Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)

1876 / 50. szám - A bpesti ügyvéd-kamara évi jelentése 1. [r.]

Budapest, 1876. kedd, július 4. 50. szám. Tizennyolczadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom: Bpesti ügy. kamara jelentése. — Keresk. döntvények. — Rendeletek. V A bpesti ügyvéd-kamara évi jelentése. Sajnáljuk hogy ezen érdekes jelentést, mely a kamara I875.márcz. 1-től 1876. február végéig terjedő működéséről szól — a munka s közlemények nagy halmaza miatt csak most ismertethetjük meg lapunk olvasóival. Ámbár sajnáljuk azt is, hogy ezen tisztelt kamara választmány, oly tüzetesen s terjedelmesen, mint a szegedi kamara — nem bocsátkozott a jogszolgáltatás terén szerzett tapasztalatok közlésébe. Különösen az első fórumon a kamara területén is naponta elég szomorú tapasztalatok merithetők, melyeket nem kellne hallgatással mellőzni. — Épen az ügyvédi kamarák legnemesebb hivatását képezné, a törvénykezés s a bíróságok körében felmerült hiányokat, visszaéléseket napfényre hozni s orvoslását a ministeriumnál erélyesen sürgetni; sürgetni minden módon s mindaddig, mig azok el nem távolitatnak. De most áttérünk a tisztelt kamara — jelentésére és pedig előzetesen azon részére, mely az ügyvédség s törvénykezés átalánosabb viszonyaival és pedig alaposan foglalkozik. A fegyelmi téren — igyszól az évi jelentés — a siker a gyors eljárásban fekszik; az 1874. 34. t. cz. ide vágó szakaszai azonban annyi felesleges és káros alakszerűségekhez kötik a fegyelmi eljárás lebonyolítását, az érdekelteknek annyi alkalmat nyújtanak a huzavonára, a vizsgálatokat oly nehézkesekké teszik, hogy egy év leforgása alatt csak nagy ügygyel-bajjal lehet egy ügyben a vád alá helyezési határozat hozataláig is eljutni, a honnét a végitélet jogerőre emelkedéséig majdnem ugyaunyi idő telhetik le. A fegyelmi eljárás egyszerűsítése tehát oly kivánalom, melynek jogosultságát már egy évi tapasztalat is igazolja. Az eljárás bonyolultságára s sok visszásságra ad alkalmat egyebek között a törvény 66. §-a is. A 6C>. §. szerint ugyan is az iratok visszatartása, az előleg elszámolásának elmulasztása, a behajtott pénz és értéknemü szabályellenes kezelése iránti panaszok első sorban azon törvényszék polgári Osztályának elbírálása alá tartoznak, melynek kerületében a panaszlott ügyvéd lakik. Ámde alig fordul elő fegyelmi panasz, mely a fenérintett egyik vagy másik okból nem emeltetik, sokszor kapcsolatban a törvény által egyenesen fegyelmi vétségeknek qualificált tények vagy mulasztásokkal, de gyakran kizárólag a 44. 46 és 48. §§-ban részletezett tények vagy mulasztások miatt emeltetik a panasz a kamaránál, a mely e szerint sok esetben — bár a fegyelmi eljárásra elég alapot látna — illetéktelenségből kénytelen azt visszautasitani, vagy annak elbírálásában tisztán a fegyelmi vétség constatálására szorítkozni, s panaszlót panasza leglényegesebb részével elutasítani, bár előre látja, hogy előbb-utóbb ez ügyben másodszor bíráskodni lesz hivatva. Ezen visszás helyzet a feleket zavarba ejti s nem ritkán a panasz emelésétől riasztja vissza ott is, hol az ügyvéd botrányos eljárása méltán megérdemelné a megfenyitést, melytől azonban csak u»y volna eredmény várható, ha a félnek gyorsan szolgáltatnék igazság, mi a jelenleg fenálló illetékességi szabályzat mellett teljesen lehetlen. Nem forog egyébiránt fen a legkisebb indok sem arra, hogy a kamara illetőségi köre ugy megszoritassék, mint azt az 1874. 34. t. cz. 66. §-a teszi, mely az ügyvédi kar elleni bizalmatlanság nyomása alatt keletkezett, s melynek megváltoztatására az ügyvédi kamarák egy évi müköd<'se már is elegendő jogos alapot nyújt. A törvény 101. §-á n a k a magy. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék egyes — bár csak szórványosan hozott — ítéleteiben nyert értelmezése is legtöbbször lehetlenitené a legbotrányosabb esetekben az eljárást, mert ha általános érvényre emeltetnék azon a magy. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék egyes tánácsa által ismételten kimondott elv; hogy ügyvédi ellenjegyzés nélkül beadott fegyelmi panasz tárgyalás alapjául sem fogadható el, — leggyakrabban épen azon szegény ügyefogyott felek lennének a hivatásuk magasztosságáról s állásuk kötelmeiről megfeledkező egyes ügyvédek önkényének áldozataivá, kik jogos igényeikben legmélyebben sértvék, csak azért, mert ügyvédet, ki a fegyelmi panaszt ellenjegyezné, vagy nem találnak, vagy nem fizethetnek; holott a 101. §. szószerinti szövege s a törvényhozó nyilván való intentiója csak azt mondja ki, illetve csak azt czélozza, hogy a magánfél az eljárás lényeges mozzanataiba, mint a vizsgálatba, az inditványtételbe, a nyilvános tárgyalásba, a határozatok felebbezésébe csak ügyvéd segélyével folyjon be akkor, midőn mind a kamara ügyésze, mind a kir. ügyész a magánpanaszló ügyét elejti. Hiszük is, hogy a magy. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék az egyes esetekben felmerült és nézetünk szerint téves törvény magyarázattól ezentúl el fog térni, a mely hitre feljogosít azon körülmény is, hogy a fenneheztelt. határozatok keletkezte óta, már ismételten tényleg el is tért a legfőbb Ítélőszék a 101. §. fenjelzett magyarázatától. A törvény 105. §. a) pontjának alkalmazása is •a helyivel közzel még fenálló törvényszéki gyakorlat által nem ritkán hiusittatik meg, a mennyiben a törvényszékek egynémelyike — mint ezt már e tárgyban a ministeriumhoz a mult évben intézett felterjesztésünkben hangsúlyoztuk — különösen ügyvédek ellen is lefolyt bűnügyekben vád alá helyezési határozatot nem hoz, hanem egyenesen végtárgyalást tűzvén ki, az ebbeli határozatot a vád alá helyezési határozattal egyértel-