Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 12. szám - Az ügyvédi bejegyzés "előfeltételei"

ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 12. SZÁM. Az illetékesek nem hagyhatják figyelmenkívül azt; hogy az az évről-évre ügyvédi vizsgát tett fiatal, tettrekész csapat, amelynek száma kb. évente 400-ra tehető, kikerülve a nagyközségekbe, a nemzet jövendőjének legbiztosabb alapja és a mai társadalmi rend legerősebb támasza lehet, ha elhelyezkedését és becsületes megélhetését megtalálja, míg ha nem, akkor meg kell már egyszer őszintén mondanunk, hogy ugyanezek megélhetés és egzisztencia nélkül állami életünk állandó veszedelmei és a nyugodt társadalmi rend állandó destruálóivá lesznek. * * * Mi bízunk benne, hogy a kormányzat belátja ennek a kérdésnek messze kiható jelentőségét, belátja, hogy az ügyvédségen ha más okból nem is, de a fiatalság érdekében segíteni kell, ennek a segítésnek egyetlen komoly eszköze a jegyzők magánmunkálatainak megszüntetése, és elképzelhetetlen, hogy ebben az irányban megindított országos akció megbukjék politikai meggondolásokon, mert nem lehet egy politikai meggondolás olyan erős, hogy annak érdekében a katonából lett magyar Miniszterelnök mást mondj ón a pesti vigadóban, mint amit cselekszik a budai várban. Vészi Mátyás. \( Az ügyvédi bejegyzés ((előfeltételei)). Az Ügyvédi Kamara választmánya folyamodó ügyvédnek az ügyvédek lajstromába való felvételét azért tagadta meg, mert folyamodó a Kamara Ügyrendjének 2. §-a értelmében a felvétel «előfeltételét» képező évi teljes tagnyugdíjjárulék és felvételi díj fizetésének eleget nem tett. * * . * A Kúria Ügyvédi Tanácsa az Ügyvédi Kamara határozatát megváltoztatja é.s folyamodó ügyvéd bejegyzését elrendeli azon indokolással, hogy «a felvételi díj meg nem fizetéses az ügyvédek lajstromába való bejegyzésnek tényleg akadálya, de a tag- és nyugdíjintézeti járulék előzetes befizetésétől a felvétel nem tehető függővé. Nevezetesen az Ügyv. Rdtts. 18. !j-ának 2. bekezdése felhatalmazza ugyan az Ügyvédi Kamarákat, hogy bizonyos évi illetményt vethessenek ki a tagjaikra és az ]008. évi XL. te. 20. §-a a nyugdíjintézeti járulékokat is a kamarai jogilletmény kiegészítő részének minősíti, ámde az idézett szakasz 1. bekezdése azt is kimondja, hogy az Ügyvédi Kamarának esak a területén lakó és nz ügyvér dele lajstromába felvett ügyvédek a tagjai. Már ebből a törvényes intézkedésből is következik, hogy mindaddig, amíg a felvétel be nem következett, a csak később kivethető kamarai illetmény és nyugdíj intézeti járulék senkire ki nem róható, vagyis a kamarai illetmény és járulékai előzetes kifizetésétől az ügyvédi bejegyzés függővé nem tehető. Ennek a felfogásnak a helyességét igazolja az 1928. évi XI. te. 1. §-ának az a rendelkezése is, amely kimondja, hogy az ügyvédség gyakorlásának akadálya a kamarai illetmények és nyugdíjintézeti járulékok nem fizetésének a kamarai tagság ideje alatt már hosszabb ideig való fennállása lehet az oka csak, ami viszont kizárja azt, hogy a tagilletmények és nyugdíjintézeti járulékok az ügyvédtől a Kamarába való felvétel előtt legyenek követelhetők, miért is — eltekintve attól, hogy az év elején bejegyzést kérőkkel szemben a kivetés még meg sem történt, — az előzetes be nem fizetés okából a bejegyzés törvényszerűen meg nem tagadható.» Megjegyezte a Kúria Ügyvédi Tanácsa még, hogy «a Kamara választmányának döntése egyébként is ellentétben áll a kir. Kúria Ügyvédi Tanácsának évtizedes gyakorlatával és ezért az Ügyvédi Kamara Ügyviteli Szabályzatának hiteles másolatban felterjesztett kivonata kapcsán a m. kir. Igazságügyminiszterhez egyidejűleg felterjesztést tesz. V i ív/ * * - ' .. — * A kérdés sokkal fontosabb, semhogy amellett szó nélkül elsiklani lehetne. Már évekkel ezelőtt (Jogt, Közi. 1927. évi 13. szám) foglalkoztam a kérdéssel és ha. már akkor fontos volt a kérdésnek a Kúria fenti határozatával való ellentétes eldöntése, annyival inkább fontosabb az ma, amikor a Kamarák csaknem kivétel nélkül ijesztően nagymérvű hátralékokban vannak a Nyugdíjintézettel szemben, annyira, hogy ez már-már nyugdíjintézetünk fennállását veszélyezteti. Hová fog vezetni a mai viszonyok között az Ügyvédi Tanács gyakorlatának további fenntartása, arra mindenki, aki nyugdíjintézetünk fennmaradását szívén viseli, — és kell, hogy ezt a mai viszonyok között minden ügyvéd szívén viselje — csak kétségbeeséssel gondolhat. Nézzük csak közelebbről, mit jelent az Ügyvédi Tanács határozata. E szerint tehát nem köteles az ügyvéd bejegyzésével egyidejűleg az azon évi tag- és nyugdíjjárulékot befizetni, ami egyértelmű azzal, hogy legalább két esztendeig nincs is módja a Kamarának arra, hogy szankciót alkalmazzon ezen hátralékos ügyvéddel szemben, mert hiszen az 1928. évi XI. te. 1. §-a szerint csak az egy évi hátralékossal szemben alkalmazható a törlési eljárás. Ha a Kamara ezt még pontasan az esedékesség napján indítja is meg, akkor is fellebbezés folytán a végleges törlési határozat ismét elnyúlik hónapokra, az eredmény pedig az, hogy két esztendőn át az illető újonnan bejegyzett ügyvéd nyugodtan gyakorolhat a nélkül, hogy a Kamara terheihez egy fillérrel is hozzájárult volna, sőt helyette már az első esztendőben be kellett fizetni az esedékes nyugdíjjárulékot, sőt esetleg a másodikban is —• a többi kartársak pénzéből. Tévesnek kell tartanom az Ügyvédi Tanács határozatának különösen azon részét, hogy csak a már bejegyzett tagjaira van joga a tag- és nyugdíjjárulékot kivetni, mert a felvétel iránti kérvény benyújtásával a folyamodó már kifejezi azon akaratát, hogy ő a Kamara tagja óhajt lenni, amiből következik, hogy tisztában kell lennie azon kötelezettségekkel, amelyek őt Kamarájával széniben terhelni fogják. Igaz, a Kamarának joga van a törlési eljárás megindítását megelőzőleg is a tag- és nyugdíjjárulék fizetési idejének beálltával ezek behajtását végrehajtási úton szorgalmazni, ámde tudjuk, mit jelent az :. ügyvéd ellen •— főleg kezdő ügyvéd ellen végrehajtási eredményesen vezetni... Az Ügyvédi Tanács gyakorlatának további állandósítása egyértelmű lenne a Kamarák pénzügyi egyensúlyának — ha ugyan létezik még ezzel dicsekvő magyar ügyvédi kamara! — teljes felborulásával és ha az ügyvédi Tanács fenti határozata «méltánvtalannak» találja a folyamodó ügyvédnek a gyakorlástól, való elzárását, mennyivel inkább méltánytalan, hogy a, tag- és nyugdíjjárulékok befizetése nélkül felvenni kötelezett ügyvéd helyett a Kamara többi tagja terheltessék meg olyan összegekkel, amelyek nagyon könnyen és sok esetben egyáltalában nem fognak a Kamara pénztárába befolyni. (Gondoljunk csak arra az esetre, hogy az ekként felvett ügyvéd két éven belül elhalálozik, vagy más pályára lép, avagy bármi más okból törölteti magát a Kamara tagjai sorából.) Ami azonban leginkább kiváltja a bírálatot az Ügyvédi Tanács fenti határozatával szemben, azt a következő helyzet jellemzi: azon ügyvédi kamara, amelynek határozatát az Ügyvédi Tanács megváltoztatta, jól ismerte a fent ismeretett határozatban is említett azon gyakorlatát az Ügyvédi Tanácsnak, amelynek most is kifejezést ad, de éppen ez vezette a Kamarát arra, hogy újonnan megalkotott ügyrendjében gondolt erre és különösen arra, hogy a Kamara többi tagjainak ok nélküli megterhelésére senki se spekulálhasson, ós éppen azért intézkedett új ügyrendjében akként, hogy a bejegyzésért folyamodó ügyvéd egyidejűleg köteles az azon évi tag- és nyugdíjjárulékot is befizetni, gondoskodott arról is ügyrendjében, hogy az újonnan bejegyzett ügyvéd «az azon évben a legkisebb osztályra megállapított és progreszszíve kirótt összeget tartozik befizetni.» Ezen ügyrendet a m. kir. Igazságügyminiszter jóváhagyta, kétségtelen tehát, hogy amíg ezen ügyrend nem módosíttatikj a hatályban levő jogszabálynak folyamodó már a priori köteles magát alávetni, a választmánynak pedig nincs is joga ettől eltérni, és így érthetetlen az, hogy az Ügyvédi Tanács ennek dacára figyelmenkívül hagyta a Kamara ügyrendjének parancsoló rendelkezését. Nem vitás, hogy az Ügyvédi Tanácsnak joga volt felterjesztéssel élni az Igazságügyminiszterhez az ügyrend esetleges módosítását illetően, de amíg ez az ügyrend él ós létezik, addig jogérzékünk nem tudja megérteni, hogy annak rendelkezése ne alkalmaztassák. A mostani szomorú ügyvédi helyzet mellett minden Kamarának fokozottan kötelessége gondoskodni tagjai nyugdíjigényének biztosításáról, aminek viszont a priusza az, hogy a Kamara tagjai a nyugdíjintézeti járulékaikat befizessék. Ha pedig figyelembe vesszük a Kúria t így védi Tanácsának azon gyakorlatát is, hogy a kamarai illetmények makacs megtagadása sem képez fegyelmi vétséget (Üft. 67/1927.), dacára annak, hogy a Kúria évekkel ezelőtt (Kúria 478/1891., 401/1892., 407/1892-., 115/1900.) fegyelmi vétségnek minősítette «a kamarai intézmény fenntartására szükségelt illetmények lerovásának makacs megtagadását, mert ezáltal az ügyvéd oly magaviseletet tanúsít, miáltal tiszteletre ós bizalomra méltatlanná válik», akkor az ügyvédség mostani helyzetében csak annál jogosabban idézhetem a Jogt. Közlönyben már hat évvel ezelőtt írt következő soraimat : «Mennyivel inkább lenne indokolt a fegyelmi vétség megállapítása az Országos Nyugdíjintézeti törvény megalkotása óta, amelynek rendelkezése szerint a Kamara tagjai egyetemlegesen felelősek a nyugdíjjárulók pontos befizetéséért, tekintet nélkül arra, hogy a Kamara behajtotta-e ezt tagjaitól.»