Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 37. szám - Dési Géza az ügyvédkérdésről. - Részlet a Nyugdíjintézet képviselőházi vitája folyamán tartott beszédéből - A szegényvédelem túltengése

148 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 37. SZÁM. rendtartást, hogy mindenkinek, akinek hivatottsága és joga van ehhez hozzászólni, módjában legyen véleményének a tervezett ügyvédi rendtartással szemben kifejezést adni. Dési Géza az ügyvéilkérdésről. — Készlet a Nyugdíjintézet képviselőházi vitája folyamán tartott beszédéből. — Ha a magyar történelem legszebb lapjait tekintjük, mindig találkozunk a magyar ügyvéddel, akinek neve arany betűkkel van ezekre a lapokra feljegyezve és tévedni méltóztatnak akkor, ha azt méltóztatnak mondani, hogy amikor a jelennel és a jövővel foglalkozunk, meddő, felesleges dolog a múltra tekinteni. Mert méltóztassanak elhinni, hogy minél mélyebb a fa gyökere, annál hatalmasabb a törzse és annál gazdagabb a lombozata. így van ez az intézményekkel, sőt az emberekkel is. Aki a múltját megérti, megismeri és megbecsüli, annak van ereje és reménysége arra, hogy a jövendőt is el fogja érni. A magyar ügyvédségnek igenis kell a múltjával foglalkoznia már csak azért is, mert nag}r erkölcsi vagyont ételtől fosztaná meg magát, saját hitét, bizalmát és reménységét csökkentené az, ha a maga múltjából nem igyekezne minél gyakrabban erőt meríteni. Kiragadok egy példát a sok közül. Biztosan méltóztatnak emlékezni Lehoczky János magyar ügyvéd történetére, aki egy szerény, egyszerű magyar ügyvéd volt és mégis, amikor a hétszemélyes tábla előtt tárgyalt, Grassalkovich herceg, gróf Esterházy, aki akkor Judex Curiae volt, gróf Hunyadi, a hercegprímás és Batthyány gróf azt mondották neki, hogy itt volna a helye közöttünk. És amikor Lehoczky János aggkorára való tekintettel az ügyvédségtől vissza akart vonulni, kérték, hogy ne vonuljon vissza, mert ez hátrányára és kárára volna a magyar, életnek és a közérdeknek. És annak a bizonyos nevezetes, szegény Tisza Lászlónak, Tisza István ősének, aki ott ült a Kúria előtt napokon keresztül és várta, hogy ügyén segítsenek és neki igazságot adjanak, igazát ez a Lehoczky János ingyen kereste. Örök büszkeségünk és dicsőségünk, mert az a meggyőződésem, hogy Lehoczky János nem kivétel a magyar ügyvédségben, hanem szabály. A kivétel az ellenkezője. A magyar ügyvéd mindig szerény, mindig másokért küzd az önzetlenség, az idealizmus jegyében, a magyar ügyvédség vérével, lelkével, szívével, idegzetével mindig más ügyét, más baját, más javát keresi és sajnos, a maga ügyét, a maga igazát, a maga érdekét a legtöbbször elhanyagolja. (Gál Jenő: Ezt a Lehoczkyt törölné tagjai sorából a kamara, inert nem tudna tagdíjat fizetni!) Méltóztassék nekem elhinni, Lehoczkyt nem törölnék sohasem a magyar ügyvédség tagjai sorából. Gyakorlatból és tapasztalatból állítom, hogy a legvégső esetben a törvényt megkerülve és kijátszva, nem törölnék, kénytelen vagyok ezt mint a Kúria ügyvédi tanácsának tagja bevallani, mert sokszor igazán a törvény ellenére hónapokon, • •veken keresztül elkerüljük ezt a törlési eljárást, nem alkalmazzuk, szívvel, szeretettel, megértéssel és együttérzéssel. És nemcsak a Lehoczky Jánosokat nem törüljük ki, hanem még — amint itt most egyik képviselőtársam mondja nekem — a Hombár Mihályokat sem, Szóval méltóztassék csak rábízni ezt a magyar ügyvédekre, nem fognak azok olyan kegyetlenül, ridegen, a törvény szigorával eljárni, hanem mindig a megértést ós a méltányosságot fogják ke* resni. Az egész világ ügyvédségével szemben állíthatják, hogy a magyar ügyvédnek nem kell pirulnia más nemzetek ügyvédségével szemben, és ha a francia ügyvédeket úgy hívják, hogy «chevalier du roi», és ha az angol bíró a bench magaslatáról a barristert «My brother»-nek szólítja ós ott ülnek tógában, barettel és parókával, fényben, pompában, hermelines gazdagság közepette, a magyar ügyvéd pedig ott ül szegénységben, kopottan és nyomorúságban, azért a magyar ügyvéd mindig volt olyan előkelő érzésben, gondolkozásban és áldozathozatalban, mint a világ bármely nemzetének ügyvédsége. Ha francia ügyvédek büszkélkednek azzal, hogy ők Danton és Robespierre előtt mert szeltek ügyvédkedni és azzal kevélykednek, hogy ők Napóleonnal szemben merészelték Enghien herceget védeni, mélyen t. kollégáim nagyon jól tudják, hogy mi szerény, egyszerű magyar ügyvédek szintén voltunk bátrak és merészek védeni nemcsak a Bach-korszakban, hanem a Martinovicsperben is, amikor a fiskus azt kiáltotta oda az üg}'védnek, hogy vigyázzon az úr, mert a fejével játszik. Ezt a honoráriumot nekünk azóta is sokszor odaígérték és a proletárdiktatúra idején mégis oda merészeltünk állni, amikor matróz ült az elnöki széken, aki füttyszóval dirigált bennünket. Akkor is merészeltünk beszélni és életeket, sorsokat mentettünk meg. Baracs Marcel is, csekélységem is és mindazok, akik itt ülnek, Gál Jenő barátom és a többi igen t. ügyvédtársaim mind, a fejünkkel játszottunk. Akkor nem volt ügyvédellenes hangulat : mert az ügyvédség sorsa az, hogy amikor segíteni kell bajbajutott embereken, akkor az ügyvéd nagyon kedves, rokonszenves, közhasznú és közérdekű valaki, csak amikor elvégezte a dolgát, akkor nem szívesen látott egyén. Maupassant-nak van egy novellája, aki bizonyos aktus után leírja, hogy bár megmentette a francia tömeget, nem állnak szóba az illető hölggyel. Magyar fordításban «x\ kis gömböc* ennek a novellának a címe. A hála madara tehát bizony nem száll ablakunkra, s különben is úgy elszoktunk tőle, hogy már meg sem ismernők, ha egyszer felénk közeledne. Ezért a magyar ügyvédség joggal elvárhatja, de önérzettel követelheti is, hogy ha már anyagiakban és gazdasági vonatkozásokban mostoha a sorsa, legalább erkölcsiekben abban a honoráriumban részesítsék, amely őt minden körülmények között joggal megilleti. Bölcsen és igazsággal mondta Váry Albert igen t. képviselőtársam, hogy a magyar ügyvédség a jogszolgáltatás színvolát emeli, mert abból a harcból, melyet a szembenálló érdekek küzdelme során az ügyvédség kifejt, a maga kereső, kutató, nyugtalan és eleven szellemével az ügyvédség a kovász és az élesztő, és ha nem is tartjuk sokszor késnek, amellyel kenyeret lehet vágni, mert magának talán nem tud kenyeret vágni, de köszörűkőnek mindig tarthatjuk, amelyen más élesít. Ez a magyar üg}rvédség, mondom, a világ legnagyszerűbb ügyvédsége, és. ha a magyar nemzetet jogásznemzetnek nevezzük és ezzel büszkélkedünk, ennek a jogásznemzetnek hatványra emeltsége a magyar ügyvédség, amely minden időben hivatásának magaslatán és teljességén állt. Petró Kálmán t. barátom azt mondotta igen érdekes beszédében, hogy az ügyvédi tekintély megcsorbult. Ma, sajnos, olyan időket élünk, amikor az istenek alkonya van, általában ma a tekintélyek nem emelkedő nek, nem sűrűsödnek, valahogy a tekintélyekre rossz világ jár különben is. Trónok omlottak össze, hegyek tűntek el és tengerek apadtak ki, a világ valahogy egészen megváltozott. Úgy látszik, mintha geológiai forradalom lett volna a világon ; ami lenn volt, került felülre és ami fenn volt, az került lentre. Ezek között a viszonj^ok között nem kell csodálkozni azon, ha az ügyvédség tekintélye sem emelkedik, azonban tiltakoznám az ellen és ezt önérzettel hangsúlyozom, mintha az ügyvédség etikája csökkent volna, mert nem csökkent egy szemernyit sem. A gyakorlatból is állíthatom, aki az ország fegyelmi ügyeit ismerem, hogy bámulatos kevés fegyelmi vétséget követtek el az ügyvédek és igazán tiszteletreméltó ez a körülmény, hogy a mai nehéz viszonyok között, amikor az ügyvédség jelentékeny része nem tudja ma, miből fog megélni holnap s amikor az ügyvéd özvegye nem tudja, hogy az urát miből fogja eltemetni, amikor az ügyvédség olyan hallatlan gazdasági válságba került, amelyről álmodni sem lehetett, mégis az ügyvédség erkölcsi állománya épen és sértetlenül áll, mint a legszebb időkben és a Kúria ügyvédi tanácsában tapasztaltam, hogy szórványosan fordulnak csak elő ügyvédetikai vétségek. Ezzel a karral szemben nemcsak fejet kell hajtani, hanem el kell ismerni tradíciójának nagy uralmát, erkölcsi tisztaságának épségét; tehát arról, hogy az ügyvédi etika csökkent volna, nem szabad még beszélni sem. \ A szegény védelem túltengése. Az ügyvédi kar ezernyi-ezer sérelme között is kiemelkedik az a sérelmünk, amely a szegény védelem ellátása által éri a kart. Távol legyen tőlem, hogy elvileg ennek helyességét vitatni akarnám, hiszen a magyar ügyvédi kar egyik legnagyobb büszkesége éppen az a nemes gondolkozás, hogy a szegónyvédelmet a legnagyobb készséggel ellátja és alig múlik el ügyvédi értekezlet, amelyen ne hangsúlyoznánk, hogy az ingyenvédelem az ügyvédi hivatás elsőrendű feladata és büszkeséggel hangoztatjuk, hogy ez a mi erősségünk, melynek tudatában minden ellenünk intézett támadást visszautasítani tudunk. A kérdésnek két része van : büntetőügyekben az ingyenes védői, és polgári ügyekben a pártfogói kirendelés. Az elsőről fölösleges sokat heszélni, mert büntetőügyekben — ha a védelem kötelező — egészen természetes, hogy az ügyvéd-