Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 5. szám - Az ügyvéd mai helyzete a bíró szemszögéből - Adomány az ügyvédi karnak.

IV. évfolyam. 5. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1934. febr. 3. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr, Kövess Béla; dr. Erdély Sándor, dr. Gerlóczy Endre, dr, Kovácsy Dénes, dr, Kórody István, dr, Teller Miksa, Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17 7 Az ügyvéri mai helyzete a bíró szemszögélből. írta : Olchváry Zoltán, a debreceni kir. ítélőtábla elnöke. Csaknem két évtizede már, hogy a magyar nemzet a legsúlyosabb megpróbáltatások küzdelmes korát éli. A létért való állandó jellegű hősi küzdelem ez, amelyet a nemzet minden rétege és minden intézménye folytat, láncolatos áldozatok és szenvedések nyomasztó súlya alatt. Ha kultúréletünk összes ágazatait és intézményeit szemügyre vesszük, valamennyi között talán az ügyvédség az, amelynek megpróbáltatásai a legelviselhetetlenebbek. Az ügyvédek helyzete ma mind vigasztalanabb, mert a különböző' néprétegeknél különböző hatásokban és irányban, s más és más következmények kíséretében jelentkező és állandósuló gazdasági válság súlya közvetve minden irányban ránehezedett az ügyvédségre is, — és ebből a szörnyű helyzetből való kibontakozás hosszá évekre terjedő kínos várakozás után is, oly távolinak bizonyult! Pedig a megoldást szorgosan keresni kell és meg is kell találni, ha csak azt nem akarjuk, hogy egy olyan kultúrintézményünk menjen veszendőbe, amely nélkül nincs és nem is lehet magas szinten álló igazi kultúra. A magyar bírák, akik mindenkor harmonikusan működtek együtt az ügyvédi karral, szorongó kartársi érzéssel gondolnak arra, hagy a magyar ügyvédeknek évek. óta csaknem emberfeletti áldozatok között kellett és kell teljesíteniük nemes hivatásukat, s komoly aggodalommal gondolnak arra a veszélyre, amely az ügyvédség válságos sorsa miatt, közvetve már eddig is fenyegette az igazságszolgáltatást, ma pedig már a küszöbön áll. Többesben beszéltem rnost, de úgy érzem, nyugodtan tehetem ezt, mert tudom, hogy felfogásom és észleletem bírótársaiméval azonos. A kibontakozás és megoldás nem tőlünk, ítélőbíráktól függ; sőt azt sem láthatjuk előre, hogy milyen mérvű lehetne az : de óhajtva várjuk a kedvező fordulatot, és benső örömünkre szolgálna, ha az ügyvédség erkölcsi támogatás gyanánt tekintené és fogadná el a bíráknak őszinte együttérzését, amelynek e néhány sorba foglalt tolmácsolására részemről is készséggel és meggyőződéssel vállalkoztam. ^«Adomány» az ügyvédi karnak. írta : Kölcsey Sándor, a Debreceni Ügyvédi Kamara elnöke. Azok a kívánalmak, melyeket az ügyvédi kamarák, az ügyvédszövetség, kongresszusok, értekezletek, ügyvédi szaklapok évek sora óta hangoztatnak, úgy mentek át a köztudatba, és úgy szerepelnek a fórumon is, mintha ezeknek a kívánalmaknak a teljesítése kizárólag csak az ügyvédek érdeke, vagy éppen az ügyvédeknek juttatandó valami adomány kérdése volna. (NB. még a nyugdíjintézetünk állami támogatása sem adomány, hanem az indokolás szerint a törvénykezési illetékek beszedése fejében adatik azon megtakarításból, amivel többe kerülne ezen illetékeknek állami apparátussal való beszedése.) Csodálatos, hogy nem a kívánalmak közérdekű volta, nem az érvek belső igazsága és súlya, hanem csak az maradt meg a köztudatban, hogy kik hangoztatják, kik tartják felszínen ezeket a kérdéseket. Az ilyen hibás beállítást többször volt alkalmunk tapasztalni nemcsak a laikus közönség részéről, de sajnos, azt kellett látnunk néha illetékes köröknél is, hogy kizárólag ügyvódjóléti problémaként kezeltetnek ezek a kérdések, hiszen csak így érthető előttünk ügyvédek előtt, hogy miért nem valósíttatnak meg ezek a kívánalmak, és miért történik nem egyszer utalás a megvalósítás egyik akadályaként az ügyvédi kar népszerűtlenségére. Igaz, hogy vannak az ügyvédi Karnak is eltévelyedettjei, kíméletlenül kell harcolni ellenük, mert őmiattuk szenvedi a legsúlyosabb károsodást a Kar, és aki nem tud alkalmazkodni a hivatás által megkövetelt etikához, annak pusztulni kell közülünk. De a kir. Kúria ügyvédi tanácsának statisztikája szerint nem sokan vannak ilyenek, és az előfordult esetek között is aránylag kevés a súlyos, és a méltó megtorlás sohasem maradt el. Más hivatásoknál is történnek hibák, mulasztások, visszaélések. Építkezések omlanak össze, embereket temetve maguk alá. Orvosi bűnös beavatkozásokról és mulasztásos műhibákról is olvasunk elég gyakran. Közigazgatási és más kinevezett, tehát etikailag szelektált köztisztviselőknél is fordulnak elő megtévelyedések. Eszeágába sem jut senkinek, hogy ezekért a bűnökért és mulasztásokért az illető hivatásbeliek egyetemét okolja vagy ezekben a jelenségekben magának a hivatásnak egzisztenciális problémáját lássa. Ha tehát feltéve, tagadva animozitás van az ügyvédi Karral szemben, annak az okát helytelenül keresik mibennünk, hanem igenis azok a sokak termelik ós terjesztik az ügyvédellenes hangulatot és bizalmatlanságot, akik ebből valamilyen hasznot látnak. Mert éppen elegen vannak egyfelől olyanok, akiknek hálás dolog az ódiumot az ügyvédre hárítani, másfelől olyanok, akik a falvakban (jegyzői irodák) és a városokban (ügynöki stb. irodák) a maguk «közérdekű» munkásságának a veszélyeztetőjét látják az ügyvédi karban. Azonban ennek a vélt, vagy valóságos ügyvédellenes hangulatnak semmi köze sincs a Kar által hangoztatott közérdekű kívánalmakhoz. Hivatásunk népszerűtlenségének vérszegény ellenérvével szemben tehát végre tisztáznunk kell, hogy mi nem «adományt» kérünk, sőt azt a Kar függetlenségének megóvása érdekében illő tisztelettel vissza is utasítanánk. Azok a kívánalmak, amiket az ügyvédi Kar évek sora óta sürget, egytől-egyig olyan igazságügyi kérdések, amelyeknek a megvalósítását igen fontos közérdek teszi szükségessé. Ahogy a bírói függetlenség posztulat urnát nem lehet a bírák egyéni ügyének tekinteni, éppen úgy nem lehet sem a jogkereső közönség védelmét, sem az ügyvédi hivatás védelmét magánügynek vagy adományjuttatásnak tekinteni. A Budapesti Ügyvédi Kamara 2152/1933. számú felterjesztése (Ügyv. Közi. f. évi 3. sz.), mely a miniszteri ankét tárgyalási anyagát opportunitási szempontok szerint csoportosítva «az ügyvédséget nehéz gazdasági helyzetében érdeklő» kérdésekként terjeszti fel: nem juttatja kifejezésre azt az elvet, amit az elől mondottak miatt szerény nézetem szerint á kívánalmak exponálásában követnünk kellene. Az Igazságügyminiszter úr azt a felhívást intézte az ankéton rósztvevőkhöz, hogy tovább munkálkodjunk a tárgyalt anyag tisztázásán. Ez alkalommal a vonatkozó kérdések tárgyalásánál csak a fent kifejtett elv fontosságára kívántam reámutatni, és az alábbiakban még megkísérlem de lege f erenda ezen elv alapján az ankét anyagának pusztán a vezérszavait logikai rendszerbe szedni aszerint, hogy az egyes kérdésekben a közérdeknek milyen eleme a domináns: