Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)
1876 / 61. szám
246 nek, miért kéri annak kihagyásával teendő kiigazitásu- | kat s az igy kijavított iratoknak végrehajtás foganatost- | tása végett újból a kulai telekk. hatósághoz való átkül- j detését. A j bíróság f. év május 10. kelt végzésével annak helyt nem adott; mert ugy a keresetlevelében Bottyánszkit mint seniort perelte, valamint a végrehajtást is igy kérelmezte ellene; azt pedig helyhatósági bizonyitványnyal nem igazolta, hogy az ingatlan tulajdonosával az ugyanazon személy légyen. Felperes semmisógi panasszal élvén — A Semmitőszék azt elvetette; „mert jelen esetben nem a bírói határozatba vagy annak kiadványába becsúszott név-, szám vagy tolhiba kiigazítása, hanem maga a fél által keresetében s végreh. kérvényében, s ebből kifolyólag a bírói egyesség kiadmányában és a végreh. végzésben 1-6' r. alperes közelebbi megjelölésére használt ,idöV — s ,senior' szónak birói tollal való kitörlése, — tekintettel a telekk. hatóságnak az elrendelt végreh. zálogjog bekeblezését megtagadó végzésére, — kéretvén elrendeltetni; ennek a perr. 258. § értelmében helyadható annálkevésbé volt, — mivel az utóbb idézett végzés által okozott sérelem miatt felperes a kellő jogorvoslattal élhetett volna." (1876. július 19. - 10470. sz. a.) 1816 évi XXXVI. törvényczikk a záloglevelek biztosításáról i (Szentesítést nyert 1876. június 19-én. Kihirdet 1876. június 20-án.) (Folytatás.) 12. §. A záloglevelek kibocsátására jog08Ított (jelzálog-intézetek csak azon kölcsön-követeléseik erejéig bocsáthatnak ki zálogleveleket, melyek alapszabályaiknak megfelelőleg engedélyeztettek és jelzálogok által teljesen fodezvék. 13. §. A jelon törvény hatályba lépte után engedélyezendő kölcsönöknél a fedezet akkor tekintetik teljesnek, ha a jelzálog értéke az alapszabályokban meghatározott becslés szerint a kölcsön-összeg engedélyezésekor cnaek s az előző telokkönyvi tehertételeknek, ha ilyenek léteznek, legalább kétszeresét képezi. Ha a jelzálog erdő vagy szőlőterület, ezeknek becsértéke a kölcsönösszegnek s az előző tehertételeknek legalább háromszorosát kell hogy képezze. Iparűzésre rendelt épületek és bányák a záloglevél-üzletben jelen törvény hatályba lépte után jelzálognak el nem fogadhatók. 14. §. A jelzálog-intézetek kötelesek zálogleveleiket a forgalomból azon arányban visszavonni, melyben jelzálogilag biztosított kölcsönköveteléseik (12., 17. §§.) összege visszafizetés folytán vagy más okból csökkent. Jelzálog-intézeteknek azon kölcsönkövetelései, melyeknek alapján záloglevelek bocsáttattak ki (12. §.) épségben maradnak akkor is, ha a jelzálogul szolgáló ingatlant birói árverésen a jelzálog-intézet maga veszi meg. — Az ily kölesön-követelések csak a jelzálog-intézet kérelmére törölhetők ki s addig a záloglevelek fedezetéül szolgálnak. (17. §.) 15. §. A jelenleg már működő vagy jelen törvény hatályba lépte után alakulandó jelzálog-intézeteknél, legyenek azok részvénytársaságok vagy szövetkezetok, a forgalomban lévő záloglevelek összege a záloglevelek külön biztositására rendelt alapjuknak húszszorosát nem haladhatja meg. | 16. §. A záloglevelek egy-ogy darabji* 40 oszt. értékű fo| rintnál vagy ennek megfelelő más értéknél kisebb összegre nem | szólhat. 17. §. A jelzálog-intézeteknek jelzálogilag biztosított kölcsönkövetelései, melyeknek alapján zálogleveleket kibocsátanak, a záloglevelek összegének biztositékául szolgálnak, azokra végreI hajtás nem intézhető s .azokra vonatkozólag, a csöd folytán való értékesítés eseteit kivéve, harmadik személyek jogokat egyátalán nem szerezhetnek. 18. §. A jelzálogilag biztosított ily kölcsön-követeléseknek ezen jogi természete az azok biztositására szolgáló zálogjog bekebelezésével egyidejűleg telekkönyvileg feljegyzendő. Hogy ezen feljegyzés megtörténjék, arról gondoskodni a jelzálog-intézet igazgatóságának kötelessége. 19. § A jelenleg már működő jelzálog-intézetek tekintetében a földmivelós-, ipar- és kereskedelmi ininister fog rendeleti uton határidőt szabni, mely alatt az előző §-ban rendelt feljegyzést szorgalmazó beadványokat az illetékes telekkönyvi hatóságokhoz benyújtani tartoznak. Ugyanazon jelzálog-intézetnek ugyanazon telekkönyvi hatóság alá tartozó ingatlanokra zálogjogilag bekebelezett összes követelései tekintetében a szóban levő feljegyzés ugyanazon beadványban kérelmezhető.' 20. §. A zálogjog törlésének telekkönyvi bekebelezésével egyidejűleg a 18 és 19. §§-bin emiitett feljegyzés hivatalból törlendő. 21. §. Azon beadványok és okiratok, melyek ily telekkönyvi feljegyzés bejegyeztetés1, illetőleg annak törlése czéljából kiállíttattak, e tekintetben bélyeg- és illetékmentesek. 22. §. Az intézet elleni végrehajtás esetében a végrehajtást foganatosiló bíróság köteles a záloglevelek birtokosai részére ügygondnokot rendelni. 23. §. Ha a bíróság nem rendelt volna ügygondnokot, köteles a jelzálog-intézet igazgatósága, mihelyt a végrehajtás elrendelése tudomására jut, a végrehajtást foganatosító bírósághoz ügygondnok kinevezéseért folyamodni. 24. §. A telekkönyvezés tárgyát képez> oly vagyonra vezetett végrehajtás, mely a jelen törvény 4. 5. és 17, §§. szerint a záloglevelek biztositékául szolgál, semmis. A mennyiben a végrehajtás folyamában oly ingó vagyon foglaltatnék le, mely a jelen törvény 4. és 5. §§. szerint a záloglevelek biztositékául szolgál, köteles a biróság az ügygondnok kérelmére az ily vagyont a végrehajtás alól felmenteni. 25. §. Az ügygondnok a záloglevél-birtokosok oz-n jogának érvényesítése tekintetébon határidőkhöz kötve nincs. Az ügygondnok által o tárgyban beadandó kérelem felett a biróság az ellenfél meghallgatása nélkül végzés által határoz. — A végzés ellen a trk. rendtsban megszabott határidő alatt semmiségi panasznak van helye. (Folyt, köv.) Kinevezések: Jakabfalvay Gyula táblai pótbiró a bpesti kir. tábla rendes birájává; — Aszt N á n d o r ktbiró a legf. Itélőszékhez bírónak neveztetett ki. Halálozás: llaader György élte 53-ik évében elhalt. Előbbi időkben a pesti ügyvédi karnak egyik legkitüuöbb s legjelemteljesebb tagja volt. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. SZOKOLAT ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt., fél évre 4 frt. negyedévre 2 frt ausztriai értékben.— Szerkesztői szállás: Józsefváros státió-uteza 32. sz. a. 2-ik em. Buds-Pest, 1876. Nyomatott KOCSI SÁNDOR -nál ország-ut 39. sz.