Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 16. szám - Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről - Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről. Kölcsey Sándor, a Debreceni Ügyvédi Kamara elnökének felszólalása a Magyar Jogászegylet és a Budai Ügyvédúnió ankétjén

64 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 16. SZÁM. volt és mégis ezen a téren igazán nem kell szégyenkeznünk. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ne törekedjünk a jobbra. Ennek a szelekciónak a végrehajtását, igenis, már az egyetemre való felvételkor is eszközölhetni. A középiskolai bizonyítványnak a tanulás eredményén kívül, a magaviseletnek sztereotip és sablonos osztályozása mellett, valahogyan a nyolcévi mindennapi érintkezés alapján talán lehetne valami közelebbi minó'sítóst is adni a kikerülő fiatalemberek részére. És nem lehetne az egyetemi oktatás során közelebb jönni ahhoz a hallgatóhoz az egyetemi tanároknak? A szemináriumokban, azok kötelező hallgatásával kapcsolatban nem lehetne abba a helyzetbe hozni az egyetemi tanári kart, hogy ne csak tudást csepegtessen az ifjúságba, hanem jellemileg és társadalmilag is nevelje őket? Es továbbmegyek : a pálya további során a főnök nem bizonyíthatná a nála bejegyzett ügyvédjelöltről, hogy az megfelelő ügyvéd lesz-e? A jelölti időszaknak sem szabad azzal kitelnie, hogy végrehajtani küldjük a jelöltet, aztán mikor referált, akkor otthagyjuk és végezze a maga robotját. Bizony itt visszakívánom a régi időt; a jelöltnek talán egy kis lealacsonyítást jelentett, amikor a gyufagyujtástól kezdve mindenütt ott állott a főnöke mellett, de ott azután rá is ragadott a főnökből az, amit el kellett, hogy sajátítson. És talán nem mindenki alkalmas arra, hogy jelöltet neveljen. Igenis, meg kell szelektálni azt is, hogy ki legyen jogosítva jelöltet bejegyezni. Méltóztassanak megengedni, hogy a részletekkel ne foglalkozzam most, hanem csak az elvekre mutassak rá. Megpendítjük az eszméket, hogy kialakuljon valamilyen alaptendencia egyfelől, annak a kidolgozása azután nem egy ilyen plénunmak a feladata. Ugyanilyen módon a helyes ügyvédnevelés és a kiválasztás megvalósítása érdekében vissza kell állítani az ügyvédhelyettesi intézményt. Ahány tanárral beszélünk, mindazt mondja, hogy nekik nem az a feladatuk, hogy a tételes anyagot megtanítsák, hanem jogászi gondolkodást kell a hallgatókba önteni. Ezt koncedálom ; a mai tanszabadság mellett az egyetem feladata körülbelül az volna, hogy a tudományos gondolkozásba vezesse be a növendékeket. Ámde kérdem, aki a doktorátust letette és kijött az egyetemről, konyított-e valamit is a végrehajtási, a telekkönyvi, a közigazgatás vagy a pénzügyi joghoz. Bement az irodába ós ott kellett neki megmutatni, hogy hogyan kell a telekkönyvet megnézni, mert a mi egyetemi tantervünk szerint és kérdezési rendünk szerint jóformán semmit sem tudott ezekről a dolgokról. Az ügyvédi fiatal generáció csak akkor tud már órtéjies gyakorlatot folytatni, amikor a tételes anyagnak teljes ismeretében van. Ezt pedig csakis az ügyvédi vizsga letétele után érheti el. Tehát szükséges, hogy amikor ő az ügyvédi vizsga letétele útján a tételes jog teljes ismeretébe jut, hogy akkor kezdjen egy értékesebb praxist, amikor már szóleskörű ismereteit a gyakorlat szolgálatába át tudja fényezni, csiszolni. Tehát eljutottunk odáig, hogy most már fel kell venni a Kamarába. Mindenesetre módosítani kell — ós itt nem vagyok teljesen egy véleményen Pap József ő méltóságával — azt a helyzetet, hogy aki magyar állampolgár, oklevele van ós nem börtönviselt ember, hogy azt fel kelljen venni. Ilyen demokrácia ós ilyen liberálizmus azért nincsen sehol, mert bármilyen foglalkozásnál a világon a megbízhatóságot, a hivatásbeli arravalóságot nemcsak a kimutatott tanulmányi eredmény szempontjából kell vizsgálni, hanem az ügyvédi hivatásnak, igenis, kell egy különleges jelentőséget adnunk az előkészületi eljárások folyamán, akkor nem lesz nagyon nehéz a Kamara választmányának határozni abban, hogy valaki közéjük való-e vagy nem. Legalább is olyan esetek, amikot most nem lehet elutasítani, mégis csak elutasíthatok lennének. Tudom, hogy sokszor van a választmány abban a helyzetben, hogy az illetőt nem tartja érdemesnek. Egy példát fogok felhozni. Egy ügyvédjelölt egy igényperben a felperes nevében hamis meghatalmazást adott ós a bíróság bizonyíték hiányában felmentette jelölt korában. Fel kellett venni, pedig nyilvánvaló volt, hogy ő követte el. Vannak olyan helyzetek, amikor nem szabad az ügyvédi kart abba a helyzetbe hozni, hogy kényszerülve legyen valakit felvenni. Ha elismerjük azt a tételt, hogy az ügyvédi karnak a minőségét fel kell javítanunk állami érdekből, akkor nem szabad elzárkóznunk attól, hogy keressük annak a módját, hogy ez a minőségi kiválasztás megtörténhessen. Most elérkeztünk a kiválasztásnak egy ' stádiumába, amikor már ügyvéd az illető. Itt nem lehet mást csinálni, mint azt, amit a Budapesti Ügyvédi Kamara a legújabb időben folytat, a legszebb fegyelmi bíráskodást kell folytatni. De a fegyelmi bíróságnak lehetőséget kell adni arra, hogy a pénzbüntetések be nem folyásuk esetén felfüggesztéssé legyenek átalakíthatók. Meg kell azt a helyzetet szüntetni, hogy a felfüggesztés túlrövid tartamú legyen, mert ez a gyakorlatban semmitsem ér. Mindig akad jóbarát vagy más, aki odaadja nevét ós ezalatt folytatja praxisát. Nincs komolyság abban a büntetésben, ha háromhónapi felfüggesztést szabunk ki. Azután miért ne szelektáljunk olyan módon, hogyha valakinél azt látjuk, hogy már háromszor fegyelmileg büntetve volt, hogy ez tovább is bűnözzön évről-évre. Hiszen jól tudjuk, hogy a fegyelmi ügyek dandárja mindig ugyanazon személyek között forog. Szabad nekünk álliberálizmusból vagy jószívűségből tűrni ezt az irtózatos rombolást. És hogy ennek következtében az egész hivatásról hogyan vélekedik a nagyközönség. Mindezt ennek köszönhetjük. El kellene mozdítani az ügyvédet, aki háromízben is bizonyos természetű fegyelmi vétséget követ el. Most visszatérek az alaphoz. Szélesíteni kell a medret, és igenis, elvárjuk, hogy odahelyeztessék a súlypontja az ügyvédkórdés szanálásának, hogy az elvett munkaterületeinket visszaadják. Itt hiába mondják, hogy ezt már nem egyszer hallottuk ; követelni kell addig, amíg meg nem értik. Itt vannak az inkasszó-irodák. Nem tudom, hogy Budapesten mi a helyzet, de hogy vidéken ezek micsoda romboló hatást váltottak ki, az éppen arra rászorult ügyvédek keresete szempontjából, arra talán nem is kell rámutatni. Hát kereskedelmi tevékenység ez? Hát ipari tevékenység az inkasszálás? Hát szabad erre iparengedélyt kiadni, még ha részvénytársaság formájában is működik egy ilyen vállalat. Nem szabad megengedni, és oda kell hatni az igazságügyi kormányzatnál, hogy ezeknek az iparengedélyeknek a kiadását akadályozza meg a kereskedelemügyi és belügyminisztérium útján. Ott vannak a tanácsadó irodák. Ahogy az orvosok tiltakoznak a betegpénztárak felállítása ellen, éppúgy kell nekünk is tiltakoznunk az ellen, hogy konglomerálhatók legyenek egyes kezekbe bizonyos kérdések. Maga a Kamara felállíthat ilyet, esetleg a bírósággal karöltve. Csak megemlítem az okirati kényszer kérdését, amit feltétlenül be kell hozni, ha nem is a tervezett formájában, hanem úgy, ahogy megjegyzéseinket az ankéten megtettük. Megemlítem azt, hogy a Debreceni Ügyvédi Kamara multóvi jelentésében részletesen kifejtettük ós okmányokkal igazoltuk, hogy az ingatlanforgalmi irodák milyen címen és jogon lépik túl közvetítési tevékenységük kereteit. Milyen alapon állhat meg a földmívelésügyi kormány azon rendelkezése, hogy ezek jogosítva vannak adásvételi szerződéseket készíteni, telekkönyvi bekebelezéseket eszközölni. Blankettájuk szerint 10 °/o jutalékot kötnek ki maguknak az eladási árból, 5 %-crt az eladótól, 5 °/Q-ot a vevőtől, ós akkor odaírják, hogy a szerződés készítése ós a telekkönyvi átírás -— díjmentes. Ugyanezt :az< ügyvéd elvégzi 2 %-órt és le is bonyolítja az egészet. Szabad várni egy percig is az ilyen kérdés orvoslásával? Ott van a jegyzők kérdése. Csodálkozom, hogy a szaklapok figyelmét elkerülte a Belügyi Közlöny legutóbbi száma. Ebben a jegyzői magánmunkálatoknak egy gyönyörű elismerése foglaltatik. Ugyanakkor, amikor a belügyminiszter úr éppen ellenkező irányban adott nekünk biztatást, ugyanakkor egy államtitkár aláírásával megjelent a jegyzői munkaköröket ós a magán munkálatok díjazása felszámítását szabályozó rendelet. Méltóztassanak utánanézni és meggyőződni, hogy minő súlyt lehet tulajdonítani egy-egy kilátásba helyezett akciónak. Azt mondják, hogy a jegyzői magánmunkálatok kérdése megoldásának két akadálya van : az egyik a pénzügyi, a másik a politikai kérdés. A pénzügyi kérdés nem megoldhatatlan, mert hiszen annak idején tárgyalások folytak a Jegyzők Egyesületének vezetőségével és megállapítottuk, hogy ők ezerszámra állítanak ki különböző bizonylatokat és bizonyos illetékekben való részesedésük révén jobb helyzetbe jönnének, amely esetben hajlandóak volnának lemondani a magánmunkálatokról. Ezt, mint praktikumot, meg kellett említeni. Ami a politikát illeti, szógyenlem elismerni, hogy lehet politikai szempontból ezt a közéleti immoralitást fenntarthatónak gondolni. Gyűjtjük az adatokat. A korjegyző, a falu atyja, egyben ügynöke á mezőgazdasági olajgyáraknak, a gépgyárak-