Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 26. szám - Az ügyvédkérdés az igazságügyi tárca költségvetésének vitájában. [4. r.]

26. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 105 azzal, hogy tulajdonképpen az ügyvédnek mit kellett volna ragasztani, az ügyvéd pedig, aki vagy jól vagy rosszul ragaszt, végül belekerül egy olyan szituációba, mint például egyik hevesmegyei kollégám. Nem tudom, méltóztatott-e erről a magyar eseményről hallani, t. miniszter úr. Négyhónapi fogházat kell az illetőnek leülnie azért, mert az illetéket nem űzette be, tehát az adósok börtönét ügyvédi viszonylatban helyreállították. Azt hiszem, Pontiustól Pilátusig utánajárt ez a mi ügyvédkollégánk ezen illetékek ügyében. Három esetben nem ragasztott fel bélyeget, — hogy miért nem ragasztott fel, az végeredményben mindegy — 4000 pengőre büntették meg. A valószínű szituáció az, hogy az ügyvéd sem előre, sem utólag nem kapta meg a pénzt a bélyegre. Kapott ellenben bírságot, 4000 pengőt, és a jelen esetben 4 hónapot. Egészen őszintén megvallom, ón nem értem az egész dolgot. Nem értem az egész históriát, mert hiszen egy esztendővel ezelőtt Vargha államtitkár úr kijelentette, hogy ezekre az illetéktartozásokra vonatkozólag be fogják hozni az illetékamnesztiát. Ezt valamennyiünk előtt kijelentették, és most mégis az történik, hogy nemcsak, hogy nem hozták be az illetékamnesztiát, hanem most már egyúttal az idézéseket is kézbesítik : ha nem tetszik tudni kifizetni, akkor 20 pengőnként, vagy 10 pengőnként ennyi és ennyi nap jár, méltóztassék azt leülni. Hírek a vidéki Kamarák köréből. A Nyíregyházi Ügyvédi Kamaia közgyűlése és évi jelentése. A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara május 27-én tartotta n>eg évi rendes közgyűlését. Murányi László kamarai elnök beszédéből kiemeljük a szabadpályán működők tömörülésére vonatkozó következő részt : «A magasabb értelmiséget reprezentáló középosztály, a nemzetnek szellemileg legértékesebb része jóformán kivül marad az államhatalom atyáskodó gondoskodásának l<örén s ami még ennél is nagyobb baj, tehetségének, munkaerejének s munkálni akarásának útjába is napról-napra több és több akadály kerül. Kivétel nélkül áll ez a szomorú megállapítás minden szellemi pályára s ha minket — hivatali kötelességünk révén — elsősorban az ügyvédi problémák kötnek is le, teljes együttérzéssel nézzük a más szellemi pályán lévők vergődését is. Az az orvos, aki B0 pengős állásának megtartásáért retteg s ha néha-néha meleg vacsorát akar enni, saját véréből kénytelen néhány decilitert eladni, éppen úgy a szívünkhöz nőtt testvérünk, mint a soffőrködő, vagy villamoskalauz mérnök, vagy az az ügyvéd, aki felett a kamarából való kizárás Damokles kardja lebeg, mert képtelen nyugdíj intézeti járulókait megfizetni. • Ez a kétségbeejtően szomorú helyzet szülte a lateiner szolidaritás gondolatát, amit a magyar orvosi, mérnöki, gyógyszerészi, állatorvosi és ügyvédi kar annyi megértéssel karolt fel s amely egyesülés pár héttel ezelőtt már a nyilvánosság elé is lépett a budapesti Pázmány Péter-tudomány- ' egyetemen tartott magasszínvonalú vita estély ének megrendezésével. Egyelőre harmincezer diplomás ember tömörüléséről van szó, de még csak a kezdetén tartunk a szervezkedésnek. Nemcsak az a célunk, hogy a szabadpályán lévő s már szövetségre lépett osztályok kapcsolatát tegyük mennél szorosabbá, hanem bevonjuk az egyesületbe az egész magyar szellemi középosztályt. Erről a helyről is hangoztatom, hogy a mozgalom legelső rendű nemzeti közérdeket szolgál, mert valóban nemzeti közérdek, hogy a szellemi középosztály úgy anyagi, mint egyéb téren szabaduljon az inforioritásnak mai megszégyenítő helyzetéből s elfoglalja az őt jogosan megillető pozíciót s képességeit a közösség javára szabadon érvény esífhesse.» A kamara évi jelentését következőkben ismertetjük : A jelentés elsősorban kiemeli, hogy a mai ügyvédi generáció nagyobb része pusztulásra van ítélve. Ennek többféle oka van. Elsősorban is az, hogy az igazságügyi kormány az ügyvédi kamarák 10 év óta állandóan sürgetett évi jelentéseiben megvalósítani indítványozott javaslatait nem vette figyelembe, mert ha ezt megteszi, a pusztulás rohanó tempóját mégis csak lassúbbá lehetett volna tenni. Sokban maguk az ügyvédek is okai ennek, mivel tanácskoztak, vitatkoztak, értekeztek az ügyvédi nyomor kérdéséről, de egységes állásfoglalásra jutni a tekintetben, hogy mi a nyomor oka, nem tudtak. További ok, hogy az ügyvédek csak olyan javaslatok megvalósítására törekszenek, amelyek elsősorban a közérdeket szolgálják és a saját egyéni érdekeik előbbrevitelén nem munkálkodnak, dacára annak, hogy az ország legfőbb bírái és a szakemberek úgy írásban, mint szóval odanyilatkoztak, hogy az ügyvédség az állam organizmusának nélkülözhetetlen szerve, amiért is az ügyvédi kar megmentése közérdek, elsőrangú állami érdek. Egy további nagy baj és ami a leglényegesebb, a munkaalkalmaknak az apadása, a perek számának süllyedése. Statisztikai adatokkal mutat rá a jelentés arra, hogy az elmúlt évvel szemben 20—30 %-kal csökkent a perek száma. Visszaesés mutatkozik a perek értékében is, ezenfelül kevesebb ügyben bíznak meg ügyvédet és az általános elszegényedéssel kapcsolatosan a szegény jogon perlekedők száma szaporodott. További baj az ügyvédségre nézve az ügyvédi skála lemorzsolódása. Végül lényeges kárt jelent az ügyvédekre, az életbeléptetett 14,000/1983. M. E. számú ós azt követő moratóriumi rendeletek, amely nemcsak hogy lehetetlenné tette perek vitelét, hanem azt is, hogy az ügyvéd évek óta megszolgált munkadíját a gazdákon behajthassa. Kiemeli a jelentés, hogy az összes ügyvédi kamarák között az ügyvédi kereseti lehetőség szempontjából a legrosszabbak a viszonyok ennek a kamarának a területén, ahol jelentős ipar és kereskedelem nincs, hanem csak mezőgazdaság, amely az elmúlt négy év alatt súlyos elemi csapásokkal volt sújtva. További nagy hátránya ennek a kamarának, hogy túlságos erős az ügyvédek számának a szaporodása, amely sehol sem olyan szapora, mint itt. Végül az összes kamarák jelentéseiből örömmel azt a konklúziót vonja le a jelentés, hogy az anyagi lezüllés az ügyvédi kar erkölcsi integritását nem érintette, amiért, is az ügyvédség megérdemelné, hogy a közösség támogassa. A jogalkotást illetőleg foglalkozik a jelentés a moratóriumi rendeletekkel. Megállapítja, hogy a rendeletek hiányosak és nagyon sok kérdésre választ nem adnak. Egyúttal rámutat arra is, hogy ezek a rendeletek az ügyvédek eddigi szerény jövedelmét is teljesen tönkretették. Foglalkozik a jelentés az ügyvédi nyugdíjintézetre vonatkozó törvényjavaslattal és bírálja annak egyes rendelkezéseit. Eámutat a jelentés arra, hogy sürgős szükség volna az okirati kényszer bevezetésére, valamint a jegyzői magánmunkálatok megszüntetésére. A Te. rendelkezéseit élesen kritizálja és kimutatja, hogy a magas értékhatárok ma már teljesen tarthatatlanok. Végül a Kúria 54. számú jogegységi döntvényével foglalkozik, amelynek a sürgős megváltoztatását javasolja. Szemelvények a kir. Kúriának ügyvédi költség gyakorlatából. Ügyvédi jutalomdíj és gazdasági lehetetlenülés. Az alperes maga beismerte, hogy a súlyos bűnvád alóli felmentéséhez igen jelentős erkölcsi érdeke fűződött. Az általa hangoztatott kényszerítő lelki motívumok éppen ezért nem az ügyleti akaratszabadság hiányára, vagy korlátozottságára, hanem éppen arra engednek okszerű következtetést, hogy milyen életbevágó nagy érdeke fűzte az alperest a felperesre bízott ügy sikeréhez. A díjlevélben kikötött jutalomdíj ennek a célnak — az alperes teljes felmentésének — elérése esetére volt kikötve. Miután pedig ez a cél eléretett, — nincs meg az a szembeötlő aránytalanság a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között, amely az ügyletet érvénytelenné tenné. De nem teszi indokolttá a jutalomdíj leszállítását az alperes vagyoni helyzetében utóbb beállott kedvezőtlen változás sem, mert a gazdasági lehetetlenülés következménye a bírói gyakorlat szerint csak a hosszabb lejáratú szerződések és az általános gazdasági viszonyokban beállott mélyreható változás alapján alkalmazhatók a kölcsönös szolgáltatások feltűnő aránytalanságának kiegyenlítéseképpen. Jelen esetben azonban a felperes részéről maradék nélkül nyújtott teljes ellenszolgáltatás után az alperes az annakidején felértékelt, s már lejárt munkadíj kifizetését jogszerűen annál kevésbbé tagadhatja meg, mert a nem vitás tartalmú díjlevélben a kikötött munkálatoknak megfelelő díjazás összege olyan pontos körülírással van megállapítva, ami mellett az alperesnek a felől, hogy a díj levél alapján milyen érték erejéig vállalt fizetési kötelezettséget, életviszonyainál és értelmiségénél fogva is tájéko-