Törvényszéki csarnok, 1872 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1872 / 76. szám - A törvénytelen gyermekek örökösödési jogának kérdéséhez

302 meg azon körülményből, hogy — a törvényes születés kérdéséről az egyházi bíróságok ítélvén, elhatározásaikba a canoni jog ide vágó szabványait szivárogtatták be. — így történt, hogy törvénykönyvünkben csak is Verbőczy Hármas-könyvében s névszerint az I. R. 106. és 108. czikkeiben fordúl elő némely intézkedés a törvénytelen gyermekek örökösödését illetőleg, itt azonban csak az iugatlan ősi vagyonról tétetik eniiités, úgy hogy már Frank „az osztó igazság törvénye" czimü munkája I. Rész 254 íjnak n) alatti jegyzetében azon lehetőséget veti fel, hogy a törvénytelen gyermekek az ingó javak és szerzett ingatlanokban örökülhetnének, és a hármas könyvi. R. 17.czimében is egész átalánosságban az állíttatik, hogy a törvénytelen gyermekeknek az örökösödési jogtól való kizáratását csak a régi szokás alapította meg. Azonban a Hármas-könyv ide vágó intézkedései egészen átalánosságban tartvák, és rendesen a családi disz és czimek örökléséről szólanak, úgy hogy önkénytelenül azon feltevésre jogosítanak, miként ezen kizárás csak az atyai hagyatékra szorítkozik. — És megerősíttetik ezen feltevés azon körülmény által is, hogy az összes magyar törvény-könyv — beleértve a Hármas-könyvet is — legcsekélyebb rendelkezést sem tartalmaz, mely szerint a természetes gyermekek az anyjuk utáni örökösödésből kizárva lennének, sőt Kelemen „Institutiones juris Hungáriái" czimü munkája IT. könyv 197.§-ban már e század elején világosan kijelenté, hogy „sokak előtt az, miként a törvénytelen gyermekek anyjuk után nem örökölnének, j begyőzve nincs, és az ez irányban követettjoggyakorlatot ! nem is a törvényei, hanem a magyar népnek az erköl- j csökiránti tiszteletével, mely az erkölcstelen tettet agyermekeken rneguoszulandónak tartja, ós azzal indokolja, ' „quod magis incontinentiam in mulieribus, quam viris | lex vindicet, eas ob adulterium pláne morti addicendo" Ily tényállással szemben, midőn a természetes gyer- j mekeknek még az anyai hagyatékban való örökösödési j joguktóli megtosztását nem a positiv törvény rendeli, j hanem azzal az ez irányban keletkezeit előbbi bírói határozatok egyedül a szülői botlás tévesen alkalmazott megboszulását szándékolták eszközölni, és azt az egyházi jog nyomása alatt keletkezett gyakorlat, valamint néhány jogtanitó deductioira alapittották, valóban a bíróságok legnemesebb feladatához tartozik, hogy egy rendszeres codificált magánjog hiányában, ezen, a mai előrehaladott kor szellemével merőben ellentétes felfogásokból eredett régi szokásjogot a megengedett igazságos és előítélettől ment magyarázattal a kor követelményeihez idomítsák kivált oly országban, hol — mint nálunk. — az osztrák, polgári törvénykönyv életbeléptetésével az ujabb kor irányának megfelelő jogszolgáltatás az évek hosszú során már tettleg életoe léptetve volt, és az elmúlt századok legyőzött intézményeinek ujabbi felélesztése és merev alkalmaztatása csakis a hazai törvényinknek a nemzet és világ előtti megutáltatását eredményezhetné. A legfőbb törvényszékünk egy, már előbb előfordult esetben jelen kérdés bírói megoldásával, név szerint az 1869. évi 4294. szám alatt hozott Ítélettel eddig is határozottan ugyanezen, eddig már általánosan elismert jognézetet emelte érvényre, a mennyiben a törvénytelen gyermekeket anyjuk utáni örökösödési jogukban a törvényes gyermekekkel egyenjoguaknak kimondotta, s nincs okunk kételkedni, hogy hasonló kérdésekben ezen egyszer kimondott elvhez híven fog Ítélni. Egy körülményre azonban ez alkalommal felhívjuk a jogász közönség figyelmét. A jelen perben alperes részéről azon kifogás tétetett, hogy felperesek anyjuk után azért nem örökölhetnének, mert házasságtörésből származtak volna, és ezen ellenvetést az első bírósági ítélet elutasító határozatának indokául fel is hozta. De szerintünk igen tévesen, minthogy csak oly nemzés tekinthető házasságtörésből eredettnek, mely a minden kétségen kívül fennálló házasságban véghezviteték az j egyik házas fél részéről ; a jelen kérdéses esetben azonban miután B.-nek életben léte hatósági nyomozatok folytán I nem volt kideríthető, ennek jelzett elhalálozása valószinüj séget nyert, és a kérdéses természetes gy ;raiikek a íyja I magát özvegynek és e szerint szabadnak tekintethette, j és beigazolva tekintette; Budán született első gyermeke B.-nek eltűnése után két évvel későbben születvén, a kérdéses természetes gyermekek tehát semmikép sem házasságtörésben hanem, házasságon kívül szülötteknek tekintendők. De feltéve, bár tagadva a házasságtörésbeni születést. A magyar jog a szülétésből eredő jogkövetelményeket illetőleg sehol sem tesz különbséget az egyszerűen házasságon kivül és házasságtörésben nemzett gyermekek közt, és e szerint, miután a legfőbb törvényszék a természetesgyermekeknek anyjuk utáni örökösödési jogát a törvényes gyermekek ellenében is megállapította, nézetünk szerint a házasságtörésben nemzett gyermekek az anyai hagyatékbani örökösödéstől szinte nem zárhatók ki. így határoz ez irányban az osztrák polg. törvénykönyv is 754. §-ában, mely szerint az anya után minden gyermek egyaránt részesül az örökösödés jogában. Feszülten várjuk a fentebb előadott perben a legfőbb ítélőszék elhatározását, feszülten várjuk azon igazságos elhatározást, mikép a természetnek változatlan törvényei szerint az ugyanazon egy anyától született gyermekek jogait különböző mértékkel merni nem lehet, mert nagy igazságtalanság volna, ha az állami igazságszolgáltatás egy anya elhaltával válaszfalat alkotna oly testvérek közt, kiket az anyai szeretet már éltében egyenjo":nak lenni ismert el. Az eredményről órtesitendjük a t. cz. olvasókat. X. Y. Z. Legtöbb itélöszéki döntvény. Patvarkodás esete nem forog fenn, ha az egyszer már megkezdett perben az ügyiratok elveszvén, fel nem találhatók, s igy felperes ujabb keresetet indítani kényszerítve volt. Felperes a társasági üzletviszony léteiét illetőleg alperes beismerésére hivatkozván, azt az ellene szóló egész tartalom szerint köteles elfogadni. A bíróságon kívüli beismerés igazolása el nem fogadható oly tanú vallomásának alapján, ki azon állítólagos beismerésnél jelen nem volt. Obláth Fülöp — özvegy Raditz Károlyné s fiai tatai kereskedő czég ellen 1777 frt. 50 kr. s járul, iránt ' 1870-ben a komáromi volt megyeitszék előtt pert indított.