Törvényszéki csarnok, 1879 (21. évfolyam, 1-95. szám)

1879 / 7. szám

Budapest, 1879. kedd, január 28. 7. szám. Huszonegyedik évfolyam. Tartalom: Szaktanácsok. — Semm. plénum. — Schopf bünt. eset. A szak-tanácsok fclebbviteli bíróságainknál. Legújabban számosabban kezdenek foglalkozni a politikai és szaklapokban felsőbb bíróságaink ügyével; mi valószínűen nemcsak annak tulajdonítandó, miszerint a felebbviteli fórum s judicaturája minden államban legnagyobb jelentőségű az igazságügy terén: hanem az azon — úgy látszik — mindinkább terjedező meggyőződésnek Í9 kifolyása, mikép hazánkban ottan sincs minden ugy, a mint lenni kellen, — ott is számosak az elégületlenségre vezető hiányok, — az sem áll a tökéletesb, szakavatottabb igazságszolgáltatás azon fokán, mely a nyugot-európai államok előhaladottabb joghelyzetét megközelíthetné. Mi nem egyszer adtunk már ezeknek kifejezést, és éveken keresztül foglalkoztunk a felsőbb fórum helyzetével, hiányaival, bajaival, — melyek azonban, daczára buzgó, s önálló törekvéseinknek, az uralkodó politikai rendszer mellett, orvoslást nem nyerhettek. Most, miután már nyilvánvaló, mikép a folytonos személy szaporitás, — és a „fiatal erők" lS67-ben feltalált rendszere — egy magában — nem volt képes a felsőbb justitiában gyökeresb javulást előidézni — a figyelem más segélyeszközök keresése felé is fordul, melyek azt létesithessék. — Majd a kir. tábla decentrálisátiója, — a Semmitőszék eltörlése — majd a birói létszám kevesbitése, majd a kinevezési s ezzel kapcsolatos kijelölési eljárás stb. körül merülnek fel eszmecserék és javaslatok. — Sőt azon eszmék is, melyeket minap „J oghelyzetünk" czimü, később még folytatandó értekezésünkben a túlfeszített munkásság a referádák árnyoldalairól fejtegettünk, tágasb körökben visszhangra kezdenek találni; a mennyiben a kormány orgánumaiban is elismerésre talál azon igazság, mikép az elintézések nagy száma, a jogszolgáltatás alaposságának rovására szolgálhat. Mindezek azonban — mondjuk ki nyiltán — csak reform töredékek, puszta toldozás-foltozások, — a helyett, hogy erélyesen hozzá látnának a gyökeres reformokhoz, és pedig nemcsak a törvénykezési eljárásban, hanem magában a bírósági rendszerben is — mi nélkül törvénykezésünk tökéletesbe nem alakulhatand. De térjünk át a pallíativ eszmék s javaslatok legújabb mozzanataihoz. Legújabban a szaktanácsok rendszere és szervezete tétetett fejtegetés tárgyává, és pedig különös tekintettel a bpesti kir. táblára. *) Feltűnőnek találtatik, hogy a kir. tábla tanácsaiban bizonyos személy-állandósítás vált uralkodóvá, melytől *) És az annál nagyobb figyelmet érdemel, minthogy egyik legtekintélyesebb lapunkban a „P. Lloydban" hozatott szőnyegre — mely köztudomásilag igen kitűnő jogszaki erőkről rendelkezik. hosszas évek során át alig van eltérés. Ugyanazon tanácsokban rendesen ugyanazon bírákkal találkozunk, kik már évek előtt ott ültek. Ez némelyek által nem helyeseltetik, — igazságszolgáltatásunk magasb érdekeivel össze nem egyeztethet őnek találtatik ; és azért az illető körök figyelmébe ajánltatik, hogy az állandósítás ezen rendszerének véget vessenek. Hogy valók-e azon hátrányok, melyek annak tulajdonitatnak ; hogy azok egyedüli forrásául a személy állandósítás tekintendő-e, s hogy a tökéletesb igazságszolgáltatás annak megváltoztatásával biztositottabb lenne-e ? később röviden vizsgálódásunk tárgyává teendjük. Most azonban előlegesen csak azt emeljük ki: miszerint azon személyzet állandósítás a szaktanácsok rendszerével a legszorosb kapcsolatban áll. A szaktanácsok pedig — nézetünk szerint — egyik leghasznosbika, sőt körülményeinkben legszükségesbike azon kis számú reform intézményeknek, melyek ujabb időkben nálunk létrehozattak. — Ha azok nem léteznének, mindent el kellene követni életbeléptetésükre. Sőt nem az a baj, vagy hátrány, hogy léteznek, hanem inkább az, hogy a személy-állandósitásra fektetve, még nagyobb terjedelemben nem alkalmaztatnak. E rendszernek kell tulajdonitanunk mindenekfelett nemcsak a kir. táblán, hanem — és pedig kiválóan a legfelsőbb fórumon is a judicatura azon tökélyét, mely még is, habár szükkörre szorítva, ott feltalálható. Annak kell tulajdonitanunk egyrészt azt, hogy a legfontosabb jogviszonyok s kérdések felett, szakavatott, a magánjog egyes ágaiban, a mai tudományszínvonalán álló ítéleteket nyerhetünk; másrészt azt, hogy a mennyiben lehetséges, legfelsőbb judicaturánkban egyöntetűséget, összhangzást találhatunk. Mert az, hogy alapos készültségü, az előhaladott tudomány i g é n y ein e k megfelelő re f érád á k nyújtathassanak, főkép nálunk, csak azáltal valósitható, ha a tanácsok a magánjog különböző alkatrészei szerint osztályoztatnak, s mindenikében azon szakerők öszpontositatnak, melyek azon tudomány szakban kiválóbb szakképesítéssel dicsekedhetnek. Arról pedig épen szó sem lehetne, hogy a judicatura egyöntetű legyen, ha a tanácsok minden fél évben felforgatatnának s nagyobbrészt uj birákból állitatnának össze. Ugy hisszük, ez bővebb igazolást, vagy magyarázatot alig szükségelhet, — kétség aziránt nem lehet oly szakértőknél, kik joghelyzetünket a fórumon ismerik, és a létező, tényleges körülményeket számításba veszik. Az pedig csak isaszamélyzet állandósítása mellett érhető el; miután csak az teszi lehetővé, hogy szaktanácsok állitathassanak össze, s hogy azokban az alkalmas szakerők összpontositathassanak. 7