Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)
1878 / 77. szám
Budapest, 1878. péntek, október 11. 77. szám. Huszadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom: Jogeset: Vasúti kisajátítás.— Keresk. döntvények. — Semmit, döntv. — Rendelet. Jogeset. A vasúti válalat részére irányzott földkisajátitásnál, minthogy ez közérdekből is történik., kejbecsárnak helye nin csen, — a milyennek jellegével birna az érlek veszteség czime alatt köteleit kárpótlás azon alapon, mintha a nagyobb birtokok eladása bizonyos vidéken ritkábban fordulván elő, ez a holdak árának emelésére befolyással lenne. Wolf szül. Esztergomi Mária — az Alföld-Fiumei vasút társulat ellen a zombori Bukovácz pusztában kisajátitott földterület kártalanítási összege megállapítása és alperes társulatnak a kártalanítási tó'ke s járulékaiban marasztalása iránt igénybejelentés czimén folyamatba tett ellenveté-i ügyében a zombori tszék szakértők meghallgatása után 1874. november 30. 6435. sz. a. Ítéletet hozott. — Ezen itélet ellen alperes semmiségi panaszszal élr, és a Semmiiőszék 1875. július 7. — 9156. sz. a. hozott határozatával az eljáró tőrvényszék Ítéletét megsemmisítette, és ugyanazon törvényszéket ujabb határozat hozására utasította. — A törvényszék a felek kihallgatása és az elrendelt egyesség nem sikerülte után, 1877. május 4-én 2665. sz. a. következőleg itélt: „Az alföld fiumei vasutiársulat és özvegy Wolf szül. Esztergomi Mária között 1870-ikévi május 1-én Esztergomi Károly közbejöttével kötött egyesség érvénytelennek nyilvánittatik, és a nevezett társulat által Wolf szül. Esztergomi Mária tulajdonához tartozó, a zombori 34'i. régi helyr. sz. a. fek\őségből kisajátitott l 1268/2000 városi láncz területnek teljes kártalanítási összege o. é. 3642 Irt 40 kr. tőke és ebből 817 frt után az 18G7-ik évben történt tettleges birtokba vétel idejétől a kifizetés napjáig, ugy a többi 2825 frt 40 kr. után a kártalanítási összeg jogérvényes megállapitása napjától számítandó 5°/0 kamataiban állapittatik meg. — Tartozik egyszersmind alperes társulat a kisajátitott területért 186'7-ik évtől bezárólag 1870-ik évig felperes által fizetett, összesen 20 frt 84 kr adóösszeget, nemkülönben SLA 50 frtra megszabott ügyvédi munkadíjjal 79 frtra mérsékelt perköltséget felperesnek megfizetni. Alp< resi képviselő Dr. Gulln Györgynek munkadija és költségei saját fele irányában 80 írttal alapittattnak meg. Indokok: „Az 1870-ik évi május 1-én kötött egyességi szerződés érvénytelenítendő volt, mert a felperesnő részéről aláíró Esztergomi Károly 1876. évi november 7-én 7042. szám alatti esküvel is megerősített nyilatkozata szerint, a kérdéses egyesség megkötésére ki által sem volt megbizva, és így azt az igénylő felperesnő részéről jogéi'Vényesen meg sem köthette; minthogy pedig a kir. törvényszéknek f. év niárcz. 8-án 7C4!'. ex 876. sz. a. végzéssel elrendelt ujabb egyesség megkísértése a f. é. márcz. ~'7-én felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint szinte nem sikerült, az 1868-ik évi IV. tezikk 41. §-a értelmében felperesnő kérelmére a birói kártalanítási eljárásnak beállani kellett. „A megítélt teljes kártalanítási összeg 3642 frt 40 krban az 1868. évi LV. tcz. 32. és 34. §§-ai értelmében a szakértők véleménye alapján alapitatott meg. Ugyanis mindenek előtt a szakértők a 32. §. értelmében a kisajátitott ingatlan valódi értékét az 1873. évi aug. 30-án tartott szakértői szemle alkalmával lánczonkint egyhangúlag 500 frtra becsülvén, a kisajátitott l 1268/aooo láncz föld értékét 817 Irt elfogadni és megítélni; Továbbá a 32. §-a a) pontja szerint azon érték veszteséget, melyet a kisajátított ingatlan két egyenetlen részrei szakítás általa szakértők 59l5/S00O láncznál lánczonkint 250 frtra 6,867/2000 láncznál pedig lánczonkint 150 frtra becsülvén e főben 1364 frt 38 kr. és 1036 frt 2 krt, összesen 2400 frt 40 krt szinte megalapítani és megitélni kellett." „Végre a 32. tcz. e. pontja szerint azon költségeket is, a melyek megkívántatnak arra, hogy a kérdéses, a kisajátitás által két egyenetlen részre osztott birtok, a kisajátítás ntán is az azelőtti állapothoz képest használtathassák, bíróilag megállapítani kellettvén, azokat a szakértők mérsékelt számítása szerint tökesitve 425 írtban kellett megállapitani és igy ezen alapokon az összes és teljes kártalanitási összeg a megítélt 3642 frt 40 krt kiteszi." „A becsár meghatározásánál a szakértők véleménye kellőleg indokolva van a kérdésben fekvő föld legjobb minőségénél fogva, és mert Zombor város határában a már ritkábban található nagyobb terjedelmű birtoknak értéke mindig magasabb mint a kisebbé. „Az 5916/2000 láncz terjedelmű egyik részlet fogatát alperes társulat nem kifogásolván, annak eldarabolás folytán érték vesztességét lánczonkint elfogadni kellett, mert azt a szakértők egyhangúlag elfogadták, és mert véleményük kellőleg indokolva van; továbbá mert ahhoz jelenleg a másik részletről közlekedési ut nem lévén, csak kerülve a vasút másik oldalán megmaradt részleten keresztül, a vasúti átjáró felhasználása mellett lehet jutni, az erdőszéléni állítólagos ut pedig nincs használatban; de főleg mert az eldarabolás által annak alakzata a müvelésre alkalmatlanná vált, és nehezen használható." „A vasúton inneni 6I867/2000 láncz részletnek a szakértők által lánczonkint 150 írttal meghatározott érték csökkenését szinte a fennebbi okokból és azon okból is elfogadni kellett, mert a túlnani részletnek elidegenitése esetében az inneni tulajdonos saját földje hosszábban egy uj közlekedési ut szolgalmának terhét tartoznék viselni." „A mi illeti azon tény körülményt, hogy az eldarabolás által a két egymástól elvá'asztott birtokrésznek az előbbi módoni művelésére mennyivel több evő, és igy költség is kívántatik, annak tőktsitését 425 írttal szinte elfogadni kellett, minthogy a szakértők számítása kellőleg 77