Törvényszéki csarnok, 1872 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1872 / 82. szám

Pest, 1872. péntek okt. 18. 82. szám. Tizennegyedik évfolyam. TÖMÉMfcKl CSARNOK, Tartalom: Szentes város pere. — Semra. dtintv. — Kir. táblai ügykimutatás. — Rendeletek. Szentes város s a Károlyi grófok közötti örök­eladási s illetéktelen kamat fizetési jog-esethez. Ezen jogesetet a fentebbi czim alatt lapunk f. évi 57 — 59 számaiban, befejezőleg július 30-kán részletesen megismertettük. Most az ez ügyben keletkezett kir. táblai itélet velünk közöltetvén, azt ezennel nyilvánosságra hozzuk. A táblai itélet következőleg szól: „Ő Felsége a Király nevében a pesti kir. itélő tábla Kiss Zsigmond, utóbb Burián Lajos ügyvéd által képviselt Szentes város közönségének mint felperesnek Horváth László ügyvéd által védett gróf Károlyi István, György és Alajos alperesek ellen a Csongrád megyei volt tszék előtt 1869 május 20-án 166,170 frt. BV/2 kr. és járulékai iránt indított, és rendes eljárás szerint befejezett perét — melyben mintán a nevezett megyei tszéknek 1870 évi mártius 1-én 2158 sz. a. kelt, és felperes keresetét leszál­lító ítélete az 187l-ik évi mártius 23-án 10l]l sz. a. hozott kir. táblai végzéssel feloldatott, és az ügy érdemleges el­intézése elrendeltetett s alpereseknek ez ellen beadott fe­lebbezése az 1871. július 10-én 5393 sz. a. kelt legfőbb Ítélőszék! határozattal visszautasittatott, az időközben életbelépett H. Í\I. vásár helyi kir. tszék 1872. april 15-én 823 sz. a. kelt ítéletével felperest keresetétől elmozdította, a költségeket kölcsönösen megszüntette, — mindkét pe­res félnek és pedig felperesnek 1872 jun. 18-án 2412 sz. a, alpereseknek június 22-én 2438 sz. a. beadott felebbe­zése folytán az alul kitett napon tartott nyilvános ülésé­ben vizsgálat alá vévén, következő ítéletet hozott: az első­bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával kötelesek alperesek 46207 o. é. frtot 76 krt. és ennek 1860 dec. 16-tól számítandó 6£- kamatait felperes részére 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Felperes a fennebbi összeget meghaladó követelésétől elmozdittatik, és a perköltségek kölsönösen megszüntetetnek; — e rész­ben tehát az elsőbiróság ítélete helyben hagyatik. Indokok: az 5-/. s illetve D. alatt felmatatott leg felsőbb kormányhatósági határozatból és a 6y. alatti ok­mányból kétségtelenül kitűnik azon felperesi, előadás va­lósága, hogy ama kötelezettségekből, melyek a peres felek között a szentesi úrbériségek, ós egyéb úri jogok örök megváltása iránt kötött ./'és 2'/. alatti szerződések folytán felperes várost az úrbéri váltságot szabályozó 1853-ik évi mártius 2-án kelt legfelsőbb rendelet kibocsátásáig még mint le nem járt tartozások terhelték, az urbériségre eső arány szerint 391,084 frt. az állam terhére átvétetett, és ennek kiegyenlítéséül az országos földtehermentesitési alapból 182578 frt. 88/ kr. mint tőke, és 109,546 frt. 53l/4 kr. mint 1848 május 1-től 1860 május l-ig esedé­kes kamat alpereseknek 1860 január 14-én utalványozta­tok, s ennek valósággal megtörtént kifizetése kétségbe nem isvonatik; — a 3y. alatti egyesség a 8 — 20'/. alatti nyug­ták és a Gr. H. alatti felsőbb bírósági határozatokból, de alperesek beismeréséből is világosan kiderül, hogy fel­peres város kamatot az állam terhére átvett 391,084 frt. tőkétől is egész 1855 dec. 15-ig fizetett. — Ennek fejébe ugyan a Gr. és H. szerint 54,495 frt. 43 krnak mint a ki­tett tőke után 1853. mártius 2-tól 1855. dec. 15-ig ille­téktelenülfizetett kamatnak beszámítását alperesek maguk is elfogadták, hanem ez által is csak kétségtelenebbé van téve az, hogy alperesek azon kamatot melyet nekik az állam terhére átvett, 391,084 írtról 1853 mártius 2-ig egy részről felperes város a szerződés és a 3y. alatti egyesség­htz képest már kifizetett, — más részről az ugyanezen összeg kiegyenlítéséül a földtehermentesitési alapból ké­sőbb kapott 182,578 frt, 83/4 kr. után 6/. szerint 1848 május 1 tői kiutalványozott kamat-összegben is, és igy ezen időtől fogva 1853 mártius 2-ig csakugyan kétszere­sen vette fel. — Felperes az 1853 mártius 2-ig lejárt részleteket, és igy azon kamatokat is, melyek az /.és 2y. alatti szerződések folytán ezen időig lejártak, mind az úrbéri kárpótlás iránt 1853 mártius 2-án kibocsátott leg­felsőbb rendelet 17 §-sa, mind pedig az erre hivatkozó 5v. illetve D. alatti legfelsőbb kormány hatósági intézvény értelmében fizetni köteles volt. Felperes e szerint maga részéről illektéktelenül nem fizetett ugyan, és igy az al­peresek által kétszeresen felvett kamat visszafizetését azon módozat szerint, a mint azt a többször idézett szer­ződések és egyességek folytán 1853 mártius 2-ig fizette, mert fizetni tartozott, még azért sem követelheti, mivel annak megtérítését, illetve beszámítását az F. és ahhoz 2 sz. a. csatolt okirat szerint már korábban maga sem ily módon követelte, s az F. szerint beszámíttatni kivánt ka­matoknak jelen perbeli kamatokkal való azonosságát vála­szábanmaga is határozottan beismerte. — Minthogy azon­ban alpereseknek az 1848 évi május 1-től 1853 mártius 2-ig a felperes által már lerótt kamat az állam részéről a földteher­mentesitési alapból később másodszor csakugyan illetékte­lenül fizettetett, a ennek visszakövetelése iránt az államnak 82

Next

/
Thumbnails
Contents