Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)

1878 / 13. szám - A váltótörvény 29-ik §-ról

50 hessék, ezen feltételek fenforgása inár nem elégséges; ha­nem szükséges még azokon kivül, a vábótörv. 29. §-a szerint, igazolni azt is, hogy azon feltételek bekövetkezte után a biztositás peren kivül sikertelenül követeltetett. Ez pedig a hivatkozott §. szerint nem igazolható mással, mint óvással, mely az elfogadó elleni biztonság hiánya miatti váltó keresetnek harmadik feltétele. És ime, igy értelmezvén a törvényt, megszűnt az ellenmondás s Plósz okoskodása meró'ben implausibi­lis-sá lesz. Az óvásnak tehát, a törvény ezen érielmezése mel­lett sem lehet az elfogadó ellenében más czélja, mint iga­zolni, hogy töle a biztositás sikertelenül kéretett. De ha az elfogadó csakis ily óvás után kötelezhető bíróilag biz­tositás adá>ára, akkor az óvás előtti követelés sem volt alaptalan, sö't inkább jogos és s/.ükséges. S azért, sőt ép azért, mert az jogos volt; s mert az óvással be van iga­zolva az, hogy az elfogadó ezen jogos követelésnek ele­get nem telt, hogy a váltójogból folyó kötelezettséget, mint kellett volna, peren kivül be nem töltötte, kötelez­hető most már biróilag is arra, hogy a váltó birtokost biztosítsa. Ennek czélszerüsége különösen a saját váltóknál s a saját rendeletre szóló idegen váltóknál szembeszökő, melyeknél, ha a bizonytalansági esetek valamelyike be­következett, a rendelvényes, óvás szükségtelensége ese­tében, perrel támadhatná meg a kibocsájtót, illetőleg az elfogadót, a nélkül, hogy előzőleg tőlük peren kivül biz­tosítást kért volna. Pedig ha kért volna, tán kapott volna is. Igaz, ez ellen az illetők kifogást tehetnének, de hát ez aligha birná kiköszörülni a csorbát s ennek következ­hetményeit, melyeket a jogtalan megtámadás azoknak váltói hitelviszonyaira hozott. Már pedig ha valami vál­tójogiatlan, ugy azon intézkedés volna olyan, mely a váltói hitelviszonyok megőrzését oktalanul ingnorálná. A mellett, hogy az elfogadó elleni biztonság hiánya miatti keresethez óvás nem szükséges, a váltótörv. 29. ^-ának utolsó bekezdésére sem hivatkozhatni. E bekezdés igy szól: „A váltó puszta bir­toka oly meghatalmazásnak tekintendő, melynek alapján az 1. és 2-ik pont alatti ese­tek b en a z elfő ga d ó tó 1 biztosítást követelni s annak megtagadása esetében óvással élni lehet." E pontról mindenek előtt is bizonyos, hogy nem arról akar intézkedni: kell-e az elfogadó elleni biztonság hiá­nya miatti keresethez óvás vagy nem? hanem csak ar­ról: mily jogai vannak a váltó puszta birtokosának a biztonság hiánya esetében? arról t. i. hogy van-e annak ily esetben joga az elfogadótól biztosítást követelni s eset­leg óvással élni? Addig másrészről itt arról, hogy az el­fogadó elleni biztonság hiánya miatti keresethez óvás nem szükséges, épen nem rendelkezik. Sőt miután itt az sem mondatik meg, hogy ha az elfogadó a váltó puszta birtokosának biztosítást nem adott; —ki ellen vagy kinek irányában veendő fel az óvás, vissza kell mennünk a §­nak elejére, mely pedig az elfogadó elleni biztonság hiá­nya miatti keresethez is óvást kíván­Török János. Kereskedelem jogi döntvények. A gépgyár czég által képviseletére s gépei eladására rendezeti ügynökség által eszközöli gép eladások üzlete folytatásához tartozó s igy a kereskedelmi illetőség alá vo­nandó ügyleteknek tekintendők; az iparhatósági törvény itt nem alkalmaztathatván., miután azon a czég s ügynöke közli viszony soulgulali viszonynak nem vehető. Szekrényesy Kornél ügynök, most bécsi la­kos — Robey et Oomp. limited pesti bej. társaság e. 80 font Schil. íizetó-ére 187 7. nov. 2). keresetet tá­masztott a bpesti váltó tszék mint keivsk. biróság előtt azon alapon, mivel alperessel akkép szerződött, hogy mint annak ügynöke minden eladás után a gépek vétel­árából üzleti díjul 5°/0 provisiót fog kapni, m t a kimu­tatott gép eladások után nem teljesített. — Felmutatta­tott B. alatt az 1861 marcz. 8-kán alperes linolni tár­saság és Szekrényesy K, között keletkezett szerződés, mely szerint utóbb nevezett a társaságnak pesti ügynö­kévé a képviselőjévé neveztetik, részére &°/6 üzleti dij biztosíttatik, a pesti ügynökség által létesítendő eladások után; és felelősié tétetik az ügyvitelért, eladásokért s be­jött pénzekért. Tárgyaláskor alperes a keresk. elj. rend. 11. §. alap­ján kifogásolja az illetékességet; mert nem igazolta fehéres keresk. meghatalmazotti, vagy czégve­zetöi minőségét; de különben is ügynöki, illetőleg alkusz­dijak iránti keresetek nem is tartoznak a keresk. birósá­gok körébe. A keresk. tszék 1-77. cfceez. 21. — 10)05. sz. a. végzésével illetőségét megállapította: „mert a B. ok­mányból határozottan kitűnik, miszerint felperes az alpe­res mint bej. czégnél ügynöki, vagy is keresk. meghatal­mazotti minőségben szolgálatban volt; és miután felperes keresetét épen a peres felek mint kereskedő s keresk. meghatalmazott között feaforgott jogviszonyból származ­tatja, tekintet nélkül arra, hogy eme jogviszony még fennáll-e vagy sem: e tszék tárgyi illetékessége. (Elj. rend. 6. §. 8. p.) kétségtelen s igy megállapítandó volt." „Ehhez képest mellőzendő azon kifogás, hogy felpe­resi követelés első sorban az iparhatóság előtt lett volna érvényesítendő ; mert a kereskedő s keresk. meghatalma­zott közti viszonyból eredt keresetek, csak annyiban nem tartoznak a keresk. biróság hatáskörébe. (Elj. 6. §. 8. p.) a mennyiben az 1872. VIII. t. cz. azokat az iparhatóság­hoz utasította. — A kereseti viszony azonban oly ter­mészetű, mely az ipartörvény alá egyátalán nem tarto­zik, mert felperes B. szerint oly hatáskörrel volt felru­házva, mely az iparsegédi minőséget túlhaladja s igy itt a keresk. törv. 55. §-sza nem alkahnazható. A B. való­diságának elbírálása a per érdemére tartozik." Alperes semm. panaszszal élt. A Semmitőszék azt elvetette; „mert a keresk. ügyek természetének meghatározá­sára nézve mérvadó a keresk. törvény s nem az erre vo­natkozó eljárási rendelletek 5. 7. §§-szai, melyek csak a biróságok hatáskörét szabályozzák." „A keresk. törv. 2G0. §. értelmében pedig azon ügy­let, melyből a keresetbeni követelés származtatik, alperes czég részén kétségteleu keresk. ügyletet képez, miután az keresk. üzlete folytatásához szorosan tartozik." „Az iparhatósági törvényre való hivatkozás pedig nem alapos azért, mivel az előadottak szerint felperes az alperesi czég iráuyában szolgálati viszonyban nem állott." „Végül a B. a. okirat bizonyítási erejének megbi­rálása és mérlegelése helyesen tartatott fenn az érdemi eljárásra azért, mivel a biróság tárgyi illetősége Írásbeli

Next

/
Thumbnails
Contents