Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 72. szám

— 287 — közreműködött, Móricz a templom előpitvarába helyezi a tett színhelyét, Samuka saját lakásukba. Ezen kitanitás tehát egészen más forrásra vezetendő vissza. Hogy ki, azt nem tudom, csak az bizonyos, hogy nem az apja s nem is zsidó, hanem azok, a kik Scharf lakásában utólagosan is akartak csinálni bünnyomokat. felhányván a földet ott, hol a vizsgálat szerint előbb földhányást találni nem lehetett, s azok, kik fanatikus zsidógyülöletökben mint ahyenák még a sirok nyugalmát is felbolygatták, bár tudták és látták, hogy a hatóság is elég erélylyel, hogy ne momdjam lelketlen kegyetlenséggel nyomoz. Samuka vallomása adja meg a kulcsot a Móricz vallomásához is. A megnőtt ember ugyanis, ha jó hajlamai vannak és azokban már megerősödött, nehezen tehető rosszá, a romlott ember nehezen jóvá, de a gyermek olyan, mint az uj hajtás, a merre akarják, hajlítani lehet. Igazolja ezt némileg a Gabányi-eset is; — ez miként a lapokban volt olvasható midőn Móricznak a tárgyalásbani szerepléséről értesült, próbát tett saját fiacskájával, tanítván azt, hogy mondja el, hogy az apja leszúrt egy leányt és vérét két csuporba szedte, akkor kap egy hosszú plajbászt, mit a gyerek nagyon szeretett, s egy-két napi tanításnak az lett az eredménye, hogy ezt most a gyerek fejéből kiverni nem lehet. De az első választás Samukával ugy látszik rosszul sikerült. Az igen fiatal gyermekben elég nagy volt ugyan a képzelődés. de a mese maradandólag bele nem oltható, utat tör magának néha a gyermeki kedély, mely a mily fogékony, ép oly feledékeny is. Áttérek t hát a valamivel idősebb s ennélfogva e ezélra alkalmasabb gyermekre Móriczra, ki eléggé gyermek volt ugyan még arra, hogy szavainak horderejét meg ne bírálhassa, de elég érett már ahhoz is, hogy őt ijesztéssel vagy kecsegtetéssel a maradandó nyomás alatt megtartani lehessen. Már kihallgatása törvénytelen cselekedet volt. Vádlottnak koránál fogva nem volt tekinthető, tanúnak pedig nem tekintetett, mert akkor épenséggel nem lehetett volna őt szabadságától megfosztani és akkor előzetesen figyelmeztetni és kitanítani kellett volna őt arra is, hogy apja ügyében vallani nem köteles. Tényleg azonban ugy áll a dolog, hogy a mig nem vallotta azt. a mit akartak tőle hallani, addig vádlottnak tekintették, hogy el lehessen bánni vele, amint csendbiztosoknál a vádlottakkal elbánni szokás, — s amint vallott a mit akartak, mindjárt tanúvá változott. Hogy mi történhetett ezzel a fiúval már az uton, midőn estve Nagyfaluba vitték át, nem tudni, de sejteni lehet. Hisz oly kényelmes lehetett az illetőkre ott a sötét füzesen, melyen át az ut vezet, hol nem hallani és nem látni senkit sem, hol a gyermeki kedély a rémületesre annyira fogékony, a félelemnek alapját fektetni meg. Egy kis ijesztés a fára való felakasztással, egy kis fenyegetés, hogy ide hozzák majd ki s eltemetik elevenen, nagyon könnyű és orvosilag még a keserüviznél is kevésbbé konstalálható eszközök, h°gy a gyermek mások akaratának feltétlenül adja meg magát. Valami kis utójáték tán otthon is következhetett. Hogy a kik közreműködtek e véres munkánál, nem fogják azt bevallani s hogy akkor már nem bántalmazták a fiút, midőn a tanukat hivták be, hogy előre tanúsítsák azon urak ártatlanságát egy még nem is emelt vád ellen, az csak természetes. A szerencsétlen gyermek most sem beszél ugyan mind erről, elismerem, de bocsássák csak egy napra szabadon, majd elmond még többet is! S hogy ezt elmondja, ahhoz nem kellendnek semmi embertelen eszközök! Elég lesz azt megértetni vele. hogy az igazat megmondania szabad s hogy a hazugság várt jutalmán az ég áídása nem lehet, De nem is utalva az ezt igazoló tanúvallomásokra, némi nyoma az alkalmazott kénys érnek a gyermek vallomásában is fellelhető. A vizsgálóbíró ugyanis azon kérdést intézte a gyerekhez, „fenyegette avagy kényszeritette-e valaki a vallomásra ?* A gyerek erre állítólag azt felelte: „Nem fenyegetett és nem kényszeritett senki, hanem vacsora után a csendbiztos ur é3 a másik ür azt mondották, hogy sajnálnak engem, hogy a börtönbekerülök shogy csak mondjam meg az igazat és sem apámnak, sem nekem nem lesz semmi bajunk." Ez magában véve is elég ijesztés egyrészről s elég kecsegtetés másrészről, hogy rá lehessen venni egy ily gyereket bárminő hazugságok megerősítésére is. hisz a börtön és szabadsága közé állíttatott. Recsky ur mentő tanúi ugyan még erről az ijesztgetésről sem akarnak tudni semmit sem. De tán nembántódik meg egyikök sem, ha több hitelt adok a vizsgálóbíró által még azon éjjel felvett jegyzőkönyvnek, mint azon tanuknak, kik azt állítják, hogy Móricz nem is volt a konyhában, s a kik arról tesznek tanúságot, hogy Péczely aA'izsgálóbirót virrasztva várta be. S psychologice nagyon is el lehet képzelni azt is, ha ennyit jegyzőkönyvbe mertek venni az illetők, mennyi lehet az, a mit ép ezzel mintegy takarni iparkodtanak! Ugyanerre mutat, hogy Péczely daczára iszonyú fej fáj dal mának, mely minden szellemi munkára még fokozódni szokott maga irta a meglehetős hosszú nyilatkozatot, az pedig, kinek a feje nem fájt s a ki ép ugy Írhatta volna azt, nehogy gyanút keltsen maga ellen, a tollhoz nyúlni nem merészkedett. A csendbiztos előtt kivett nyilatkozat alakja is mutatja, hog}r mennyire szükségét érezték a jogosan felléphető kinzási vádak ellen előre is védekezni Az önkéntes nyilatkozatra a 13 éves gyerekkel sajátkezüleg ezeket Íratták reá: „Vallottam ezeket minden kényszer nélkül, Scharf Móricz." Nézzék meg bármely törvényszék levéltárát, fognak-e taláini egyetlen egy nyilatkozatot vagy jegyzőkönyvet is, hol akár vádlottal, akár tanúval valaha is ilyet Írattak volna a vallomására. Bizonyára nem, egyet sem! De azt hiszem, nem fognak találni saját levéltárukban sem. Tovább megyek, ez ügyben is csak azon tanuk vallomásánál található elvétve ezen megjegyzés, kik vallomástétel előtt Dadán vagy Nagyfalun háltak meg, vagyis a kiknél a kinoztatás gyanúja nagyon közel vala. S hogy mennyire szabadnak és önkéntesnek, igaznak és a tényeknek megfelelőnek tudták azok az urak ezt a vallomást, kitűnik még Péczelynek s még inkább maga Recsky Andrásnak azon leveléből is, melylyel a vizsgálóbírót a vallomásnak még azon éjszaka való kivételére sürgették, „hogy az ügy pár óra alatt más fordulatot ne vehessen." Persze akkor még nem tudták, hogy a gyermek akarata és önállósága mennyire megtörött, féltek tehát, hogy ha birói kihallgatása nem a csendbiztos és Péczely korbácsai közelében, nem kiszenvedett ijedelmek élénk benyomása alatt, nem még azon rettenetes éjszaka folyamán fog kivétetni; hanem nappal a községházánál, a hol a fenyegető veszély nem oly közel van, a hol a gyötrelmek ismétlése iránt a gyermekben tán kétely keletkezhetik, vissza fogja vonni a reá erőszakolt koholmányokat. De még az éjjeli birói kihallgatások után sem érezhették magokat egész biztosan, mert különben azonnal kivitték volna őt Eszlárra, a hol akkor folyamatban volt a többi bűnrészesek ellen a vizsgálat, hogy egyik-másikkal, ha tagad, a beismerő fiút nyomban szembesíteni lehessen. De nem történt meg, mert jól tudták, hogy ez veszélyeztette volna a terhelés elért sikerét. Szól e mellett még azon psychologiai körülmény is, hogy tényleg egyetlen egy tanú, egyetlen egy vádlott sem állítja, hogy itt Nyíregyházán is kínoztatott volna, itt is az erőszak követtetett volna el ellene. Hogy pedig csak Móriczczal szemben jártak volna el ott oly barátságosan és nyájasan, miként Péczely azt elhitetni szándékozik, nem fogja elhinni senki sem. A későbbi tények is megerősítik ezt. Egy időig még a törvényszéki börtönben tartották fogva, s midőn tiltakozott ezen hallatlan és törvénytelen eljárás ellen a főügyészség, kibocsátották ugyan színleg az egyik kapun, hogy nyomban rátegye a vármegye kezét, s a másik kapun ismét bekísérjék őt. S a ki erre azt meri mondani, hogy Scharf Móricz nem áll még mindig presszió alatt, a ki azt meri állítani, hogy Móricz szabad, annak nem kívánok egyebet, minthogy ő is ily szabadságban töltse el hátralevő napjait. Én legalább a között, vájjon a törvényszók porkolábja vagy a vármegye hajdúja kisér-e valakit lépten-nyomon, kinek sem odamenni, sem azzal beszélni, a hova s a kivel ő akar, nem szabad, különbséget tenni nem tudok. De ugy látszik, hogy még ezt sem tartották elégnek; féltek, hogy a gyermek lelkiismerete mégis felébredhet, hisz most már ok nélkül kinozni nem lehet, a félelem hatása tehát gyengülhet, s tán elárulhatja egy gyenge pillanatban az igazat. Kiirtották tehát belőle systematice, a mi ezt sugallhatná, a lelkiismeretet, kiirtották belőle különösen a hitéhez való vonzódást, ki a