Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 15. szám - Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről

ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 15. SZÁM. Kérdem, hogy a budapesti ügyvédségnek az a 75 %-a, mely a szabad ügyvédség mellett szavazott, ugyan kivel szemben lett volna feszélyezve a nyílt szavazásnál, kitől függött? kivel szemben akart volna bizonyos tekinteteket érvényre juttatni, midőn nyílt lapon adta le szavazatát? Ez a szavazás csak nem tekinthető képviselő választási szavazatnak. Meg kell említeni, hogy a Budapesti Kamara választmánya pár nap előtt revideálta e kérdésben álláspontját és teljes határozottsággal a szabad ügyvédség mellel t foglalt továbbra is állást. I )e a vidéki ügyvédi kamarák is meg lettek 1927-ben szavaztatva. Nem tudom, nyílt vagy titkos szavazással. Az eredmény azonban az volt, hogy négy ügyvédi kamara, amely összesen 600 ügyvédet foglal magában, a numerus cíaÜSUS mellett volt, a többi pedig a szabad ügyvédség mellett nyilatkozott. Hogy azóta a vidéki kamarák niegváltoztatták-e és mily mérvben felfogásukat, erről nincs hivatalos értesülésünk. Semmi kétség abban, hogy a zártszám meg keservesebbé és kilátástalanabbá tenné a mai fiatal jogászság helyzetét, mert az ügyvédjelölteknek sokkal, de sokkal hoszszabb ideig kellene várnia arra, hogy ügyvédi gyakorlatot folytathassanak, mint ma. A várakozási idő éppen azokra az évekre esnék, amikor a legnagyobb munkára, a nagyobb energia kifejtésére van szükség. Ez a várakozás éppenséggel nem fogja fokozni a/ ügyvédeknek önállóságát és függetlenségét, mert azt kilincselésre fogják fordítani és a politikai elvek kicserélésére. Az állandó alárendeltség, amelyben az aspiránsoknál része lesz addig, amíg a karba felvétetnék, olyan helyzetbe fogja őket hozni, hogy valóban nem lesznek alkalmas médiumok idegen jogok, kiváltképpen közjogok bátor és sikeres oltalmazására. De a legfőbb érv a zártszám ellen az, hogy ez a rendszer nem használhat a mai ügyvédségnek, inert az hatásait csak évtizedek multán éreztetheti. A Budapesti Ügyvédi Kamara 1333/1931. számú felterjesztésében kifejtette, hogy ha azt akarnók, hogy Budapesten a 3200 ügyvédi létszám 2000-re apasztassék, akkor 25 évig kellene várni, ha pedig azt akarjuk, hogy a budapesti ügyvédek létszáma 1200-ra apadjon, — pedig a zártszám híveinek erre kellene törekedni, hiszen több ügyvéd Budapesten nem igen találhatja meg a megélhetésnek előfeltételeit — akkor 40 évig kellene várakoznunk. Arra pedig talán senki sem gondol, hogy a 2000, illetve az 1200 főre való leapadásig egyáltalán új ügyvéd ne vétessék fel, hiszen ez a rendszer képtelenség lenne, amely a kart elposványosítaná, teljesen tönkre tenné, hiszen a fiatalabb elemet évtizedekre kiszorítani egyetlen egy karból, de legkevésbbé az ügyvédi karból nem lehet. Mindazok, akik a zártszámot akarják, vagy pedig ezzel a gondolattal kacérkodnak, gondolják meg alaposan, hogy eddig a helyzet az volt, hogy valahányszor megszorító intézkedéseket helyeztek kilátásba komoly helyről, a hatás mindég az volt, hogy hirtelenében megindult a tülekedés és igen sokan jegyeztették be magukat az ügyvédek közé, akik azt különben nem tették volna. Szóval a numerus claususnak a falra való festése már önmagában maga után vonja a létszám tetemes növekedését. Tapasztaltuk ezt pl. az 1912 : VII. tc.-nól az ügyvédhelyettesi intézmény létesítéséről, mert ez a törvény nemcsak hogy visszaható erővel nem bírt, hanem rosszul értelmezett álhumanizmushól másfél évre nyitva hagyta sub titulo átmeneti idő a zsilipeket. És ugyanezt tapasztaltuk akkor, amidőn Pesthy Pál miniszter elgondolása mellett volt szó a numerus claususról. Meggondolandó továbbá, hogy nem lehet (igyelmenkívül hagyni azl sem. hogy ha a zártszámot be akarnók hozni, hogy megfelelő átmeneti időt ne állapítsunk meg, hiszen a szerzett jogok respektálása elkerülhetetlen. A vonatkozó törvény megalkotásakor joggyakorlaton lévő ügyvédjelöltek elől a kapukat bezárni alig lehetne, ezek pedig sietnének az ügyvédi vizsga leteltével ós az eredmény legalább a közel jövőre kihatólag nem lenne más, mint újabb létszámemelkedés. A legnagyobb gondot okozza a zártszára mellett mégis az utánpótlásról való gondoskodás. Azt mondják, hogy csak minden harmadik törlés után kell egy jelöltet felvenni. Hogyan történjék ez? Anciennitásról, rokoni kapcsolatokról nem lehet szó, hiszen akkor a tehetségeket agyonütöttük, illetve a nepotizmust meghonosítottuk volna. A magyar parlamentnek igen sok ékessége és dísze került ki fiatal ügyvédek sorából és így van ez más országokban is, pl. Franciaországban. Ha lehetetlenné tesszük évekig, hogy ezen jeles férfiak mint ügyvédek működjenek, ügyvédi működésükkel vonják magukra a közélet figyelmét, akkor igazán elnyomjuk a valódi tehetségeket. Az igazságügyi miniszter nem nevezheti ki az ügyvédeket, ez az autonómiának megsemmisítésére vezetne, a kormány által kinevezett ügyvéd valóban fából készült vaskarika lenne. Vegyes bizottságról sem lehet szó, amely állana az igazságügyi miniszterből, a bíróságok tagjaiból és az ügyvédi kar kiküldötteiből, mert ez a rendszer is sértené az autonómiát és mert a bíróságok és az igazságügyi miniszter egyáltalán nem ismerik a jelölteket. Marad az utolsó lehetőség az önkormányzati tevékenység : nevezzék ki az ügyvédeket maguk a kamarák. Ez egy igen tetszetős és hangulatos jelszó, sőt némileg alkalmas, hogy kaptáció benevolentiae-t idézzen elő, de a gyakorlati életben meg nem valósítható, mert ezzel olyan protekció, olyan tülekedés, olyan hajsza kerülne bele az ügyvédi karaarába, hogy ezzel megszűnne a közös célok iránti közös munkálkodás lehetősége. Különösen nagyobb számú jelentkezők közül igen nehéz lenne a valóban érdemest kiválasztani. Kamarának választmánya az igazságügyi miniszterhez intézett már idézett feliratában attól is tart, hogy a felvételnek a kamara autonómiájába való utalása esetében, a kamarák önkormányzatába a protekció ós politikai pártoskodás nyerhetne utat, amely az egész kamarai önkormányzat korrumpálására vezethetne. Azt sem mondhatjuk, hogy döntsön a kalkulus, aki az egyetemen és az ügyvédi vizsgán «kitűnőt» kapott, az bocsáttassék be a védett sáncok közé mindenekelőtt. Ez a rendszer sem jó és célra nem vezethet. A censorok az egyetemen és az ügyvédi vizsgánál is csak emberek, ott is a protekció könnyen gyökeret verhet, kivált ha tudják, hogy a jó kalkulushoz milyen érdekek és fontos életkérdések fűződnek. A protekciót véglegesen megszüntetni nem lehet, amíg lesznek apák és fiúk., apósok és vők, sógorok és testvérek stb. stb. Ha mindezek dacára, mégis behoznák a numerus clausust, akkor megtörténnék az, hogy a zári számon belül lévők a boldogság sáncaiban grand seigneur módjára elhelyezkednének, nem törődnének az ügyvédi kar jogaival, szabadságával és függetlenségével, csak egyéni céljaikat valósítanák meg. A zártszámon kívülállók pedig a zugirászatnak legveszedelmesebb osztályát képeznék, a legszemérmetlenebb üzletekel csinálnák azokkal, akik a zártszánion belül vannak. Márpedig ez politikai, szociális és társadalmi szempontból nagy veszedelem lenne, mert szegény embereknek teljesen lehetetlenné tétetnék, hogy ilyen módon közvetve bejuthassanak a karba, a gazdag emberek pedig egyszerűen megvásárolnák azt, amit a törvény nem enged. Ez antiszociális és antidemokratikus és éppazért nem egyeztethető össze a jogegyenlőség fogalmával. Erős a hitem, hogy az ilyen karban él fogna halványulni az a közjogi kapocs, amely ma az ügyvédek között és a közélel : az állam, a társadalom, a humanisztikus működési tér stb. között van. El fogna homályosulni az a közjogi kapocs is, amely az ügyvéd és a bíróság között létezik, mert az ügyvéd pusztán az ügyfél magánjogi megbízottjának fogja magát tekinteni, de ami még ennél is nagyobb baj, ez az, hogy a bíróság és az államhatalom egyéb tényezői szempontjából is csak magánjogi megbízottaknak szerepkörére lesz utalva, aki a megbízó akarata szerint fog eljárni csak azért, hogy elvégezze a dolgát, hiszen már úgyis biztosítva van a jövedelme, nincsen megfelelő konkurrencia és megfelelő ellenőrzés. És ha megcsinálják a zártszámot az ügyvédségnél, hol van a biztosíték arra nézve, hogy nem fognak-e hasonló kívánalmakkal fellépni a mérnökök, az orvosok és a többi szabadpályán működő egyének? Ilyen radikális rendszabályokhoz ma, amikor a gazdasági viszonyok nemcsak igen súlyosak, de katasztrofálisak is, ós teljesen bizonytalanok, annál kevésbbó szabad nyúlni, mert ma a legkevésbbé vagyunk képesek évtizedekre előre látni és intézményeket- előre szabályozni. És joggal merül fel az a kérdés is, mi történjék azokkal, akik a zártszám körén kívül maradtak, és nem találnak elhelyezkedést? A magyar középosztály a mai elesettségében és pauperizmusában elbírja azt a luxust, hogy még mesterséges módon szaporítsák a munkanélkülieknek a számát ?