Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 13. szám

52 dések eldöntése, az ipar törvény 98. §. szerint, az ipar­hatóság- hatáskörébe tartozik, s igy ezen §. mint a ke­resk. eljárási szab. 6. §. 8-ik pontja és a 7. §. 2. pontja szerint csak akkor vihetők a bíróságok mint keresk. bí­róságok elé, ha a vitás kérdést az iparhatóság már el­döntötte, s annak határozatával valamelyik fél meg nem elégszik." „A jeleu esetben felperes az iparhatóságot melló'zte mert a B. alatti bizonyítvány a mellett, hogy nem, ezen ügyre vonatkozik csak arról tanúskodik, hogy az ipar hatóság a felek között csak egyességet kísérelt meg nem pedig arról, hogy a< ipar hatóság a vitás kérdést eldön­tötte volna." „Eszerint a per indításával a perr. 12. §. megsér­tetett s oly ügy vitetett a biróság elé, melyet külön tör­vény rendeleténél fogva a biróság előtt, mindaddig meg­indítani nem lehet, mig az ügy felett a külön törvény által kijelölt hatóság nem ítélt; miért is a perr. 297. §. 1. s 2. p. alatt kijelölt semmiségi esetek merültek fel.8 (1876. nov. 14. - 15362. sz. a.) Körrendelet az összes e f. kir. törvényszékek, ügyészségek, já­rásbíróságok vezetői, és a fegyintézetek igazgatóihoz. A hivatali illetmények lefoglalása körül. A birói foglalásokkal terbelt hivatali illi tmények számfej­tése és kifizetése körül követendő eljárásra nézve, a f. é. novem­ber hó 2-án tartott minister tanács által elhatároztatott. hogy ily foglalásokkal terhelt illetményekből a hitelezőket illető részletek csak zkkor szolgáltathatók ki, ha az illető tisztviselő az egész havi, illetve negyed évi illetményéről kiállított, s az egész összeg­nek megfelelő bélyeggel ellátott nyugtáját számfejtés végett már benyujtolta, és hogy a hitelezők javára a kifizetés szintéu csak külön megfelelő bélyeggel ellátott nyugta mellett eszközöltet­hetik. Ha az illető állami tisztviselő havi illetve negyed évi illet­ményéről szúló nyugtáját akár makacsságból, akár távollét vagy egyébb ok miatt annak idejében számfejtés végett be nem nyújta­ná, a hitelező folyamodhatik az illető tisztviselő követlen hivatali főnökéhez ki a lefoglalt fizetés részek kiszolgáltatása iránt eset­ről esetre intézkedni köteles. Felhívom (czimedet) hogy az utóbb emiitett esetekben az ügy állásának fedezitése mellett hozzám — illetve a budapesti­marosvásárhelyi kir. főügyészhez további intézkedés vógett jelen­tést tengyen. Budapest, 1876. évi november hó 15-én. — (33456. sz. a.) Az igazságügyminister rendeletéből. IgaiságügyminiUeri rendelet. Nagy Britannia területére menekült közönséges bűntettesek kiadatása iránt. A Nagy Britannia és Jrhon egyesült királyságokba, valla­mint az angol gyarmatokba vagy az Angliához tartozó más tarto­mányokba menekült közönséges bűntettesek kiadásának eszköz­lése körül követendő eljárás tárgyában. A Nagy Britannia és Jrhon egyesült királysággal, a közön­séges bűntettesek kölcsönös kiadása iránt kötött, s az 1874. évi II. tőrvényczikkbe foglalt államszerződés oly határozmányokat tartalmaz, a milyenek a más országokkal kötött ilyenemü szer­ződésekben nem foglaltatnak. Ilyen különösen az idézett szerződés XI. czikkében foglalt | azon hatái ozmány, mely szerint a menekült bűntettes, sürgős eset­ben elfogható ugyan, oly feljelentések, panaszok, bizonyítékok alapján, vagy oly nyomozatok következtében kibocsátott elfoga­tási parancsra, melyek az elfogatási parancsot kibocsátó személy­nek véleménye szerint a menekültnek elfogatását azon esetben indokolnák, ha a cselekmény azon helyen követtetett volna el, vagy az itelet ott hozatott volna, ahol ezen felsőbbség létez : de szabadon bocsátandó az ekként letartatott egyén : ha a kiadás iránti megkeresés, a II. czikknek megfelelő módon diploraatiai uton 14 nap alatt elő nem terjesztetik. A tapasztalás azt mutatván, hogy az angol biróságok a kia­dási szerződés ezen határozmányát, a legszigoi ubban értelmezik — nehogy előforduló esetben, a Nagy Britanniához tartozó vala­mely területre menekült bűntettes kiadása, a magyar hatóságok hibája miatt meghiúsuljon, rendelem: hogy az illetékes hazai biróság, az Anglia területére mene­kült bűntettes elfogatását elrendelő végzés hozatala után, akár kéretik ennek alapján közvetlen uton a bűntettes rögtöni elfoga­tása, akár nem, a kiadásnak diploraatiai uton leendő kieszközlése végett hozzám azonnal jelentést tegyen, s ehhez csatolja eredeti kiadványban vagy hitelesített másolatban :.z elfogatási birói pa­rancsot, valamint mindazon bizonyítékokat is, a melyek alapján az elfogatás elrendelteti. A mennyiben pedig a kiadatási vagy rögtöni elfogatás iránti megkeresés alapját Ítélet képezné, ennek a jogerőre emelkedést is bizonyító záradékkal ellátott egy hiteles példánya terjesztendő hozzám. Megjegyeztetik egyébiránt: hogy vádlott meg nem jelenése folytán hozott Ítélet, kiadás vagy rög­töni elfogatás alapját nem képezheti. Azon esetben, ha a menekült bűntettes, egy harmadik állam területén szállítandó át: a birói elfogatási parancs, vagy az itelet a mai napon 22500. sz. a. kibocsátott rendeletemnek megfelelőleg két példányban terjesztendő fel, Budapest, 1876. október 11-én. — (40323. sz. a.) Az igazságügyminister helyett az állam­titkár: C s e m e g i. Ügyvédi kamarák: A budapesti kamara közzéteszi hogy : D u z s Lajos ka'oasai ügyvéd elhalálozása folytán, a kamarai lajstromból kitörültetett; utóbbi irodája részére gondnokul Hang Fereucz kalocsai ügyvéd neveztetvén ki. — Duzs Lajos kamarai választmányi tag elhunyta folytán ennek helyébe az 1874. 24. t. cz. 23. §. alapján dr. Darányi Ignácz budapesti ügyvéd és kamarai tag lépett. — Továbbá Lehoczky György budapesti ügyvéd és ka­marai tag, elhalálozása folytán, a kamara lajstromából kitörülte­tett, és irodája részére gondnokul dr. N e m e t b József budapesti ügyvéd (lakik V. sas-utcza. 8. sz.) kirendeltetett. Es Berki Jó­zsef bpesti ügyvéd és kamarai tag, Szolnokra történt elköltözése folytán, a kamara lajstromából kitörültetett. — A pozsonyi ügyvéd kamara részerői közhirré tétetik, miszerint Kellner Márton pozsonyi lakos ügyvéd elhalálozván, a kamara lajstromából kitörültetett, a hivatalos iratok és értékek hiztositásával Koller G-yula pozsovyi ügyvéd megbízatott, — és a halaszthatlan teendők teljesítésére, tekintettel a me_'halálozott öz­vegyének kérelmére, a raeghalálozottnak eddigi iroda vezetője, Zernek Károly ügyvéd rendeltetett ki. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. SZOKOLAI ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt., fél évre 4 frt., negyedévre 2 frt ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: Józsefváros státió-utcza 32. sz. a. 2-ik em. Buda-Pest, 1 S77,Nyomatott KOCSI SÁNDOR-nál ország-at 30. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents