Törvényszéki csarnok, 1879 (21. évfolyam, 1-95. szám)

1879 / 78. szám

Budapest, 1879. kedd, okt. 21. 78. szám. Huszonegyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom: Jogászgyíilés: Majlátii beszédje.— Jogeset: Szolgalom. — Váltójogi esetek. — Semmitőszéki döntvények. Jogászgyíilés. Mailáth György országbíró ő Extiája azt mint >a WI. jegás^gyülés volt elnöke — okt. 19-én következő epochális beszéddel nyitotta meg: Igen tisztelt közgyűlés! A jogászgyülés igazgató •választmányának nagybecsű megbízásából,van szerencsém a /7-ik jogászgyülésre egybegyűlt közönséget tiszteletteljesen üdvözölni, egyúttal pedig a mnlt alkalommal történt megválasztat ásom ért mélyen érzett hálámnak adóját leróni most, miután eddig, fájdalom, ezt személyesen megtenni alkalom nem adatott. (Éljenzés.) Sok idő mult, mióta a hatodik jogászgyíilés befejezte működését. Eseménydús évek voltak, mely eseméüyeknek közelről érdekelt tanúi, majd részesei is valánk. Ez volt oka annak, hogy a jogászgyíilés eddig egybe nem hivatott. Mig most a béke helyreálltával kötelességszerűen siettünk a 7-ik jogászgyülést egybehívni; egybehívni azokat, kik részint mint a tudomány s az irodalom felkent bajnokai, részint mint a jogszolgáltatás munkás tényezői első vonalban vannak hivatva arra, hogy Magyarország jogi közvéleményét képviseljék,--képviseljék pedig oly pillanatban, ^amelyben szerintünk kétszerte szükséges az, hogy tanácsíadó bár, de azért nem kevésbé nyomatékos véleményüket a teendők és azok rendje iránt az elhatározás mérlegébe vessék. Szerintem ugyanis a jogászgyülésnek máshol is, — de feülönösen Magyarországon nem lehet egyedüli feladata]: elméleti vitatkozásokat folytatni, a tudomány legújabb vívmányait taglalás alá venni; — hanem — ha sza bad e kifejezéssel élnem — feladata különösen nálunk az, hegy népszerűsítse a tudomány vívmányait, hogy egyik esetben említse fel azt, miszerint az ujitás szükséges, mert aj jogi momentumokra vonatkozik; a másikban czélszerünek és kívánatosnak jelezze, mert a nemzetközi forgalom rendkívüli élénkülése azt kiválólag igényli. Ott pedig, hol a fennállónak változtatásáról vagy átidomitásáról van szó,szerintem azon meggyőződést kell megérlelni a népben,hogy az,amit az elmélet helyesnek tart, gyakorlatilag a mi viszonyaink között is alkalmazható,és a mi állapotainkba minden rázkódás nélkül beilleszthető (Éljenzés); hogy csak őseink nyomán haladunk, amidőn az assimilatió művét, melyet ők oly szerenc-és sikerrel gyakoroltak, változott körülmények között ismét folytatjuk (Élénk éljenzés); hogy nem vak utánzásról-, nem egyszerű átültetésről van Sz<5, — hanem hogy egy hasonlattal éljek, melyet nem régen barátaim egyike egy más téren használt, — egy oly erőteljes növény fejlesztése lebeg szemünk előtt, amelynek ágai, levelei, lombozata igenis sűrűen érintkeznek a nyugati polgárosultság légkörével, de gyökereivel a hazai intézmények talajából táplálkozik. (Élénk éljenzés.) A másik szempont, amelyre figyelmöket felhívni bátor vagyok: az „egymásután" és a „sorrend" kérdése. Tudjuk, hogy reformereink elseje, Széchenyi István, mily súlyt fektetett a logikai egymásutánra, és sorrendre, amelyben ő haladási czélzatait sikeresiterii igyekezett. Tudjuk, hogy nézeteinek merev ellenzőit nem támadta meg oly hévvel mint azokat, kik épen az egymásután, a sorrend tekintetében merészelték köreit bolygatni. S szerintem igen helyesen. Mert ha egy alaptétel egyszer el van fogadva, minden gondolkozó fő a folyományokat önként elfogadja. EÜenkező esetben igen természetes, hogy a megállapodás sokkal nehezebb. Már ha egy rövid visszapillantást vetünk a közelebb lefolyt 14 évre és összehasonlítjuk azon programmot, melyet akkor a 65-iki törvényhozás mintegy alapul s kiinduló pontul állított fel, és azt a 14 év törvényhozás eredményeivel egybehasonlitjuk, kéntelenek vagyunk bevallani, hogy e/.en programm csak részben, — és ez a dolog természetében fekszik— nem mindig teljes sikerrel és semmi esetre sem azon rendben vitetett keresztül, amely eleve megállapítva volt. A píllauatnyi szükség igényei,a napi közvélemény nyomasztó hatása; megzavarták e sorrendet, ami természetszerűleg nem egy hátránnyal jár. Legyen szabad az igen t. közgyűlést csak egyre figyelmeztetnem. E pillanatban birtokában vagyunk egy szellemi kincsnek, az anyagi büntetőtörvénykönyvnek (Tetszés), amely parlagon hever, mert elöföltételeí, a melyekhei életbeléptetése kötve volt, még teljesedésbe nem mentek. (Ugy van!) Erre nézve tehát a t. jogászgyülésnek meg van igenis a feladata, még pedig intő, figyelmeztető feladata. Feladata igyekezni arra, hogy a törvényhozás az elhagyott helyes mederbe terelje ismét a törvényes alkotásokat, és hogy az egyszer elfogadott rendszertől egykönnyen el ne térjen. (Elénk helyeslés.) Végül, és ez talán legfontosabb feladat, szerintem nemcsak joga, de kötelessége a jogászgyülésnek őrködni és pedig féltékenyen őrködni a jogi alkotások folytonossága felett. (Ugy van!) féltékenyen őrködni a felett, hogy az egyszer elfogadott elvtői visszalépés ne történjék. (Élénk helyeslés.) Én elismerem, hegy törvényeket örök időkre hozni nem lehet; megengedem azt is, hogy első törvényi alkotásaink talán kissé rohamosan készültek; megengedem,hogy a nem es hévnek, egy szép eszme melletti lelkesültségnek több tér adatott, mint a jóakaratú kritikának és a komoly megfontolásnak. De, miután a törvényhozás minden jogosult tényezője ez elveket elfogadta, azoktól néhány rövid év folyamán eltérni veszélyes és következményeiben kiszámithatlan eljárás volna. (Lelkes éljenzés.) E cselekvési rendszer csorbát ütne a külföld előtti hitelünkön, sértené népünk jogérzetét és megingatná a törvények állandóságába fektetett hitét. Ily esetben szerintem a jogászgyülésnek kötelessége óvó, sőt tiltakozó szavát emelni az orvoslásnak oly módja ellen, mely a bajnál sokkal rosszabb. 78