Tőzsdei jog, 1936 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1936 / 8. szám

32 TŐZSDEI JOG 8. sz. lítést mint új rendelkezésről a korábbi jogosultságra vonatkozó előfeltételről, amely a 17 alatti leirat első bekezdésében foglaltatik. Az tehát szükségképpen már 1934. évi november hó 26-a előtt is érvényben volt. Az 1934. évi november hó 2ö-án megjelent rendelet ennekfolytán — amenynyiben mint ügydöntő körülmény az kerül vizsgálat alá, hogy alperes a rendelet megjelenése előtt, nevezetesen a kereset alapjául szolgáló ügylet megkötése idejében, lóherére vonakozólag importjogosultsággal rendelkezett-e, minthogy az alább kifejtendők szerint ilyen korábbi jogosultsággal alperes nem rendelkezett — tartalmánál fogva sem meríti ki alperesre nézve az erőhatalom fogalmát. Alperes tehát a rendeletre való hivatkozással nem mentesülhet átvételi késedelmének következményei alól. A bíróság megállapítja, hogy alperes a felperessel létesített ügylet megkötése és a behozatali és devizaengedély megszerzése körül nagymérvű gondatlanságot követett el. Az ismertetett németországi gazdasági helyzet folytán a rendes kereskedő gondossága szerint eljáró németországi importőr csak az esetben volt jogosult németországi rendeltetéssel külföldről árut vásárolni, ha a kötés idejében behozatali és devizaengedéllyel rendelkezett. Ennek hiányában pedig legelemibb kötelessége az volt, hogy a vonatkozó adás-vételi ügylet megkötése után a szükséges engedélyek megszerzéséről haladéktalanul gondoskodjék. Alperes maga sem állította, hogy az A) alatti megkötésekor ilyen engedély birtokában volt. Alperes különös gondatlanságát kellett azonban megállapítani amiatt is, mert az arra illetékes Reichsstellehez az engedély megszerzése végett a kötés létesítése után is csak hónapok elteltével, 1931. évi december hó 14-én fordult, amidőn, tekintettel arra, hogy az áru eladó, felperes választásában volt szállítandó és ennekfolytán a szokások 25/a. §-ának 4. bekezdése értelmében felperesnek jogában állott alperest bármikor felhívni arra, hogy az elszállítási rendelkezést megadja, a teljesítés már esedékessé lett. A Reichsstelle a már hivatkozott 17. alatti szerint az engedélyt nem adta meg, hanem alperest kioktatta, hogy az engedély megszerzéséhez minő előfeltételek fennforgása szükséges, majd 1934. évi december hó 20-án a 24. alatti leiratában közölte alperessel, hogy a bevitel engedélyezésére vonatkozó kérelmét nem teljesítették, mert lóherét alperes ezideig Németországba nem vitt be, iletőleg erre vonatkozó igazolást nem szolgáltatott, amely közlését megerősítette az 1934. évi december hó 22-i 30. alatt csatolt értesítésével, amelyben az foglaltatik, hogy alperesnek a devizaigénylésre vonatkozó engedély nem állítható ki, mert importot nem igazolt. Alperes magatartása sem teszi ezek szerint indokolttá azt, hogy ávételi késedelmének következményei alól mentesüljön. A kereskedői hűséggel ellenkező eljárása azonban kizárja azt is, hogy a bíróság kártérítési kötelezettsége mértékének megállapításánál méltányosságot gyakoroljon. Alperesnek az a védekezése, hogy felperes a póthatáridő engedélyezése és a választási jogának ;-yakorlása tekintetében nem tartotta be a szokásokban előírt időpontokat, szintén alaptalannak bizonyult. A nem vitás tényállás szerint alperes még 1935. évi január hó 16-án kelt, az iratokhoz 36. alatt csatolt levelében az egzekució elhalasztását kérte felperestől és közölte vele, hogy Berlinben újabb lépéseket tett az ügy érdekében. Erre január 16-án felperes levélben és sürgönynyel január hó 31-ig póthatáridőt engedélyezett alperesnek. Ennek az ellenfél kérelmére adott póthatáridönek nem kellett a szokások 67. §-a értelmében történnie és ehhez képest nem hivatkozhatik alperes arra, hogy felperes hibát követett el, midőn a 67. § rendelkezései szerint nem legfeljebb 14 napos, hanem 15 napos póthatáridőt engedélyezett. Az áruüzleti szokások 67. §-ában foglalt rendelkezések ugyanis csak akkor nyernek alkalmazást, ha a szerződéshez hü fél a másik fél kérése nélkül, egyoldalúlag tűz ki póthatáridőt, — de nem kérelem esetén, amidőn az előbbi az adott helyzet mérlegelése mellett méltányosságot gyakorolva ad a teljesítésre a késedelmes fél érdekében utólagos teljesítési határidőt. Alperes a január 16-i halasztás iránti kérelme folytán nem hivatkozhatik arra sem, hogy felperes korábban meg nem felelő módon adott részére teljesítési határidőt, mert 1935. évi január hó 16-án maga alperes is az ügyletet teljes hatályában fennállónak minősítette és felperes utólagos alaki hibái miatt a jogkövetkezményeket nem vonta le. Mindezek szerint felperest megillette a jog, hogy alperestől az 1935. évi január hó 31-ig engedélyezett utolsó teljesítési határidő sikertelen letelte után az áruüzleti szokások rendelkezései szerint kényszereladást foganatosítson. A bíróság a szokások 73. §-a értelmében az 1935. évi február hó 1-i kényszereladásnál elért árat felülbírálta és feljegyzései és szakértelme alapján megállapította, hogy az nem felelt meg az 1935. évi február hó 1-i tőzsde, illetőleg piaci árnak. Alperes ennekfolytán csak a szerződési ár és az 1935. évi február hó 1-én létezett tőzsdei, illetőleg piaci árak között mutatkozó különbözetet tartozik felperesnek megtéríteni. Ez az árkülönbözet a bíróság megállapítása szerint q-kint 28 német birodalmi márkát, az egész 100 q után tehát 2800 német birodalmi márkát tesz ki. A bíróság ebben a tőkében, illetőleg a felperes kereseti kérelme szerint ennek a tőkének a Magyar Nemzeti Bank jegyzése alapján mutatkozó pengőösszegében marasztalta alperest. Egyéb erre vonatkozó kérelem hiányában a bíróság a kamatokat a mai naptól ítélte meg felperes javára. Minthogy alperes a jogalap kérdésében pervesztes lett és a marasztalási összeg bírói megállapítástól függött, a bíróság alperest az összes okozott költségek viselésére is kötelezte. Budapest, 1936. évi május hó 28-án. Steiner Marcel, Dános Ármin, Nagy Andor tőzsdetanácsosok, választott bírák, dr. Kende Ernő jogügyi titkár. Minden oivassa a fogász, kereskedő és közgazdász Felelős kiadó: Dr. Szenté Lajos. Pesti Lloyd-Társulat nyomdája, Budapest, V.. Mária Valérir-u. 12. (Felelős: Schulmann I.)