Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 14. szám - Az ügyvédi Kamara 1933. évi költség előirányzata

54 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 14. SZÁM vetette fel ezt a kérdést. A numerus clausus intézményének ez is egy faja. Bocsánatot kérek, hogy most ejtem ki először ezt a szót, hogy numerus clausus. Én eddig következetesen kerültem. Ennek politikai íze van és nekünk, jogászegyesületeknek és az ügyvédségnek arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy ezt az ódiózus szót is kerüljük. Minden, ami politika, nem idevaló, nem ide tartozik, ennek a kérdésnek a megoldásához, azért én nem heszélek soha másról, mint korlátozott számú ügyvédségről. Azt kérdem, hogy vájjon hol fogom meg leginkább a dolgot : az ügyvédjelölteknél, az ügyvédi diploma kiadásánál, vagy az ügyvédi gyakorlatra jelentkezésnél. Én az utóbbihoz hajlok azért, mert amíg az illet o nem jelentkezik tényleg gyakorlatra, nem tudom, hogy ügyvéd lesz-e. Még azoknál sem tudom, akik ügyvédi vizsgát szereznek. Akik pedig ügyvédjelöltségre vállalkoznak, azoknál még kevésbbé tudom, mert nagyon sokan vannak, akik ügtyvódjelölti pályákra óhajtanak hosszabb-rövidebb ideig lépni, anélkül, hogy ügyvédi pályára lépnének. Másodszor az a kérdés, ki fogja azt a rostálást csinálni? Az ügyvédjelölteknél a bizottság. Ez is csak egy bizottság, mint az, amelyet a három tervezet felállítani akar akkor, amikor az illető ügyvédjelölti gyakorlatra jelentkezik. Az ügyvédi vizsgabizottság fogja eldönteni. Akkor is ott vagyunk annál a kérdésnél, mert nagy különbség annak a fiatalembernek rátermettségét elbírálni akkor, ha valaki 22—23 éves korában mint ügyvédjelölt felvételre jelentkezik, mint később, 25—26 éves korában, vagy 28 éves korában, amikor ügyvédi vizsgára jelentkezik. Az az élettapasztalat, amit az illető a gyakorlatban végigcsinált, amikor az illetőt megfigyelik a kartársak, amikor ő csakugyan tényleg ott eljár : de szükséges ahhoz, hogy bírálatot mondhassunk arról, mit várhatunk tőle erkölcsileg, jellemileg. Mit tudunk arról az ügyvédjelöltről, aki 22—23 éves korában ügyvédjelöltnek akarja felvétetni magát valamely irodában. Ki lát az ifjú lélekbe? Az ügyvédi diploma kiadásánál is bizonyos idő választ el az ügyvédi gyakorlattól. És az az ügyvédi vizsgabizottság itt Budapesten jobban ismerheti azokat a fiatal embereket, mint a kamarák választmányi tagjai. A korlátozott számot ezért ahhoz kívántam kötni és e tekintetben megegyezünk mindhárman, akik törvénytervezetet készítettünk, hogy a korlátozott számba való választás akkor történhetik meg, amikor az illető gyakorlatba lép. Három kérdés van, ami gyakorlatilag ezek után megválaszolandó. Az első kérdés, hogy a létszámot mikép állapítsuk meg? Az én elgondolásom a következő : meg kell gondolni a következőket. Vagy azt lehet elhatározni, — ahová azt hiszem Zsitvay őexcellenciája is tartozik — hogy egy bizonyos bizottság legyen, amely megállapítja a létszámot és amely elgondolás tulajdonképpen a bold. Körösi kollégám tervezetében is benne van. Vagy pedig már a törvényben le legyenek fektetve bizon}^os alapelvek vagy számok, amelyek alapján a létszám megállapítandó. Mindegyiknek van előnye és hátránya. Az utóbbinak előnye az, hogy bizonyos latitüde van, az a bizottság saját maga döntheti el, hogy mennyiben állapítja meg akár országosan a létszámot, akár helyenként az egyes kamarák területén. Megengedem, hogy ez nagy előnnyel jár. Hátránya azonban, hogy az országban az ügyvédség eloszlása a bizottságnak tiszta belátásától függ és ennek folytán egyenlőtlenség alakul, amely abszolúte nem kívánatos. Mert az egyenlőségnek lehető megóvása, azt hiszem, mindnyájunk törekvése. Idevonatkozólag én egy más elgondolásra gondoltam, nem fogadván el azt, amit igen t. barátom Leopold Elemér tervezetében említett, ahol ő egy merész vágással azt mondja, hogy az ügyvédség mai létszáma egyáltalán a felére korlátozandó. Ezt nem fogadtam el azon adatok alapján, amelyeket idevonatkozóan gyűjtöttem, a könyvemben meg vannak részletesen. Mert teljesen mások a viszonyok a vidéken és a fővárosban. Ha összehasonlítjuk az ügyvédek létszámát a nagy európai fővárosokéval, mint Budapest, Paris, München stb. és a falusi vagy kisebb városokban lévő létszámot, akkor láthatjuk, hogy nagy városban sokkal kisebb lakossághoz lehet az ügyvédség számát mérni, mint vidéken. Törvénytervezetemben kidolgoztam egy teljesen részletes felállítást, amely négyféle sz'ámítást tartalmaz. Számítást tartalmaz abban az esetben, ha a vidéki városokban 5—600 és 1000 lélekre vennék egy ügyvédet és számítást tartalmaz Budapest en. A nélkül, hogy ezt részletesen ismertetném, én itt csak a végeredményt óhajtom közölni, hogy az én számításom szerint az lenne a helyes elgondolás mindent figyelembe véve, ipart, kereskedelmet és összehasonlítva az európai metropolisokkal, hogy Budapesten úgy állapítanám meg a létszámot, hogy körülbelül 500 délekre esnék egy ügyvéd és ennek alapján a budapesti ügyvédek száma 1922-re csökkenne le az 1925. évi számítás szerint. Vidéken helyesebbnek tartanám, ha 4000 lenne az a lakosságszám, amire egy ügyvéd esnék. Akkor különböző csökkenések állnának elő, kisebbek és nagyobbak, aszerint, amint túlzsúfolt vagy nem túlzsúfolt a kamara. Megengedem, hogy ez az elgondolás nem ideális. Hát van ideális elgondolás? Hát á mai ügyvédi rendtartásunk talán ideális? Nem arról van szó, hogy tudjunk ina szerkeszteni egy százszázalékosan jó rendtartást. Arról van szó, hogy különböző elgondolások között melyik a legjobb. Én ezt tartom a legjobbnak. Megengedem, hogy össze is lehet vegyíteni. Lehet pl. egy olyan törvényhozási megoldás, hogy lehetőleg ilyen és ilyen számú lakosok szerint legyen megállapítva a zárt szám és a részletes megállapítást lehetne arra a bizottságra vagy kizárólag az igazságügyminiszterre bízni. Ez tisztán részletkérdés, nem ezzel kell foglalkozni. A másik nagy kérdés az, hogyha ez a létszám megvan állapítva, abban az esetben miként történjék az üres helyek betöltése. Elgondolásom az és nagyon hálás vagyok Teller Miksa igen t. kartársunknak, hogy kihangsúlyozta, hogy szinte a teljes autonómia álláspontján vagyok, hogy itt a legnagyobb szabadságot kívántam adni annak a bizottságnak, amely a betöltés kérdésében határozna. .Részemről az ügyvédi kamara választmányára kívánnám bízni, szintén részletkérdés, hogy nem kellene-e egy külön szervet megbízni a kamarában. A kamara az összes körülmények szabad mérlegelése alapján legjobb belátása szerint határozna j különösen figyelem hevévé az illetőnek szellemi és erkölcsi képességeit,. Én nem kötöm meg semmiféle tekintetben, sem anciennitás, sem rokonság, sem fiú, sem vő tekintetében, mert itt minden abszolút meghatározás sérelmes lehet. Rá kell bízni a bizottságra, az úgyis mérlegelni fog mindent, de legelső az a szellemi és erkölcsi nívó, amit attól az ügyvédtől elvárni fogunk'. Egyetlenegy kivételt engedek meg, hogy azt, aki az ügyvédi vizsgát kitüntetéssel tette le, azt minden körülmények között fel kell venni, ha üresedés van. E tekintetben eltérek Leopold és Körösi Kálmán kollégánktól, akiknek javaslata jobban korlátozna és jobban megkötné annak a bizottságnak a kezét. (Bef. köv.) ============ Az ügyvédi Kamara 1033. évi költség előirányzata. Lukács Imre úr a Kamara h. pénztárosa az «Ugyvédi Közlőim mult heti számában szemrehányást tett nekem azért, mert a költségelőirányzatot a közgyűlésen «irreálisnak» mondtam. Szerinte ezt a komoly vádat, nekem nem lett volna szabad «precízebb és tényekkel jobban alátámasztott kritika nélkül» a világba bocsátani. Nem is tettein, hanem kb. félórás felszólalásomban felsoroltam azokat az indokokat, melyekre ezt a tényleg súlyos megállapítást bazíroztam. Miután •— úgylátszik — a pénztáros úr nem hallotta, vagy nem hallotta «meg» előtérj esztósemet, röviden e helyütt is elmondom : Kifogásoltam, hogy az előirányzat bevételi rovatában a tagdíjbevétel két tételben, 1.140,000 P összegben szerepel, holott 1932ben e címen 487,000 P, 198l-ben pedig 499,000 P folyt be s így a folyó évben sem várható (legalább reálisan és módszerváltoztatás nélkül) ennél nagyobb összeg. Kifogásoltam, hogy az adminisztráció túldrága, hogy a személyi kiadások közel 100,000..P-t tesznek ki. Kifogásoltam az 1932. évi segélyezés túlmóretezettségét, mely a jelentés szerint (beleértve a járulókok elengedését) 168,000 P-t tett ki, tehát 58°/o-át annak, mint amennyit a Kamara a nyugdíjintézetnek tényleg beszállított. Rámutattam arra, hogy a tagdíj kivetésnél a progresszió nincs helyesen keresztülvíve. A progresszív adóztatásnak az az jelőnye, hogy az adónak a maga teljességében be kell folyni, mert hiszen helyes kivetés mellett kiki a teljesítőképessége arányában adózik. Rámutattam a behajtási rendszer teljes csődjére. A Kamarában ugyanis a hátralékosok fekete tömegében a legtöbb helyet azok foglalják el, akik a magasabb adózók kategóriájába tartoznak. 1982-ben a legalsó — 150