Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 36. szám - A magyar ügyvédet nem szabad állandóan pellengérre állítani. Petró Kálmán Váry Albert, Dési Géza képviselőházi beszédei

144 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 36. SZÁM. ügyvédi társadalomnak legnagyobb MUHI százaléka között, akik ilyenre sohá nem voltak kaphatók. Kérdezem, nincsenek-e más foglalkozási ágban is kivetni valók? Azt nem szabad így mondanom, hogy a köztiszt viselők sikkasztanak, meg lopnak, pedig van köztisztviselő is, aki bíróság elé került ilyen bűncselekményekért. Próbáljuk-e mi a köztisztviselőkre azt mondani, hogy a köztisztviselők sikkasztanak? Mi azt mondjuk, hogy ez vagy az a köztisztviselő sikkaszt s megnevezzük az illetőt, ha tényleg van rá ok. Éppen azért arra kérem a t. Házat és különösen igen t. Mikecz István képviselőtársamat, hogy ne méltóztassék általánosítani. Most pedig arra a közbeszólására, amelyet tegnapelőtt tett a földmívelésügyi miniszter úr beszéde közben, fogok rá térni. A minisztev úr beszéde közben szó került Györki képviselőtársunk egy indítványáról. Vettem magamnak a fáradságot, kimásoltam szórói-szóra azt, ami itt a Házban történt ; sajnos, a karzaton voltam és ott nem tudtam beleszólni ebbe a vitába. Szó volt arról, hogy Györki képviselőtársunk indítványozta, hogy a munkaviszonyból eredő jogi vitás kérdések elintézésére külön munkaügyi bíróság szerveztessék. Erre a földmívelésügyi miniszter úr egy az életben előfordult esetet hozott elö főszolgabíró korából és szórói-szóra ezeket mondotta ; a naplóból olvasom (olvassa) : «. . . különben a rendes polgári vitra terelődött volna a dolog . . .» Tudniillik az az ügy, amelyet ő elmondott. (Tovább olvassa) : «. . . Bocsánatot kérek, az az együgyű szegény ember, amikor tárgyalásra kerül a sor és annak a másik félnek az ügyvédjével kerül szembe, sokkal nehezebben fogja megkapni igazát, mint megkapta attól a szolgabírótól, attól a közigazgatási hatóságtól.)) Egy hang közbeszól, ez az egy hang Mikecz István képviselőtársam : «De viszont az ügyvédek sem kereshetnének annyit!», mondja. Erre Györki képviselőtársam válaszolja: «Az alispánok mindig többet keresnek, részben jogosan, részben jogtalanul.)) Megkapta erre a rendreutasítást. Szabad-e nekem felboncolnom ezt a miniszteri beszédet, Mikecz képviselőtársam közbeszólását és Györki képviselőtársunk válaszát? Előrebocsátom, hogy én a magam részéről a földmívelésügyi miniszter úrnak abban igazat adok, hogy nem kell külön munkaügyi bíróság ma ; ma nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy ilyen külön munkaügyi bíróságot felállítsunk. Nem akarom kritika tárgyává tenni a főszolgabírói ténjdtedéseket. Sok kritika hangzik el ellenük is, de megállapítom, hogy sok érdemük van a főszolgabíróknak a magyar közigazgatásban. Az én véleményem szerint Györki képviselőtársam megérdemelte a rendreutasítást, nem azért, mert azt mondta : «az alispánok többet keresnek, részben jogosan*), hanem csak azért, mért ezt a kifejezést is használta : «részben jogtalanul)). Megnézem mosi, mit mondott a miniszter úr : «Az együgyű i szegény ember, amikor tárgyalásra kerül a sor, a másik félnek ügyvédjével kerül szembe és sokkal nehezebben találja megaz igazát.)) Mit gondolunk itt, hogy ha az ügyvéd a-tárgyaláson megjelenik a másik fél képviseletében, ez megakadályozza a bíróságot abban, hogy az igazságot megtalálja? Hát szabad ezt mondani. Vagy az ügyvédekről szabad azt állítani, hogy az ügyvédek hátrányosan működnek a bírói tárgyaláson az igazság megtalálására? Mert, bocsánatot kérek, ezt egy miniszter szájából nagyon rosszul esett hallani. Tárgyilagosan és nyugodtan akarom ezt •a kérdést megtárgyalni, de ha engedném érvényesülni az igaz ügyvédi vért, amely belém nevelte az ügyvédi etikát és az apám foglalkozásáról megtanított, hogy ennek bennem élni kell, akkor nem ilyen nyugodtan kellene megtárgyalnom, hanem azt kellene mondanom, hogy igenis, én mint ügyvéd egyénileg és az ügyvédi társadalom nevében kikérem magamnak az ilyen hangot. Ahogyan én nem állítom, hogy : «az alispánok sikkasztanak)), hanem esetleg azt, hogy : «az a köztisztviselő sikkaszt)), éppen úgy nem lehet azt mondani, hogy az ügyvédek megakadályozzák az igazság megszerzését, hanem azt tessék mondani, hogy : «ez az ügyvéd megakadályozza, az az ügyvéd ezt teszi». Most pedig felvetem a másik kérdést. Ezt majd az igazságügyminiszter úr intézze el a kollégájával. Azt mondja a földmívelésügyi miniszter úr, hogy az együgyű ember sokkal nehezebben fogja megkapni majd a polgári bíróságnál a maga igazát, mint a főszolgabírótól. Nem tudok szavakat találni erre a a kifejezésre. Én csak megállapítom tisztelettel, a magyar ügyvéd legteljesebb tiszteletével a polgári bíróság teljes intaktságát és kardot merek rántani a magyar poluári bíró becsülete előtt, hogj' soha nem kapható a polgári bíró arra, hogy bármely, ügyvéd levegye lábáról és megnehezítse az igazság megtalálását. Nem akarom a földmívelésügyi miniszter urat támadni, de már itt kérek tőle bocsánatot, mint ahogyan ő is bocsánatot kért, mert hiszen azt mondta a földmívelésügyi miniszter úr: (('Bocsánatot kérek, az az együgyű szegény ember . ..» Nem tudom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr kitől kért előre bocsánatot, az ügyvédtől-e vagy a bíróságtól. Én is azt mondom a földmívelésügyi miniszter úrnak, hogy bocsánatot kérek tőle és ne haragudjék, hogy én ezeket, araik itt elhangzottak, az ügyvédi társadalom és az ügyvédi rend érdekében elmondottam. Most pedig engedje meg Mikecz igen t isztelt képviselőtársam, hogy az ő szavaira is reflektáljak, mert ő is azt mondotta, hogy az ügyvédek többet keresnek. Tegnap fel méltóztatott állni és én erre igazat adtam Györki t. képviselőtársamnak és azt mondottam, hogy az alispánok is keresnek. Meg akarom magyarázni. Nekem az, amit én mint ügyvéd keresek, éppen olyan keresetem, mint az alispánoknak a keresete, amit nem ; keresetnek hívnak, hanem fizetésnek és közöttünk csak az a különbség, hogy míg igen t. képviselőtársam hosszú időn keresztül teljesített igazán kiváló közszolgálata után méltán megérdemelt nyugdíjat kap, amely nyugdíjat minden hónap elsején — hogy úgy mondjam — házához szállítanak, addig az ön korában lévő ügyvédek, kik éppen olyan becsületesen, éppen olyan tisztességesen és éppen olyan nemesen ós fenkölten a magyar hazának ós a magyar jogszolgáltatásnak érdekében dolgoztak, — nem lehet differencia — ilyen korukban legnagyobbrészt nyomorognak. Ez a különbség közöl tünk. Mi nem vetjük a köztiszt .viselők szemére,— nem volna erkölcsi bátorságunk ehhez — hogy a köztisztviselők sokat keresnek. Mi nem irigyeljük azt, hogy igen t . képviselőtársam gyönyörű szép és érdemekben gazdag munkássága után méltán megérdemelt nyugdíjat, kap. De azt megköveteljük: — a magyar ügyvédség követeli meg bennem — hogy ne tessék azt mondani ebben a Házban és sehol az országban, hogy az ügyvédek többet, keresnek. Az ügyvéd, mélyen t. képviselőtársára, a. lehető legszomorúbb helyzetben van ezen a Magyarországon. Ilyen helyzetben van az a tekintélyes ügyvéd, aki valamikor glóriája volt ennek az országnak. Hiszen nagyon sok miniszterünk került ki ebből a társadalomból. Tessék megnézni. Itt van az igazságügyminiszter úr, egy nagy ügyvédi pálya, után. Vagy tessék az egész mai minisztériumot megnézni: talán négy ügyvédi oklevéllel bíró miniszterünk van, akik ügyvédek voltak és onnan kerültek ide fel. Az ügyvéd megélhetése a gazdasági élet szerint alakul. A gazdasági élet a legnyomorúságosabban megj^. S amilyen nehezen élnek a gazdák, épp olyan nehezen, vagy talán még nehezebben él meg az ügyvéd és nincs senki sem, aki gondoskodjék arról az ügyvédről, akinek nincs munkája. Az eddigi törvények —- az igazságügyminiszter urat megelőző törvények — az ügyvédi kenyérből minden esztendőben letörtek egy-egy darabot. Minden esztendőben egy-egy darabbal kevesebb jutott az ügyvédeknek és ezért esik rosszul nekünk, azoknak az ügyvédeknek, akiken nem lehet szánakozni, mert meg tudunk élni, ez a helyzet és ezért kell nekünk síkraszállni itt a Házban azért az ügyvédért, akinek a gazdasági nehézségek és a törvényes rendelkezések kivették a szájából a kenyeret. Bocsánatot kérek, hogy talán erősebb szavakkal fejtettem ki az ügyvédség mai szomorú állapotát, de úgy éreztem, hogy ebben a Házban meg kell végre mondania valakinek azt, hogy vigyázni kell a magyar ügyvédre, mert a magyar ügyvéd tud erő lenni, a magyar ügyvédet nem szabad bántani és nem szabad állandóan pellengérre állítani. Az ügyvéd helyzete nem valami kellemes. Az ügyvéd csak akkor kedves, ha az ügyfél meg van szorulva, az ügyvédhez megy tanácsért és könyörög védelemért. Akkor már nem kedves, amikor megnyerte a pert és esetleg a költségeit kéri. Akkor sem kedves, amikor elvesztette a pert és a költségeket, kéri. Akkor sem kedves, amikor ügyfelének megbízásából és annak parancsára végrehajtásokat és árveréseket vezet. Az ügyvédet az ügyvédi rendtartás ós az általános törvények arra kötelezik, hogy ügyfelének kívánságát hűen és annak megbízásához képest teljesítse. Mégis, amikor a-bankok arra kényszerítik az ügyvédeket, hogy elárverezzenek egyes ingatlanokat, kisembereknek vagy nag3'embereknek ingatlanát vagy kihajítsanak kisembereket vagy nagyembereket lakásukból, akkor nem a bank a hibás, nem a gróf a hibás, nem a kereskedő a hibás, aki a megbízást adta: senki nem