Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)
1876 / 61. szám
245 hogy részére 300 m. tengerit vásároljon, 50 frt előleg | adással s mázsánként 10 kr provisióval. Megállapodás | szerint köteles lett volna uiájus 15-kén 100 mázsát átvenni, előzőleg 100 m. árának lefizetésével s a szüksé ges zsákok szállításával. Alperes azonban sem azon összeget sem a zsákokat át nem adta, habár részére szerződésszerűség a kukoric/át megvásárolta. Ennélfogva alperes a szerződést megszegvén, kártéritéssel tartozik, mi a piaczi arak változata folytán mázsánként" 1 ftot tesz, mihez a kikötött provisió is száraitatván s az 50 frt előleg levonatván, alperes még 280 ftal tartozik. Alperes illetőségi kifogással élt. A j bíróság f. év június 28. hozott végzésével bírói illetéktelenségét kimondotta,következő indokokból: mert felperes azt, hogy alperes külföldön lakik, s hogy ezen biróság területén állandó szállással nem bír, hallgatag beismerte, — illetőleg azt, hogy alperesnek ezen biróság területén rendes lakása lenne, helyhatósági bizonylattal egyátalán nem igazolta; erre nézve a C alatti okirat, melynek valódiságát alperes tagadta, bizonyitékul nem szolgálhat; mert azt hogy a kereset alapjául szolgáló szóbeli szerződés e biróság területén kívül eső T. Újlakon jött létre, felperes hallgatag beismerte, illetve az ellenkezőt nem igazolta; azon körülmény pedig, hogy ama szóbeli szerződésből felprresre háromlott vásárlási kötelezettség telj* sitése, illetőleg a vásárolt tengeri átadásnak helyéül az A. alatti okmány azon kitétele, s igy •i dolog természete szerint: hogy a zsákokat alperes T.Ujlikon tartozik átadni, — ugyanez vehető. Felperes semmiségi panaszt jelentett be; A S emruitőszék azt el vetette; „mert alperes mint idegen irányában annak tagadása ellen panaszttevő felperes a perr. 34. §-hoz képest nem igazolta, hogy neki ezen jbiróság területén rendes szállása van; a jogügylet pedig, melyből a kereset származik, panaszttevő saját A. alatti okmánya szerint is nem e jbiróság területén köttetett és itt teljesítendő sem volt." (1876. aug. 1. - 13552. sz. a.) Seiumitöszéki döntvényekVéyrehajthalónak nem tekinthető az oly egyesség, mely a pertárban köttetett — főkép h í a tárgyát képező per már nem is volt folyamatban. Buli ti Kumriti Szí ma — Kumriti Bakovlyev Jelciia e. a n a g y-b e c s k e r e k i tszékhez a kumani telekjkönyvben alperes nevére átírt ingatlanoknak, több telekk. birtokhoz tulajdonjogilag leendő átíratása végett végrehajtási kérvényt adott be. A tszék 1874. évi 6668, sz. a. végzéssel a tszék előtt 1874. évi 6156. sz. a. kötött bírói egyesség alapján a kérvénynek helyt adott s a végrehajtást s eszerint a kért telekk. átíratást elrendelte, — s 1875. évi 3575. sz. végzéssel a telekk. keresztülvitelt foganatosította. Ezen végzések e, Stergovics Helén jelzálogos hitelező semm. panaszt adott be. A Semmitőszék a 6668, sz. végr. végzést, a telekk. bejegyzésekkel s a 3575. sz. végzéssel 297. §. 18. p. alapján megsemmisítette. Okok: „A perr. 345. §. f. pontja szerint a végrehajtás csak oly egyesség alapján rendelhető el, mely a perbirája előtt a per folyamában jött létre. „Ebből következőleg azon egyesség, mely Buliti Simon ujitó felperes és Kumriti Jelena újított alperes által 1874. okt. 8-kán 6156. sz. a, a törvényszék pertárában köttetett, végrehajtható egyességnek nem tekinthető; — mert az annak tárgyát képező per az egyesség felvételekor többé folyamatban nem volt; miután azt a Semmitőszék már korábban végleg elintézte s felperes az 1874. okt. 2-kán 6023. sz. a. beadott elállási kérvényével feltétlenül megszüntette." „A kérdésbeni egyesség alapján tehát Buliti Simon a tulajdonjog bekebelezését esetleg csak a telekk, rendelet határozatai értelmében kérelmezheti; — az annak alapján a perbirája által hozott végreh. végzés azonban merőben perrend ellenes levén, azt Stergovics Helén jelzálogos hitelező panaszsza folytán, kinek jogai azon végzés által hátrányosan érintetnek, a perr. 297. §. 1. p. alapján megsemmisíteni kellett." (1876. július 20. — 10592. sz. a.) A szemlét kérő fél csak a szorosan vett szemle költségeit tartozik előlegezni, s nem azon költségeket is melyek annak folytán az ellenfél részéről felmerüllek, melyek iránt határozni az Ítélethozatalhoz tartozik. Bachstein Ármin vasúti főválalkozó — a m. k. államvasutak igazgatósága ellen a rimaszombati tszékhez előleges birói szemle elrendeléseért folyamodott, mire a kellő birói intézkedések megtétettek s f. év jan. 17-re a szemle Rimaszombatban elrendeltetett. Időközben Bachstein kérvényt adott be, melyben a szemlétőli elállását jelentette ki, kérvén annak beszüntetését. A t s z é k f. év márczius 28-kán végzést hozott, melyben kérvényezőt 102 frt 60 kit. költségben elmarasztalta, mert elállási kérvénye csak jan. 16-kán vétetvén, nem volt már elégséges idő a meghívottak kellő értesítésére, miért is a m. k. államvasutak igazgatóságának képviselői jan. 17-kén Rimaszombatban megjelentek s igy felszámított költségeik megítélését nem lehetett megtagadni. Folyamodó Bachstein semm. panaszszal élt. A Semmitőszék annak helyt adva a tszék neheztelt végzését megsemmisítette; „mert a perr. 218. §, szerint, mely más rendelkezés hiányában az előleges birói szemlére is alkalmazandó, a szemlét kérő fél csak a szorosan vett szemle költségeit tartozik előlegezni: ellenben annak meghatározása, hogy a szemle folytán az elleufól részéről felmerült költségeket ki tartozzék viselni ? a hozandó itélet tárgyát képezi." „A mennyiben pedig jelenleg még perbeli itélet s ekként marasztalt pervesztes fél nincsen, — a biróság semmiséget követett el, midőn az ellenfél által felszámított szemle költségeket — jelenleg már s igy idő előtt panaszló terhére állapította meg." (1876. jul. 11. — 10387. sz. a.) A birói tollal teendő kiigazítás tárgyául nem szolgálhatnak azon név-szám stb. hibák melyek a keresetlevélben, végrehajtási kérvényben maga a fél által lettek elkövetve, s innen kifolyólag mentek át a birói határozatok szövegébe. Lukich Vincze — Bottyánszky Pál senior és Bottyánszky János ellen a hódsághi jbiróság előtt végrehajtást tett folyamatba. — Ez alatt kérvényt adott be az iránt hogy az 1874. évben beadott keresetlevélben, ugy az arra keletkezett birói egyességben s végzésekben Bottyánszky Pál hibásan mondatik ,senior1 vagy is idősb61*