Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 16. szám

Budapest, 1883. vasárnap, február 11. 16. sz. Huszonötödik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom. Az uzsora ell. intézk. IV. — Polg. s keresk. jogesetek. — Curiai Értesítő. Az uzsora elleni intézkedések. IV. Miután a szabad pénzforgalom, a pénz hasznai feletti korlátlan, de a többi ér­tékekétől nem különböző rendelkezési jogo­sultág ellenei nem dicsekedhetnek elégsé­ges jogérvekkel tanaik s javaslataik iga­zolására, s miután a kamat-maximum bün­tetőjogi sanctionálása melletti küzdelmeik­ben, még az általuk mindenek fölébe emelt gyakorlat adatai által is cserben hagyat­nak: nem riadnak vissza attól sem, hogy magát a tudományt támadják meg, s annak kicsinyléséből, népszerütlenitéséből ková­csoljanak fegyvereket ósdi, elavult nézeteik támogatására. Mindkettőnél kudarczot vallanak. A gyakorlati adatok, a népek életéből me­rítve épen törekvéseik teljes sikertelensé­gét bizonyítják. A tudomány elleni küz­delem pedig mindig a legbárgyubb szélma­lom-harcznak bizonyult be. Csak röviden emiitettük ezeket előbbi czikkünkben, hogy egy sokkal alaposabb czáfolatnak, erőteljesb érvelésnek nyithas­sunk tért. Értjük a képviselőház egyik legjelesb tagjának és szakférfiának Ifodossy Imrénék beszédjét. »A kérdés — igy szól ezen kitűnő jo­gászunk — az, hogy az uzsorát büntetni szándékozó törvény arra az elvre fektettes­sék-e, hogy azok büntettessenek, kik mások szorultságát. könnyelműségét, tapasztalat­lanságát, kizsákmányolják, — vagy pedig fektettessék-e arra az elvre, hogy büntet­tessék már magában egy meghatározandó kamatmaximumnak bármily csekély átlé­pése is. Miután én az utóbbit, a melyet kü­lönösen Komjáthy Béla védelmezett, ká­rosnak és helytelennek tartom , azért már most látom szükségesnek erre nézve néze­teimet kifejteni. A legfeltűnőbb előttem, hogy azok, a kik, miként Komjáthy, kamatmaximumot kívánnak megállapítani és ezt akarják az uzsora büntetőjogi kritériuma gyanánt fel­állítani, magukat gyakorlati embereknek tartják, mig ellenben azokat, a kik az ellen­kező álláspontot foglalják el, mint valami idealistákat, vagyis nem a gyakorlat és ta­pasztalástanaiból meritő embereket állítják oda. A tévedés szembeszökő. — Igenis, mi a tudomány tantételeit tartjuk szem előtt. Csakhogy már a tudomány tantételei nem azok, a melyek századokkal ezelőtt voltak: hanem Bacon óta és ma a tudománya tan­tételeit csak elégséges, számos, igen számos adatok által megerősített hosszú tapasztala­tokból vonja le s ma már a tudomány a tapasztalás kutforrásán kívül egyebet nem fogad el forrásként és tantételnek csak azt fogadja el, amit hosszú, elégséges és nem egyes esetekből merített tapasztalás igaz­nak, valónak bizonyított. Nézzük s alkalmazzuk ezt a jelen esetre. A tudományos elmélet azt tanítja, hogy az uzsorát a kamatmaximum krité­riumához kötni, egészen czéltalan és sem­miféle módon keresztül nem vihető dolog; továbbá tanítja azt, hogy semmiféle kamat­maximum meghatározás a kamatlábat sza­bályozni nem képes. És ezen tételeket a tudomány sok ezer évi tapasztalásokból merítette; merítette abból, hogy bárhol ki­sérlették is meg a kamatlábat kamatmaxi­mum felállítása által szabályozni, az hiu kísérletnek bizonyult; és merítette azon százados és ezredéves tapasztalásból, hogy akár volt valamely kamatmaximum meg­állapítva, akár nem, a kamatláb hol felszö­kött, hol leesett a szerint, a mint a közgaz­dasági körülmények azt magukkal hozták. A tudomány ismer sok száz éves tapaszta­lásból merített eseteket, a midőn a kamat­láb meg volt határozva, de azért az hol nagyon alant, hol nagyon magasan állott; és ismét ismer számtalan esetet, midőn nem volt meghatározva a kamatláb s az vagy nagyon alacsonyan, vagy nagyon maga­san állott. Meggyőződött tehát a tudomány eb­ből a tapasztalásból arról, hogy a kamat­lábat egy maximalis tételnek törvénybe iktatása által szabályozni nem lehet, mert ez sok, egészen más körülménytől függ. De meggyőződött a tudományos elmélet száza­dos tapasztalat után arról is, hogy minden büntetőjogi szabvány, mely az uzsorát, a leggonoszabb mérvű uzsorát is egy kamat­maximum felállítása mellett akarja meg­büntetni, czéltalan volt azért, mert a biró a legtöbb esetben, de maga a közvélemény is megütközött azon és nem tudta helyesnek elfogadni azt, hogy pl. egy kamatlábnak egy fél vagy egész százalékkal való tulhá­gása már büntetendő gonoszság volna, a minek aztán fogalomzavar volt a következ­ménye és az, hogy büntetlenül maradt a mások szorult helyzetével gonoszul vissza­élő igazi uzsora. És ezért fogadta el a tu­dományos elmélet tantételül azt, hogy nem helyes, büntetendő uzsorát kamatmaxi­mumhoz kötni. Ezzel szemben rnit állit a praxis ne­vében Komjáthy ? 0 azt, a mit a századok tapasztalása bizonyít, semmibe sem veszi, hanem hivatkozik egyéni észleleteire, me­lyek ő benne azon hitet ébresztették fel, hogy kamatmaximum megállapítása nél­köl rosszak a viszonyok, tehát arról kell gondoskodni, hogy kamatmaximum álla­píttassák meg, mert akkor minden jó lesz. 0 tehát, és azok, akik vele egy véleményen vannak, mint a praxis emberei támadják meg a törvényjavaslatot; föléje helyezik saját egyéni észleleteiket annak, amit sok század észleleteiből vont le a tudomány. Ezt én megengedhetőnek nem tartom. Bár­mily éleslátású legyen valamely egyén, bármily mélyen gondolkodó valamely nemzedék, annak tapasztalatai, észleletei sok század tapasztalásához és észleléseihez képest csak parányt képeznek. Hogy hová vezet az ily egyéni impressiókon alapuló considerátió, világosan kitűnik abból, hogy minő nézeteket képezett magának a kamat­maximumot eltörlő 1868-ki törvény hatá­sára nézve. Azt mondja: > 1868-ban az uzsoratörvényeket, a kamatmaximumnak büntetőjogi beszámítását eltörültük, és ez­zel mit értünk el ? Ezzel elértük — úgy­mond — hogy az ország a tönk szélén áll.« Tehát mindazon közgazdasági és pénz­ügyi bajokat, melyek 1868. óta ezen or­szágban előfordultak, — és azt, hogy köz­gazdasági viszonyaink ma egészségtelenek és rosszak, és hogy — amint mondja — a tönk szélén állunk, mindezeket az uzsora­törvény eltörlésének tulajdonítja. A midőn elpanaszolja, hogy a ház a tudományos el­mélet szolgálatában áll, — ezt ugyan nem igen észleltem, sőt épen az ellenkezőt — midőn azt mondja: igy történt az uzsora eltörlése után is. Ezzel elértük azt, hogy az ország tönk szélén áll.« Én azt hiszem, t. ház, hogy ily nagy fontosságot, ily nagy horderőt nehéz tulajdonítani ezen egy tör­vénynek. De ha csak azt mondja is, hogy a miatt a kamatláb igen nagyra emelkedett, erre azt felelem, hogy tévesen fogja fel a helyzetet. Mert merem állítani és hivatko­zom az országnak ezen ügy gyei foglalkozó férfiaira, nem ugy áll-e a dolog, hogy Ma­gyarországon ma oly alacsony az általános kamatláb, mint sohasem volt. Nem ebben van tehát a baj, mert ma az a földbirto­kos, a ki hipothekát ád, oly alacsony ka­mat mellett kap pénzt, mint soha ezelőtt. És igy áll a dolog a személyes hitel terén is. Nyilt piaczon váltóra 41/2°/o_ra kapható a pénz. Ez az általános kamatláb ma: és nem kereskedők, nem azok, kiknek váltója közforgalmú, hanem magánemberek is, eh­hez arányos, oly alacsony kamatlábon nyer­nek hitelt, milyen azelőtt sohasem volt. Természetesen azon kölcsönökért, melyek kellő biztonság mellett contraháltatnak. A baj másutt van. A baj kettő: elő­ször, hogy a pénzforrások a vidéknek tá­volabb eső részein nem oly bővek, mint kellene, és mint a nagyobb góczpontokon; másodszor az, mely mindig meg volt és meglesz, hogy egyesek, kiknek hitele gyen­ge, vagy a kik rossz viszonyok közé jön­nek, és egyesek, kik könnyelműek vagy tudatlanok, egyes lelketlen uzsorások által kizsaroltatnak. De ez utóbbi két dolog a kamatláb megállapításával semmiféle össze­függésben sem áll. Ha a vidéken azt ta­pasztaljuk, hogy egyes helyeknek kevés a pénzforrása, hogy azon körök, melyek a hitelt igénybe venni kénytelenek, nem bír­nak olyan pénzforrásokkal, melyek szük­ségletüket kielégíthetnék,nem az az orvos-

Next

/
Thumbnails
Contents