Törvényszéki csarnok, 1879 (21. évfolyam, 1-95. szám)
1879 / 61. szám
242 „Minélfogva tekintve azt, hogy felperes keresetét nem egyedül Schvarcz J. szóbeli végrendeletére, hanem alperesek kötelező beismerésére is állapítja, — alperesek pedig a felperes s nejének életbe léttét és segélyre szorult állapotát nem is tagadták : alpereseket marasztalni kellett az eddig lejárt járadék részletek s ezek késedelmi kamatai fizetésében, — jövőre pedig a járadék kiszolgáltatására, ugy mint azt néhai Schvarcz István s ennek halála után örökösei — az alperesek — kötelezték; magától értetőd vén, hogy mihelyt felperes s neje állapotuk változtával segélyre szorulva nem lesznek, alpereseknek jogában álland — az igazolandók igazolása mellett — kötelezettségük megszüntetésének birói kimondását szorgalmazni stb. stb. (1879. május 20. — 4430. sz. a.) Váltójogi esetek. Az 1876 -31. tczikk 1. §-nak a tanárúk s tanítókra vonatkozó kedvezménye nem terjed ki az oly tanintézetekben alkalmazottakra, melyek államilag segély eztetnek s nyilvánossági joggal is bírnak, — de azért még állami intézeteknek nem tekinthetők Kohn József — Berndorfer Miksa sz.-fehérvári keresk. tanító e. 175 frt váltóösszeg erejéig végrehajtást foganatositatott, a sz. fehérvári tszék f. év május 26. — 4488. sz. végzésével kiküldött végrehajtója foglalási eljárását tudomásul vévén hhagyta. Alperes semm. panaszára — A Semmitőszék azt elvetette ; „mert habár a 3992. sz. végzésben a végrehajtás alperes fizetésére csakis az 1876:31. tczikk korlátai közt rendeltetett el, — a bir. végrehajtó pedig kiküldetésén túlment, midőn alperes évi G00 frt fizetésének fele részét lefoglalta: ezen okból mindazáltal a neheztelt végzés meg nem semmisíthető, mert alperes a kiküldöttnek szabálytalan eljárása ellen annak idején előterjesztéssel (Vátó elj. 89. §.) nem élt; hivatalból pedig az eljárás megsemmisítésének a Váltó Elj. 94. §. értelmében jelen esetben helye nincs; mert az 18-76 :31. tczikk nem sértetett meg, — miután ennek 1. §. szerint csak is az állami, községi s felekezeti nyilvános tanintézeteknél alkalmazott tanárok s tanitók részesülnek a törvény kedvezményében, alperes pedig a panaszhoz mellékelt okmányokkal csak azt mutatta ki, hogy a tanintézet, melynél alkalmazásban van, államilag segélyeztetik s nyilvánossági joggal felruháztatott, — az állami segélyzés azonban magában véve, az egyébként a kereskedő társulat által fentartott intézetet állami intézetté nem minősítheti; s ennélfogva alperes a felhívott törvény kedvezményére igényt nem tarthat." (1879. július 2. — 14123. sz. a.) A lelkészi fizetés végrehajtás alá vehetését korlátozó 1876 : 31. tcz. 1. § szabálya, a lelkésznek a papi földek terméséből álló s fizetést helyettesítő jövedelmére is alkalmazandó. Davidsohn Róza — Máthé Áron g. lelkész s társa e. 100 frt váltó tartozás iránt végrehajtást intéztetett, melynek a marosvásárhelyi tszék kiküldöttje által teljesített foganatosításánál alperes lelkész tengeri terménye is lefoglaltatott 1878. nov. 12-én. Máthé Áron lelkész ez e. se mm. panaszt adván be — A Semmitősz ék a végrehajtási eljárást a lefoglalt tengerire nézve Máthé Áront illetőleg mégsem nisitette ; (297. §. 1. Váltó Elj. 91. §. c. p.) egyebekben a semmi panaszt elvetette ; ,,mert panaszló egyházközségi lelkész a semm. panaszszal felmutatott községi bizonyítvány szerint, az egyíáz tulajdonát képező földek terméséből nyert jövedelmen livül,másnemű javadalmakat nem élvez;—az pedig,hogy ezen termények éitéke 600 frfcot meghalad, s hogy egyátalában a lefoglalt termény a papi évi jövedelemnek 60 J irt értékét meghaladó részét képezné, kimutatva nem levén: tekintve, hogy az 1876:31. tczikk 1. §. értelmében a lelkészek fizetésének legfelebb egyharmada s ez is csak akkor vehető végrehajtás alá, ha a fizetést helyettesítő jövedelem 600 frtot meghaladja s ha a végrehajtást szenvedő részére évi 60) frtnyi érték a foglalás után is megmarad, — a papi földeken termett, összesen 12 frtra becsült török buza termés foglalás alá nem eshetvén stb. a foglalás megsemmisítendő volt. Ellenben a vadász fegyver s vadász tarisznya a perr. 395. §. g. pontja alá vonható nem levén, ennek lefoglalása ellen intézett semm. panaszt elvetni kellett." (1879. jun. 17. -• 8758. sz. a.) Az 1876. évi váltóeljárási rend. 87. §-nak alkalmazásánál, a végrehajtás megujilhalása kérdésében, a felek előzetesen meghalgatandók. Mandl Regina mint Grünvald Ignácz engedményese — Szendi Richárd hivatalnok e. végrehajtást kérelmezett a bpesti váltó ke resk. tszóknél 300 frt váltóösszeg erejéig. A váltó tszék f.. év május 5. — 33890. sz. végzésével a vógr. kérelemnek helyt nem adott; mert alperes fizetése, melynek végrehajtási kiutalványozá^átkérelmBzi felperes, ínég 1875. nov. 26-án lett elfoglalva, s ámbár a birói határozat még 1875. novemberben jogerőre emelkedett, arranézve a kielégítési végrehajtás sem jelenlegi felperes, sem jogelődje által mindezidáig, tehát az elévülési 3 év alatt (Váltó elj. 87. §,) nem kérelaieztetett s így nz arra szerzett zálogjog elenyészett. Felperes végrehajtató semm. panaszára — A Semmitősz ék a tszék neheztelt végzését megsemmisítette ; (297. §. 1. p.) „mert a váltó eljá'ást szabályozó 1876. nov. 30. rend. 87. §. esetében, a végrehajtás megujithatása kérdésében, a felek előzetesen meghalgatandók levén, az ennek mellőzésével hozott határozat ezokból meg volt semmisítendő." (1879. június 5. - 11646. sz. a.) Nem képez hivatalbóli semmiségi esetet, ha a tulajdoni igény megállapítására irányzott keresetlevélhez a végrehajtisi jkönyv hiteles másolata nem csaloltatotl, és az egyik alperes részére felszerelt példány nem adatott be. Baránovits Ferencz — Biharmegyei takarékpénztár s Lovasi A. e. tulajdoni igény megállapítása végett, bizonyos lefolyt váltó perre vonatkozólag, keresetet adott be, melynek az eljáró szalontai jbiróság f. év apr. 18. kelt végzésével helytadott. Akir. táblaa 304. §. alapján felterjesztette, mert a Váltó elj. 77. §. ellenére a keresetlevélhez a végreh. jkönyv hiteles másolata nem csatoltatott, s 1-ső r. alperes részére felszerelt példány nem adatott be — a bíróság mégis azt elfogadta s reá tárgyalást rendelt. A Semmitőszék az előadott indokok alapján az