Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)
1876 / 70. szám
281 dokolt végzésével, ez esetben annál in inkább helyesen állapította meg; mivel annak eldöntése, hogy Schönfeld Sándor s társa alperes megbízottjaként és ezt kötelezőleg az A. alatti egyességre léphetett-e és hogy ezen egyesség különbön is törvényszerűen lett-e megkötve, — az ügyérdemére vonatkozván, ezúttal birálat tárgyát nem képezi.'- (1876. sept. 5. — 15561. sz. a.) Semmitöszéki döntvények. A beteg ápolási s gyógyítási költségek behajtására valamely község ellenében intézett keresetek, előzőleg nem a birós igok^ hanem a közigazgatási hatóságok hatásköréhez tar (óznak. Mestrics Cesar mint az egri irgalmas rendhazának fó orvosa Tóth Lajos mint Füzes-Abony község bírája e. 27 frt mint beteg ápolási s gyógyítási költség megfizetésére, — az egri j bíróság előtt sommás pert inditott. A járásbíróság f. év május 3. kelt. végzésével illetéktelenségét mondotta ki; mert a kereset a községbírája, tehát Füzes-Abony község ellen intéztetett azon alapon, hogy a község mint közigazg. hatóság egy beteg községi lakost nevezett rendházban gyógykezeltetett ; s igy ezen ügy teljesen közig, ügyet képez, mely mindenekelőtt közigazgatási uton elintézendő, minek megtörténte felperesileg nem is állittatik. Felperes se mm. panaszszzl élt előadván, mikép az 1875. 3. t. cz. szerint csak a vagyontalan betegek költségei szorgalmazandók közigazgatási uton ; jelen esetben azonban maga alperes kötelezte magát a fizetésre. A Semmitőszék azt el vetete ; „mert habár alperes •/. alatti irása szerint az ápolási költséget Gál Imre ingóságaiból az elöljáróság által megtérhetni igérte; mivel azonban felperes az alperest mint község bíráját s igy általa a községet kérte elmarasztatni; a beteg ápolási költségek behajtása pedig előzetesen a közig, hatóság hatásköréhez tartozik; az eljáró bíróság nem követett ei semmiséget, midőn felperest idő előtti keresetével elutasította." (1876. aug. 20. — 10609. sz. a.) A perrend nem tartalmaz oly intézkedést, mely szerint a bíróság jogosítva volna a feleket, a perben használni kívánt okiratok hollétének felfedezésére hivatalból pénzbírság terhe alatt kötelezni. Berta Borbála s érdektársaí felperesek — özvegy Berta Imréné alperes e. örökösödési pert indítottak a s z e g sz á r d i tsz ék előtt. A törvényszék f. év június 8 kán 2327. sz. a. következő végzést hozott: „Mult évi július 8-kán 2531. sz. a. a peres feleknek meghagyatott, hogy az általuk hivatkozott osztoztató küldöttség iratainak hollétét ide 8 nap alatt bejelentsék; mi azonbau mindeddig be nem következvén, — ezen kötelezettségüknek 30 nap alatti teljesitésére, különbeni 20 frt pénzbírság terhe mellett ujolag utasitatnak." Ezen végzés e. felperesek semm. panaszt adtak be. A Semmitőszék annak helyt adva a neheztelt végzést megsemmisítette (297. §. 1. p.) s a tszéket törvényszerű eljárásra utasította; | „mert a perrendtartás tüzetesen intézkedik azon I módok iránt, melyek szerint a felek által bizonyítékul alkalmazni kivánt okiratok a perben érvényesitendők, s , az e részbeni mulasztás jogi következményét megszabja ; j de oly intézkedést nem tartalmaz, mely szerint a bíróság jogosítva volna, a feleket, a perben használni kivánt okiratok hollétének felfedezésére hivatalból pénzbírság terhe alatt kötelezni; a tszéknek ez irányban hozott határozata tehát a perrendtartásban alapját nem találván, az ennélfogva megsemmisítendő volt." (1876. aug. 22. - 13528. sz. a.) Azon a biró szem lyes felelőségével járó szabálytalanság, hogy a végrehajtás teljesítésére a bírósági segédszemélyzet egyik tagja küldetett ki, magában véve a kiküldést végzés s végrehajtási eljárás megsemmisítésére indokul nem szolgálhat. Báró Nyáry Gyula, Jenő s Albert mint felperesek— Bogyay Ferencz és Bogyay Mile Gizella alperesek e. bizonyos haszonbérelt birtok visszabocsátása iránt a bpesti IV- ker. jbiróság előtt pert folytatván, ennek befejezésével a végrehajtás elrendeltetett, és ennek foganatosítására 20466. sz. végzéssel a füleki jbiróság megkerestetett. A jbiróság f. év május 29-én kelt 2497. számú végzéssel a végrehajtás foganatosítására Nyikos Gyula jbirósági írnokot kiküldötte — ki a foganatosítást teljesítette. Ez ellen l-ő r. alperes semmi ségi panaszs z a 1 élt. A Semmitőszék azt elvetette; „mert az 1872. jan. 29-kén kelt igazs. ministeri rendelet az 1875. sept. 10-én 26020. sz. a. kibocsátott ujabb rendelet 44. §. szerint hatályon kivül helyeztetvén, az 1876. május 29-én kelt végzésbeni kiküldetésre az ekkor már rég hatályon kivül helyezett utasítás alkalmazást nem nyerhet;" „de bár az utóbb idézett keletű és számú szabályrendelet 39. §. szerint is csak a kijelölt kivételes esetekben és az előszabott módon van a birósági végrehajtó helyettesítése megengedve, — azonban e § szerint is a birósági segédszemélyzet valamelyik tagja ideiglenesen a végrehajtói teendőkkel mégis meglévén bizható, — azon különben is a biró személyes felelőségével járó szabálytalanság, hogy a végrehajtás teljesitésére a birósági segédszemélyzet egyik tagja küldetett ki, magában véve, s a mennyiben annak eljárása ellen valamely alaki törvéuysértés fel sem hozatik, a kiküldő végzés s végreh. eljárás megsemmisítésére kellő indokul nem szolgálhat." (1876. aug. 22. - 14217. sz. a.) Az engedményes oly perben, melynek kimenetelétől feltételeztelett az engedményezés, mint perben nem álló fél az elrendelt tanúkihallgatás eszközöltetésének kérelmezésére nincs jogosítva. Skublics László — Vugrincsics György e. végrehajtást tett folyamatba. Miután azonban felperes és Zakáll Henrik esákt arnyai ügyvéd között azon perben Skublics jogaira nézve engedményezési jogviszony állt elő, mely Vugrincsiss György által Vugrincsics Jeromos ellen folytatott per kimenetétől feltételeztetek s tétetett függővé — Zakáll Henrik mint'Skublics engedményese folyamaiott az eljáró osáktornyaijbiró70*