Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)
1878 / 68. szám
272 (szerződés) szerint, a postahivatal részére kötött szerződés megszüntetése kéretvén, — fenforgó kereset a postahivatal, ilL tve az államkincstár érdekeit érintő' ügyet tárgyaz, — következőleg az utóbbiak képviseletére hivatott kincstári képviselő mellőzésével folyamatba nem tehető." (1878. aug. 7. - 12514. sz. a.) Az ügyvéd állal perbeli költségek behajtására irányzott kereset a kisebb polg. peres iiyyekbeni eljárás alá tartozik, ha azok felelt a fél által kötelezvény állilaloll ki — Kovács József ügyvéd — Szomszéd Antal e. 31 frt 13 kr. perbeli költségek fedezésére szolgáló tartozás iránt a füleki jbiróság előtt 1878. májusban pert indított, melynek tárgyalására alperes meg nem jelenvén, a perr. 111. §. értelmében elmarasztatott. Ezen 1878. június 28. kelt itélet e. alperes semm. panaszt adván be — A Semmitőszék azt az előző eljárással együtt megsemmisítette (297. §. 3. p.) s felperest keresetével az 1877: 22. tezikkben a kisebb polg. peres ügyekre nézve előszabott eljárásra utasította; „mert a kereseti követelés kötelezvényre van fektetve, melynek összege az 50 frtot meg nem haladja; a kei-eset eszerint, arra való tekintet nélkül, hogy az adóslevélben kitett összeg a jbiróság előtt folytatott perben felmerült költségek fejében köteleztetett, — az idézett törvény 11. §. 1. pontjának kivétel nélküli intézkedése alá esvén, — törvényellenesen tétetett a jbiróság mint a perrendtartás szerinti sommás bíróság előtt folyamatba." (1878. július 30. — 15363. sz. a.) A budapesti ügyvédi kamara tagjai figyelmeztetnek, hogy mozgósittatásuk esetén az irodájuk vezetésével, illetve ügyeik további vitelével megbizott helyetteseiket a kamaránál saját érdekükben annál bizonyosabban jelentsék be, — minthogy ellenkező esetben hivatalból fogna irodájuk részére gondnok kirendeltetni.— Azon kamarai tagok pedig, kiknek nevei mozgósított helyettesitőik által a kamara tudomására nem hozattak, s/intén figyelmeztetnek, hogy helyettesittetésükről a kamaránál haladéktalan jelentést tegyenek, nehogy a hivatalbóli gondnok kirendelés által zavarok idéztessenek elő. Budapesten, 1878. sept. 2-án. Dr. S i e g m u n d kamarai titkár. Atkebelezéseh. Marmarosmegye közönségének folyó évi július hó 15-én tartott közgyűlésében hozott, s a folyó évi 36.882. szám alatt kelt belügyministeri rendelettel jóyáhagyott határozata szerint Veresmart, Karácsonfalu, Alsó-Róna, FelsőRóna és Rónaszék községek a márinaros-szigeti szolgabiró-járásból a tiszavölgyibe kebeleztettek át. Nógrádmegye közönségének folyó évi május hó 28-án tartott közgyűlésében hozott, s a belügyminiszter által jóváhagyott határozata szerint, Haláp, Herencsény és Surány községek a szécsényi szolgabiró-járásból a balassá-gyarmatiba, — Csitár és Filiny községek pedig ugyanezen járásból a szécsényi szolgabírói járásba kebeleztettek át. Az üi/védi kftinrtrdfcból- A kolozsvári ügyvéd kamara részéről közhírré tétetik, miszerint Nyilván Miklós nagyszombati lakos ügyvéd lakhelyének ezen kamara területéhez történt csatolása folytán, ezen kamara lajstromába felvétetett. Adebreczeni ügyvédi kamara választmánya által közhírré tétetik, hogy dr. Baróthy Antal debreczeni ügyvéd betegsége folytán irodája részére gondnokul Kovács József neveztetett ki. — Továbbá ugyan-e kamara fegyelmi bírósága által közzé tétetik, hogy Király Ferencz debreczeni ügyvéd az ügyvédség gyakorlatától hat hónapra felfüggesztetett, mely felfüggesztés a mai nappal kezdetét vévén 1879. évi február 18-áig tart. A szombathelyi ügyvédi kamara részéről közzé tétetik, hogy Elek István csajtai lakos ügyvéd, a kamaránál vezetett ügyvédek lajstromába folytatólag felvétetett, — ellenben abból, Fügh Kálmán vörösvári lakos ügyvéd elhalálozása folytán kitöröltetett, s utóbb nevezett irodája részére gondnokul, Tóth György felső-őri lakos ügyvéd kirendeltetett. A szegedi ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, hogy Hálik Tivadar nagy-szent-miklósi, és Ma garasé vits György török-kanizsai ügyvédek, a kamara lajstromába felvétettek. Csödmegszüntetés. Dániel Károly aradi lakos ellen, Lóth Ignácz pozsonyi lisztkereskedő ellen. Halálozás. Knézy Zsigmond járásbiró — a bírói karnak egy derék tagja elhunyt — S ándor István volt gyergyó-szentmiklósi tszéki elnök szintén elhalt. Seminitöszéki tanácsok szeptember 10-től. L Tanács. Elnök: az alelnök; Birák: Vértesy, Mersics, Raucbofer, Lehoc2,ky, Kiss. II. Tanács. Elnök: Tóth Lőrincz; Birák: Lá lay, Nagy Samu, Elekes, Oberscball, Csóók. III. Tanács. Elnök • Szabó Imre, Birák: Beke, Szloboda Ferencz, Masiérevics, Grallu, Sánta. Bejelentetett összesen- 390 ügy \ezek közt kereskedelmi /í; továbbá 4 a Curia és 3 kir. táblák ellen. •jjíF" A jan. — jnninsi elülizetési folyam már befejeztetvén, tisztelettel felkérjük előfizetőinket, szíveskedjenek az előfizetés megújítása iránt mielőbb intézkedni. — Nagy köszönettel vennők, ka lapunk támogatói hatás- és ismeretségi körükben előfizetőink szaporítására közresmiködnének. — Az év elejéről még teljes példányokkal szolgálhatnnk. — Az előfizetési dij ezentúl is évnegyedre 2 frt, fél évre 4 frt, egész évre 8 frt. — Lapunk előbbi számában közlött kinevezések között Riskó Lajos helyett: Riskó István és közjegyzői szövetkezet helyett: körjegyzői szövetkezet olvasandó. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt., fél évre 4 frt., negyedévre 2 frt osztrák értékben. — Szerkesztői szállás: Józsefváros státió-uteza 32. sz. a. 2-ik em. Buda-Pest, 1878. Nyomatott KOCSI SÁNDOR-nál muzeum-kőrut 10. sz.