Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 76. szám

— 302 — István e. 92 frt. 50 kr. ügyvédi-dijak, s költségek megfizetése végett az alsólendvai jbiróság előtt sommás pört folytatván — Járásbíróság 1882. szept. 17. 4G57 sz. a. következőleg itólt: „Felperesi számlában 1. tétel alatti 12 frt. 75 kr., továbbá ugyanazon számla 3. tétel alatti 10 frt 10 kr. . 7 frt 80 kr. és 3 forintnyi összegekből az 1 alatti egészben vagyis 12 frt 75 krban a 3. tétel alattiból pedig az a) alatti 10 frt 10 krban a b) alatti 4 frt 80 krban az e) alatti 3 írtban állapiitatik meg : igy a számla 1. és 3. tétele alatt fölvett dijak összesen 30 frt 65 krban állapittatnak meg. Alperes köteleztetik tehát ez alkalommal 30 frt 65 krban megállapított ügyvédi dijakat 30 frt 65 kr. után a kereset beadásától járó C százalék kamatokat, s 19 frt 90 kr. okozott perköltséget jelen itélet jogerőre emelkedésétől számítandó 8 nap alatt és végiehajtás terhe alatt, s általa netalán bejelentendő jogorvoslatra való tekintet nélkül felperesnek kifizeini köv. indokokból : „Az ügyvédi számla 1. tétele alatt felvett 12 frt 75 kr. egészben megállapítandó volt, mert f. é. september 16-án ad 4426 sz. a p. 82 felvett jegyzőkönyvhez csatolt mellékletek kétségtelenné teszik, hogy felperes alperes nevében annak megbízásából 5730 sz. a. p. 875 keresetet benyújtván, azt letárgyalta sőt bíróilag elrendelt bírói szemlénél alperest képviselte, — és ezen képviseletből, bélyegkiadásból kifolyó költségek oly mérsékelten számitvák föl, hogy azok egészben megállapitandók voltak. A számla 3. tétele alatti költ égek az ide csatolt B) alatti iratokkal teljesen igazolva lévén azok ezen íratok betekintésével 17 frt 90 krban voltak megállapittandók. Mely megállapítás után alperest az előző tárgyalás alkalmával tett azon beismeréséhez képest, hogy felperest a számlában elősorolt ügyekben képviselőjének bízta meg, marasztalni kellett, ugy a megállapított összegben, mint a perköltségekben. A kir. itélö tábla 52623 sz. a. 1883. évi február hó 27-én következőleg itélt: „A járásbíróság ítélete megváltoztatik, s felperes a kereset alapjául fektetett költségjegyzékben 1. és 3. tétel alatt fölszámított követelésével elutasitattik, s a perköltség kölcsönösen megszüntetik. Indokok: Mert felperes a kereset alapjául fektetett költség-jegyzék 1. és 3. tétel alatt részére bíróilag már megállapított dijakat kéri megítéltetni. Tekintettel tehát arra, hogy az 1. tétel alatti 12 frt 75 krra nózve a birói megállapítást okmányilag nem bizonyította, sőt erre nézve szerinte az illető ügyiratok eltévedvén, az állított birói megállapítás okmányilag nem is bizonyítható ; a 3. tétel alatti érdemébe hozott 10 frt 10 kr a vonatkozó ügyiratok tanúsítása szerint nem felperes részére megállapított dijat, hanem felperes javára megítélt perköltséget képezi, a 7 frt 80 kr. e&kütételi költség szintén nem felperes javára, hanem azon perben az esküt letevő jelen perbeli alperes részére van megállapítva ugyanazon perbeli felperes irányában ; — a 3. tételben felszámított végrehajtási költség megállapítás pedig okmányilag egyáltalán nem bizonyitatott. Azért felperest részben alaptalan, részben nem bizonyított keresetével elutasítani, a perköltséget azonban a per körülményeinél fogva kölcsönösen megszüntetni kellett. Kir. Curia következő ítéletet hozott: „A királyi itá'ő táblának Ítélete megváltoztatik, és a költség-jegyzék 1. és 3. tételére, valamint a perköltségekre nézve az első bíróságnak marasztaló ítélete hagyatik helyben. Indokok: Alperes kétségbe sem vonta azt, hogy felperes őtet az 1. és 3. tétel alatt említett perekben megbízása folytán képviselte ; habár tehát a keresetlevélben a jegyzékeit tételek bíróilag megállapítottaknak állíttatnak, az okon ezen i^ommás perben felperes el nem utasítható, hanem mérlegelendő az, vájjon a felszámítás méltányos összegekben történt-e. — Miután pedig alperes kétszeri feloldás folytán sem kifogásolta a felszámított összegeket, hauem csak külömben sem bizonyított állításokkal állott elő; de a 3. tételbeli felszámítást a mejjfelwló periratok is méltányosnak igazolják ; mintán továbbá azon körülmény, hogy az 1. tétel alatt emiitett per iratai elvesztek, felperest azon jogától, hogy képviseleti dijait és kiadásait követelhesse, meg nem foszthatja; miután végre a perköltség megszüntetését a perbeli körülmények épen nem támogatják : a másodbirósági ítéletnek megváltoztatásával az elsőbirósági volt helyben hagyandó. (1883. július 12. 3298 sz. a.) Eötvös Károly védbeszéde. (Folytatás.) Jött egy másik hir Nánásról, hogy ott egy leány tartózkodik, a ki nem más . mint Eszter. Összegyűlt az egész környék zsidósága, összejött Tisza-Eszláron a falu végén mult évi május 29-én, hogy szinrőlszinre láthassák azt a leányt, a ki él, de a kinek állítólagos halála miatt annyi zsidónak oly sok keserű szenvedéseket kellet kiállnia. Azonban, bár a dolog igy áll s mint a vizsgálati iratokból látom, a zsidóknak még azon hite is, hogy a leány él, veszélyükre vált, mert még e miatt is néhánynak börtönt, elfogatást, letartóztatást, rendőri felügyeletet kellett szenvedni. A zsidóknak azon naiv, könnyen indokolható csoportosulása, hogy láthassák a Hajdu-Nánásról jövő leányt; irtózatos kommentárt nyert az antisemitismus lapjaiban — természetesen nem igaz kommentárt, mert ugy látszik, a kik a vérvádat megszokták, azok a nem igazat is nagyon mogszokták. Mindezek daczára, ma már el nem titkolhatom, azon komoly meggyőződésben vagyok, hogy Solymosi Eszter ápril 1-én nemcsak eltűnt, de egyúttal meg is halt. Valóban szívesen tenném, hogy a helyett, hogy ezen meggyőződésemet kimondom, a bánatos anyát vigasztaljam bármely vékony szálon lengő hittel is, hogy leánya ól, valamikor még előkerül de e vigasztalásban nem részesíthetem többé, mert meggyőződésem szerint Solymosi Eszter azon napon nemcsak eltűnt hanem egyúttal életét is veszté. Hogy miként veszté? kiderítve nincs; hogy gyilkoságnak lett volna áldozata: ezt bizonyítani senki sem képes; hogy ezen vádlottak oltották volna ki életét: erre ugyan egyetlenegy elfogadható bizonyíték sincs. Eltűnt, meghalt: ez a tény a maga egész ridegség ében, a melyet a vizsgálatnak bebizonyítani sikerült, igaz, hogy maga ezen tény vádat vádlottak ellen nem képezhet, a zsidóságot sem Magyarországon, sem Európa bármely országában nem terhelheti, de daczára annak, hogy minden józan ember a világoa igy fogja fel a dolgot, az úgynevezett közvélemény mégis a zsidókat teszi felelőssé Solymosi Eszter eltűnéséért, és habár a felelősséget bizonyítékokkal igazolni nem tudja, mindamellett örökké ajkán van a kérdés : hát hol van Solymosi Eszter ? Adjátok elő zsidók I Ez ajelszó, a melylyel keresi az anya leányát, és kereste kezdettől fogva folyvást. Én ugyan nem látom be, hogy miért intézik a zsidókhoz e kérdést és miért nem intézik ezt Magyarország herezegprimásához, vagy ezen nemes vármegyének kitűnő főispánjához, hiszen mind a kettő nagyobb hatalommal lendelkezik, mint e zsidó vádlottak. A nagyobb hatalom pedig jobban tudja a rejtélyesnek látszó dolgok nyitját föltárni; tehát hogy miért intézik Scharfhoz, Buxbaumhoz és Wollnerhez e kérdést, belátni nem vagyok képes. Igaz, hogy ók ezen vád súlya alatt meggyőződésem szerint meg tettek volna minden lehetőt arra nézve, hogy ez eltűnés rejtélye földerítessék. Emberi kötelesség lett volna: de hiszen ők még csak nem is hallották az eltűnésnek hírét, legtöbbjük sohasem hallotta, már is bilincsekbe verve, letartóztatva a törvényszék fogházában voltak elhelyezve. Nekik hatalmukban nem is volt, hogy a rejtély felderítésén fáradozzanak, sőt azt sem tudták sok ideig, hogy voltaképen miért vannak fogva A vizsgálóbiróság kezében volt a hatalom a rendőrség kezében volt a mód kideríteni a lejtélyt; a vizsgálóbíró nem tudta a rendőrség nem volt képes; az egyiknek ügyefogyottsága. a másiknak élhetetlensége, itt a legfőbb baj, a mely miatt ezen ügy ide fejlődhetett. És mert a vizsgálóbíró képtelen volt feladatát teljesíteni, mert rendőrségünk gyönge és fejvesztett volt, ezért kell ezen embereknek 13 — 14 hónapig keserű fogságot szenvedni: ezért kellett nekik az ó vagyonuktól, családjoktól elválni ós a nyomornak átengedni. Nekem, mint a vádlottak képviselőjének nem perjogi kötelességem ezen rejtélynek kiderítésén fáradozni. Nem, ez kötelessége lett volna a vizsgálóbírósásnak, és ha a kir. főügyész, mint közvádló fentartja a vádat, kötelessége lett volna neki, kötelessége lett volna az ország hatóságainak ; a vádlottak mentségére teljesen elég fennálló perjogunk és törvényeink értelmében, ha nekik kimutatni sikerül, hogy az ellenük emelt vádak és a bizonyítékok mindenike teljesen alaptalan. Nekik és az ő képviseletükben nekem ismétlem — nem perjogi kötelességem a rejtély feloldásán fáradozni, és mindamellett teszem ezt, nem azért, hogy a vádlottak felmentessenek, fel fognak