Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)

1878 / 49. szám

196 Kovács Ignácznak — Kovács András elleni végrehajtási, illetőleg árverési ügyében, melynél Halász Orbán közjegyző járt el, a monori jbiróság f. évi jan. 23—547. sz. végzésével nevezett közjegyző ké­relme folytán, Kálmán Imre felperesi ügy védet arra köte­lezte, hogy a közjegyzőnek 14 fi t 20 kr. eljárási költsé­get 8 nap alatt s végrehajtás terhe mellett fizessen ki. Ez ellen felp. ügyvéd semm. panaszs zal élvén. ASemmitőszék a neheztelt végzést megsemmi­sítette. (297. §. 1. p.) „mert panasztevő ügyvéd, mint a végrehajtató fél képviselője tartozott volna ugyan az árverés foganatosí­tásával megbízva volt közjegyzőnek az eljárási költsége­ket előlegezni — oly költségek megtérítésére azonban perenkivüli ütőn nem kötelezhető, melyek a köz­jegyzőnek az illetékes tszék által jóvá nem hagyott eljárás a folytán merültek fel" (1878. ápr. 9 — 3322. szám alatt.) Az, hogy a birói határozat nem 0 Felsége nevében ada­tolt ki. elégséges alapul annak megsemmisítésére nem szolgál­hat, midőn ily téves kiadmányoiás állal jogsérelem nem okozlatott. Schvaiger Józsefné — KohnMóre. szám­adásra felhívási pert tett folyamatba a szegedi tszék előtt, mely a számadási kötelezettség kérdésében határoz­ván, ez ellen felebbezés használtatott. A kir. tábla 1877. ápr. 8-ánkelt átiratával hiva­talból felterjesztette, mert az emiitett végzéstatszék nem O Felsége a Király nevében hozta. ASemmitőszék itt a perr. 304. §-szát alkalma­zandónak nem találta; „mert a számadási kötelezettség kérdése, a perr. 519. §-nak megfelelően lett végzéssel eldöntve; — az pe­dig, hogy a végzés kiadása nem történt meg az ügyv. szab. 130 §-hoz képest, — maga a végzés megsemmisí­tésére elégséges okul nem szolgálhat azért, mivel a vég­zés téves kiadványozása által a feleknek nem okoztatott jogsérelem; de különben is ezen elnézés esetleg a végzés ujabb kiadása által pótolható. (1878. május 15 — 8505. szám alatt.) A bírósági végrehajtó részére megállapított dijak iránt hozott, s fizetési meghagyást tartalmazó határozatok semm. pa­nasz tárgyául nem szolgálhatnak. Lefter Józef volt bir. végrehajtó több rend­beli részére megállapitott dijak megfizetésének végrehaj­tás terhe alatti eszközöltetése végett a tokaj i jbi r ó sá­got megkereste, mely annak helyt adva, az illető ügyvé­det felhívta azon dijak végrehajtás terhe melletti meg­fizetésére. Az illető ügyvéd semm. panaszszal élt. A Semmitöszék azt visszautasította; „mert a kérvényező mint az eljáró bíróságnál alkal­mazva volt bir. végrehajtó részére, az általa teljesitett végrehajtások alkalmával kiérdemlett s annak idején bí­róilag megállapitott dijai iránt hozott, s panaszló által megtámadott fizetési meghagyást tartalmazó határozatok — miután azok nem a perrend szabályain, hanem a ké­sőbbi 1871:51. t. cz. 1872. jan. 29 — 3564. sz. igazs. min. rendeleten alapulnak, — abban pedig nincs intézkedve aziránt, hogy az ily fizetési meghagyásból eredő sérel­mek a perrendben körvonalozott íelebbvitel s különösen semm. panasz utján lennének orvosolhatók — semm. pa­nasz tárgyául nem szolgálhatnak." (1878. ápr. 11—5148. szám alatt, j Az ügyvéd az általa képviselt fél ellenében, kiadásai s munkadijai iránt beadóit számadásának helyeslése végett, fel­hívási keresetet nem támaszthat. Szép hegyi Jakab győri ügyvéd — Stern Li­pót e. a győri tszékhez felhívási keresetet adott be számadásának helyeslése iránt, melyet az alpe­res részéről vitt perekben előforduló dijai s kiadásaira nézve előterjesztett. A tszék f. évi márcz. 11. — 3349. sz. végzésével azt visszautasította — s ez e. felhívó semm. panaszt adott be. A Semmitöszék azt elvetette; „mert az ügyvéd által a fél megbizása folytán be­hajtott pénz kiszolgáltatása iránt az ügyv. rendt. 48. §-sza intézkedvén, azt vissza nem tarthatja; ha pedig jutalom­díj s költségei iránt kielégitést nem nyert volna, — azok megállapítását a hivatolt törv. 58. §. értelmében eszkö­zölheti — a perr. IX. cz. IV. fej. szabályozott felhívási pert azonban az ügyvéd az áltaía képviselt fél ellenében nem indíthat." (1878. május 7 — 7585. sz. a.) Békebirák. Hontmegyében : Bar os Lajos báthi, Szi­lasi Caesar szálkai, Nigrovics Bertalan balogi és C i­bulya László bozóki jbiró szolgabirákut a községi bíráskodást megáaladó kisebb polgári peres ügyekbea való bíráskodási joggal rubázta föl az igazságügyminiszter. Kineveztettek. Szalay József kassai járásbirósági al­jegyző a debreczeni törvényszékhez jegyzővé, Magay Lajos eszter­gomi járásbiróségi joggyakornok, a szegedi tszékhez aljegyzővé, Egerváry Jenő egri tszéki irnok az alsó lendvai járásbíróság ­boz, Szilágyi Tamás tordai tvszéki irnok ugyanezen tszékhez segédtelekkönyvvezetövé, Unger József igazságügyminiszteri díj­nok ugyanoda, Szabó Sándor illavai fegyintézeti iroda-gyakornok a nagykanizsai törvényszékhez, Hallá Ferencz igazságügyminisz ­teriumi dijnok a pestvidéki törvényszékhez, Jakab Alajos csíksze­redai törvényszéki volt dijnok az alsálendvai járásbírósághoz és Turkovits János felsö-eőri járásbirósági dijnok a csáktornyai járásbírósághoz írnokká, végre T h á t h György balázsfalvai kör­jegyző a balázsfalvai járásbíróság mellé bírósági végrehajtóvá. Uj egyetemi magántanár. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Ballagi Aladárnak Magyarország müipara történel­méből a budapesti m. kir. egyetemen magántanárrá képesittetését helyben hagyó tudomásul vette, s őt e minőségben megerősítette. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt., fél évre 4 frt., negyedévre 2 frt osztrák értékben. — Szerkesztői szállás: Józsefváros státió-uteza 32. sz. a. 2-ik em. Buda-Pest, 1878. Nyomatott KOCSI SANDOR-nál muzeum-kőrút 10. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents