Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 13. szám - Csendes közgyűlése - Közgyűlés után

5ü ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 18. SZÁMÉs itt meg kell jegyeznünk, hogy ha egyesek még többet, a határozott állásfoglaláson felül még harsogó propagandát is várnak az Ügyvédi Kamarától, úgy ne felejtsék el, hogy az egyre tornyosodó hétköznapi gondok között az ügyvédségnek is elsősorban a maga bajaival, a maga gondjaival és a maga megélhetésével kell törődnie. Nem lehet szemrehányást tenni az ügyvédi társadalomnak azért, ha ma minden idegét és minden idejét, minden erejét és minden akarását elsősorban odakoncentrálja, hogy a maga sebeit enyhítse és ezért talán kisebb lendülettel képes síkraszállni a közszabadságokért, mint ahogy maga is szeretné. De ügyvédi szempontból talán az volt a legkülönösebb érdekessége ennek a közgyűlésnek, hogy soha olyan nagy érdeklődés és kíváncsiság nem fordult a kamara pénzügyei felé, mint éppen most. Bizonyos fokig nem is csodálatos ez. Hisz ma az egész világot a pénzügyi kérdések uralják ós minden, akár kulturális, akár erkölcsi kérdés, hatványozottan függvénye és csakis függvénye a pénzügyi helyzetnek. De azért mégis feltűnést keltő volt ez az érdeklődés, mert eddig a kamara pénzügyi viszonyai nem igen izgatták a közgyűlés közönségét. Ennek az érdeklődésnek gyújtópontja Popper Tódor azon határozati javaslata volt, hogy a költségvetést utasítsa vissza a közgyűlés a választmányhoz. Popper Tódor egyetlenegy ós megvalljuk nagyon szűkszavú indokot hozott fel, azt, hogy a költségvetés irreális. Nagyon sajnáljuk, hogy bírálat ál nem terjesztette ki a költségvetés egyes tételeire is, nem mérült bele a részletekbe is ós nem jelölte meg, hogy tulajdonképpen hol is. látja ezt az irrealitást. De ugyanígy sajnáljuk azt is, hogy határozati javaslatát visszavonta. Mert fenntartása esetén bizony az ügyvédi társadalom nyilvánossága előtt lett volna alkalmunk igazolni, sőt száraz ténybeli alapon bebizonyítani tévedését. - ] Popper Tódortól, aki előbb a pénztárosi tisztet viselte, majd éveken át vezető főtitkára volt a kamarának és jelenleg az állandó pénztárvizsgálati bizottság tagja, az igazat megvallva, precízebb és tényekkel jobban alátámasztott kritikát vártunk volna. A költségvetés bírálatánál két letagadhatatlan tényből kell kiindulni. Az egyik az, hogy ma biztos, feltétlenül befolyó bevételekkel számolni lehetetlen. Ezt a művészetet az állami budget sem tudja megcsinálni. A másik az, hogy a nyugdíjtörvénynél fogva az 1933. január 1-i 3300-as létszám után fejenként 132-30 P, összesen tehát 436,590 P terheli a kamarát az Országos Ügyvédi Gyám- ós Nyugdíjintézet javára. Ezt a tételt tehát a költségvetés kiadási oldalából kihagyni képtelenség, mert azt a törvény nem engedi. Akár befolynak a kivetett tagdíjak és nyugdíjjárulékok, akár nem, ez a 436,590 P feltótlenül terheli a büdzsét, mert a törvény annak bármely címen való kihagyásának útjában áll, ós feltéve, hogy ezt a tételt leírnák a költségvetésből, az Ügyvédi Kamara a nyugdíjhátralék behajtásához való jogát elveszítené. És az is letagadhatatlan, hogy ez összeggel az Ügyvédi Kamara tényleg tartozik az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetnek. Sokkal inkább lehetne tehát a költségvetést irrealitással vádolni akkor, ha ezt a tehertételt kihagyná, mert hisz ez esetben egy létező tartozás nem volna abban feltüntetve. Az Ügyvédi Kamara fenntartásának és adminisztrációjának költségei, továbbá a mindinkább súlyosodó szociális feladatok elvégzéséhez szükséges költségekre vonatkozóan sem áll meg az irrealitás vádja. Mindkét tételt még a tavalyi költségvetéshez képest is nagyon lényegesen redukálták. Tovább redukálni azokat a Kamara gépezete tisztességes működésének veszélyeztetése és a szociális kötelességteljesítés veszélyeztetése nélkül nem lehel. Az elszegényedés szinte megállíthatatlan fokozódása letagadhatatlan és ezzel parallel mind súlyosabb erkölcsi kötelessége az Ügyvédi Kamarának a tönkrement, vagy betegeskedő, vagy keresetkóptelen kartársak és özvegyeik segélyezése. E címen tehát igenis a maximumot kell előirányozni, bármennyire is teljes tudatában van a Kamara vezetősége annak, hogy a bevételi források labilisak ós az előirányzott bevétel tényleges behajtása nem valószínű. Ugyanez a helyzet az adminisztrációs költségeknél is. Az ügyvédi munkában is hatványozottan bekövetkezett pangás és az ügyvédség kereseti lehetőségének mindjobban való megszűkülése, a segélyezésre szoruló kartársak számának állandó emelkedése és last not least, az egyes emelkedő tagdíjhátralékok behajtása napról-napra szaporítják és növelik az Ügyvédi Kamara közigazgatási ós más természetű munkáját es napról-napra több feladat elé állítják az Ügyvédi Kamarát. Különösen figyelemmel kell lenni arra, hogy a hátralékok nyilvántartása és állandó precíz kimutatása, továbbá a behajtási eljárás maga nagy munkát ró a Kamarára. Az irodai kiadások, nyomtatvány, tagdíjbehajtási költség, tagdíj és forgalmiadó kivetési költségtételek vizsgálatánál tehát ennek az óriási munkának költségességét kell figyelembevenni, éspedig különös tekintettel arra, hogy az állami illetékeket a Kamarának éppúgy kell lerónia, mint bármely magánszemélynek, és a végrehajtások foganatosításánál a bírósági kiküldötteknek a teljes díjszabás szerint kell fizetnie. Ha tehát az adminisztrációs költségeket a tavalyi előirányzathoz képest redukálták is, azokat tovább csökkenteni teljesen lehetetlen, mert ez a Kamara igazán nagyon gondos munkával és lelkiismeretességgel felépített és azt hisszük, minden kritikát könnyen kiálló adminisztrációjának felborítását jelentené. És itt szükségesnek tartjuk, ha csak futólag is, megvilágítani az igen tisztelt kartársak előtt a Kamara pénzügyi adminisztrációját, amely tagadhatatlanul ismeretlen az ügyvédség nagy része előtt. Szükséges ez, mert így meggyőződést szerezhet mindenki, hogy az Ügyvédi Kamara pénzügyeinek kezelésénél oly módszert követünk, amely mindenki számára lehet ővé teszi a legprecízebb bírálatot is. Tíz esztendővel ezelőtt még ez a pénzügyi rendszer határozottan nagyon primitív volt, annyira, hogy az áttekinthetőség és az ellenőrzés lehetőségének teljes hiánya miatt a pénzügyek kezelése valósággal teljes homályban volt. Tíz esztendő alatt modernizálta az Ügyvédi Kamara vezetősége a pénzügyi adminisztrációt. A legjelesebb revizorok meghallgatása és szakértői vélemények áttanulmányozása után a legmodernebb amerikai szisztémájú könyvelésre tértünk át, amely nemcsak mindenki előtt áttekinthetővé tesz minden egyes könyvelési tételt, de szinte kiprovokálja minden egyes kartárs ellenőrzését, mert a költségvetési előirányzatnak a tényleges helyzettel való állandó összehasonlítását eredményezi ós így az esetleges eltérések bármelyik pillanatban mindenki által konstatálhatok. Hangsúlyozni akarjuk tehát, hogy az Ügyvédi Kamara pénzügyi adminisztrációjának egy olyan könyvelési rendszer az alapja, amely mellett nemcsak a költségvetés, hanem bármely pénzügyi vonatkozású kérdés a legkönnyebben részleteiben is bármikor ellenőrizhető. Lukács Imre, a budapesti Kamara h. pénztarnoka. Budapesti Üayvédi Kamara. A Budapesti Ügyvédi Kamara választmánya által kiküldött bizottság elfogadta, és a teljesülés elé terjesztette Mezey Sándornak a Magyar Nemzeti Bankhoz intézendő következő átirat-tervezetét : «A tekintetes Magyar Nemzeti Banknak, Budapesten. Kamaránk választmánya törvényes hatáskörében foglalkozott a közel két éve fennálló devizakorlátozásoknak s az ezzel kapcsolatos rendeleteknek a jogéletre gyakorolt hatásával. Ebben a tárgyban egyidejűleg felterjesztéssel fordult a nagyméltóságú kiír. Igazságügyminiszter Úrhoz is, aki előtt szóvá tette azokat a visszáságokat, melyeket a jogéletben a Magyar Nemzeti Banknak az a gyakorlata idéz elő, hogy valósággal jogszabályokat alkot, melyek úgy a közönség, mint a gyakorló jogászok előtt ismeretlenek, s amelyek alkotása a Magyar Nemzeti Bank jogkörét meghaladja; de károsan hat a jogszolgáltatásra a Banknak az a gyakorlata is, hogy a külföldiek követeléseinek behajtása terén a halasztások és tilalmak nyújtásával aktíve avat kozik be a perrendtartás változatlanul maradt szabályai szerint folyó perekbe, sőt odáig megy, hogy a vonatkozó rendeletek szabályaiban seliol Lel nem található olyan rendelkezést léptetett életbe, amely szerint valamely külföldit illető követelés behajtására irányuló per vagy végrehajtási eljárás megindításához a Magyar Nemzeti Bank engedélyének kikérését tette kötelezővé. Ezt a gyakorlatot a kir. Kúria P. IV. 3018/1932.'sz. végzése dacára, mely az engedélyezést szükségte lennek s jogszabállyal meg nem indokolhatónak mondta ki, a Bank változatlanul fenntartja. A Magyar Nemzeti Bank tilalmai, halasztásadásai, engedélynyujtásai valósággal új és felesleges pergátló körülményeket termeltek ki. Ezek a mesterséges, sőt nagyon