Törvényszéki csarnok, 1872 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1872 / 84. szám - A végrehajtási jog elévüléséről. (Vége)

334 daként meg történik, hogy a hitelező adósát perbe vonja, azonban az adós kérte folytán a pert elhalasztja, 6 tárgyaláson egyik fél sem jelenik meg; ez esetben birósági szempontból a per megszűnt, de azért a per tárgya koránt sem szűnt meg, s azt a hitelezőnek — ha az adós nem fizet — később ismét jogában áll peruiján érvényesíteni, még pedig nem perujitási jogczimen, hanem simpliciter ujabbi kereset beadása által; — ugyan ez történik, ha a periratok elvesznek, — s bár ezen példa nem egészen ide vonatkozik, mert itt a fél rendszerint nem hibás, s csak is arra nézve hozom föl, hogy ez esetben sem perújításnak van helye — mert ez a nyertes felet nem illeti, — hanem ujabbi megperlésnek ; — legalább ez ideig az idézett esetekben aSemmitőszék is ily értelemben járt el, s igy döntötte el a kérdést. — Mondhatná talán valaki, hogy az ujabbi megperlés által, végrehajtási jogcselekményt mulasztó fél, a patvarkodásnak különösen azon nemét követné el, melyről Verbőczy hármas könyve 2-ik részének 70-ik czimében, a 4-ik §. alatt említés tétetik; úgy de a patvarkodásnak caracteristiconja — Verbőczy szerint — a csalárdság, — jelen esetben pedig csalárdságot nem követ el az illető, hanem csak elmulasztott jogát kívánja orvosolni: nem is két pert folytat, mert az előbbi már megszűnt, s azzal együtt a pervesztes felet terhelő előbbi költségek is megszűntek; de meg a III. könyv Il-ik rész 70-ik czimének 4-ik §-ban érintett patvarkodást csak pervesztes fél követhette el, engedély nélküli perújítás folytán; —itt pedig nem perújításról van szó, s nem pervesztes fél, hanem a pernyertes óhajtja elmulasztott jogát törvényes uton ujabban érvényesíteni. Ezeket véltem czélszerüuek a szakértő közönség elé terjeszteni. — Lehet, hogy nézeteim nem helyesek, s hogy tévedek; de kötelességet véltem teljesíteni e közlemény által, — mert reményem van, miszerint csak avatottak fognak a kérdéshez szólni, s ezek nyilvános vitatkozásaik folytán a kérdés tárgya tisztába hozatik ; mert hogy jelenben a szóban forgó kérdéssel többen nincsenek tisztában, azt — mint föntebb emlitém — tapasztalatból tudom. — Legfőbb itélöszéki döntvény. Az, hogy valamely ingatlan a telekkönyvben mindkét házastárs nevére van bevezetve, nem gátolja teljes hitelű okirat alapján annak érvényesítését., hogy azon vagyon csak az egyik házastársat illeti. Ennek bizonyítására szolgál, ha az egyik házastárs a bíróság előtt felvett, tehát tartalmánál fogva teljes hitelt érdemlő jegyzőkönyvben önmaga elismeri, tehát bizonyítja, hogy az ingatlan vagyon házastársának kizárólagos tulajdonát képezi. A peres fél addig, mig a pert le nem teszi, mint Hlyen tekintendő s azért tanuként ki nem hallgatható. Kovács Éva, Zsuzsa, Sára és Márton mint felperesek — Kovács István és Ferencz mint alperesek ellen Komárommegye fennállott törvényszéke előtt 1870. nov. 14-én beadott keresetükkel örökösödési pert iuditottak. — Ezen per a bírósági szervezés beálltáig be nem fejeztetvén, abban Ítéletet a komáromi kir. törvényszék hozott — 1872 febr. 28-án 1749 sz. alatt, mellyel alpereseket a néhai közös anyjuk Kovács Mihály Péterné szül. Csősz Éva hagyatékához tartozó s az ottaui 13 sz. telekkönyvben felvett ingatlanok feléből — 1-ső, 2-ik s 3-ik rendű felpereseket, névszerint Kovács Éva, Zsuzsa és Sárát törvényes örökösödés utján egyenkint megillető 1/6 résznek, összesen tehát 3/6 résznek felperes tényleges birtokába átbocsátására; — továbbá a 359 frt 27krt tevő közös anyai ingóságok értékéből ugyanazon felperesek, részére 3/6 résznek vagyis 179 frt. 63 1/2 krnak, ez összegtől 1870. nov. 14 tői számitandó 65 kamatoknak és 21 frt 50 kr. perköltségnek megfizetetése 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe melletti teljesítésére kötelezte; 4-ed rendű felperest Kovács Mártont azonban keresetével átalában — 1-ső 2-od 3 ad rendű felpereseket pedig a hagyatéki ingatlanságból elvont időközi hasznok iránti keresetükkel elutasította — következő indokolással: Alperesek hallgatag beismerésével igazoltatott azon felperesi állítás, hogy a peresfelek közös leszármazott] a, gyermekei és örökösei az 1858. évben elhalt közös édes anyja özvegy Kovács Mihály Péterné szül. Csősz És'ának; hogy ezen hagyatékhoz 359 frt. 27 krra becsült ingóság maradt; s hogy ugy az, mint aszári 13 sz telekkönyvben foglalt, fele részben a közös anya hagyatékához tartozó ingatlanság alperes testvér örökösök birtokában van, s hogy nevezett örökhagyó végrendeleti intézkedést nem tett. Ezen a perrend 159 § szerint bebizonyított ténykörülmények, és a közös leszármazás alapján a törvénye s örökösödés rendje szerint a közös édes anyai ingó s ingatlan javaiban a perben álló testvér örökösök között egyforma arányban megalapított örüködési jog a fennáló törvényes öröködés szabályaiban találja törvényes indoko lását. És ezen beismert ténykörülményekkel szemben azon alperesi ellenvetés, hogy örökösödést kereső testvér felperesek, az 1-ső sz. alatt csatolt a néhai közös apa hagyatékáról felvett jegyzőkönyvben a peressé tett öröködési joguk már előzőleg oly megoldást nyert, mely szerint az összes hivatkozott telekkönyvben foglalt ingatlanság apai hagyatéknak lenne tekintendő, ezen okmány szövegezése szerint ebben nem találja támogatását; mert ezen jegyzőkönyv csak az apát örökhagyót illető ingatlanságbeli jutalékot tárgyalja, — mely kifejezés nem tartalmazta azon felperesileg be nem ismert körülményt hogy a közös apát, — ki egyébként is a B. alatti telekkönyvi kivonatként nyilvánkönyvileg közös tulajdonosul van bevezetve — ezen ingatlanság hasonfele részben ne illette volna. — Minthogy az esetben nem az 1-ső sz. alatt már bevégzett apai, de a később 1858. évben elhalt közös anya után megnyílt örökösödés képezi a kereset tárgyát, ez okon felperes testvér örökösöknek e hagyatékból illető törvényes osztályrész ugyanazoknak megítélendő volt. Negyed rendű felperes Kovács Márton elutasítása, annak a viszonválaszhoz 3. s 4 sz. alatt csatolt, az ellenfél részéről nem kifogásolt anyai örökségére nézve kielégítését igazoló nyugtái által találja indokolását. . Az alperesek által visszatartott ingóságok becsértéke