Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 72. szám

szülői szeretetet, szóval mindent, a mi szent az emberben s emberi s oltottak helyébe gyűlölséget és önzést, elhitetvén vele, hogy most már mindegy, már egyszer megtett vallomása miatt szülőihez ugy sem térhet többé vissza s a zsidóság gyűlölete örökös lesz ellene ; ellenben, hogy ha szépen ugy vall, a mint vallott Recskynél, akkor nem fog nyomorogni, nem fog az országból kiűzetni, mint maga mondja, hogy ki fog űzetni a többi zsidó, nem fog nyomorogni mint a többi szegény fiu, hanem visz majd „a közigazgatás kegyelméből" ö is uri életet. A gyermek azon korban is volt, a pubertás korában, midőn a legkönnyebben vezethető félre, midőn benne legkönnyebb elölni az erkölcsi érzetet, tán hajlama is meg lehetett ! Csak nem sokkal előbb történt, hogy anyjához kést dobott S hogy a fajgyűlöletnek beleoltott mérge folytonosan táplálva legyen, megválasztották jól, miként tőle és Hentertől értesülni méltóztattak, olvasmányait. Adtak neki lapokat, miknek nincs más tendencziájuk. mint hirdetni a zsidóság elleni gyűlöletet. Sok higgadt, meglett emberek kedélyét is megmérgezték már az ily féle olvasmányok, hogy állhatott volna azoknak ellent a gyermeki kedély. Hogy e gyűlölség, melyet egy év óta szítnak és táplálnak, élesztenek és növelnek, a nyilvános tárgyalás lélekrenditő benyomása alatt meg ne tagadhassa a szolgálatot, inszceniroztak egy gyermekrablási merényletet, hogy körül lehessen venni a megyeházat csendőrökkel, s lássa a gyerek, hogy közte és hitbeliéi között minden kötelék megszakadt és ha nem akar hóhérjai kezébe kerülni, ugy cselekedjen és valljon, hogy azokhoz visszatérése többé ne legyen. Hogy faja és hite iránti gyűlölség nem volt még meg, midőn ide került a megyeházához, s hogy első terhelő vallomását nem is gyűlölet, hanem erőszak csikarhatta ki, maga Henter igazolta, midőn elmondja, hogy az első terhelő hetekben még a beküldött eledeleket sem akarta enni, mert nem bizott benne, hogy kóser-e az. S gondolják önök, hogy ennyi machináczió mind azért szükséges, hogy egy önkénytes és igaz vallomást lehessen megtartani? Én nem hiszem. Erre példát a törvénykezés történelme fel nem mutat. Csak két lehetőség van: vagy kényszer és kecsegtetés tartják lebilincselve még mindig ezt a gyermeket, vagy tényleg kihalt belőle rövid egy évi hatósági nevelés folytán minden, az utolsó porczikáig, a mi az emberben emberi. Ezen alternativa elől nem lehet kitérni, mert más lehetőséget nem engednek meg a természet örök törvényei. Válaszszák akár az egyiket, akár a másikat, az nekem mindegy; tartsák valószínűbbnek ezt vagy amazt, mindig csak oda kell jutniok, hogy ez a tanúvallomás már alakilag véve is olyan, a melyet bírónak figyelembe venni nem lehet. S hogy csakugyan valótlant mondott Móricz a Péczely és Bary előtt, beismerte Barcza Dániel előtt, ki hiába lett megtámadva, mert ez iránybani nyilatkozatát Henter is megerősítette, azon tényével, hogy követelte, miszerint tépje szét a beszélgetésről csinált jegyzéseket. Pedig ha csak átalában nem akarta volna, hogy Barcza jegyzeteket csináljon magának, akkor már mindjárt ellenezte volna azt, s nem csupán akkor, midőn már lattá, hogy Móni/ alkalmatlan dolgokat is elmondogatott. Az apa és hu között a múltkor folytatott párbeszéd is bizonyítja, hogy a mi terhelőt vallott, arra kitanítva lett. Midőn az apja arra emlékeztette, hogy kijött egy alkalommal hozzá, a hol dolgozott B ő tudakozódván neje és a gyermekek hogyléte felől, a fiu nem erre felelt, nem elbeszélte örömhírként, hogy Solymosi Eszter Tolcsván megkerült. Helyesen jegyezte meg az apja, midőn a fiu ezt elismerte, hogy lám, ebből is kitűnik, hogy hazudsz, mert különben ha te láttad volna megölni Esztert, tudtad volna azt is, hogy a hir való nem lehet, s nekem el sem mondtad volna azt. A gyermeknek persze ily esetekre egy jól betanult mondókája van; „mert azt mondtátok.hogy ne szóljak senkinek". Csakhogy ide az nem illik sehogy sem. Vegyük ugy a Scharf Móricz vallomását, a mint van, s mintha semmi sem történt volna, a mi azt aggályossá, tette volna, igy is magán hordja minden részében a koholtság, a valószínűtlenség bélyegét. A templomból való kimenetelt valamennyien fél 11 -re, ő 11 -re teszi. Pedig ha saját vallomását visszafelé számítjuk, kitűnik, hogy már e tekintetben sem mond igazat. Maga mondja ugyanis az általam tett keresztkérdésekre adott feleleteiben, hogy ] 2 órakor ebédeltek, ezt a nap állásából tudta. Ez tehát fix pont, a melyből kiindulni lehet. — Ezt megelőzőleg következők történtek: Azt nem is állit ja. hogy a tem" plomból való kijövetel után Eszter mindjárt jött volna; a behívás és templomból való kimenetel között tehát eltelhetett várakozással 10 perez. Apja meglátja Esztert, utasítja, hogy hívja be, megmondja, mire átmegy, megmondja, visszajönnek, Eszter a gyertyatartókat leveszi, a koldus megjelenése, hívása, minderre csak 10 perczet számi-, tok; ezt megelőzőleg evett valamit. 10 perez; s aztán az udvarra ment, hol járkálván, egyszerre kiáltást hall, az ajtóhoz szalad, be akar nyitni, mindez megközelítőleg 5 perczig, a kulcslyukon betekintett vallomása szerint mintegy 45 perczig, bement szüleihez és elmondta mit látott, mi igénybe vehetett 10 perczet, ez őszesen 90 perez. Ezek szerint tehát a templomból jövetel nem 11-kor, hanem fél 11-kor történhetett. Azt, hogy a zsidóknál szombat napján, midőn dolgozni nem szabad, rendszerint már jóval 12 előtt szokás ebédelni, számba sem veszem. Azt pedig, hogy a 45 pereznyi betekintés, ha történt,, nemcsak képzelet, hanem csakugyan eddig tarthatott, igazolva van azzal, hogy a vér lassú kifolyása, melyet <"> állit és egy hullának bekötése, felöltöztetése, ennyi időt idestova igénybe vehet. Azt mondja, hogy a templomból való kimenetel után az idegenek és. még egy néhány eszlári zsidó ott maradt. Mi czélból, mit tettek 12-ig ? erről már nem tud felvilágosítást adni, csak odavetőleg állítja, hogy azt mondták, ne zárja még be a templomot, mert a rajtuk lévő imádkozó köpenyeget nem akarják magukkal vinni. Pedig erre elég volt egynehány m.ásodpercz s nem volt szükség arra, hogy egy egész óra vagy tán másfélóra is teljen el. Eszterre nem várhattak, hisz nem tudhatták, hogy 12 után arra fog menni egyedül. Az egyházfi pedig, kire a templom gondozása bizva s rendszerint már hivatalánál fogva első és utolsó a templomban, az nem volna a visszamaradottak között? De hogy Eszter 11-kor, mint Scharf Móricz állítja, de még 1 2-kor is még ott nem lehetett, tanúsítják Solymossi Zsófi, Kohlmayer, Vámosi Julcsa, Rosenberg, annak leánya és mások is. Ezek szerint Eszter 1 2 óra tájban még Kohlmayernél volt s miután visszafelé harangozás után beszélgetett Zsófival is, Scharfék házához 1 óra előtt nem érhetett s miután Móricz 12 előtt háromnegyed órán át már nézegette állítólag a borzalmas szcénát, szerinte Solymosi Eszter már akkor hulla volt, midőn Kohlmayer és Zsófi beszélt vele ! Móricz azt állítja, hogy midőn megpillantotta édes anyja Esztert az ablakon át, behivatta vele, hogy tegye fel a gyertyatartókat a chiffonra. Eszter, ki Zsófi nővére szerint sietve ment hazafelé, megteszi ezt egy idegen zsidónak, kihez különben nem volt járatos, mert nem való, hogy Scharfnál csináltatta czipőit, hanem csináltatta Hajdú József szerint az ő gazdájánál. De megteszi azt is 3zerinte, hogy a koldus hívására bemegy a templomba is. ott ia valaminek elvétele végett, ismét daczára annak, hogy sietett. Huriné azon ténye is, hogy csak délutáni 3 — 4 óra körül ment keresni, hogy hová lett a leány, azt bizonyítja, hogy az otthonról csak 1 1 után vagy tán még később távozhatott el, mert fel nem tehető, hogy ha már 10 után távozott volna el, bár ö várt reá a festék miatt, elmaradása őt három órán át ne nyugtalanította, vagy legalább ne bosszantotta volna. ^Vége következik.) Felelős szerkesztő és kiadó laptulajdonos : SZ0K0LAY ISTVÁN. (IV. kerület, zöldfa-uteza sz. 1.) Megjelen e lap hetenkint vasárnap, szerdán és pénteken. — Előfizetési ár; helyben és vidékre egész évre 12 frt, félévre 6 frt, negyedévre 3 frt osztrák értékben. Budapest, 1883. Schlesinger Ignátz nyomdája, (rostély-uteza Károlykaszárnya)