Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)
1876 / 25. szám - A szegedi ügyvédi kamara évi jelentése 1875. évről 5. [r.]
102 iránt váljon az említett felhívásnak van e helye vagy nem? — határozott, a 207. §. 2. p. alá vonható semmiséget el nem követett." (1876Í jan. 25. — 1107. sz. a.) Nem képez hivatálbóli semmiséget azon szabálytalanság, hogy a perújítás megengedése — ennek jogérvényes megállapítása után, az első bíróság érdemleges ítéletébe, bár feleslegesen, újból felvétetett. Barothy András — Fison lein József 8 társa ellen 168 fit iránt újított sommás pert indított, melyben az abádszaloki jbiróság 1875. okt. 30. hozott ítéletével a perújításnak helyt adott s felperest keresetével elutasította. Ez ellen felebbezés adatván be. A kir. tábla hivatalból felterjesztette — mert a kir. tábla 20537. s/. a. a perújítás kérdésében már határozott, az eljáró bíróság még is 1875. évi 2350. sz Ítéletében e kérdésb-n ismét határozott, illetőleg ítéletet hozott (297. § 1. p.) A Semmitőssék itt nem találta a 304. §-szt alkalmazandónak ; „tekintve arra miszerint az első bíróság a perujitás kérdésében a 2350' sz. ítéletben a már jogerőre emelkedett határozattól eltérőleg nem itélt „azon szabálytalanság pedig, hogy a perujitás megengedése az első bíróság Ítéletébe feleslegisen újból felvétetett, a másod bíróságot az ügy érdeme felül bírálatában nem akadályozza." (1870. jan. 27.— 21618. sz.) Kinevezések: P e c h á t a Endre fogalmazó titkárára az igazs. ministeriumba ; V 1 a a i c h Gyula tszéki gyakornok kir. táblához tiszti segédfogalmazónak. Az igazságügyminister Nagytapolcsányba kir. közjegyzővé K e v i c z k y Hontmegye bozóki járásának szolgabiráját; — a marosvásárhelyi kir. itélő táblához segédfogalmazóvá Tribuaz Gusztáv maraavásárhelyi kir. törvényszéki joggyakornokot; — Írnokká az igazságügyministeriumhoz Horváth Gusztáv és C s e r n y á n s z k y Ferencz ottani dijnokot; — Barcs György nagy-kanizsai közjegyzői segédet a nagy-kanizsai törvényszék mellé bir. végrehajtóvá; —Huber János soproni törvényszéki I. osztály segédtelekkönyvvezetőt ugyanazon törvényszékhez telekkönyvvezetővé; — Fülöp Márton beregszászi törvényszéki irodatisztet, saját kérelmére a nagyszöllősi járásbírósághoz írnokká; — Kopácsy József Írnokot a zalaegerszegi törvényszékhez telekkönyvi írnokká nevezte ki. — A w. kir. igazságügyminister Nagy Géza soproni és Mladoniczky Nándor tatai járásbirósági aljegyzőket a soproni törvényszékhez jegyzőkké, éa Csesznák Miklós szombathelyi törvényszéki joggyakornokot a soproni járásbirósághoz aljegyzővé továbbá az eperjesi kir. törvényszékhoz aljegyzővé Ribossy Kálmán ottani törvényszéki díjas joggyakoruokot nevezte ki s Bittera Tivadar szolnoki járásbirósági sedédtelekkönyvvezetőt hason minőségben a kun-szent-mártoni járásbírósághoz helyezte át. — A szent-endrei járásbirósághoz Kállay Andrást írnokká, — a Dagy-breznai járásbirósághoz Tóth Lajos aljegyzővé nevezte k;, — Körös Kálmán aljegyzőt, Juricskay László II. oszt. sogedtelekkönyvvezetőt, és Timáry Alajos írnokot pedig a b.-gyulai kir. járásbirósághoz helyezte át. Bírói áthelyezések: O cs. és Apostoli kir. Felsége f. évi már- | cziua hó 22-én kelt legfelaöbb határozványával Pojnár Dénes | karánsebesi kir. tszéki bírónak saját kérelmére a nagy-váradi | kir. tszékhez eddigi tszéki bírói minőségében, továbbá Lithvay Mátyás budapesti kir. tszéki birónak ugyancsak saját kérelmére a budapesti VIII.—X. ker. járásbirósághoz járásbirói minőségben és végre, Dr. Szubbotich Gyula rékasi kir. járásbirósági albirónak szintén saját kérelmére a temesvári kir. járásbirósághoz eddigi albirói minőségében leendő áthelyezését legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Bírósági kinevezések: Az igazságügyminister bírákká nevezte a budapesti törvényszékhez: BernáthGéza budapesti fenyítő jáii' ebirósági albirót; a győri törvényszékhez: Komlúsy Dezső budapesti kereskedelmi éa váltótörvényszéki jogyzöt, és az eperjesi törvéuyszékluz: Urbán Gyula közmunka- és közlekedésügyi ministcrt titkárt; továbbá járásbirákká: a királyhelmeczi járásbírósághoz: Kolos Gyula sátor-alja-ujhelyi járásbirósági albirót; a kis-mártoni járásbirósághoz: Sohár Lajos ottani albirót; n zsombolyai járásbírósághoz: Gyertyáüffy Ferencz módosi járásbirósági albirót; és a bogaáni járásbirósághoz: Petricu Gyula köz- és váltóügyvédet; albirákká: a budapesti fenyítő járásbirósághoz : Kiss Károly budapesti törvényszéki jegyzőt; a promontori járásbírósághoz: Végh József pestvidéki törvényszéki aljegyzőt; a beszterozei járásbirósághoz : Barabási István maros-vásárhelyi ítélő táblai fogalmazót; a pozsonyi járásbirósághoz; Boronkay Ignácz esztergomi járásbirósági aljegyzőt; a szombathelyi járásbirósághoz: Kaj tár Dénes kőszegi járásbirósági jegyzőt; a nagy-atádi járásbírósághoz: Jalsoviczky Lajos gödöllői járásbirósági aljegyzőt és a dettai járásbirósághoz : Podhajeczky Sándor buziási járásbirósági aljegyzőt; végre alügyészszé a lőcsei ügyészséghez: Kráy István ottani törvényszéki jegyzőt nevezte ki. — A budapesti kir. törvényszék és területéhez tartozó kir. járásbíróságok mellé az angol és franczia nyelvre tolmácsul dr. W e i s e r Károly és dr. M á d a y Sándor budapesti kir. közjegyzők neveztettek ki. Az ügyvédi kamarákból: A szabadkai ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, miszerint Mitták Gusztáv, a pozsonyi ügyvédi kamara kerületébe menvén át, ezen kamara lajstromából töröltetett. A budapesti ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, miszerint Bezerédy Kristóf, Gyulányi Gyula, Kovács József, Leoffier János, Nagy Pál, Oriucsay László, Rúzsahegyi István, Szalyovich Imre és Tomanóczy Endre budapesti ügyvédek, mint a budapesti ügyvédi kamara bejegyzett tagjai felhivatnak, hogy az 1875. évi november 22. kelt körirat ért lmébeu jelenlegi lakásaikat e kamaránál ez' n felhívás hírlapi közzétételétől számított 8 nap alatt múlhatatlanul bejelentsék, mert különben a budapesti kamara területéről elköltözőiteknek fogván tekintetni, a lajstromból kitörültetésük iránt a szükséges intézkedések megtétetnek. A pozsonyi ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, miszerint Krátky Ferencz, nagy-szombati ügyvédnek, jelenlegjsz. kir. Nagyszombat város tanácsosának nevét saját kérelmére az ügyvédi lajstromból kitörülte. A kassai ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, miszerint Eder Ferencz, Hedry Lörincz, Bacskay Endre Kassán, és Bydeskuthy Sándor S.- A.-Ujholyben lakó ügyvédek a kamara ügyvédi lajstromába felvétettek, — Hatala Ferencz s.-a.-újhelyi lakos ügyvéd pedig lemondása folytán abból kitömhetett. A szegedi ügyvédi kamara részéről pedig közhírré tétetik, hogy Lazsánszky Kálmán perjámosi ügyvéd önkénytea lemondása folytán a kamarai tagok lajstromából kitörültetett. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt., fél évre 4 frt negyedévre 2 frt ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, hal-tér 1. sz? a. 2-ik em. balra. Bud*-Pest, 1876. Nyomatott KOCSI SÁNDOR-nál ország-ut 39. sz.