Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 47. szám - Szladits Károly szolidaritási serlegbeszéde [elmondotta a Ribáry-csoport 1933. december 9-i estélyén]

III. évfolyam. 47. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1933. dec. 23. IX II ÜGYVÉDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr. Kövess Béla; dr, Erdély Sándor, dr. Gerlóczy Endre, dr. Kovácsy Dénes, dr, Kórody István, dr. Teller Miksa, Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17. Szladits Károly szolidaritási serlecjbeszéde.1 Az élettelen tárgyak az emberrel való érintkezés folyamán bizonyos lelkiséget kapnak. Ez a serleg itt előttem, melyet lelkes baráti kör rendelt az ügyvédi szolidaritás szimbólumává, ma már többet jelent, mint pusztán bizonyos súlyú nemesfém-ötvözetet. Négy éven át egymás után emelkedett lelkű férfiak, a magyar ügyvédség reprezentatív kiválóságai vették kezükbe és ürítették a szolidaritás eszméjére, szárnyaló szónoklatok kíséretében, melyeknek mély eszmei tartalma itt vibrál a serleg körül, erkölcsi értékekkel növelve annak fémértókét. Mára engem választott ki a serlegalapító baráti kör, hogy annak szimbolikus jelentőségót méltassam. Ezt a kitüntetést én pályám egyik nagy értékének tekintem ; mégis bizonyos elfogódottsággal nyúlok a serleghez, olyan eló'dök után, akiknek sem szónoki szárnyalásával, sem tárgyi hivatottságával nem versenyezhetem. Mert bár engemet is sokszoros kapcsolatok fűznek a magyar ügyvédséghez, — kezdve azon, hogy édesatyám is ügyvéd volt, mielőtt bíró lett, s hogy joggyakorlatom java részét egy nagy fővárosi iroda vezetőjeként töltöttem — mégsincs mögöttem a hosszú gyakorlati ügyvédkedésnek az a háttere, amsly a szorosan vett ügyvédi szolidaritás méltatására hivatottá tenne. Ám úgy gondolom,— és ez nyugtat meg — hogy azok a férfiak, akik engem a mai meghívással kitüntettek, nem is azt várják tőlem, hogy egyedül az ügyvédi, hanem inkább, hogy az egyetemes jogászi szolidaritás eszméjének adjak hangot. Erre pedig, szerénytelenség nélkül mondhatom, hivatottnak érzem magamat. Mert változatos pályám engem a jogászi hivatásnak számos ágazatán vezetett végig ; ezenfölül pedig hosszú tanárságom alatt a felnövekvő jogásznemzedékek egész sorával léptem a tanár és tanítvány szoros, szinte családi kapcsolatába. Engem tehát eszmei szálak fűznek a legkülönbözőbb jogászhivatásokhoz ; azért élénken átérzem, ami mind e hivatási ágakban közös. Én mint magánjogász, az egyetemes jogászi szolidaritás alapját nem valami külön kaszt-szellemben, hanem a kötelességek közösségében látom. A közös kötelezettség pedig, 1 Elmondotta a Ribáry-esoport 1933. december 9-i estélyén. amely minden jogászt egybeköt, bármely pályán működik is, egyetlen magasztos eszmének, az igazságnak a szolgálata. Ma is igaz a római remekjogász mondása, aki minket jogászokat az igazság papjainak nevez: cuius (sc. justitiae) merito quis sacerdotes nos appellet. Hogyan? Kérdik a be nem avatottak. Azt értjük, hogy a bíró az igazság papja. De hogyan állhat ugyanez az ügyvédre is? Hiszen az ügyvéd a saját felének a képviselője, a két peres fél közül pedig mindig csak az egyiknek lehet igaza, a másiknak az ügyvédje tehát csak kerékkötője az igazságnak. Mélységes tévedés. Az összeütköző emberi életviszonyok kimeríthetetlen változataiban az igazság nem valami' külsőleges, szembeszökő ; azt nehéz munkával kell felkutatni, és felszínre hozni az élet mélységeiből. Erre a bíró szemlélő ós értékelő, passzív munkája egymagában nem elegendő ; ehhez az ügyvéd aktív fáradozása szükséges. Nem is eggyé, hanem kettőé. Az igazság csak ritkán van egészen az egyik, vagy egészen a másik fél oldalán. Jaj az ügynek, amelyet a bíró csupán egyoldalú megvilágításban szemlélhet. Még a katholikus egyház szentté avató eljárásában is részt vesz az advocatus diaboli, az ördög ügyvédje: nem azért, hogy a gonosz szellem érvényesüljön, hanem, hogy ellenállása meggátolja érdemetlennek kanonizálását és ezzel az igazság elhomályosítását. A perben a két szemben álló ügyvéd mint két perdöntő bajnok vívja meg küzdelmét a jogért — Kampf uras Eecht - - és legtöbbször csak a kardjaik összecsapásából kipattanó szikra lobbantja lángra a bíró lelkében a szunnyadó igazságérzetet. Az ügyvéd eszerint a perben az igazság kiderítésének a bíróval egyenértékű tényezője. S mivel a haladó élet új jelenségeivel is legelsőül az ügyvéd találkozik, ő képviseli a jog továbbfejlesztésében is a kezdeményező, a lendítő erőt. Ez a sorsközösség kell, hogy a bírót az ügyvéddel lelki közösségben egyesítse. A bírónak tudnia kell, hogy az ügyvéd egyben kenyérkereső is. De egyúttal át kell éreznie, hogy az ügyvéd sem pusztán kenyérkereső, hanem egyben a bírónak igazságkereső társa, akinek segítsége nélkül az igazságszolgáltatás szervezete csonka és béna maradna. Ugyanezt a közösséget kell éreznie az ügyvédnek is a bíróval szemben. A magyar ügyvédség becsületére legyen mondva, hogy mindenkor tisztelettel hajolt meg a magyar bíró nagyszerű integritása és erkölcsi függetlensége előtt, melyet palládiumként tisztel és óv minden magyar jogász. De legyen az ügyvéd türelemmel és megértéssel a bíró nehéz felaelata iránt az egyes esetekben is és vesztett ügye miatt ne mindjárt a bírót okolja, inkább szálljon magába, vájjon nem az ő pervitelón mulott-e az igazság elcsuszamlása? A jogászi szolidaritásba harmadik tagozatul kapcsolódik bele a közigazgatás szervezete is. Mert hisz a közigazgatás is nagymértékben igazságkeresés. A közigazgatás munkásai a közérdek igazságos megvalósításán fáradoznak, amivel velejár a közérdekkel érintkező magánérdekköröknek az igazságos elhatárolása. Ez ugyanolyan munka, mint a bírói ítélkezés és éppúgy megkívánja a felek szakszerű jogi képviseletét. A közigazgatás egyre fokozódó mértékben válik jogászibbá, az egyéni jogokat védő jogalkalmazássá és ezzel karöltve egyre inkább bővülnie kell az ügyvédség részvételének is a közigazgatási eljárásban. Az ügyvédnek ez a közreműködése eminens érdeke a hivatali apparátusnak, mert az ügyvéd szakértelme megkönnyíti a hivatal munkáját és ellenőrző szerepe biztosítja az egyenletes és igazságos ügyintézést. így alakul ki a kölcsönös egymásrautaltság és a vele járó közösség érzése az ügyvédség és a jogalkalmazó közigazgatás között is. Ugyancsak a közösség érzése kell, hogy összekösse mindezeket a jogászi főhivatásokat a jogtudománnyal. A modern jogtuelomány többé nem az élettől távolálló spekuláció, hanem céltudomány, az igazságkeresés tudománya, amely a gyakorlati jogalkalmazással azonos, célokat követ, csakhogy nem esetileg, hanem egyetemes nézőpontokból. Azért a mai jogtudományt át kell hatnia annak a tudatnak, hogy az ő ura az élet, hogy egyedül a gyakorlati életből és a gyakorlati életért dolgozik. Csak így érheti el azt az elégtételt, hogy ne csupán az élet után kullogjon, hanem fáklya vivőként haladhasson előtte. Viszont a gyakorlat emberei se kicsinyeljék le a teóriát. Mert, ha a teória praxis nélkül puszta ködképek kergetése, a praxis teória nélkül úttalan bolyongás az élet rengetegében. Ily módon az összes jogászi hivatások kölcsönös egymásrautaltságban, interdependentiában állanak egymással. Valamennyit az igazságkeresés eszményi kötelékei fűzik