált az a lehetetlen felfogás, hogy mellékes az, mennyit kapnak az igényjogosultak, a cél az intézetnek, mint elvont fogalomnak fenntartása ! Braun miért gondolja, hogy a kötelező tagságot a törvényhozás megszüntetné, mihelyst az évi nettójövedelem 90 %-a felosztatnék? — nem tudom. Romániában, Jugoszláviában kötelező- törvényes tagság van érvényben az évi jövedelem teljes felosztása mellett, Alsó-Ausztriában ugyancsak. Az én számvetésemnél mindkét úr egyet teljesen mellőz : hogy én azt három esztendőre, 1934—36. évekre állítom fel. Akkor teljesen reális az eddigi statisztika szerint, há 6000 ügyvédtaggal — (sőt ez pesszimista, ha akarjuk optimista beállítás) — és szemben az 1933. január 1-i 789 igényjogosulttal, 900 igényjogosulttal számolok. Mindkét úr teljesen elfelejti azt, hogy nem szerződéses magánbiztosításról, hanem törvényen alapuló társadalombiztosításról van szó, ahol a fizető tagok száma és a fizetési kötelezettség biztosítva van. Három éven belül a számvetésemmel szemben hátránj^os eltolódás lehetetlen. Három év után újból beszélünk. Ha akkor az igényjogosultak száma már meghaladja a 900-at, vagy az ügyvédek száma lecsökken 6000 alá, akkor új számvetést kell csinálni és választani aközött, hogy vagy a tagdíjat emeljük, vágtáz ellátást csökkentsük. Az egész anyag félreismerésén alapul az, ha akár statisztikai, akár fedezeti szempontból a szerződéses magánbiztosítás példáját veszik alapul. Popper példájára a magánbiztosítási vállalatok prosperálásáról csak azt válaszolhatom : Azok jól prosperálnak, az igaz, de a biztosítottak kötvényeik alapján nem kaptak semmit. Épp azért prosperálnak a biztosítók. Az ellen tiltakozom, hogy az ügyvédi nyugdíjintézet ugyanily módon virágozzék. A magánbiztosítók nyerészkedésre alapított üzleti vállalatok, amelyek annál jobban prosperálnak, minél nagyobb balek a biztosított I A kamarák és a nyugdíjintézet teljesítőképessége, az ügyvédség megfelelő ellátási igénye csak úgy biztosíthatók, ha a tagdíj leszállítása mellett az évi hozadék — csekély tartalékolással - - ellátások alakjában kiosztásra kerül. Szerény létminimumot ez a' módszer sokkal jobban biztosít, mint akármilyen teljes fedezeti rendszeren alapuló szerződéses biztosítás! Oppler Emil. * * *