Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 49. szám

194 — tozván alperes annak kiadatását tűrni, és 80 írt. perköltséget megfizetni — köv. indokolással : „Sörös A. János néhai Sörös A. Erzse apjának hagyatéki iratai közt levő 1876. febr. 11-ki tárgyalási jkönyvvel, mely nem kifogásoltatott, begyőzetett az, miszerint Sörös A. János hagyatékát ugyanazon fekvőségek képezték, melyeknek az 1. sz. örök átadási egyesség szerint atyja Sörös A. István után jutott birtokába s tulajdonába, tehát az az örökhagyó Sörös Erzse apai nagy apjáról származott ági vagyont képez ; ezen ági vagyonnak kifolyása pedig a kereseti hagyaték, — mit sem változtatván ezen ági vagyon jogi természetén az, hogy a kérdéses fekvőségeket Sörös János elhunyta után annak özvegye, jelenlegi alperes vette át tulajdonjoggal azon kötelezettség mellett, hogy azok értékéltől kiskorú leánya, örökhagyó Sörös Erzse részére a kereseti összeget árvatárilag biztosította. ,,Minthogy pedig az id. törv. Szab. 10—11. §§. szerint lemenők hiányában az apa s anya hivatvák az örökösödésre azon érték erejéig, mely róluk vagy águkról származott, — felmenők hiányában pedig az apát apai oldalrokonok képviselik: mi sem természetesebb annál, hogy kisk. Sörös Erzse hagyatékában az öröklés kizárólag felperest illeti. „Ennélfogva Sörös István végrendeletének ezen hagyatékra vonatkozó részét érvényteleníteni kellett, minthogy oly vagyonról rendelkezik, mely tulajdonát nem képezte. „Azon alperesi ellenvetés, hogy felperes az 1. sz. egyesség szerint ezen vagyonbani öröklésről lemondott — figyelembe nem jöhetett, mert azon lemondás csakis a szerződő felekkel a azok törvényes örököseivel, nem pedig alperessel szemben birhat joghatálylyal, ki ezen hagyatéknak nem törvényes örököse ; „ugy az sem vétethetett figyelembe, hogy miután Sörös A. János által atyjától Sörös Istvántól átvett ingatlanok értéke az 1. sz. egyesség szerint 1000 fiiban állapíttatott meg, felperes ezen összegnél többet örökségül nem követelhetne; mert alperes a 2. sz. hagyaték tárgyalási jkönyvben maga beismerte, hogy férje Sörös János hagyatéka, az annak halálakor létezett 1019 frt. 29 kr. adóságon tul még kiskorú leánya Sörös Erzse jelenlegi örökhagyó részére önként biztosított értéket képvisel. Eszerint tehát a hagyatéknak 1000 fton felüli része oly vagyon szaporulatnak, mely közszerzeményt képezne, annál kevésbé tekinthető, mivel az állag nem szaporodott, s míg azt adóság terheli, közszerzemény nem létezik. „Mindezeknél fogva az egész hagyatékot felperesnek odaítélni kellett, Kir. Tábla 1882. márcz. 29.—5042. sz. a. helybenhagyta indokaiból s még azért is: „Mert az alperes által átvett kikötményi terhek, — tekintettel az általa is azon alkalommal elismert leltári értékre — vissztehernek nem tekinthetők. „Minthogy pedig a kérdéses vagyon azon ingatlan értékét képviseli, mely Sörös Jánosra a felperessel közös törzsről viszteher nélkül hárult; ennélfogva felperes keresetének az id. törv. szab. 10. §. alapján helyt adni kellett. Kir. Curia mindkét alsó bírósági ítéletet megváltoztatván, felperest keresetével elutasította, a perköltségeket kölcsönösei! megszüntetvén. Indokok: Az 1876. jan. 7. végrendelet nélkül meghalt Sörös A. János hagyatéka az akkor felvett leltár szerint 2631 frt. 50 kr. értéket képviselt; és terhelte azt az ugyanazon évi febr. 11. felvett 2. sz. hagyaték tárgyalási jkönyv szerint 1019 frt 29 kr. adóság, — azon tartási kötelezettségen s kikötményen felül, mely az örökhagyót s birtokát apja öreg Sörös A. István s mostoha anyja Vecsei Erzsébet irányában az 1875. május 12. kelt 1. sz. átruházási okirat alapján terhelte. — Ezt a terhet is magára vállalta alperes, midőn az említett hagyatéki tárgyalás alkalmával — felperesnek is hozzájárulásával s aláírásával létre jött s gyámhatóságilag jóváhagyott egyesség szerint átvette tulajdonul férje Sörös A. .János hagyat,ék;it s e főben kötelezte magát arra, hogy az 1019 frt. 29 kr. adóságot kifizeti, a leltári becsérték kiegészítéséül 1612 frtról adóslevelet állit ki az örökös, t. i. saját kiskorú gyermeke Sörös Erzsébet javára 8 teljesiti öreg Sörös A. István és Vecsei Erzsébet irányában az 1. sz. okirat alapján meghatározott kikötményt. „Ezen kikötmény értékét tehát alperes nem vette gyermeke ellenében számba a 2. sz. egyesség kötésekor; pedig jelentékenynek mondható az, a mennyiben szakértők azt az 1881. aug. 9-ki jkönyvben 252 frtra, illetőleg öreg Sörös István halála óta 126 frtra becsülték évenként; és amenynyiben ehez képest az öreg Sörös 1878. évben bekövetkezett haláláig nejével Vecsei Erzsébettel együtt két éven át 504 frt., az utóbbi mostoha anya pedig férje halála óta ekkorig 4 éven át szintén 504 frt. értékű tartást élvezett tényleg alperestől. Hozzájárul ehez az is, hogy Vecsei Erzsébet még évekig elélhet s halálával az ő eltemetése is költséget fog igényelni az1 alperestől. — És ha mindezek mellett tekintetbe vétetnek a 2. sz. jegyzőkönyvben kiemelt pénzszük viszonyok a a hagyatéki ingatlanokat terhelő, telekkönyvileg bejegyzett maradványföld váltsági tartozások ; nem szenved kétséget, hogy valamint a gyámhatóság csak a kiskorú örökös jól felfogott érdekélten mellőzte az ingatlanoknak kedvező eredményt nem ígérő elárverezését, úgy alperes is csak egyetlen árva gyermeke érdekében tartotta meg áldozatkép a vagyont s állította ki az adóslevelet, miután a vagyon becsértékét már az adóságok s a fentebbi kikötmény elvállalásával megfizette. — Ezen áldozat készségére vall az is, hogy özvegyi joga s hitbére czimén sem számított fel semmit sem gyermeke terhére. Ily körülmények közt áll az: hogy az alperes ellenében fennálló 1612 frt követelés, mely az 1878. juli 10. négy éves korában elhunyt Sörös Erzsébetnek immár hagyatékát képezi s a mit felperes ági örökségkép keres — nem felperes ágáról, hanem alperesről szállott ajándékkép a nevezett kiskorú örökhagyóra. — Áll tehát az, hogy a kereseti örökség, az id. törv. szab. 10—11. §§. szerint nem felperest, hanem alperest illeti. „Minél fogva felperes keresetével elutasítandó volt." (1883. april 3.-5936. sz. a.) Jogeset. Törvényeink nem jogosítják jel a fegyelmi bíróságot arra, hogy a fegyelmi vétségen kívül, a netán okozott kárt is megállapíthassa s annak megtérítésében a fegyelmi vétségért elitéltet elmarasztalhassa ; azok által a fegyelmi vétségből származtatott kártérítés keresete a rendes polgári, esetleg bűnvádi perutra s illetékes bíróságokhoz levén utasítva. Lippai kincstári uradalom — Grueszku János e. 868 frt 56 kr. fizetésére a lugosi tszéknél pert indított. Törvényszék 1881. okt. 21. 1507. sz. a. felperest elutasította és 31 frt perköltségben marasztalta; „mert felperes a fegyelmi marasztaló ítélettel igazolta, hogy alperes ellen kár- • térítési igénye van ; de a kárösszeget nem bizonyította, arra, csak a fegyelmi Ítéletet hozván fel, melyben alperes 868 frt 36 krnyi kártérítésben marasztaltatott. „Ez azonban bizonyitékul nem vehető. Mert az uradalom fegyelmi hatósága nem egyéb formális alakba öntött földesúri jognál s igy kiterjed a fegyelmi vétségek megtorlására, de nem a magánjogi viszonyok rendezésére is. És igy a fegyelmi ítélet a kárösszeg meghatározására s abbani marasztalásra nézve, szemben alperessel joghatálylyal nem birhat — annál kevésbé, mert ha azzal bírna is, ez alapon nem külön beperesitésnek — hanem az ítélet végrehajtásának lenne csak helye. Már pedig fegyelmi ítélet alapján a kárösszegre nézve egyenesen végrehajtás nem eszközölhető, hanem az külön keresettel érvényesítendő s igy a perrend szabályai szerint bizonyítandó is; felperes pedig azon kárösszeg megállapítására nézve semmi perrendszerü bizonyítékot nem szolgáltatott. Kir. Tábla 1SS2. jan. 10. 52812. sz. a. megváltoztatta és alperest a keresetben s perköltségekben elmarasztalta; .mert felperes követelését a beismerésen alapuló marasztaló fegyelmi Ítéletekre fektette, melyekkel bizonyította, hogy alperes szolgálati ideje alatt mulasztásai folytán a kincstári erdőkben 868 frt 56 kr. kártételt követett el „és ezen közokiratokkal szemben a kárösszeg mennyisége, illetve a kárösszeg felvételének szabályszerűsége ellen felhozott kifogás figyelembe nem vétethetett, nemcsak azért, mert alperes a fegyelmi eljárás szabályszerűségét kifogás tárgyává nem teheti, — hanem azért sem, mert alperes ebbeli kifogásait, különösen azt, hogy a szolgálatától felfüggesztése után felmerült károk is az ő terhére rovattak volna, bizonyítani meg sem kísérletté. Kir. Curia az első bíróság ítéletét hagyta helyben. Indokok: Felperes keresetét az A) B) alatti fegyelmi ítéletekre állapítja, melyek szerint alperes legsúlyosabb szolgálati kihágásban vétkesnek találtatván, a szolgálatból való elbocsáttatásra ítéltetett, s egyszersmind 868 frt 56 kr, kár megtérítésében elmarasztaltatott; egyúttal ezen