Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 28. szám - Az ügyvédi nyugdíjintézet megerősítése.

28. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 113 Association budapesti konferenciája alkalmából a jogászok világra szóló testvéri közösségének kitűnőségeit itt, a magyar jogélet szívében, üdvözölhetjük. Köszöntöm Önöket a magyar Országos Ügyvédszövetség nevében és kérjük : ne felejtsék el, hogy Európa közepén egy kis nemzetnek olyan ügyvédi kara van, amely — saját hagyományai mellett — a nyugati testvérkarok ideáljaiból meríti sugallatait és amely hálás Önöknek azért, hogy ide eljöttek. Isten éltesse Önöket, barreau-ikat és hazáikat! "X Az ügyvédi nyugdíjintézet megerősítése. Néhány hónappal ezelőtt érte el intézetünk fennállásának 25-ik évfordulóját. Csendben, ünnepségek nélkül. Hiányzottak az ünneplők! Állapítsuk meg, hogy intézetünknek az érdekeltek közt is kevés a barátja! Pedig szívós, kitartó munkával az intézet több nyugdíjat ad az igényjogosultaknak ma, mint amennyit békében kilátásba helyezett! Más intézményeknél ez nem sikerült így és . . . intézetünknek mégis kevés a barátja! Már pedig a kar válságos helyzetében még nagyobb szükség van az intézményre ; hiszen napról-napra látjuk, hogy karunk jobbjai is vagyontalanul halnak el és a hátramaradt család nélkülözésnek van kitéve. Eagaszkodnunk kell tehát az intézethez s a kar minden tagjának igyekeznie kell, hogy azt jobbá, hatalmasabbá tegye. A legt öbb intézményt ügyvédek tudása és akaratereje kezdeményezte és virágoztatta fel; lehetetlen, hogy éppen a saját gyermekünkkel szemben legyünk tehetetlenek! Gondolkozzék mindenki ezen a közérdekű témán pártkülönbség' nélkül, mert az intézet fejlődése : minden magyar ügyvéd sikere, míg annak tespedése vagy visszafejlődése : az egész kar szégyene lenne! Javasolom, hogy mindenki tegye közzé jól megfontolt ideáit ; beszéljük meg azokat szóban és írásban, bíráljuk jóakaratúan egymás véleményét és valósítsuk meg mindenből a legjobbat! így bizonyosan megtaláljuk a megfelelő utat! Én azonnal elkezdem: Az intézet elleni panaszok két főcsoportba oszthatók. Egyik főcsoport sokallja a fizetendő járulékot. Ezzel a panasszal nem érthetek egyet. Biztos, hogy a kartól mai nehéz helyzetében felesleges pénzt elvonni nem szabad. De hiszen az intézeti járulék békében előbb 80, majd 108 aranykorona volt. Az utóbbi 125 P-nek felel meg, s így a járulék nagyságában alig van változás. Magánbiztosító vállalat mindenesetre magasabb díjat számítana. A havi 10—11 P-s költség az átlagügyvédet nem terheli túlságosan (hiszen a havi telefonszámla pl. legalább a kétszerese ennek), azokat pedig, akik tényleg nem tudnak — átmenetileg — fizetni, a kamara felmentheti a fizetés alól. (Csak nem szabad összetéveszteni a fizető készség hiányát a fizetőképtelenséggel!) A másik főcsoportja a panaszoknak az ellátás mértékére vonatkozik. Ebben már több az igazság! Az intézet — a belépési kor szerint — 510 P-től 1140 P-ig terjedő évi nyugdíjat ad. Ha a tényleges számokat nézzük : ma 860 nyugdíjas közül 600-an kapnak 600 pengőnél kisebb évi nyugdíjat ; a legmagasabb nyugdíjkategóriában csak ketten vannak, egyik 936 P, másik 972 P-vel. Az évi ellátás átlaga : 532 P. Bizonyos, hogy ez édeskevés és ez az a pont, ahol megfelelő intézkedésekkel segíteni kell. A főnehézség abban van, hogy a mai viszonyok mellett a járulékok emelésére gondolni sem szabad ; a mai rendszer mellett pedig — a matematikai szakértők szerint — jobb ellátást nyújtani nem lehet. Kutassuk tehát, mi volna, ha a várományfedezeti rendszerről letérnénk és más alapra helyeznők az intézetet. A nyugdíjbiztosításnál háromféle fedezeti rendszert ismerünk. Várományfedezeti rendszeren alapszik a mi tagdíjbiztosításunk. Ennél «átlagos» díjakat fizetnek a tagok a belépéstől a tagság megszűntéig; ezekből a fizetésekből díjtartalékot alakítanak, mely elegendő az összes tagok majdani nyugdíjigényének biztosítására. Ez a legtökéletesebb rendszer a biztonság szempontjából, mert az aktív tagság tartama alatt gyűl össze mindenki számára a díjtartalék. Ezzel szemben áll a kirovó-kiosztó rendszer, melynél az intézet évről-évre csak a már esedékessé vált nyugdíj szükségleti összeget rója ki működő tagjaira és szedi be tőlük. Díjtartalék képzéséről ez a rendszer nem gondoskodik. Eleinte alacsony a díj, de utóbb, mikor felszaporodik a nyugdíjasok száma, elviselhetetlenné válik a teher. A jelen generáció a jövőre hárítja a terhet. Sem a nyugdíjások, sem a működő tagok ellátása nincs biztosítva. Közóphelyet foglal el a fenti kettő közt az ú. n. tőkefedezeti rendszer. Ez abban áll, hogy az évről-évre megnyíló nyugdíjigények tőkeértékét vetik ki a következő évben a működő tagokra. Ez a tőkeérték kb. 9—10szerese az évi nyugdíjnak. Ha tehát pl. az új igények 1935-ben 60,000 P évi összeget igényelnének, akkor 1936-ban az intézetnek 600,000 P tőkeértéket kellene az összes működő tagokra kivetni. Ez — 6400 taglétszám mellett — kb. 95 P évi terhet jelent. Ezzel a tőkeértékkel az illetők nyugdíjigénye örök időkre fedezve van éppúgy, mint a várományfedezeti rendszernél, olyformán, hogy a kielégítésre úgy a hozam, mint a tőke állaga felhasználtatik és elfogyasztatik az idők folyamán. Újból hangsúlyozom, hogy a három közül a várományfedezeti rendszer a legideálisabb. De drága s nagy tőke felhalmozása mellett csak alacsony nyugdíjakat nyújthat. Szerintem nyugodtan áttérhetünk a tőkefedezeti rendszerre, melynél jóval magasabb nyugdíjak érhetők el. Igaz, hogy a működő tagok részére itt díjtartalék (tőkefedezet) egyelőre nem biztosíttatik, de egyrészt a kötelező törvény, másrészt az a tudat, hogy az évről-évre megnyíló s nem túlságos nagy összegű igények teljes fedezetének előteremtése nem nagyon nehéz, megnyugtathatja a működő tagokat is arról, hogy a feltételek beálltakor az ő igényük is kielégítést nyer. Konkrét javaslatot teszek és bizonyítni fogom, hogy az meg is valósítható. Indítványozom: 1. 1935. január 1-én térjen át az intézet a tőkefedezeti rendszerre. (Ehhez a törvény és az alapszabályok megváltoztatása szükséges.) 2. Az új rendszer szerinti nyugdíjak csak 10 évi karencia után (tehát legkorábban 1945. január l-e után) állapíthatók meg. 3. Úgy a jelenlegi nyugdíjasoknak járandósága, mint azoké, akiknek nyugdíja 1944. dec. 31-re állapíttatnak meg, a jelenlegi matematikai táblázatban foglalt összegekkel szemben a legközelebbi 100 pengősre kerekítendők fel, éspedig a jelenlegi nyugdíjasoké 1935. január 1-ei hatállyal. (Tehát az, akinek nyugdíja eddig 601—700 P, ezután 700 P-re kerekíttessék fel és így tovább.) 1935. január 1-től fogva 600 P-nél kisebb nyugdíj ne legyen. Munkaképtelen ügyvéd legkisebb nyugdíja évi 720 P. 4. 1945. január 1-től fogva — mindig a 10 évi karencidő fenntartásával — az új igényjogosultak évi nyugdíja egyformán 1200 pengő legyen. Áttérek most annak bebizonyítására, hogy a fenti 1—4 tételek alatt javasolt nyugdíjemelések az eddigi teherviselés keretében megvalósíthatók^ A jelenlegi nyugdíjasok járandóságainak biztosítása. A jelenlegi nyugdíjasok járandósága részben átmeneti segélyként van megszavazva. Csak az 1934. január l-e óta nyugdíjazottak kapják a járandóság 100 százalékát, mint nyugdíjat, az 1933—1930. években nyugdíjazottaknak járandósága 20—80'%-ig átmeneti segély. Én az ál meneti segély jogi jellegén változtatni nem akarok, s ezért különbséget tennék a jelenlegi nyugdíjasok közt és tőkefedezetről csak a valódi nyugdíj tekintetében gondoskodom. A jelenlegi igényjogosultak évi ellátási szükséglete eddig 450,000 P volt. Tervezetem szerint ez 1935. január 1-től kezdve 550,000 P-re fog rúgni. Ebből valódi nyugdíj kb. 100,000 P, a többi átmeneti segély. Tehát 100,000 P tőkeértékéről, vagyis 1 millió P tőkefedezetről kell gondoskodni 1936. évfolyamán. Tekintettel arra, hogy az intézetnek 1934. év végén több, mint 5 i/% millió P értékű vagyona lesz, ebből könnyen kihasítható 1 millió tőkefedezet. A fennmaradó 450,000 P átmeneti segély fedezéséről máskép fogunk rendelkezni. Ennek kielégítése eddig sem az intézet vagyonából, hanem más forrásokból: az átmeneti járulékból (tagonként : 16 P) és az államsegélyből fedeztetett. Megjelöljük a most már felemelt átmeneti segélyek jövőbeli jövedelemforrásait ekkép : a) államsegély évenként legalább 200,000 P b) átmeneti járulék 100,000 P c) az intézeti törzsvagyon kamatából * 150,000 P Összesen .. 450,000 P Ekkép ezek a «rég.i» igényjogosultak meg lehetnek nyugodva aziránt, hogy az ő részükre megszavazott átmeneti segélyek folyósítására mindig lesz pénz, ha külön tőkefedezetet az intézet nem is alkot a részükre.