Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 29. szám

Budapest, 1883. szerda, márczius 14. 29. sz. Huszonötödik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom. KormáDyfelelösség. — Jogeset. — Curiai döntv. — Perorvoslatok. —Curiai Éri esi tő. A kormányfelelősség fejlődése Magyarországban. *) Schvarcz Gyula úrtól. I. Montesquieu (> Törvények szelleméről irt hires munkájában) nem tárgyalja tüzetesen a miniszteri felelősség történelmi fejlődésének sem angolországi, sem aragoniai, castillai, magyarországi, erdélyi, sem svédországi és lengyelországi mozzanatait. Tulajdonkép még csak egy szóval sem érinti azokat. Pedig eltekintve angliá tói, melynek alkotmánytörténelmi jelentősége e nevezetes kérdésre vonatkozólag az európai államtudomány minden müvelője előtt köztudomáson van, figyelemre méltó tüneteket mutathat föl az alkotmánytörténelem a kormányfelelősség elvének keresztülviteléért vitt küzdelmekben Aragóniából, Castillából, Magyarországból, Erdélyből, Svéd- és Legyelországból is. Vessünk egy pillantást ez alkalommal a kormányfelelósségnek történelmére mind ez államokban kissé tüzetesben: hisz a modern államtudomány eddigelé épen nem mutatott valami nagy buzgalmat sem az idevonatkozó adatok teljes egybegyűjtésére, sem azok együttes földolgozásában! Kétséget sem szenvedhet, hogy a legrégibb nyoma az alkotmányos monarchia államformának Aragóniában keresendő. Tény, hogy Aragóniában már előbb volt megkötve mint Angliában a királynak felségi jogokat gyakorló keze az ország főbírójának azon törvényhozásilag biztosított joga által, mely szerint, ha a király és a Cortes közt viszálykodások merülének föl, az ország főbirájának közbenjárását, sőt, ha ez nem használna, maguk fölött a fenforgó vitás ügyben annak birói illetékességét mind király, mind rendek elismerni, s magukat az ország főbírája által mondandott Ítéletnek alávetni tartozának. A korona teljhatalmának ezen alkotmányos megszorítására utalnak azon jellemző szavak is, amelyeket Perez szerint Aragónia főbírája Aragónia királyához intézni tartozott a fölavatáskor a rendek nevében: >Mi (a rendek), kik érünk (együttvéve) annyit mint Te, és kik hatalmasabbak vagyunk (együttvéve) mint Te, megteszünk Tégedet a mi királyunkká és urunkká, (de csak) azon föltétel alatt, hogy megtartod a mi szokásos jogainkat, — ha pedig nem, hát nem!< Érdekkel nézünk elébe minden buvárlatnak, mely jogtörténelmileg Aragónia ősrégi alkotmány áróli ismeretkörünket kiszélesbithetné, és ugyan főleg a legfőbb biró politikai jogaira vonatkozólag. Ily magas régiségnek történelmileg beigazolható *) iPolitika elemei* czimü 1883-ban megjelent (3-ik füzet) nagy jelentőségű munkájából ezen jeles fiatal tudósunknak , kiuek pailiamentüukböl való távolléte tübb tekintetben nagyon érezhető hiányt képez — oly hiányt, melyet a helyébe lépett hallgatagság és szellemi tétlenség legkevésbé sem pótolhat. Szerk. nyomaival ma már Európában egy modern alkotmányos monarchia sem dicsekedhetik. Ámde ha nem akarunk azok léptein haladni, akik az angol parlamentarismus eredetét Grermania őserdeire hajlandók visszavezetni és Tacitus e szavainál: >De minoribus rebus principes consultant, de majo ribus omnes; ita tamen ut ea quoque quoí'um penes plebem arbitrium est apud principes pertractentur« Montesquieuvel felkiáltani, hogy: »Ce boriit, systéme a été trouvé dans les boislt. (Esp. L. XI, 6.) be kell vallanunk, miszerint a modern alkotmányos monarchiának legjellegzőbb ismérve szemben ugy az antik monarchiákkal mint a feudális monarchiákkal, sem a tömeges nemzetgyűlésekben, nem is a képviseleti gyűlésekben, jus resistendiben, s az egyeduralkodó államfő teljhatalmának akár thesmikus, akár az íiragoniai legfőbb biró jogának értelmében rendszeresített intézményes korlátozásában, sőt még csak nem is tulajdonképen a nemzet — rendek vagy népképviselet — adómegajánlási jogában nyilatkozik, hanem a kormány felelősségben, illetőleg a fejedélem tanácsosai azon felelősségének elvében rejlik, melyért a fönnevezett európai monarchiákban a rendek már a középkorban küzdöttek, és a melyből a mult században Angliában a parlamentarismus kifejlett. E kormány felelősségi elvet tartva szemünk előtt, a tényleg az európai államtudomány birtokában levő történelmi adatok jogczimére, bármily régi intézmény volt legyen is Aragóniában a legfőbb biró fönnemlitett politikai jogköre: mégsem Aragónia alkotmánytörténelméből nyeri az államtudomány a politikai felelősség elvének törvényhozásilag megkisérlett biztosítására, vagy ha ugy tetszik, behozatalára vonatkozó legrégibb biztos adatot: hanem határozottan a mi hazánk alkotmánytörténelméből, Magyarországból. Igen, mert II. András 1231-diki aranybullájának 3-ik pontja már sejteni látszik a modern kormányfelelősség eszméjét, midőn rendeli vala, hogy: *Ha a nádor az idők folyamában, roszul találná kormányozni a király és az ország ügyeit, esedezni fognak (t. i. a rendek), Nekünk (a királynak), hogy alkalmasabbat állítsunk helyére, t. i. olyat, akit Mi (a király) akármik, és Mi (a király) engedni fogunk az ó'(a rendek) kérésüknek.* Valóban a kormányfelelősség magvát ily korán egy európai monarchiában sem látjuk megérintve. Nem Aragóniában,mert itt csak 1287-ben hozatott oly törvény, mely a fejedelem tanácsosait a fejedelem és Cortes kölcsönös megállapodása szerint rendeli vala el megválasztatni, a mi még semmi esetre sem volt szükségkép azonos értelmű a fejedelem tanácsosainak felelősségével, és csak 1390-ben alkottatott törvény, mely Aragónia legfőbb birájának felelősségét formaszerint kimondotta, sőt megállapította, hogy a Cortes által választandott 8 jelölt közöl a király által kinevezendett 4 tanácsos fog jogosítva lenni a legfőbb biró (törvénykezési és egyéb) eljárása ellen vádat emelni ugyancsak a Cortes előtt. Angliában pedig, bár Matthaeus Paris szerint, 1254ben a parliament a főbírónak, chancellornak és a kincstárnoknak parliamenti választását követelte, és ezen követelését a régi gyakorlatra való hivatkozással támogatta, ugyan: de ezen régi gyakorlatot mint történelmileg számbavehető, bevégzett tényt nem igazolja be semmiféle forrás, melynek hitelessége fölülállhatna a kétségen. De még ha igy lenne is, a kormányhatalmat gyakorló, vagy ennek gyakorlássára lényegileg befolyó tanácsosok felelősségét még az a körülmény, hogy azok az országgyűlés — parliament — által választatnak, épen nem emeli érvényre. Mert a választott közegek felelősségét a beiktatás és kilépés cyelicitása még egyátalán nem meriti ki teljesen, — a mint ez az ódon államélet tanulságaiból ép ugy kiderül mint a legújabb modern alkotmányosság történelméből. Tehát az 1254-diki angol mozzanat nem teheti elvitázhatóvá a II. András 1231-diki aranybullájának 3-dik pontjában foglalt nádori felelősség intézményének primordiális jelentőségét; nem teheti ezt, hasonló okokból az 1258 diki angol törvény sem. És ugyan annyival inkább nem, mert azonkívül, hogy a nádor azon idötájt a kormányhatalom gyakorlásában oly nagy osztályrészszel bírt, mely minden egyéb, hogy ugy mondjam központi (királyi) tanács befolyását hivatalból elhomályosítja vala, ezen 1231-diki nádori felelősségi törvény mintegy kiegészítést nyert a már 1222-ben kibocsátott aranybulla 14-dik pontja által, mely viszont a közigazgatás megyei legfőbb közegeinek, a »Comes<-éknek legális felelősségét nemcsak involválja, de a lehető legkíméletlenebb szavakban ki is fejezi. >Item, sí quís Comes honorifice se juxta Comitatus sui qualitatem non habuerit, vei destruxerit populos castri sui: convictus super hoc, coram omni Regno dignitate sua turpiter spolietur, cum restitutione oblatorum. < Mindkét mozzanat együttvéve tehát oly alkotmonybiztositékot helyezett már a XIII. század első felében nálunk kilátásba, minőhöz hasonlót ily korán Angliában hiában keresnénk. Nem találhatjuk a kormányfelelősségi elvet ily élesen kifejezve ez idő tájt Magyarországon kivül sehol Európában. Castilla királyságban sem, hol e felelősség, jóval később, II. Jüan alatt nyert formulázást, sem a Németbirodalom, sem Svédsem Lengyelországon. Svédországon daczára a birói függetlenségre és az önmeg-