Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 39. szám - Dr. Pap József

39. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 157 következésképpen, ha ki is rendeltetett, ŐJ fellebbviteli jog sem illeti meg, amiért is az általa benyújtott fellebbezés visszautasítandó. Az elsőfokú ítélet panaszlottnak kézbesítendő, aki az ellen fellebbezéssel élhet. (Kúria 1934. november 3. Üft. 378/1934. Elnök : Finkey, előadó : Fürst.) Az Ü. R. 29. §-a értelmében a kamarai választmányok határozatai ellen a kír. Kúria Ügyvédi Tanácsához fellebbezésnek csak azokban az esetekben van helye, amelyekben azt a töivény kifejezetten megengedi; ezek közé azonban az olyan határozatok, amelyeklen a választmány az általános forgalmi adó alapjának egyénenként elosztása tárgyában intézkedik, nem tartozik. (Kúria, 1934. november 10. Üft, 4841/1934. Elnök : Polgár, előadó : Gál.) Ha a választmány felvétel kérdésében dönf, érvényes határozathozatalra az Ü. R. 29. §-a értelmében az elnökön kívül legalább négy tag jelenléte szükséges és elégséges. Az Ügyvédi Tanács hatásköre nem terjed ki am-, hogy a kamara elnökségét utasítsa, miszerint a választmány összes tagjait hívja meg abból a célból, hogy a felvétel kérdésében szavazáz útján határozzanak. (Kúria 1934. november 10. Üft. 4799/1934. Elnök : Polgár, előadó : Gál.) Az állandó fegyelmi bírói gyakorlat szerint ügyvéd elleni fegyelmi ügyben a fegyelmi vétség meghatározásánál mindig az Ü. R. 68. % a) vagy b) pontjára kell hivatkozni. Az Ü. R. 69. §-a ugyanis csak példálózva emlí ; egyes eseteket, amelyek fegyelmi vétséget képeznek, s ezért a 69. §-ra csak a fegyelmi bírói határozat indokaiban kell hivatkozni. Ebből az okból mellőzte a kír. Kúiia ügyvédi tanácsa az Ü. R. 69. § c) pontjának az ítélet rendelkező részében való felhívását, ami mellett azonban megállapítja azt, hogy panaszlottnak a vád tárgyává tett eljárása kimeríti az Ü. R. 69. § c) pontjában körülírt, fegyelmi vétségnek a tényálladékát. (Kúria, 1934. október 20. Üft. 242/1934. Elnök: Polgár, előadó : Básó.) A Kúria VI. Tanácsának gyakorlatából. I. Községi főjegyzőre, ha van is ügyvédi oklevele, az Ü. R. szabályai nem alkalmazhatók. — II. Községi főjegyző kártérítési felelőssége hibás végrendeletért. A fellebbezési bíróság ítéletében megállapított és panasszal meg nem támadott tényállás mellett a felek közti pervitában elsősorban azt kell eldönteni, hogy a felperes oldalán bekövetkezel t az a hátrány, amely őt annálfogva érte, mert a néhai X.-nek az alperes által készített végrendeletét az alperes elnézésből tanúként alá nem írta s mert a végrendelet emiatti érvénytelenítése következtében nevezett örökhagyónak a végrendeletben körülírt vagyona e miatt át nem háramlott a végrendeletben örökösként megnevezett felperesi jogelődre s ennek az egyébként érvényes végrendelete alapján a felperesre sem, összefüggésbe hozható-e az alperes most körülírt mulasztásával, és ha igen, jogszerű alapot nyujt-e arra, hogy a.íelperessel szemben az alperes kártérítési kötelezettsége megállapíttassék. Az alperes a végrendelet készítésekor a község főjegyzője volt. Az is kétségtelen, hogy az örökhagyó az alperes részére a megbízást nem csupán a szükséges írásbeli teendők ellátására, hanem a vele közölt akaratának törvényes kellékekkel ellátott végrendeletbe foglalására adta. Ezt a célját az örökhagyó az alperes hivatali állásán felül még azért is elérhetőnek vélhette a megbízás útján, mert az alperes ügyvédi képesítéssel is rendelkezik. A megbízást az alperes díjazás ellenében elfogadta, ennélfogva a megbízás ellátását megfelelő szakavatottsággal volt köteles teljesíteni, s amennyiben a gondosságnak ezt a mértékét elmulasztotta azáltal, hogy a végrendelet érvényességéhez az adott, esetben szükséges negyedik tanú közreműködéséről és névaláírásáról nem gondoskodott, illetve elnézésből a végrendelet záradékát ilyen minőségben legalább is maga nem írta alá: az ezzel okozott kárért való felelőssége a kellékhiányos végrendelet szerint a kedvezményezett örökös, valamint az ennek kizárólagos végrendeleti örököse : a felperes irányában is beállott, annak a kárnak az összege erejéig, amely nevezettekre a felvett okirat alaki hibája nélkül egyébként nem hárult volna. E felelősséggel szemben nem hivatkozhatik sikerrel az alperes a 126,000/1902. B. M. sz. rendeletnek a 87. §-ban felvett rendelkezésre, valamint az Ügyvédi rdts. 71. és a Közjegyzői rdts. 172. §-ában foglalt korlátozó intézkedésre sem, mert az előbbi rendelethely a községi jegyzőnek az általános magánjogi szabályok szerint beálló kártérítési kötelezettségét nemhogy kizárja, hanem éppen kifejezetten fenntartja, az utóbb idézett törvényhelyeken található rendelkezések pedig az alperes — mint az időben tényleges szolgálatban álló községi főjegyző — irányában, a dolog természete szerint hasonszerűség útján sem nyerhetnek alkalmazást. Ezek alapján a kír. Kúra az alperes kártérítési kötelezettségét megállapította. A kártérítés mennyiségét illetően azonban arra való tekintettel, hogy a jelen eljárásban nincs módjában a kír. Kúriának a tényállás hiányát pótolni, a Te. 40. §-ához képest az ügyben való további eljárást a fellebbezési bírósághoz visszautalta. (P. VI. 1066/1934. Koós elnök, Kerekes előadó.) I. Nem ütközik jogszabályba, hogy a bíróság a munkadíjat nem tételről-tételre haladva és egyenkin+, hanem ÍZ egéíz tevékenységért átalányban állapította meg. E részben ugyanis csak az fontos, hogy a megállapítás megfeleljen az irányadó szabályoknak (1874 : XXXIV. tc. 54. §-a, 1912 : LIV. tc. 18. §-a). Ha ezt akár a munkának egységes volta miatt, akár más okból el lehet érni a tételenkint való megállapítás nélkül is, úgy a munkadíjat átalányban is meg lehet állapítani, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a tételenkint kimutatott munkásságot ne lehetne és ne kellene az irányadó szempontokra figyelemmel a legbehatóbban méltatni. — II. Nincs súlya az arra vonatkozó panasznak, hogy a fellebbezési bíróság nem különítette el a tevékenységet a szerint, hogy melyik volt az úgynevezett «ügyvédi» és melyik a «nem ügyvédi» munka. Az ilyen megkülönbözetésnek nincs jelentősége, mert az ügyvédi hivatással összeférő minden munkát, amelyet az ügyvéd a munka elvégzése végett hozzá forduló fél megbízásából végez, az ügyvédre irányuló szabályok szerint kell díjazni. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a bíróság a munkákat jelentőségük szerrint méltassa és e szempont szerint különböztessen a díjazásban. (Kúria 1934. október 24. P. VI. 1003/1934. Elnök : Térfi, előadó : Koós.) Szemle. A pertárgy magához váltása viszonylagos semmisségi ok. Az 1874 : XXXIV. tc.-be foglalt Ügyvédi Kendtartás 57. §-a értelmében az ügyvéd nincs jogosítva a képviseletére bízott ügy vagy per tárgyát magához váltani, az ily egyezkedés semmis, következéskép az engedményezési ügylet érvénytelen. A most említett törvényhelyben foglalt rendelkezés nem általános, hanem az ügyvéd és megbízója között fennforgó jogviszonyra tekintettel csakis az utóbbi érdekének megóvása céljából állít fel olyan viszonylagos semmisségi,okot, amelyre kizárólag csak az ügyvéddel szerződésre lépő fél, nem pedig annak adósa hívatkozbatik és ez hivatalból figyelembe nem vehető. Ebből következik, hogy az engedményezési ügylet a végrehajtás elrendelhetésének nem jogi akadálya — éspedig akkor sem, ha az a per tárgyának magához váltását tartalmazná is. (Kúria 1934. november 22. Pk. V. 5025/1934. Elnök : Hutás ; előadó : Sóss.) Fegyelmi vétség-e, ha az ügyvéd megtámadja az általa kötött bírói egyességet? A bécsi ügyvédi kamara fegyelmi bírósága foglalkozott ezzel a kérdéssel, amelynek tényállása a következő volt. Panaszlott ügyvéd egy perben alperes megbízásából bírói egyességet kötött. Az egyesség megkötése után az ügyfél más ügyvéd útján az egyesség érvénytelenítése iránt pert indított. Ebben a perben panaszlott ügyvéd járt el mint alperes újabb ügyvédjének helyettese és az elutasító ítélet ellen ó adta be a fellebbezést, és azt ellenjegyzéssel látta el. A fegyelmi bíróság nem látott fegyelmi vétséget fennforogni, a panaszt elutasította, lényegileg a következő indokolással: Kétségtelen, hogy az ügyvéd, aki egyességet köt, ahhoz kötve van és azt nem szabad megtámadnia. A jogkereső közönségnek bíznia kell abban az ügyvédben, aki az egyességet megkötötte. De ennek az elvnek is megvannak a határai és adott esetben figyelembe kell venni az összes körülményeket. A jelen esetben a következő okokból nem lehetett megállapítani fegyelmi vétséget panaszlott ügyvéd ellen, aki a fenti elvet nem tartotta szemelőtt : a) a bírói egyesség megkötése előtt panaszlott figyelmeztette az ellenfelet, hogy az egyesség meg lesz támadható, mert ügyfele kényszerhelyzetben van. b) ha panaszlottnak ez volt a meggyőződése, akkor a kérdéses esetben ő is kényszerhelyzetben volt, midőn az egyességet megtámadó kereset képviseletét vállalta. A peres ügynek terjedelme és az abban el-