Ügyvédi Közlöny, 1931 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1931 / 9. szám - Grosschmid ünneplésében [...]

9. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 89 tották a keresetével, panaszlott azonban a letét visszaadását azzal tagadta meg, hogy a pénzt ügyfelével már elszámolta. A panaszlott ellen folyamatba tett polgári perben panaszlott az őt marasztaló elsőbírósági ítélet ellen fellebbezéssel élt, amivel a pert legalább egy évig elhúzza. A fegyelmi bíróság panaszlottat az Ü. E. 68. § b) pontja alapján írásbeli feddésre ítélte. A kir. Kúria ügyvédi tanácsa az elsőfokú ítéletet a kör vetkező indokolással hagyta helyben : Az A) alatti tanúsága és nem a vitás tényállás szerint a panaszos ügyfele nem teljesíteni, hanem biztosítást nyújtani tartozott, amit a marasztalási összegnek bírói letétbehelyezése útján eszközölhetett volna, de e helyett a panaszlottnál való letételt választotta. Amikor az adós bírói letétbehelyezés helyett a marasztalási összeget az ellenfél ügyvédjének kezébe teszi le, ezt bizalomból és abban a várakozásban cselekszi, hogy ezen a módon pernyerés esetére gyorsabban kapja' vissza a pénzét, mint a bírói letétből, és e mellett költséget takarít meg. A fegyelmi jog szempontjából tehát a hitelező ügyvédjének csak akkor szabad a letéteményes szerepére vállalkoznia, ha biztos abban, hogy az átvett összeget az alsóbíróság ítéletének megváltoztatása esetére akadálytalanul éppúgy ki tudja szolgáltatni, mint a bírói letéthivatal. Még kevésbbé szabad tehát perrendi vagy magánjogi formulákat, avagy egyéb módokat keresnie a kiszolgáltatás késleltetésére vagy éppenséggel megtagadására. Az ügyvédi tanács ezen elvi álláspontjánál fogva a felek közötti polgári per kimenetele a jelen fegyelmi ügy elbírálása szempontjából teljesen közömbös. (Üft. 219/1931. EÍnök: Osvald, előadó: Újlaki.) A Kúria VI. Tanácsának gyakorlatából. A Ppé. 18. §-ában biztosított kedvezmény külföldi ügyvédet nem illet meg. Ezt mondotta ki a kir. Kúria P. VI. 304/930. sz. ítéletében, melynek indokolása így szól : A felperes anyagi jogszabály helytelen alkalmazását panaszolja, mert a fellebbezési bíróság a Ppé. 18. §-áhan foglalt azt a rendelkezést, amely szerint a fél a perköltséget vagy más eljárási költséget, amelyben marasztalták, ha az ellenfelet a marasztaláskor ügyvéd képviseli, ennek az ügyvédnek a kezeihez köteles fizetni, csupán a •magyar állampolgárügyvédet megillető oly kivételes kedvezménynek tekintette, amely kiterjesztően nem értelmezhető és amely éppen ezért a külfödli állampolgárügyvédet meg nem illeti. Ez a panasz alaptalan. Éspedig a fellebbezési bíróság által ennek indokolásául helyesen felhozott abból az okból, hogy a Ppé. 18. §-ában foglalt jog az erre jogosult ügyvédet csupán abban az esetben illeti meg, ha a marasztaló határozatot magyar állampolgárügyvéd javára magyar bíróság hozta. A felperes által a keresetének a megalapítására felhozott cseh-szlovák ítéletek és végzés puszta meghozatala tehát a külföldi állampolgár felperes javára nem tekinthető oly jogi ténynek, amely a kereseti igényt Magyarország területén is órvényesíthetővé tenné. Éspedig annak dacára, sem, hogy az ítéletet hozó cseh-szlovák bíróságok az alperest az 1912: LIV. tc. alkalmazásával marasztalták az ezáltal indított sikertelen per költségeinek a felperes kezeihez való fizetésében. Miután a felperes keresetét kizárólag a cseh-szlovák bíróságok határozatának a hozatalára fektette, annak az elutasítása az anyagi jognak megfelel és a felülvizsgálati kérelmet el kellett utasítani. (Elnök : Bácz, előadó : Almási.) Az Ügyvédi Közlöny panaszkönyve. A telekkönyvi rendtartás 92. §-a értelmében még nem jogerős bírói határozatok alapján is a követelés előjegyzésének van helye. Az egyes telekkönyvi hatóságok és különösen a budapesti kir. törvényszéknél a Medzihradszky tanács azon a helyes állásponton van, hogy ezen szakasz alapján az alperesi ügyvéd részére felperessel szemben még nem jogerős ítéletben megítélt perköltségek előjegyezhetek. A kir. Kúria ezzel szemben a 442. sz. 1917-ből származó elvi határozat álláspontján áll és felfolyamodás esetén a telekkönyvi hatóságok előjegyzést elrendelő, illetve a törvényszéknek ezt jóváhagyó végzésével szemben elutasító határozatot szokott hozni. Kérdés, mivel indokolható meg az a körülmény, hogy minden más nem jogerős ítélettel megállapított követelés előjegyezhető, csak az ügyvéd költségkövetelése részesül mostohább elbírálásban és csak az ügyvéd köteles tűrni ölhetett kezekkel hogy az ő követelése elől az esetleg rosszhiszemű felperes a fedezeti alapot elvonja? Több kolléga panaszolja, — mégpedig teljes joggal — hogy az illetékkiszabási hivatal az igénykeresethez csatolt hiteles végrehajtási jegyzőkönyvmásolatokat — amelyek nincsenek külön 1*60 P hitelesítési illetékkel ellátva — megleletezi. Az így szenvedett sérelem hármas : 1. mert a bírósági végrehajtó által kiadott végrehajtási jegyzőkönyv hiteles kiadmány, amely nem szorul újabb hitelesítésre. 2. Ha nem hitelesen igazolnám az igényperben a lefoglalt ingóságok jegyzékét, ezt legfeljebb az igényperben eljáró bíró kifogásolhatná, a keresetet hiánypótlásra visszaadná. A pénzügyi hatóságnak azonban ahhoz, hogy én milyen mellékletet csatolok egy peremhez, semmi köze sincs, így azt sem írhatja elő, hogy ón — ha a bírósági végrehajtó által kiadott kiadmányt perben felhasználom — arra hitelesítési illetéket tartozzam leróni. Ilyen jogszabályt eddig nem ismerünk! 3. Sérelmes végül az is, hogy az ügyvédre rója ki az illetékkiszabási hivatal a leletet, holott az ügyvéd, ha az adós belföldi, a becsatolt okiratok bélyegilletékeért eddig nem volt felelős. A budapesti kir. törvényszéken 1929. november 8-án iktattatott az 5. P. 49,333/1929. számú keresetlevél építészi munkadíj tőke és jár. iránt. 1929. december 31-én perfelvételi, 1930. április 15-én első érdemleges tárgyalás tartatott, míg a folytatólagos tárgyalásra határnapul felperes számtalan utánjárása és kérvényezése dacára sem tudott 1931. március 5-ének d. u. 4 órájánál (!) korábbi terminust kapni. Tehát a tárgyalóbíró 11 hónapon belül egyáltalában nem, ezen idő leteltével is csak úgy tudott magának a tárgyalásra időt szakítani, hogy d. u. 4 órára idézte a két perbeli ügyvédet és még két ügyvédet mint tanút maga elé, tehát négy ügyvéd volt kénytelen irodájától a hivatalos órái alatt távolmaradni több órán át a szokatlan időre kitűzött terminus miatt. Az 1931. április 9-én megtartott újabb tárgyaláson a bíró két olyan tanúnak egy részletkérdésben való újabb meghallgatását látta szükségesnek, akik egyszer már ki lettek hallgatva, mivégből a különben teljesen betárgyalt pert bizonytalan időre elnapolta és azóta — csak újabb félév eltelte után tűzött, terminust-, noha felperes már indokolt kérvényben is sürgette az anyagi egzisztenciáját érintő per befejezését. De nemcsak az építész felperes, hanem mi ügyvédek sem tudjuk megérteni, miért kell a törvénykezés egyszerűsítése idejében két évnél is hosszabb idő egy egyszerű per elsőfokú elintézéséhez? Indítványok az ügyvédi kar érdekében. Tájékoztató-táblák a pestvidéki kir. törvényszék folyosóira. Teljességgel érthetetlen állapot, hogy a pestvidéki törvényszék folyosóin semmiféle tájékoztató-tábla nincs. Ha valaki egy bírót vagy egy irodát keres, akkor a végnélküli folyosókon kell végignyargalnia, több helyre hiábavaló módon benyitnia, míg végre felvilágosítást kap á keresett bíró vagy iroda hollétét illetően. A legcsodálatosabb az, hogy nemcsak a folyosókon hiányoznak a tájékoztató-táblák, de ezek még irodahelyiségekben sincsenek nyilvántartva, amennyiben a január 1-én évenként megjelenő táblák időközi változásait az irodák nem javítják ki és így az év folyamán még a helyiségekben eldugott táblák is minden értéküket vesztik. A legelemibb kívánság, hogy a pestvidéki kir. törvényszék minden folyosója elláttassék az időközi változásokkal állandóan nyilvántartott tájékoztató-táblákkal, mert nem lehet belátni, hogy ha az ország legnagyobb bírósága, a budapesti közp. kir. járásbíróság kifogástalanul nyilvántartott tájékoztatótáblákkal tud felvilágosítást nyújtani minden beosztást illetően, miért nem volna ez lehetséges a pestvidéki kir. törvényszéken? Bírósági könyvtárak. Az ügyvédek és ítélőbírak szempontjából egyaránt nagyjelentőségű intézmény sürgős megvalósítását kell szorgalmaznunk. Köztudomásúan sem a bírák, sem az ügyvédek nincsenek abban a helyzetben, hogy az összes segédkönyveket, jogi szaklapokat, a bírói gyakorlatot ismertető döntésgyüjteményeket megvásárolják. E nélkül pedig a jog gyakorlati művelése elképzelhetetlen. A jelenlegi költségvetési helyzet nyilvánvalóan nem ébreszti bennünk azt a reményt, hogy az igaz-