Tőzsdei jog, 1934 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 7. szám

7. szám TŐZSDEI JOG 27 kör kikötését tartalmazó kötlevelet csak III. rendű alperes a saját nevében a cég aláírásának és pecsétjének alkalmazása nélkül írta alá, nem lehet akadálya annak, hogy a kötlevél tartalma a cégre és annak azt alá nem író tagjaira is kötelező legyen annál kevésbbé, mert a kötlevél a meg nem támadott tényállás szerint III. rendű alperes kívánságára a cég nevére címeztetett, amiből, valamint a pernek a tőzisdebiróság által kifejtett egyób adataiból és pedig a K. T. 90. §-a utolsó bekezdésére tekintettel is azt kellett megállapítani, hogy az ügyletet III. rendű alperes a cég részére kötötte. — Budapest, 1934. évi május hó 30. napján. Dr. Kovács László sk. kir. ítélőtáblai tanácselnök, dr. Burghardt P. István sk. kir. ítélőtáblai bíró, előadó; dr. Bartha Aurél sk. kir. ítélőtáblai bíró. 38. A Kúria jogegységi tanácsának 83. számú polgári döntvénye. A bíróság belátásától függ, hogy azt a felet, — aki a tárgyalás elkészítésére vonatkozó kötelességét elmulasztja, vagy elkésve teljesíti, s ezzel a tárgyalás elhalasztására okot ad, az okozott költségekben nyomban végzéssel elmarasztalja-e, — vagy az ekként okozott költség megtérítése tárgyában az intézkedést a végítéletre (véghatározatra) tartja fenn. I. Kúria. — A Pp. 203. §-ának rendelkezése szerint az a fél, aki a tárgyalás előkészítésére vonatkozó kötelességét elmulasztja, vagy elkésve teljesíti, ha e miatt a tárgyalást el kell halasztani, az okozott költségben a 431. §. értelmében elmarasztalandó. A Pp. 431. §-a pedig azt rendeli, hogy az a fél, aki a halasztásra hibájával okot ad, az ebből eredő költséget mindenesetre viselni iköteles. A Pp-nak most idézett rendelkezéseiből kétségtelen, hogy a mulasztó, vagy késedelmes félnek az okozott költség megtérítésére vonatkozó kötelessége a végelintézéstől független, azt a további kérdést azonban, hogy az elmarasztalásnak nyomban külön végzéssel ikell-e történnie avagy az a véghatározatra is fennhagyható, nem a Pp. 203. és 431. §-ai, hanem a 424. §-a szabályozza. A Pp. 424. §-ának első bekezdésében foglalt azzal a rendelkezéssel szemben, hogy a bíróságnak a végítéletben, illetve az eljárást előtte befejező határozatban kell a perköltség megtérítése iránt hivatalból intézkednie, — a második bekezdés azt a kivételes rendelkezést tartalmazza, hogy más határozatban ilyen intézkedésnek csak akkor van helye, ha a megtérítés kötelessége a végelintézéstől független, vagy az ítélethozatal után merült fel. A jogegységi tanács felfogása szerint a Pp. 424. §-ának második bekezdése nem tartalmaz parancsoló rendelkezést, hanem a bíróság belátására bizza, hogy azt a felet, aki az előkészítésre vonatkozó kötelesség elmulasztásával vagy késedelmes teljesítésével a tárgyalás elhalasztására ad okot, az ebből eredő költségben nyomban, már a tárgyalást elhalasztó végzésben marasztalja-e, avagy az ebben az irányban való intézkedést a véghatározatra tartsa fenn. Az kétségtelen, hogyha a bíróság nyomban, — már a tárgyalás elhalasztása tárgyában hozott végzésben kötelezi a felet megfelelő teljesítési idő kitűzésével az okozott költség megfizetésére, — akkor ezzel hatályosabban szoríthatja a felet a tárgyalás előkészítésére vonatkozó kötelezettségnek teljesítésére. A nyomban való marasztalás lehetősége inkább alkalmas arra, hogy a perek szándékos elhúzásának elejét vegye. Az azonnali való elmarasztalás viszont a marasztalt félre azzal a méltánytalan következmény nyel járhat, hogy míg ő az elhalasztott tárgyalás költségét a marasztaló végzés folytán az ellenfél részére megfizeti, addig pernyertessége esetén a neki megítélt költségei meg nem kapja, ha ízt az ellenfelén behajtani nem lehet. Ezzel szemben az intézkedésnek a végitéletre (véghatározatra, való fenntartása lehetővé teszi, hogy a bíró a tárgyalás elhalasztására okot adó fél pernyertessége esetén ennek a tárgyalásnak költségét a neki járó perköltségből levonhassa, abba beszámíthassa. Az intézkedésnek a végítéletre (véghatározatra) való fenntartása továbbá elkerülhetővé teszi, -hogy egyes tárgyalások költségének behajtása végett külön végrehajtások folytattassanaik, ami költségszaporításnak veszi elejét. Ezek szerint a bíróság abban az esetben, ha a tárgyalás előkészítésének elmulasztásában vagy késedelmes teljesítésében a per elhúzására irányuló célzatot ösmer fel, indokoltan fogja az azonnali elmarasztalás utján a féllel perrendellenes magatartásának következményeit éreztetni. Ha azonban a bíróság az eset körülményeire való tekintettel az intézkedésnek a végítéletre (véghatározatra) való fenntartását látja indokoltnak, akkor elegendő lesz, ha a tárgyalás elhalasztása tárgyában hozott végzésben annak a kijelentésére szorítkozik, hogy a tárgyalást annak a félnek a költségére halasztja el, aki a halasztásra az előkészítés elmulasztásával vagy késedelmes teljesítésével okot adott. Ez esetben a bíróság a szóbanforgó költség megtérítése tárgyában a végítéletben (véghatározatban) intézkedik. Kelt Budapesten a m. kir. Kúria közpolgári ügyekben alakított jogegységi tanácsának az 1934. évi április hó 19. napján tartott ülésében. II. Tőzsdebíróság. A tőzsdebíróság az 1357/931. számú perben már 1931. október 8-án hozott a Kúria ezen jogegységi határotzatáhaz hasonló értelemben végzést. A végzés indokolásából kiemeljük a következőket: A hivatkozott végzésben a bíróság arra kötelezte alperest, hogy az illető napra kitűzött tárgyalás elhalasztása folytán előállott költségeket a véghatározattól függetlenül fizesse meg. A bíróság ezen intézkedés indokául hivatkozik arra, — hogy az említett tárgyalás elhalasztása kétséget kizárólag alperes kérésére, alperesnek betudható magatartás folytán és az ő érdekében történt. — A Pp. 431. §. II. bekezdésében említett „hibájával" kifejezés alatt nem értendő egyéb, mint az, hogy a peres felek egymásközötti viszonyában kit terhel a felelősség; a költségekben való marasztaláshoz külön vétkesség nem szükséges. Arra nézve pedig, hogy a 431. §. II. bekezdésében említett marasztalás azonnal mondandó ki, a bírói gvakorlat (D. 2174/1915. C. 1895. szeptember 25. II. G. 38.) egyöntetű.