Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 26. szám - Indítványok az ügyvédi kar érdekében. Adatok a kamaraközi értekezlet illetékvitájához

108 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 26. SZÁM. Indítványok az ügyvédi kar érdekében. Adatok a kamaraközi értekezlet illeték­vitájához. A május 14-én tartott kamara­közi értekezlet, határozatai, különösen az ügyvédek gazdasági helyzetét illető kérdé­sek tekintetében, méltó kópét adták annak a súlyos helyzetnek, amiben ma az egész ország ügyvédi kara szenved. A konkrét sé­relmek mellett (mint a költsógkórdés, elő­legbehajtás, adó- és különösen illeték­bírságok) a felszólalok főleg azokra az álta­lános, rendszerbeli visszásságokra mutattak rá, melyek a jobb viszonyok között alig vevődtek észre, ezzel szemben a gazdasági helyzet romlásával súlyos mérgező fekó­lyekké váltak. A gazdasági kérdések tárgyalása végre abba a mederbe jutott, mely annak lényege, hogy az ügyvédnek munkájából kell meg­élnie és legalább is annyi joga van végzett munkájának ellenértékéhez, mint bármely más munkavállalónak. Á költségtóteleknek és behajtási szabá­lyoknak olyanokká kell átalakulniok, hogy abban nemcsak az ügyvéd munkájának elő­állításai költségei (rezsi) de a tisztes meg­élhetéséhez szükséges összegek is benne fog­laltassanak. A kamaraközi értekezlet igen részletesen foglalkozott a programm első pontjául sze­replő illeték kérdéssel, mint egy olyan speciá­lis teherrel, mely az ügyvédet csak azért sújtja, mert ő éppen ügyvédi gyakorlatot folytat, és ez a jellege őt a kincstár, nem­csak ingyenes, de anyagi felelősségű, illeték­behajtójává teszi. A törvénykezési és ezzel kapcsolatos ok­irati illetékekből származó bevételek, azon­ban a törvénykezés menetéhez, közelebbről szólva a mindenkori perrendtartás miként­jéhez igazodnak. A gyakorlatban azonban, bár ez a leglényegesebb kelléke lenne min­den illeték módosításnak, ez a szempont nem érvényesül eléggé és ezáltal állnak elő olyan helyzetek, hogy a perrendtartás kü­lön módosítása után, elmaradván az erre alkalmas illetókreform, súlyos sérelmek érik nemcsak a jogkereső közönséget, ennek foly­tán az igazságszolgáltatást, de magát a kincstári érdeket is. A bírósági ügyforgalom statisztikai ada­tai, összevetve a pénzügyi eredménnyel csal­hatatlanul mutatják ezeket a káros hatá­sokat. Összehasonlításul az alábbiakban közlöm a budapesti központi, kir. járásbíróság, mint az ország legnagyobb bíróságának ide vonat­kozó adatait. 1. Legnagyobb lajstromtételszám 1931. évben 417,000, 1932. évben 308,000 (tehát majdnem 100,000 a csökkenés). 2. Vagyoni igényre ebből irányult 1931. évben 317,000, 1932. évben 221,000. 3. A fenti létszámból 400 pengőn aluli iigy volt 1931. évben 269,000, 1932. évben 178,000 (tehát körülbelül az ügyek 7/10-e). 4. Ugyanekkor a budapesti kir. törvény­szék ügyforgalma 1931. évben 41,000, 1932. évben 39,000. A fenti számok világosan mutatják, hogy a milliós Budapest jogigénye, túlnyomó rész­ben a budapesti központi kir. járásbírósá­gon bonyolódik le, de mutatja azt is, hogy a bíróság ügyforgalmát óriási arányban a 400 pengőn aluli, tehát a Te. rendelkezése szerint, a fizetési meghagyás hatálya alá eső ügyek teszik ki. Az illetékemelés 1931. novemberében lé­pett életbe ós hatása az 1932. ügyforgalom­ban már látszik, nemcsak abban, hogy a budapesti központi járásbíróság ügyforgalma egy óv alatt cca 100,000-el csökkent, de abban is, hogy pontosan ugyanezen idő alatt a felvett törvénykezési leletek száma kétszeresére emelkedett, ami csak a köz­ponti járásbíróságnál havi 500 drb lelet több­letet jelentett. A kincstár bevétele tehát pozitíve is (az ügyek csökkenése), de nega­tíve is (a leletek adminisztrálása és behaj­tása) csökkent, de főleg csökkent a perrendi eljárások módosítása folytán. 269,000 drb 400 pengőig terjedő ügy után a régi peres eljárás szerint a kincstár 1.800,000 pengő maximális jövedelemre számíthatott, a Te. életbeléptetése után azonban a kincstár tényleges jövedelme 1.286,000 pengőre csök­kent. Ugyanis 112,000 fizetési meghagyás ellentmondás nélkül jogerőre emelkedett, és így a beadványi ós 1/4 ítéleti illetéken kívül más illeték lerovására nem került a sor. Felvettek azonkívül 47,000 mulasztási íté­letet ós 9000 egyességet. (Az itt adott ada­tok az 1931. évi statisztika alapján számí­tódtak ki. Az 1932. évi adatok a 100,000-res csökkenésnek megfelelőleg ugyanezen arány­ban állanak fenn.) A fizetési meghagyásos eljárás csak egy példája az összhang hiányának, de fennáll ugyanez a perenkívüli, és főként a végre­hajtási eljárásban is. Végrehajtás 1932-ben 221,000 vagyoni igénnyel szemben csupán 62,000 volt, ami a mai gazdasági helyzet mellett csak úgy érthető meg, ha a végre­hajtási eljárásban lerovandó illetékek hor­ribilis felemelésére gondolunk. Ha ezen ügy­szám csökkenéshez hozzávesszük a 100%-al szaporodott leletek adminisztrálásának költ­ségét, akkor a pénzügyi kormányzatnak saját jól felfogott érdekében, feltótlenül re­vízió alá kell vennie, a mai, végeredmény­ben még mindig az 1850. évi császári pa­rancson alapuló illeték rendszerét, és leg­alább a törvénykezési illetékeit tekintetében, az ügyvédi karral egyetértve, a változott viszo­nyoknak megjelelő módosításokat sürgősen meg kell tennie. A kamaraközi értekezlet rámutatott a követendő útra, mely egyelőre a kisebb per­értékű ügyekben és a perenkívüli eljárásban az illetéktétel lényeges leszállításában és az általányozási rendszer bevezetésében állana. Ez alkalommal feltétlenül kell, hogy meg­oldást nyerjen, az ügyvéd, illetókfelelőssó­gónek kérdése is. A behajthatatlan illetékek tömege még az ügyvédi felelősség mellett is meggondolásra kell, hogy kényszerítse nem­csak a pénzügyi és igazságügyi kormány­zatot, de magukat az ügyvédi érdekképvi­seleteteket is, hogy legalább a 400 pengő értékű ügyekig nem-e lenne ajánlatos per­rendi garancia behozatala? A vagyoni ér­dek, mely egy 400 pengőig terjedő ügyhöz fűződik nem olyan nagy, amiért érdemes, egy ilyen, — a mai jogfejlődés idejében, szinte, foglalkozási sárgafoltként ható — rendszert fenntartani. Az az indok 1850-ben megállhatott, hogy az ügyvédeknek van módjában leginkább a bélyegeket behajtani, az akkori közlekedési viszonyok és nemzeti ellenállás idején. Sajnos, 1914-ben a XLIII. tcikk megalkotói az akkori jó gazdasági viszonyok mellett nem érezték tehernek, ebbe a törvénybe is átvitték, ós az ügyvéd illetékfelelőssége most az ügyvéd megélhe­tésének egyik rákfenéje lett. Az általány rendszernek behozatala a kisebb perértékű ügyekben, perrendi garancia mellett a jog­kereső közönséget is lassanként visszaszok­tatná az előlegadáshoz. A fent kifejtettek csak egy csekély részét képezik az ügyvédi gazdasági kérdések meg­oldásának és feltétlenül ajánlatos, hogy ma­guk az ügyvédi Kamarák minél intenzíveb­ben vegyék kezükbe az ügyvédi foglalkozás, gazdasági adatgyűjtésének munkáját. Ennek eredménye nemcsak a beléletben, a kamara és nyugdíjjárulékok kirovásánál fogja érez­tetni hatását, hanem az illetékes miniszté­riumok előtt is az ügyvédi érdekek hathatós szószólói lesznek. Hódy János. Sajtószemle. Közgazdaság és Pénzügy. Knep'pó Sándor miniszteri osztályfőnök : «Mi van a külföldi államokkal kötött adóügyi egyezmónyek­ben». Major Bobért: «Kötött devizagazdál­kodás kérdéséhez* címen cikkeznek. Jogesetek a Jt. és Te. köréből. A következő kérdésekben ismerteti bíróságaink állás­pontját : Eendelkezés előlépett jelzálogjog ranghelyével; jelzálogjog előjegyzés könyv­kivonat alapján ; téves tkvi bejegyzések ki­igazítása ; jelzálogjog megüresedő rang­helyével való rendelkezés terjedelme ; leg­kisebb vételár megállapítása ; külföldön lakó végrehajtást szenvedő létfenntartásának biz­tosítása a zárlati tömegből. Kereskedelmi Jog. Júniusi számában Hallá Aurél miniszteri tanácsos ismerteti a 19,751 1933. K. M. sz. rendelettel legújab­ban szabályozott vódjegyügyi eljárást. Ko­min Ferenc : «A felek autonómiájának a kór­dóséhez» címen a tétel nemzetközi jogi vo­natkozásáit fejtegeti. A lap mellékleteként megjelenő «Munkajog» című szemléjében Bauer Zsigmond törvényszéki tanácselnök röviden rámutat azokra a kritériumokra, amelyek alkalmasak a tisztviselő, kereskedő­segéd és iparossegéd munkajogi szempontból való felismerésére. A Munkajog 2. számában Schioicker Bichard a gyári munkarendről írt cikket, amely kérdéshez e számban hozzá­szólnak Botliár Sándor tanácselnök és Már­ton Emil járásbíró. Berezel Aladár folytatás­ban közli az 1932. évi munkajogi gyakor­latot. Világosítsa fel a közönyös és kétkedő kar­társakat az írógépszolgálat óriási előnyeiről. Felelős szerkesztő: I)r. Teller Miksa V., Szalay-u. 3. (Tel.: 20-3-9S.) Felelős kiadó: Vállas Lajos. Franklin-Társulat nyomdája: Géczy Kálmán.

Next

/
Thumbnails
Contents