Törvényszéki csarnok, 1879 (21. évfolyam, 1-95. szám)

1879 / 16. szám

Budapest, 1879. péntek, február 28. 16. szám. Huszonegyedik évfolyam. Tartalom : Joghelyzetünk (Folyt.)—Keresk. döntvények. — Semmit, döntvények. Jog-helyzetünk tekintettel a lefolyt évre. . (Folytatás.) Azon tapasztalatnak adtunk kifejezést,mikép a lefolyt év adatai után is, mind az ügyvédi, mind a birói osztálynak gyöngeségei számtalanok s igen nagyok ; és hogy — kivéve a ki veendőket — szakképzettségük felöl még mindig nem nyilváníthatunk kedvező véleményt. Azt látjuk azonban, hogy ezt, ha nyíltan nem valja is be, de tényleg, intézkedései által elismeri mind a kormány, mind a törvényhozás, — Tanusitják ezt a törvénykezésrevonatkozó munkálataik,melyek minden egyebek, csak nem valódi reformok, mert nem gyökeres reformok. A polgárjogi perrendre vonatkozólag 1867 óta már közel tiz javaslat készítetett— és valamennyi az Írásbeliség rendszerét — és azt is a leggyöngébbet •— képviseli. E napokban igazságügyérünk ismét egy uj perrend javaslatot mutatott be a képviselőháznak, mely javaslat mult évben készítetett. Es ez is, a közvetlenség rendszerének mellőzésével, kizárólag az írásbeliségre van fektetve. És a képviselőházban ezen a szelleme s kiindulási pontjaira nézve ismeretes előterjesztés — megéljeneztetek; — jeléül, hogy a legelső törvényhozó testület nézetei, jelen jogi helyzetünkben annak irányzatával öszhangzólag találkoznak. — Megéljeneztek egy a kor szinvolán nem álló, valódi reformot nem képező, mert retrográd irányú munkálatot. És honnan van mindez? Minek tulajdonithatók ezen, a szabadelvű törekvésekkel össze nem hangzó nyilvánulások ? Ennek okát alaposan alig kereshetjük, s találhatjuk fel egyébben, mint a bizalom hiányában, szemben ugy a birói — mint az ügyvédi osztály nagy többségével. Sem szakképzettségük, sem jogi erkölcseik nem találtatnak oly fokon állóknak, mikép azokkal sikeresen működhetnének másutt, mint csakis az írásbeliség terén. A közvetlenség rendszere korunkban a törvénykezés legtökéletesb formáját képezi. Az szükségkép nagyobb szakképzettséget, mindenesetre alapos tudományosságot, éles felfogást, s kiválóbb törvénykezési jártasságot, s gyakorlottságot feltételez, míg arra a jog s igazság érzetnek is tökéletesb, szilárdabb alakulása szükségeltetik. Ezen kellékek nélkül a közvetlenség rendszere üdvös sikert nem teremthetne; sőt kétségtelenül még nagyobbítaná a jogi zavarokat, a perlekedési eljárást még bonyolultabbá alakítaná, a bizonytalanságot, ingadozást a jogérvényesítésénél magasbra emelné, a jog s igazság kivilágítását nehezebbé tenné. És hangsúlyoztatnunk kell, mikép a közvetlenség rendszerében, ezen kellékek a legfőbb s legelső szempontok, melyek szerint mérhgelhetök sikere és üdvös hasznai, — nem pedig az anyagi jog törvényeinek tökéletesb rendezése, — bár a szükségességet s fontosságot ezen reforumnáj attól sem lehet elvitatni.— Arra elégséges bizonyíték Anglia, melynek törvényei elavultak s lehetőleg legrendezetlenebbek; de Németországnak is több állama p. o. Hannovéra, mely a magánjog rendszeres codificátiójával szintén nem dicsekedhetett — a közvetlenség rendszere mégis a legsikeresebben érvényesítetik mindezen államokban. Es a midőn ezen sikert észlelhetjük — azÉszakarmrikai államokon kívül mind Angliában, mind Németországban — daczára annak, hogy ottan is különböző nemzetiségek léteznek, sőt a népfajok egymás iránti gyűlölködése is feltalálható: természetes következtetés, mikép a nemzetiségi különbségekben sem lehet alapos okot találnunk arra, hogy a szóbelileg rendszerét életbeléptetni ne merjük. Ennek alapját tehát lényegileg sehol máshol iura kereshetlük, mint a birói s ügyvédi kar fentemiitett szellemi s erkölcsi magasb képzettségének hiányában. Csak egyedül ez lehet eldöntő körülmény arra. hogy törvényhozási tényezőinknek — a lefolyt év codificationális kísérletei tanúságaként is — bátorságuk nincsen, a polgári jog terén a közvetlenséggel kísérletet tenni. Es a midőn a törvénykezés főtényezőinek gyöngeségei magok a törvényhozás közegei által constatáltatnak: csodálkoznunk kell a felett, hogy a törvényhozó testület elébe mult évről oly törvénykezési javaslatok hozatnak, melyeknek csak a birói kar nagyobb képzettsége mellett lehetne értelmük. Ilyenek nevezetesen: hogy az egyes bíróságok hatásköre a mostaninál sokkal nagyobbra terjesztessék ; hogy a telekkönyvi hatóság, a decentrálisátió népszerű, de értelem nélküli jelszava alatt, minden járásbíróságra átruháztassék ; hogy az alsó bíróságok felébb viteli fórummá is alakitassanak, s egy részük a felebbezésen kívül a semmiségi esetek felülvizsgálatára is feljogositassék. stb. stb. Mindez természetszerűleg alapossabb tudományt, tapasztalatot^ s nagyobb szakképzettséget feltételez. — Ha pedig ezt kétségbe vonjuk, mert a közvetlenség rendszerét reájok bizni nem merjük, — akkor azon javaslatokat sem tekinthetjük alaposaknak, életrevalóknak. íme az ellenmondások codificationális eljárásunkban ! Különben ez azon eredeti bün, mely 1867-ből származott át lefolyt évünkre; a melytói tiz évi szomorú tapasztalatok után sem tudunk megmenekülni! Ezen zűrzavar az, melynek tulajdonithatjuk ugy a rosz törvényeket, mintáz elhibázott szervezéseket; ugyanaz, mely a reform törekvéseket meghiúsította, s azt vonta maga után, hogy egy évtized alatt az igazságügy tökéleletesb kifejlődést nem nyerhetett. 1G