Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)

1878 / 18. szám

Budapest, 1878. kedd, inarcz. 5. 18. szám. Huszadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom: Sommás visszahelyezés. — Keresk. döntv. — Semmitőszéki döntv., Sommás visszahelyezési jogeset. (Vége) Közli: Arany Károly jtudor ügyvéd ur Szegeden. Alperesek felebbezésére — A bpesti kir. tábla 67864/877. sz. a. következőleg itélt: „Az első bíróság ítélete oly értelemben, hogy felperes a kereseti út használatába visszahelyeztetik, annak indokaiból s azért is helybenhagyatik; mert felperes tárnáival az út használatát bizonyítván, alperes részéről, felperes tagadása ellenében, azon állítás, hogy csak alperes engedélye mellett használhatta felperes az átjárást, bizonyítani meg sem kisértetett; mert továbbá a békés használat megháboritása képezvén ezúttal a sommás visszahelyezés alapját, felperesnek szolgalmi jogot bizonyitani nem volt szükséges, és pedig annál kevésbé, mert jogi kérdések sommás visszahelyezési perben elbírálhatók nem lévén, azon alperesi kifogás, hogy felperes szolgalmi joggal nem bírván, alperes ez út használatát saját területén tűrni nem köteles, mint a szolgami jog bitorlását megszüntető per tárgyát képező kérdés, ezen sommás visszahelyezési perben szintén figyelembe nem vétethetett" stb. Ezen Ítéletet alperesek a legfőbb Itélőszékhez is felebbezvén, e felebbezést következőleg indokolják : Hogy a két egybehangzó alsó bírósági itélet ellenében a fennforgó perkérdés eldöntését a legfőbb ítélőszék elé is visszük, azért történik, mert a neheztelt ítéletekben két sarkalatos jogelvet látunk megsértve. Az első a sommás visszahelyezési perút alkalmazása körül nyilvánul. A kérdéses perút ugyanis az 1802. 22. és az azt kiegészitő 1807. 13. t. czikken alapszik. Ezen törvényezikkek, jelesül pedig az ezen eljárást szabályozó 1802. 22. t. czikk 1. pontja igy szól: „Az esetben, ha a birtokok vagy bármely birtokjogok vagy ingóságok, melyeknek békés birtokában a birtokos létezett, erőszakosan elfoglaltatnak, a sértett félnek egyszerű folyamodására az alispán, a szolgabíró és esküdt hozzájárulásávál, a helyszínén, a felek meghallgatásával vizsgálatot tegyen és a foglalásnak valódiságáról meggyőződvén és a tettnek törvénytelen voltát kitudván, azon foglalókat az ily birtokok birtoklásából hamarjába ... kivesse és a megfosztottakat minden késedelem nélkül .... előbbi használatba és birtokba visszahelyeztesse." E törvényszakasz tehát a sommás visszahelyezési eljárást kifejezetten és határozottan azon esetekre szorítja, midőn valaki békés birtokából erőszakosan kivettetik s e birtok egy harmadik által elfoglaltatik. Hogy tehát valaki e törvényen alapuló sommás visszahelyezési keresetet indíthasson szükséges, hogy az illető valamely határozott tárgy kizárólagos birtokában és élveszetében lett légyen, melytől egy harmadik személy erőszakos és „törvénytele nw foglalása folytán megfosztatott. Fennforog-e ily viszony a jelen esetben ? A kereset és tárgyalási jegyzőkönyv fölületes áttekintése után is erre határozott „n e m"-mel kell felelni. Azt panaszolja ugyanis felperes keresetében, hogy ő egy dülő-utat, mely saját beismerése szerint egy harmadik személy birtokában van — mert az ut azé, kié a föld — másokkal együtt átjárásul használt, melyet azonban most nem használhat, miután a jogszerű tulajdonosok és birtokosok azt, felszántották. Foglaltatik-e ezen előadásban csak egyetlen egy oly jogi momentum, mely ezen esetben a sommás visszahelyezés perutját indokolhatná? Maga felperes mondja, hogy ő a kérdéses útnak nem volt kizárólagos birtokában, hanem hogy azt csak másokkal együtt átjárásul, —tehát nem is a birtoklás jogi fogalmához okvetlenül megkivánt azon hiszemmel, hogy azt kizárólagos tulajdonul birja — használta, és hogy ebből mások erőszakos foglalása miatt fosztatott volna meg, szintén nem állitja. Hol van tehát itt a sommás visszahelyezési eljárást igazoló törvényszerű eriterium, hogyan érvényesíthető ily körülmények közt a sommás visszahelyezés azon szükségszerű consequentiája, hogy mi a birtokból kivettessünk (!) felperes meg abba visszahelyeztessék ? A mennyiben azonban az idézett jogi helyzet hasonlatosságnál fogva találtatnék alkalmasnak arra, hogy az 1802. 22. t. czikk rendelkezései alá vonassák, e felfogás csak akkor birna némi látszólagos alappal és lenne jogszerüleg indokolható, ha felperes az ezúttal nem igazolható, s nem islétezó kizárólagos békés birtok helyében törvényes szolgalmi jog fenlétét igazolta volna, mely a fennforgó körülmények közt a kizárólagos birtok helyét fictiónál fogva pótolva, a sommás visszahelyezési eljárásra alkalmas jogalapot szolgáltathatna. Ezért is fölötte téves fölfogásból indul ki a tettes kir. itélő tábla ebbeli indokolása, mert a szolgalmi jog fennlétének bebizonyítása a jelen esetben nem a jogkérdés igazolására, hanem a végből szükséges, hogy általa a sommás visszahelyezési perút indokoltassék. És hog y a szolgalmi jog bebizonyítása a fennforgó esetbeD mulhatlanul szükséges lenne, onnan is következik, hogy a kereset világosan és határozottan „szolgalmi joggyakorlatára" irányul és az első bírósági itélet is ennek megfelelőleg felperest a „szekérút szolgalmi jogába" helyezi vissza. Kétségtelen ennélfogva a neheztelt Ítéletek sérelmessége, mert vagy a kereset értelmében a szolgalmi joggyakorlatába helyeztetik vissza felperes, s akkor a vitatott szolgalom, mint kereseti jogalap feltétlenül bebizonyítandó, vagy pedig a szolgalmi jogtól eltekintve, egyszerű visszahelyezésre irányul a felperesi kérelem, akkor 18