Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 75. szám

— 298 — ő állítja, vagy pedig a partról, Kerecsény mellett elhaladva és ki sem kötve, Herskó Dávidnak zsidóul oda kiáltott, a mint Herskó Dávid elbeszélte; — ugyanők meg nem egyeznek abban sem, hogy a hulla usztatásáért Smilovics mily összeget adott Herskónak, hol történt a pénz átadása, és először arra nézve is külömbség volt vallomásukban, hogy Tárkánynál a hulla átadása miként eszközöltetett; Smiiovics azonkivül beismerő első vallomásában azt állitotta. hogy a hullát felöltöztetve hozták neki Szent-Mártonba és ruházatát is leirta, a mi pedig meg nem egyezik avval, a mit Herskó Dávig állit, hogy a ruha T,-Eszláron alól a ládányi oldalon adatott rá a Indiára: mind olyan apróbb mellékes körülmények ugyan, de arra engednek következtetni, hogy mi mikét vádlott beismerő vallomása nem volt őszinte, főleg ha figyelembe vétetik, hogy Csepkanics Jura első vallomása és a végtárgyalásnál tett előadása szerint a kérdéses hullát, a melyről midőn ő legelőször megpillantotta, nem is tudta, hogy miféle tárgy, a Tisza sodra és a szél iránya vitte a többi tutajos azon hátramaradt tutaja felé. melyen ő és Matej Ignáez voltak alkalmazva. A hulla a tutaj alá került, csakhamar onnan kibukkant és a szél iránya által a Csonka-Füzesbe vitetett, hol a füzesben fenakadt, A mely előadást támogatja azon körülmény is. hogy Herskó Dávid 16 tutajos társa közül sem a hulla átadását s Matej tutaja alá kötését Tárkánynál, sem a ruhákat hozott asszonynak a Tiszán lett átkelését, a ruha átadását Ladánynál, sem végre a hulla átadását Ladánynál az egy Matej Ignáczon kivül senki sem látta; legfőképen pedig az, hogy Smiiovics Jankelt a végtárgyalás alkalmával Weil Sámuel tanú megtekintvén, felismerte benne azon egyént, kivel m. évi jun. 11-én, akkor t. i. mikor Smiiovics Jankel beismerése szerint Szentmártonban és Tárkányban a hulla szállitása s ott átadása végett Kerecsenyből távol kellett volna lenni, Kerecsenyben dolga volt. Weinstag Ignáez tanú is bizonyitja, hogy Smiiovics mult évi jun. 11-én csakugyan Kerecsenyben volt; ide járul, hogy Vogel Amsei, ki Smilovich állitása szerint a hulla szállítására megbizást ós pénzt adott, tanukkal igazolja, hogy mult évi jun. 6. vagy 7-én Smilovicsnak Kerecsenyben a hullausztatásra megbizást és 'utasítást nem adhatott, mivel azon időben távol Váidban terhelt, honnan emberei állitása szerint sehova sem távozott, mig a terhelés befejeztével onnan el nem indultak. Kerecsenyben pedig ki sem kötöttek, s Eszényben, miként Bayer Hermán tanúsítja, csak mult évi június 2-án állott meg. — Végre Smiiovics Jankel azt állitotta, hogy a hullát mult évi június 11-en Gross Márton és Klein Ignáez vádlottaktól vette át, kiknek tagadása ellenében nincsen semmi bizonyiték, hogy ők a mondott napon Szt.Mártonban jártak volna. A végtárgyalás alkalmával kitűnt, hogy Klein Ignáez, Antal Mátyás kocsiját mult évi pünkösd előtt május havában kérte volt kölcsön egyszer más czélra és csak annyi időre, amely idő alatt a t.-eszlári szt.mártoni utat oda és vissza meg nem tehette. Matej Ign. tanúnak vallomása azért nem vétethetik a hullacsempészet igazolására bizonyítéknak, mivel ő is legelső kihallgatásakor a többi 15 tutajos-társ vallomásával egyezőn mit sem tudott, később a hulla szállítását körülményesen elbeszélte, de Huszton a községi elöljáróság előtt, majd M.-Szigeten a vizsgálóbíró előtt a hullaszállitás történetét visszavonta. Kmellett ő is több körülményt különféleképen adott elő. Először azt állitotta, hogy az 56 frtot Herskó Dávidtól Tokajban kapta, vallomásának hitelesítésekor pedig előbbeni előadása helyreigazításául Herskó Dáviddal megegyezően Kerecsenyt jelölte meg, ahol pedig, minthogy ki sem kötöttek, és itt Herskó Smilovicstól pénzt nem is kaphatott, az említett összeget meg nem kaphatta. Utóbb a végtárgyaláskor ismét azt állitotta, hogy az 56 frt. Tokajban lett neki kifizetve. Állítása szerint Smiiovics .1. gúzsnál fogva húzta a vízben volt hullát, Smiiovics és Herskó állitása szerint pedig a hulla hozatala egy kis tutajon történt. Cseres Andrásné tanúnak Grossberg Leon és feleségére tett terhelő vallomása ellen szól azon körülmény, hogy állitása szerint Grossberg Leonné a hulla felöltöztötés napján alkonyatkor már visszatért volna a ruhák átadása végett tett útjából, Matej Ignáez vallomása szerint pedig a ruha átadása oly későn történt, hogy a sötétség miatt ő az átadó asszonyt fel nem ismerhette. Azonkivül nem valószínű, hogy Grossberg és neje, kiknek érdekükben állott a titkot megőrizni; nevezett tanú előtt, ennek vallomásában előadott dolgokról beszéltek volna, tudomásuk lévén, hogy a zsidó beszédet megérti. Ezeknél fogva figyelemmel arra is. hogy a gyilkosság Schvarz Salamon s társai ellen nem lévén bebizonyítva, a gyilkossági tett elpalástolására vonatkozó bünpalástolásról sem lehet szó; és hogy a hullának honnan történt megszerzése a vizsgálat által nem lett külön bebizonyítva : ugy a beismerésben volt Smiiovics Jankelt, s Herskó Dávidot, mint a folytonos tagadásban volt és immár Smiiovics Jankel visszavont vallomásával egyáltalában nem terhelhető Vogel Amsei, Grosz Márton és Klein Ignáez vádlottakat a bűnpártolás vétségének vádja és következményeinek terhe alól fölmenteni kellett. Az első bírósági Ítélet meghozatott ugyan, mindamellett nem mellőzhetjük Eötvös Károly védbeszédjének közlését, mely a tszéki szónoklat egyik legkitűnőbb példánya s az ország határain tul is nagy hatást gyakorolt. Rövid bevezetés után á magánvádlóhoz fordul, ki szemrehányással illette a védelem képviselőit, hogy torturát gyakoroltak itt a tanúkihallgatásnál, különösen a terhelő tanukkal szemben. Ezt visszautasítja,mert azon kérdések közt olyan, mely tortura vagy insultus jellegével bírt volna, erős meggyőződése szerint egyetlen egy sem volt. Egyébiránt a magánvádló nem., ugyanezen vádlottak ellen, noha őket sem kímélte, hanem egy egész hitfelekezet ellen olyan ádáz érzelmeket nyilvánított itt, melyek azon pár pereznyi torturális kihallgatásnál kissé súlyosabb természetűek. És megjegyzem — folytatja — még azt is, hogy ezen vádlottak több mint egy esztendő óta szenvedik a börtön szenvedéseit, az ő hitök, az ő meggyöződésök és az enyim szerint is, egészen ártatlanul. Ily szenvedésekkel szemközt azon néhány pereznyi kérdezősködést, melyet itt a védelem a tanukkal szemben gyakorolt, csakugyan torturának és inzultusnak nevezni nem lehet. Mágánvádló ur sokat hozott fel annak bebizonyítására, hogy rituális gyilkosság létezhetik, védőtársaim és barátaim ellenben hatalmas érveket hoztak fel annak igazolására, hogy ezen vád, sőt nemcsak ezen vád, de azon feltevés is, teljesen alaptalan, teljesen légből kapott: én megvallom, ezt a rituális vádhistóriát a tanulatlan, tudatlan kor és pedig sok századok előtt elmúlt kor sötétségében fölmerült ostobaságnak tartom, mely napjainkig kihatolt, mint sok más ostobaság is, 03 melynek kiirtására nem vizsgálóbíró, nem törvényszék és nem akasztófa kell hanem kell falusi néptanító, kellenek felvilágosult és feladatukat hiven teljesítő lelkészek és kell egy kis vessző, egy kis skutika; de bíróság és akasztófa nem. Én gyermekkoromban sem. később sem hallottam soha a vérvád létezéséről. Felnőttem, voltam egy vármegyének tisztviselője, fáradalmas életet folytattam s a képviselőházba kellet jutnom, hogy először halljam azt, bog}- e nagy vallásfelekezet vérváddal is terheltetik. Olvasmányaim is kiterjedtek sok okos és oktalan könyvre, de véletlenül még olyan könyvre nem terjedtek ki, melyben ez felemlítetett volna, Csakis annyit tudtam, hogy azokat a szentkönyveket, melyeket a zsidó felekezett szent könyveinek és hite alapjának tart. nekem is, keresztény szülők gyermekének, az iskolában tanították és tanítják mindenütt legalább hazánkban; és én tudom azt, hogy Mózes öt könyvének tanulságai és tudom azt. hogy a bíráknak és királyoknak és a prófétáknak irásai és azon írásokban lefektetett tanulságos példák, melyeket a keresztény iskolákban tanítanak mind maiglan, ugy a vallásos áhítat kiterjesztésére, mint az emberi szeretet terjesztésére és a gyermeki kedélynek nemesit ésére igenis hasznosak és czélszerüek. Azért az az ádáz gyűlölet, mely a zsidóság és annak szent könyvei ellen még a törvényszéki teremben is tért engedett magának, ezen ádáz gyűlölet sem a keresztény vallás szokásán, sem a keresztény vallás tradiczióin nem alapszik, mert a mi vallásunk ős eredete annak tanítói szerint visszaterjed azon szent emberek, a prófétáknak és királyoknak tanulságos irataira. Én csak ezt tudtam és ezen tudomásomat a tisztelt magánvádló urnák itteni fejtegetései bizony belőlem ki nem irtották, ki sem fogják irtani. A vérvád, ha dajka beszéli, akkor mesének nevezzük; a tanú-