Ügyvédi Közlöny, 1932 (2. évfolyam, 1-49. szám)

1932 / 33. szám - Mi hát a teendő?

II. évfolyam. 33. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1932. szept. 10. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr. Kövess Béla; dr. Erdély Sándor, dr. Gerlóczy Endre, dr. Kovácsy Dénes, dr. Ribáry Géza, dr. Teller Miksa. Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17. Mi hát a teendő? Valamit tenni kell az ügyvédség megmentése érdekében, az bizonyos. Érezte ezt az igazságügyminiszter úr is akkor, amikor Dési Gézát megbízta az új ügyvédi rendtartás kidolgozásával. Mi azonban ezen megbízatást csak amolyan kámforinjekciónak tekintjük, mely a bajokat nem gyógyítja, hanem amely csak arra alkalmas, hogy a bajok létezéséről és orvoslásuk szükségességéről ideig-óráig a figyelmet elterelje. Mi nem felejtettük el, hogy az igazságügyminiszter úr hivatalbalépése óta — dicsőségére legyen mondva, jó pár esztendeje — ígéri, hogy az ügyvédség érdekében tenni fog valamit, és hogy mit, azt a Kúria köz becsült elnökének iniciatívájára majd ankéten beszéli meg az ügyvédség és a bíróságok kiküldötteivel. Ez az ankét évek óta késik, a helyett jöttek a törvénykezés egyszerűsítésének jelszava alatt a legkülönbözőbb intézkedések, melyek az ügyvédek kereseti lehetőségeit léptennyomon megnyirbálták. Az igazságügyminiszterek részéről sok jóban az ügyvédség sohasem részesült. De úgy látjuk, legkevesebb jóra éppen azon igazságügyminiszterek részéről számíthatunk, akik az ügyvédség soraiból küzdötték fel magukat az igazságügyminiszteri székbe, mert ezek — legjobb indulatuk mellett is — kénytelenek az ügyvédséggel szemben elfogulatlanságukat azzal dokumentálni, hogy az ügyvédség jogait csorbítják. Az ankét tehát, mely sorsunkat javítani lett volna hivatva, addig késett, míg most — a Dési Gézának adott megbízatással — úgy látszik végleg aktualitását vesztette. A legkülönbözőbb ügyvédi testületek Dési Géza felhívására most lázasan dolgoznak az Ügyvédi Kendtartás különféle tervezeteinek kidolgozásán, mi azonban nem csinálunk titkot belőle, hogy az új Ügyvédi Rendtartástól a sürgős orvoslásra váró bajok megszűntét nem reméljük, sőt akármennyire idejét is múlta az Ügyvédi Rendtartás egynémely intézkedése — a mai időpontot az új Ügyvédi Rendtartás megalkotására alkalmasnak a legkevésbbé sem tartjuk. Ha egy templom annyira rozoga, hogy maholnap összedűléssel és azzal fenyeget, hogy az istentisztelő hívek fedél nélkül maradnak, akkor elsősorban és sürgősen tatarozni kell a régi épületet és csak azután lehet hozzáfogni egy új templomnak 20—30 évig tartó építkezéséhez, mely aztán évszázadokra új hajléka legyen az Isten imádatának. Ki tagadná, hogy az ügyvédség bajai sürgős orvoslásra szorulnak? ily körülmények között pedig ezeket kell előbb orvosolni, mielőtt hozzáfognánk azon épület felállításához, mely — miként az új Ügyvédi Rendtartás — hosszú évtizedekre kell, hogy új alapja legyen az ügyvédség boldogulásának. Maradandó épületet sürgős veszélyek esetén már csak azért sem tanácsos emelni, mert vagy nem lesz az épület oly maradandó, amilyennek lennie kell, vagy pedig nem készül el oly sürgősen, aminő sürgősen erre szükség van. De tenni, éspedig haladéktalanul kell valamit, mert proximus jam ardet Ucalegon. Elsősorban is az általános közvéleményt kell fogékonnyá tenni arra, hogy az ügyvédség bajainak orvoslása nem ügyvédi érdek, hanem az általános köz érdeke. E nélkül sem a kormány, sem a törvényhozás nem képes a bajokon segíteni, mert ha általános jólét közepette valamely társadalmi osztály számíthat is az érdekeit előmozdító törvényhozási és kormányintézkedésekre, ez oly gazdasági válság idején, amikor minden foglalkozási ág és minden társadalmi osztály ezer sebtől vérzik, fogalmilag kizárt egy oly foglalkozási ág tekintetében, mellyel szemben a közvélemény mesterségesen szított gyűlölettől van telítve. Mi ennek az oka? Az ügyvédség az egyén jogainak védelmezője a hatóságokkal és az egyénekkel szemben. Az állampolgároknak becslésem szerint legalább 50 °/0-a jut évente abba a helyzetbe, hogy valamilyen formában ügyvédek segítségét hatóságok vagy egyénekkel szemben igénybe vegye, és kétségtelen, hogy ily alkalommal az esetek túlnyomó részében jó hasznát is veszi az igénybevevő az ügyvédjének. Ámde a saját ügyfél az elért eredményt legtöbbször a dolgok természetes rendjének tudja be és az elismerést a költségjegyzékkel mindenkor kiegyenlítettnek tekinti, ha pedig az eredmény — habár az ügyvéd hibáján kívül — elmarad vagy meg van ugyan, de a saját felet terhelő költségekkel kapcsolatos, akkor az elismerést a saját félnél is gyakorta az ügyvéd iránti ellenszenv helyettesíti. A jogok érvényesítése és védelme azonban minden egyes esetben az ügyvédség iránti ellenszenvet váltja ki azon hatóságoknál, amelyeknek túlkapásaival szemben az ügyvéd fellép, és azon egyéneknél, akiknek ellenében a jogérvényesítés vagy jogvédelem történik. Ezek ellenszenvét kiirtani fogalmilag kizárt, legfeljebb az ellenszenv intenzitását lehet csökkenteni azáltal, hogy az ügyvéd eljárásainál még az ügyfél érdekében sem ragadtatja magát túlzásokra ; viszont azok rokonszenvét, akiknek érdekében az ügyvédség eljár, szellemi és testi energiáit kifejti, sőt gyakran bőrét is kockára teszi, mesterségesen és tudatosan éleszteni kell, a kereskedőt, akit az ügyvéd a túlzott adóztatás alól megvéd, a vendéglőst, kinek italmérési jogát megmenti, az orvost, kinek honoráriumát behajtja, a vállalkozót, akit jogtalan vagy túlzott kárkövetelésekkel szemben megvéd, állandóan fel kell világosítani arról, hogy munkájuk minden gyümölcse kárba veszne, ha szükség esetén nem állana mindig mellettük egy szabad ügyvédi kar, amely hatóságokkal és egyénekkel szemben, nem nézve sem jobbra, sem balra, nyújtja a jogvédelmet, mert a jogvédelem a szabadságot jelenti, mely nélkül Róma ledől és Babylon rabigába süllyed. A fentebb kifejtettekkel szemben talán kontroverznek tűnik fel az, hogy amikor az ügyvédi bajok orvoslásának halaszthatatlan sürgősségét hirdetem, akkor a gyógyítás egyik eszközének a közvélemény megnyerését jelölöm meg. Ám bármily sürgős is az orvoslás, annak az a része,